Esztergom és Vidéke, 1912 (34. évfolyam, 1-103. szám)
1912 / 1. szám
AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZERKESZTIK: ESZTERGOM, JÓKAI UTCA 17. SZ. KEMPELEN FARKAS Megjelenik vasárnap és csütörtökön. VARSÁNYI IGNÁC ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre....................12 . Negyedévre.........................3 K Félévre ...... 6 K Egyes számára . . . 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. Nyiltér sora 60 fillér. Boldog uj évet kívánunk minden olvasónknak! !\ szerkesztőség. n/ j\ ÉlVidék nap!* XXXIV. évfolyam 1. szám. u Hétfő január 1. Uj esztendő. Irta: Kempelen Farkas Lapunk mostani számával immár a harmincnegyedik évfolyamba lép. Ilyenkor, évzártávall minden vállalat elkészül a maga mérlegét, lezárja a régi esztendő számadásait és előirányzatot csinál az újra. Engem is nógat valami belső kényszerűség, hogy összerójjam a mi erkölcsi mérlegünket, mert tisztességes, lekenyerezhetlen vidéki újságnak bizony főleg csak erkölcsi hasznokról lehet beszélnie. Csak ? Szinte hallom, hogy a lelkük mélyéig materiális gondolkozáséi és érzésű emberek mily lekicsinylő szánakozással ejtik ezt a szócskát. Csak erkölcsi haszon ? Hát van még olyan elmaradt, naiv, hóbortos ember ezen a készpénzvilágon, aki küzd, fárad, dolgozik, agitál azért, hogy ilyen múlt idők beteges idealizmusa által kitalált szappanbuborékkal is beérje Hát van. Vagyunk mi vidéki újságírók jó nagy részben. És ha százszor is kinevetnek, mi százegyedszer is folytatjuk ezt a küzdést, ezt az ideális munkát, amelyet igazán csak egy kicsiny számú tábora az olvasóközönségnek képes megérteni és méltányolni. Itt megértés és méltánylás egyet jelentenek. És mi beérjük ezzel a kis táborral, őket látjuk magunk előtt, amikor írunk, érezzük a lelki kapcsolatokat, amely velük összefűz és jóleső megelégedés vesz erőt rajtunk, ha egy-egy levél érkezik a szerény szerkesztőségbe, amely elismeréssel szól a mi küzdelmünkről és további kitartásra buzdít bennünket. Vidéki újság — Mácsai Tárogató ! — milyen olcsó a gúny azoknak az ajkán, akik még álmodni sem szoktak az anyagi haszon reménysége nélkül. Igen, vidéki újság vagyunk és nem röstelljük ezt, habár — — Igaz, nem minden vidéki újsággal tartunk lelki közösséget. Ezek soraiban is akadnak paraziták, mint a fővárosi és külföldi sajtóban is ; vannak revolverező, botrányhajhászó, személyeskedésből élő, és vannak szelíd bárgyúsággal, szakavatatlan kézzel összerótt nyomtatott papirosok is. Ezekre ráillik a Korbács, Kis Kullancs, iMucsai Tárogató elnevezés, hanem az ilyen lapok — hála a magyarok Istenének — nagyon kis számmal élősködnek az emberi hiúság, kárörvendés és elmaradottság emlőin. A vidéki újság ma már felülemelkedett a néhai „jó vidék“ nívóján, de megtartotta azt a nemes idealizmust, amelynek még mindig a kisvárosban van a melegágya. Ma kultúremberek élnek a kisvárosokban is, akiknél napi szükségletet képeznek a fővárosi újságok, de ugyanily szükséglet számukra a helyi lap is, amely az ő szűkebb körű társadalmának kérdéseit vitatja meg, amely minden haladásnak: kulturális, szociális,, financiális, gazdasági és közintézményekben való mozgalmaknak élesztője, bírálója és krónikása. Az ellenszolgáltatás pedig — az erkölcsi haszon. „ESZTERGOM és VIGÉKE“ TARGAJA. Régi nagyjainkról. — (Régi fölvételek uj retoucheban.) — írta: Dr. Körösy László. V. Palkovics Károly. A híres polgármesterben volt valami imponáló fenség. A szemei rendesen úgy ragyogtak, mint a menyország. Néha azonban haragos felhők, máskor meg villámokkal felváltva szivárvány, békesség és nyájasság uralkodott bennök. Ez volt az egyetlen egy nagyember a hatvanegyesek közül, aki elkésett miniszternek lenni. Minden izében csupa arisztokrata, minden porcikájában csupa öntudat. Nagy férfiak nagy eszmékkel és nagy indulatokkal vannak szaturálva. Épen azért nem is értették meg mindenütt egyformán. Benne csakugyan megvoltak a halhatatlanság alkatrészei. Kitűnő orátor, még kitűnőbb dialektikus, ügyes sztratéga, még ügyesebb csatázó. Ahová dörgedelmes csata ágyúit felállította, ott Jerichónál tragikusabban omlottak össze a filiszterség bástyái. Egész megyénkben Hercz Antal után a legkitűnőbb szónok volt. Férfias, erőteljes, nyílt, meggyőző, elegáns, világos. És mégis az elcsenevészedett nagyságok közé került. Ha rendszeresen halad, — „a korszellem zsoldjában“ — már három parlamenti korszakban legalább is kétszer miniszternek kellett volna lennie. Egyszer mindenesetre szerencsétlen szülővárosáért. Mert ha Esztergomnak egyhamar Ghyczy Kálmánja lett volna, akkor Komárom nem vette volna el védtelen, bástyában s vezértelen sáncainkat. VI. Majer István: Az irodalomban István bácsi, Magyarországban a legtiszteletreméltóbb főpap. Ötven év előtt is olyan fiatal volt, mint utolsó évében, s oly szeretetreméltó, ahogy egy valódi főpaphoz illett. Több kanonoknak csak egy kapuja volt s az is a csöndért vagy zárva, vagy puritán őrizet alatt. Neki kettő s mind a kettő mindig tárva. Hajléka és szive nyilt s ezt a kedvező körülményt a nem koldusok is felhasználták. Ifjú korában rézmetsző volt csak azért, hogy megtanulhassa, milyen nehéz az igazi érdemeket hamisan felvésni. Mert az ő jóságát és nyájasságát se leírni, se levésni nem lehet, olyan az, mint a nap. Folyton vettünk belőle, mégsem veszített. Folyton élveztük s mégse elégeltük meg. Higyjék el kérem, hogy a nap fényénél és melegénél is sokkal többen sütkéreztek, mint hálálkodtak. Nem tudom mért, de mikor Ipolyi Arnold, Haynald és Majer István nevét olvastam, akkor valami kimondhatatlan tisztelet szállott meg. Az egyik egy kiváló műtörténész, a másik egy kedélyes botanikus, a harmadik egy nyájas tanító bácsi. De mind a három főpapban nem tudja az ember, hogy mit bámuljon inkább. A szellemet ? Talán jó szívük több. A jó szivet ? Talán áldásuk nagyobb ? Bámuljuk tehát. De tudjuk, miért. Mind a három nemcsak nagy szellem, nagy jellem, de ember is volt. VII. Krüplanicz Kálmán. Valóban olyan sima volt, mint Sennyei; ravasz, mint Tisza Kálmán; udvarias, mint Szilágyi Dezső; szalonhős, akárcsak Andrássy és