Esztergom és Vidéke, 1895 (17. évfolyam, 1-102. szám)

1895-01-03 / 1. szám

jygrpni^ ^np^^yíT^^T i. szám. Csütörtök, 1895. január 3. i Eev hónapra ...­.•.—» 50 » ^­­ ^ bélyegilletek fizetendő. § T r f­wm mm VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint kétszer: | | , csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal, | I —*— | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és | a kiadóhivatalban vétetnek fel. ELŐFIZETÉSI |r\: magánhirdetések, nyilt terek, előfizetési pénzek és reklamálások | | Egész évre •­­ 6 frt — kr. | küldendők: | | Fél évre­­ . • 3­­» — » ^ ^ t­i 4.u­i_ £ \ ^ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári § | Negyedévre I ... i » 50 » | Duna-utcza 52. szám (Toth-ház). | y * : F 1 | Egyes szám­ára .'. — > 7 » | Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf­ könyvkereskedésében. | Líésai SMiSS^^ a | az egészség mint nemzet] eszme. Boldogult Trefort minisz­ter a nem­zeti eszmék és hazafias tettek nagy embere, — a ki oly sokszor elme­rült a haza sorsának mér­egelésébe, — a­ki a vagyon és a­­ műveltség­­ mellett első­sorban az egészséget proklamálta oly nemzeti eszme gya­nánt, amelynek megvalósiása garan­tirozza az állam fennmaradását. Valóban az egészség nemcsak egy jember magánügye, egyes ember érdeke, hanem általános, nemzeti érdek is s ennélfogva or­a kell tö­rekednünk, hogy a­z olyan egyete­mes eszme színvonalára terelkedjék, mint a milyen a­ viz­ánk ats&^zévé vált hazafiság eszméje. Az a világtörténelmi esem­ény, s it:.r\ fiéí fogva kuioméie riepeí: és ! nemzetek képviselői időnként a s­él­[rózsa minden irányából n­ás és más I országok fővárosaiban ejtye,egy'u&­jkezvén, kongresszust ü]£-k oly cél­­ból, hogy az egészségű­ket tegyék •teák avatott, bölcs tanácskozásaik Ragyává, — arra utal jjgyan ben­­nünket, hogy úgy tekintsd az egész­s­égügyet, mint oly nemzetközi ér­d­eket, melynek megoltam­azásában és ápolásában le kell om­lnia mind­­en válaszfalaknak, melyiket a val­lási, faji, nemzetségi vagy bármily néven nevezett szűkkeblűség állított fel ember és ember közé. Ámde azt a magasztos czélt, hogy tudni­illik a közegészségügy nemzetközi érdekké tétessék, csak úgy érhetjük el, ha azt előbb minden egyes népek és nemzetek, minden­ országok és államok a saját maguk nemzeti cél­jaikká teszik. Ez a magyarázat önkényt követ­kezik és indokolttá tesz, ha tekintet­be vesszük azt,­ hogy a közegész­ségügyi kongresszusok is azt a célt, mely szemünk előtt lebeg, ne­vezetesen, hogy az egészségügyi érdekek nemzetközi érdekekké le­gyenek­ —­­úgy vélik elérhetni, hogy ezt mondják ! Mi a közegészségügy rendezésére irányt akarunk adni az államok kormányainak, annak esz­méje iránt minél szélesebb körben föl akarjuk ébreszteni az érdeklődést s­­ egyöntetű eljárás végett hatni aka­runk a társadalomra. Az állam azonban ezen tevékeny­ségben a társadalom következése nélkül igazi eredményekre nem szá­míthat. Ha a társadalom és az is­kolák, az egyházak, a sajtó, az iro­dalom révén közreműködik arra, hogy az egészség érdeke minél szé­lesebb körben, az egyes családok kebelében is, még ott is, ahol a műveltség hajnalpirja csak most kezd felcsillámlani,­­ a nemzeti eszme színvonalára fölemeltessék, akkor meg lesz az eredmény. Mert nyilvánvaló az állam­alkotó magyar