Esztergom és Vidéke, 1891 (13. évfolyam, 1-103. szám)
1891-12-03 / 97. szám
rában. Mikszáth egy lealkonyodó napról ír, egy volt miniszterről, ki lassanként lejárta magát. Rákosi pompás humorral írja le, hogyan csinálják a «Heuet- Nincs olvasó, akit ez az ötletes vidám czikk meg ne kaczagtatna. Dóczy a «Pázmán lovag»-ból közöl két gyönyörű verset, melyekből már szinte előre kiérzik a zene. Herczeg «Mirjam» czimmel ír egy mesét a fin de siécle korából. Itt van a «Hét» saját neveltjének , Kóbor Tamásnak egy mély poétikus meséje az éjszaki és déli sarkról. Munkácsy Kálmán A nagy Galeottó czimmel ad egy érdekes egészen modern történetet, melyet mai tározónkban közlünk. A novellák közül való Szűry színes vázlata az Agglegény telepről. Ez a czikk ép olyan eleven, tarka, mint a szerző nagy feltűnést keltett műve, melyet a Róviéráról irt. Gróf Flórenczről ad csinos képet, mig Vay Pékár egy kísérteties történettel szerepel Szokolay Kornél a női orvosokról irt figyelemre méltó czikkel, míg Földes az egyetem jeles professora, politikai apróságot küldött. A kitűnő nem utolsó része Kassai Vidor menünek aizma gyűjteménye. A népszínház aphokitűnő komikusa ugyanis, amilyen kacagtató a színpadon, ép olyan sötét pesszimista az életben. Itt van a Nogáll Janka egy szép meséje s a Magy. Hirt. szerkesztőjének Fenyő, redaktori tizparancsa. Költeményeket a «Hét.» jubilánst száma Nógrádi Papp, Kisfaludy Atalá 1 tól, Makai, Ábrányi Emiltől, Jakab Ödöntől, Lipcsey, Inczédi, Várady, s Palágyi s Barnától közöl. Külön kell kiemelni Szalay Fruzina bájos versét, melynek Tűnő napok a czime. Ezt a nagy tehetségű fiatal asszonyt, a Kisfaludi Aula leányát, a «Hét» födezte föl legelsőben s a Hintán czimű első verséről ma is beszélnek az irodalomban. Ki ne feledjük Bojtorjánkáját a száműzött bookmakerektől.króniTalán ez alkalommal elárulhatjuk, ahogy e név alatt Ambrus rejtőzik, ki magyar irodalomban legnagyobb talentumai közül való 8 5 vagy 6 név alatt is gyönyörködteti a «Hét» olvasóit. Balogh Pál az orosz éhínségről ir. Van a füzetben számtalan apróság, aktuális czikkek a műtárlatról a legújabb irodalmi eseményekről, referádó a legújabb színielőadásokról, talányrovat stb. A czimlapontos csoportozatot nyolcz igazi egy bábeautét tüntet föl az arisztokrata családok köréből. Ez valószínűleg minden hölgyet érdekel A jubiláns számból, mely 3V2 iv tartalommal jelent meg, mutatványszámot kívánatra mindenkinek küld a «Hét» kiadóhivatala Erzsébet-körut 6. HÍREK. — Magyarország Öröme emléklapba, mely Vaszary Kolos czimű herczegprimás ünnepi installáczióján fog a Buzárovits Gusztáv czég fényes kiállításban megjelenni, az ország legelőbbkelő vezérférfiai küldenek emléksorokat. Eddig már a következő notabilitásoktól kaptunk kéziratokat: Csáky Albin gróf vallás- közoktatásügyi miniszter, Fejérvári Géza báró honvédelmi miniszter, Vay Miklós báró a főrendiház elnöke, Hornig Károly veszprémi püspök, Bende Imre beszterczebányai püspök, Zichy Géza gróf, Zichy Nándor gróf, Podmaniczky Frigyes báró, Irányi Dániel, Wolafka Nándor kultuszminiszteri tanácsos, Pap Gábor ref. püspök, Majer István püspök és érseki helytartó, Horváth Gyula a Magyar Hírlap szerkesztője, Kenedi Géza a Pesti Hírlap szerkesztője, Szvorényi József a magy. tud. akadémia tiszteleti tagja, Fehér Ipoly szegedi főigazgató, Csernoch János kanonok, a primási kanczellária igazgatója, Csáky Károly gróf apát-kanonok stb. Csikkeket küldtek eddig: Csernoch János, mint Vaszary Kolos tanítványa a