faj azon hivatása, melynél fogva nem az erőszak fegyvereivel igyekszik magába beolvasztani más fajokat és nemzetiségeket, hanem kultúrájával és azzal a hatalmával, mely a testi épség és egészség ál­landóságában, szívósságában és pro­duktív képességében rejlik. Ha egy francia tudós szerint az Ördög alatt a test épségét értjük , akkor elkerülhetetlen szükség van a magyar fajnak az anyagiasság azon ördögére. A testi épség­ dolgában a horvá­t­okat kivéve,••egyetlen egy szláv töre­dékkel, még az oláhval sem álljuk ki a versenyt. A­mi a halálozást, betegséget, a testi nyomort illeti, mi magyarok még mindig nagyon szomorú állapot­ban vagyunk. Miként a termő­földünk sokat ígér és keveset ad, úgy vagyunk népszaporodásunkkal is. Termésünk nagy részét tömérdek betegség sokszor még virágjában pusztítja el, újszülötteinknek csaknem fele esik évenkint áldozatul a külön­féle nyavalyáknak, leginkább azon vidékeken, a­hol a magyar faj képezi a domináló elemet. A városokban, a magyarosodás ezen kiváló műhelyeiben is ilyen szomorú átlaggal találkozunk. Az újoncozási statisztika s az a körülmény, hogy a negyedik korosz­tály behívása is szükségessé válik, azt mutatja, hogy népünk testalkatra nézve satnyul, degenerálódik. Hogy felette igen sok a nyomorul­tunk, arról kórházaink túltömöttsége eléggé tanúskodik. Hát a túlságig hajszolt tanulás és a félszeg irányba terelt modern czi­vilizáció az értelmi keresetet űző osz­tályaink kebelében mennyi makacs testi bajoknak a kútforrása! Szolgáljon r­ a magyar állaam­nak és a magyar társadalomnak komoly intésül arra, hogy igyekezzék oda hatni, miszerint az egészség, ez az államfenntartó erő az államalkotó ma­gyar fajnak a hazafiassággal egyenlő­ rangú nemzeti eszméjévé legyen. Í­ rúm és m­­é' tátóia Ezredéves ünnep. j­ magyar dicsőség ezer éves i­l f­zer éve mul el, hogy a magyar'­ur j<r. Kárpátok alján, Duna, Tisza partján . . . egszerezte vérén, megtartotta kardjai, f­t megünnepeljük ! ... Ez lesz ám az ünnep ! yet csak hatalmas, dicső nemzet ülhet liszke, szilaj nemzet, Árpád hősi vejre, észül most ünnepre, fényes dicsősé készülünk ünnepre ! egész ország ki Ikes Budapesten palota-sor épül. Ha ki jön idegen, eláll szeme-szája,­ m­­agyarok városát nagy-igen csodálja] a, 1­­ T[§ Duna párján sürögnek forogn; ^"tmás új híd készen lesz ma-holt fezéres Duna partján az új ország-há­z^épét víz tükrében maga is csodálj] Ősliget fái váltig azt csodálják fen jó­ társaikat miért döntik-vágjál irtás lesz itt, — a mink csak­­­ * itt mutogatják tündér paloták ! JTat­.ész, magyar kéz a mi jót 1 gyönyört okoz, a mi szeret­és, művész, gyáros, mester i legjobbat tud, mira feer év harcait, béke Rnye* örömeit, sok Wallis­son" és Hauglt-féle dohánytőzsdékben. W^\X\\N­\V\X\X^^^ Mind ott fogod látni szépen sorba rakva, Szép képben lefestve, szoborba faragva. Tatárok dúlása, török pusztítása, Magyar leventéknek szörnyű bajvivása, Királyok, vitézek drága ereklyéje, Nagy uraknak kincse mind le lesz itt festve. Meg fogjuk itt látni, hogy kik voltunk régen. Azt is, kik vagyunk most s mire vittük légyen. A múltból, jelenből megtanuljuk bölcsen. Mi vár ránk, belőlünk mi lesz a jövőben . . . Nagy dolgokat forral minden falu város . A­mi jó,­­ javitja, irtja, a­mi káros. Ez iskolát épit, kórházat a másik, Szobrot a harmadik, vagy templomot állit. Egy esztendő s készen­ várjuk a vendéget, Jó hazánk fiait, sok idegen népet, Hadd lássa meg minden magyarok nagyságát, Harczban vitézségét, békén okosságát. A sok idegen majd, hej, nagyokat bámul, Nem tud hova lenni nagy csodálatától. Leveszi kalapját, úgy tisztel bennünket : »Csoda ez a magyar, csoda ez az ünnnep !