prímásról, mint tanárról, Zoltvány Irén pannonhalmi főiskolai tanár, Pannonhalmáról, Bárány Gergely dr. igazgató a prímás szülőhelyéről, Keszthelyről stb. Mindez még csak a kezdet kezdete, mert a kiv iratok beküldésének határideje deczember tizedike. A vállalat szerkesztője az ország összes vezérférfiaitól autogrammokat s az avatott íróktól a prímásra vonatkozó közleményeket kért. Magyarország öröme tehát méltóan ki lesz fejezve az illusztrált emléklap tartalmában. Az emléklapba az ország minden részéből számos alkalmi közlemény és üdvözlő vers érkezett, melyükre sajnálkozásunkra, nem reflektálunk, mert csak egyes thémákra fölkért írók tervszerű közleményeit oszthatjuk be az ünnepi vállalat keretébe. — Herczegprimásunk a napokban József főherczeg családját látogatta meg, azután egész csöndben tartozódott egy-két napig budavári palotájában. A herczegprimás most annyira el van foglalva belső ügyeinek elintézésével, hogy semmiféle különséget sem fogadhat el, míg székvárosába nem érkezik. — A prímás Alcsuthon Vaszary Kolos herczegprimás — mint említők — a főherczegi család látogatására Alcsuthra érkezett, hol József főherczeg a legszívesebben fogadta. A prímás szombaton reggel, titkára, dr. Kohl Medárd kíséretében érkezett a bicskei állomásra, hol a főherczegi főudvarmester és Holdházy apát, a bicskei plébános és nagy Alcsuthon a díszbe közönség fogadták. öltözött tűzoltók sorfala közt vonult be a palotába, hol a fenséges család élén József főherczeg fogadta, azzal az igazi magyar vendégszeretettel, mely az alcsutht jellemzi s noha a látogatás csak udvart egy napra volt tervezve, ő fensége vasárnap délutánig maradásra kérte a herczegprimást, ki csak vasárnap délben érkezett meg budavári palotájába. — Tisztelgés a prímásnál. A budapest-kerületi kath. papság küldöttsége— kivételképpen—ma délelőtt fog tisztelegni az uj prímásnál Bogisich prépost veztése alatt a budavári primási lakban. A primásváró Esztergom. Vaszary Kolos herczegprimás értesülvén az ünniepi fogadtatás híreiről, herczegprimássá kineveztetésének épen hónapfordulóján a következő meleghangú saját kezűleg megirt levelet intézte Helcz Antal dr. polgármesterhez : Tekintetes Polgármester úr! Igen tisztelt Jó Uram ! Budapesten előszóval kértem jó Tekintetességedet arra, hogy érkezésemkor minden ünnepélyes, költséges fogadtatás mellőztessék; meglepetve olvasom a fővárosi és esztergomi lapokban, hogy készül az én székhelyem érzelmeit külsőleg is kifejezni. Kedves Jó Polgármester Ur ! Ismeri Esztergom városa iránt a kegyelettől őrzött s táplált őszinte érzelmeimet, hű szeretetemet és odaadó ragaszkodásomat, de ismeri egyéniségemet is, ki a kegyeletes érzelmek külső nyálvállalását mások irányában igen tisztelem és osztom ; magam számára azonban csak a benső érzelmeket kérem és óhajtom — egyedül. Azonkívül tudja kedves Polgármester úr, hogy napjainkban mennyi könny szárítható fel, mennyi ínség enyhíthető, mennyi nyomor csillapítható néha kevés költséggel is, míg jelentékenyebb összgeknek egy órai ünnepélyre terméketlen, múlandó kiadása — szívem sugallja — nehezen illeszthető anyagi gondokkal is müaködő városunknak természeti csapások által előidézett szegénységi keretébe. Igen szépen kérem tehát lek. Polgármester urat, kegyeskedjék odahatni, hogy a fogadtadtatásomra nagylelkűen szánt összeg emberbaráti, jótékony czélokra forditassék ; nekem pedig tartsák meg igen nagyrabecsült, boldogító érzelmeiket, melyeket a engem nemes és szeretett város közönségének őszinte szívből visszanozni egyik fő- Lörükvér — !eend. Kérésemet ismételve igy tettel öröklök. Tok.1 P ... Pannonhalmán 1891. mov. 27. őszinte hive Vaszary Kolos m. k. — A fő egyházmegyéből. Baumann Leó sarlói káplánt Királyrévre helyezték át. Ennek helyébe Gyárfás Istvánt nevezték ki. — Knauz Nándor püspök most dolgozik hires monographiája, Garam- Szl-Benedek történetének második kötetén. — Csáky Károly gróf apátkanonok a főkáptalani alapítványokról latin nyelven dissertácziót irt, mely Buzárovits Gusztávéinál épen munka alatt van. — Walter imakönyve. Az «Üdvözlégy Mária» cz. imakönyvet ujabban Clotild főherczegnő és Stephánia, a bold, trónörökös özvegye ugy saját, mint fenséges leánya, Erzsébet főherczegnő számára fogadták legkegyesebben s köszönetöket nyilvánították a felajánló szerzőnek. — Esztergom szépítése. A pi mási székváros lassú emelkedésének oka» az összeépített négy városrész különválásában keresendő. Minden kezdeményezés a kir. városé A vívmányokban szívesen osztoznak a szomszéd városrészek, de nem az áldozatokban. Most is a magárahagyatott kir. város kezd foglalkozni a város szépítésének tervével. A pénzügyi bizottság ugyanis előnyösen nyilatkozott Szilágyi Lajos fővárosi mérnök azon tervéről, mely a város legszebb és legnagyobb terét, a hatezer kétszáz négyszög méternyi terjedelmű Széchenyi-teret óhajtja rendezni, a körülbelül kilenczezer forintba kerülő rendezés a Széchenyi. értünk. A kivilágított ablakon beláttunk a szobába. A szép szó ott ült a szalonban egy zsöllyeszéken s éppen valami fölött jóízűen mosolygott, miközben lassú, kerek mozdulattal felemelte karját, hogy szőke, halvány aranyszínű haján valamit igazítson. Valami öntudatlan, kedves kaczérság volt e mozdulatban. Vele szemben, háttal fordulva felénk, egy egyenruhás alak gesztikulált erősen. Éreztem, hogy idegesen megrándult Laczi karja, hirtelen elkapta fejét és gyorsított lépésekben sietett tovább. Egyenesen a tiszti kantinba mentünk, ahol a régi pajtások nagy ováczióval fogadtak. Laczi jól látszott magát érezni közöttük, legalább még sohasem láttam olyan jókedvűnek mint ez este. — Hát a Czerny Szepi hol van? — fordult egyszerre beszéd közben a vele vis-á-viselő tiszthelyetteshez. Az homo novus volt, aligha hitt tudomással a régi dolgokról. — Hol ? .. . Hát Siménéknél. Most náluk mindennapos. A lábára léptem a tiszthelyettesnek, amin az nagyon csodálkozott. Egy perezre valami fátyol borult Laczi szemeire és a kezében tartott pohár csilingelve ütődött tányérjához. Pillanatnyi csend állott be, amelyet azonban ő maga szakított meg valami pikáns adomával. Ez a Czerny Szepi volt a legléhább ficzkó az egész ezredben. Baron von Fixundfertig-nek hívták, mert mikor százezreit egy chantant-beli csillagra elpuczolta, került csak hozzánk. Don Juannak tartották, pedig inkább megtestesült passe-volant volt, aki nem a szivekre vadászott, hanem oda vonzódott, ahol a házikisasszony a legtöbb vajat kente a sandvichra, legjobb volt a bor bouquetja és legtöbb a bocka szivaros skatulyában. Mindig az asszonyok körül ólálkodott, mint a rózsák körül a darazsak, ezek meg féltek tőle, mert tudták, ha elkergetik, nem kíméli meg őket mérges fullánkja. Másnap este kimentünk Laczival a sétatérre s amint ott fel s alá járkáltunk, egyszerre csak Izáékkal jöttünk össze. A Czerny Szepi persze megint ott lábatlankodott mellettük. Mikor Iza Laczit meglátta, nem tudta visszatartani a kellemes meglepetés önfeledt mosolyát. Laczi feszesen a sapkájához emelte