« S elmondja francia, német, angol, tajlán , Duna, Tisza partján nagy Kárpátok alján Lakik egy vitéz nép, nagy a dicsőségi, — Ezer évig élt már, örökké fog élni! Hegedűs: A takarékpénztár közgyűlése. Esztergom, jan. 1. Az esztergomi takarékpénztár* rend­kívüli közgyűlést tartott dec. 3- ári, szép számú részvényes tagok jelen­létében. Harpokratesz szobra alatt, Bi­thániában lakott Lá •?ár két húgával eme szép történetét. Az önök szenzibilis idegzete modern után vágyik,, pedig higy­jék meg, hogy a novellaírók tehetetlen irigységgel tekintenek a bibliára. Tehetet­len irigységgel mondom, mert bölcsen érzik, hogy fönségében olyan klasszikus novellákat, mint a tékozló fiú, az irgalmas szamaritánus, a mindent béketűrő Jób novellája ők összekomponálni nem tudna De mi haszna! Önök modern történe­teket akarnak minden áron. Azért a bibliai­­ Márthának és Máriának egyébként nagyon tanulságos történetét elhagyom, hanem utalom önöket egy szeptember vasárnapi prédikációra, hol ezt az Isten szolgája nagyon szépen el fogja önöknek pré­dikálni. Én pedig elmondom a modern történe­temet. j ' * ' !••'• «• Hogy egészen modern legyek, a törté­net szálait attól a pillanattól kezdem bon­togatni, mikor Edelényi Elemér és Mol­nár Mártha véletlenül (vagy önök egyál­talában nem akarnak hinni a véretlenség­ben ?) Harpokratész antik istennőjének egy félreeső zeg-zugos allében levő szobrá­nál­­ összetalálkoztak. A­ hallgatás istennőjének paradicsomi kosztümje szinte megdermesztette Márthát. A nap bágyadtan törte át a fák sugarait, melyek ambrát leheltek. Az érzékeket megvesztegető illat a bőr felületére csalta arcáról, hogy mint szégyenlős diákok sü­tötték le szemeiket, nehogy árulóikká vál­janak. Edelényit mindenfelé snájdig gyerek­nek ismerték, nevéhez a pikáns esetek modern legendái fűződtek. Egyik barátja, ki valamelyik leszámítoló banknál hivatal­nokoskodott, de egyébként novellákat irt, róla mondotta ezt a felettébb jellemző mondást. — Ha nem félnék az utolérhetetlen krim­tjeidtől, hidd el pajtás, tíz novellára valót tudnék rólad irni. Mire Edelényi gondolkozva jegyezte meg: — Pedig még csak a közepén járom a bolondját. Ezzel az öntelt nyilatkozattal nem állt arányban mostani diákos megrökönyödése. Minden manirja, világlátottsága és szalo­nnai könnyedsége cserben hagyta, most a mint az igéző kis leányt meglátta. Mártha az alföldnek érintetlen fakadóban lévő rózsája. Bársonyos pillája szelíden feküdt le tiszta ragyogású szemeire. Látszott, hogy remeg, mint fecskemadár, ha pajkos gyermeknek jutott martalékul. Még a hall­gatás istennőjének is tetszeni látszott ez az idilli megzavarodás. Mert mintha apró kacsóit még titokzatosabban, még inger­lőbben vonta volna apró szájacskájához, hallgatást parancsolva. Edelényi ennek ellenére megszegte a parancsot. *­ A megriadt őzike felé ment és megfogta ennek remegő kezét és szólt: — A kik a szobornál úgy találkoznak, t mi. azoknak könny ^

Next