a kezét és szótlanul, közönbösen haladt el mellettük. A leány elpirult és szemében (igazi Minerva szeme volt, de mély és szelíd) valami ijedt, félénk kérdés villant fel. — Volta már Simonéknél? — kérdeztem Laczitól később. — Nem, — felelte nyersen és röviden. Csak nyolcz nap múlva kereste fel őket. Lanyha, tavaszi délután kopogtatott be náluk. Izát a kertben találta, ahol ibolyát szedegetett. Az arcza hahány volt s a mosolya merev és fáradt. A kis kerti pavillonba mentek fel és beszélgetni kezdtek. A legközönyösebb dolgokról a legvirtuózabb közönyösséggel. Iza egyre hallgatóbbá lett , egyre kevésbé tudott uralkodni magán. El-elbámult a rügyező bokrok közé, fehér ujjai remegve babráltak kötényén, míg a kis ibolyabokréta egyszerre csak kiesett az öléből. Laczi felugrott, hogy felemelje azt. Amint hirtelen megfordult, feldöntötte a mellette álló gipsz Vénusz-szobrot. Az persze ezer darabra törött. — Eb, mily ügyetlen vagyok ! — mondotta Glay boszusan. — Sebaj! — válaszolt Sza halkan. — Nem ön az oka, az anyaga volt törékeny. Vasból kellene lenni mindennek, még az embernek is. Akkor nem törne össze semmi sem. Laczi czélzást vélt e szavakban. A cserepekre mutatott: — Asszony szobra volt! — mondotta erőltetett mosolygással. — És férfi törte össze! — felelte Iza, a szemébe nézve. Azután lassan nehezen ismét megindult a társalgás. Végre Iza kissé habozva közbeszállott: — Már mindenről beszélgettünk, csak még a régi időkről nem. A szilárd hangon azonban átrezgett valami fájdalmas árnyalat, mint a zenekar unisonóján egy érzelmes prim-akkord. — Minek is, Iza! A múlt maradjon múltnak. Csak azok szokták emlegetni, kik a jelennel nincsenek megelégedve. Iza letépett pár levelet az orgonabokorról és a levegőbe szórta. — Mi pedig elégedettek vagyunk, — mondotta csendesen. Egy-két perczig még együtt maradtak, aztán Laczi felkelt, hogy eltávozzék. Iza elkísérte a fasoron át egész a fekete vasrács kapujáig. Már erősen esteledett. A A levegő csodás kristályvilágításban úszott, de a tárgyak körvvonalai még tisztán kivehetők voltak. Nyugat felé finom halványzöld színben fénylett az ég. Hallgatagon mentek egymás mellett, maguk elé nézve. Valami csodás ellágyulás látszott rajtuk erőt venni. A kapuban még egyszer kezet fogtak. Amint kezük egymásban nyugodott és tekintetük összetalálkozott, mindketten érezték, hogy csak egy szót kellene kimondaniok. E pillanatban fordult be az utczasarkon Czerny, valami operette-áriát fütyörészve, lovagló pálczával a kezében. Gray rögtön elbocsátotta Iza kezét és az az egy szó nem lett kimondva. Szilárd lépésekkel vissza sem tekintve távozott. Két hét múlva a «Lomhány és Vidéke» azzal a szenzácziós hírrel lepte meg olvasóit, hogy Czerny József báró jegyet váltott Simén Izabellával. Senki sem akarta elhinni kívülem. Én elhittem és megrémültem tőle. Rögtön Laczihoz indultam. Utam az apáczatemplom mellett ment el és én nem tudom, mi súgta, hogy bemenjek oda. Már esteledett s a tömör oszlopok között homály borongott. A Magdolnaoltár előtt egy fekete ruhás nő térdelt. Halkan közeledtem feléje s oldalt húzódtam meg, hogy észrevétlenül szemügyre vehessem. Iza volt, Iza, az egynapos menyasszony. Amint szép idomú, fehér nyakát meghajtotta, éppen felém fordult az arcza oválja. Még sohasem láttam egy arczban annyi fájdalmat kifejezve. Nem hullott egyetlen könnye sem, szeme barna írisze mereven kitágult, és én mégis láttam, hogy egész lénye kínosan zokog. Mintha a fájdalmas Magdolna kilépett volna képe