Esztergom és Vidéke, 1912 (34. évfolyam, 1-103. szám)

1912 / 1. szám

AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZERKESZTIK: ESZTERGOM, JÓKAI­ UTCA 17. SZ. KEMPELEN FARKAS Megjelenik vasárnap és csütörtökön. VARSÁNYI IGNÁC ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre....................12 . Negyedévre.........................3 K Félévre ...... 6 K Egyes szám­ára . . . 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. Nyiltér sora 60 fillér. Boldog uj évet kívánunk minden olvasónknak! !\ szerkesztőség. n/ j\ ÉlVidék nap!* XXXIV. évfolyam 1. szám. u Hétfő január 1. Uj esztendő. Irta: Kempelen Farkas Lapunk mostani számával immár a harmincnegyedik évfolyamba lép. Ilyenkor, évzártávall minden vállalat el­készül a maga mérlegét, lezárja­­ a régi esztendő számadásait és előirányzatot csi­nál az újra. Engem is nógat valami belső kény­­szerűség, hogy összerójjam a mi erkölcsi mérlegünket, mert tisztességes, lekenyerez­­hetlen vidéki újságnak bizony főleg csak erkölcsi hasznokról lehet beszélnie. Csak­­ ? Szinte hallom, hogy a lelkük mélyéig materiális gondolkozáséi és érzésű emberek mily lekicsinylő szánakozással ejtik ezt a szócskát. Csak erkölcsi haszon ? Hát van még olyan elmaradt, naiv, hóbortos ember ezen a készpénzvilágon, aki küzd, fárad, dolgo­zik, agitál azért, hogy ilyen múlt idők be­teges idealizmusa által kitalált szappan­­buborékkal is beérje Hát van. Vagyunk mi vidéki újság­írók jó nagy részben. És ha százszor is kinevetnek, mi százegyedszer is folytatjuk ezt a küzdést, ezt az ideális munkát, amelyet igazán csak egy kicsiny számú tábora az olvasóközön­ségnek képes megérteni és méltányolni. Itt megértés és méltánylás egyet jelentenek. És mi beérjük ezzel a kis táborral, őket látjuk magunk előtt, amikor írunk, érezzük a lelki kapcsolatokat, amely velük összefűz és jóleső megelégedés vesz erőt rajtunk, ha egy-egy levél érkezik a szerény szerkesztőségbe, amely elismeréssel szól a mi küzdelmünkről és további kitartásra buzdít bennünket. Vidéki újság — Mácsai Tárogató ! — milyen olcsó a gúny azoknak az ajkán, a­kik még álmodni sem szoktak az anyagi haszon reménysége nélkül. Igen, vidéki újság vagyunk és nem röstelljük ezt, habár — — Igaz, nem minden vidéki újsággal tar­tunk lelki közösséget. Ezek soraiban is akadnak paraziták, mint a fővárosi és kül­földi sajtóban is ; vannak revolverező, bot­­rányhajhászó, személyeskedésből élő, és vannak szelíd bárgyúsággal, szakavatatlan kézzel összerótt nyomtatott papirosok is. Ezekre ráillik a­ Korbács, Kis Kul­lancs, iMucsai Tárogató elnevezés, hanem az ilyen lapok — hála a magyarok Iste­nének — nagyon kis számmal élősködnek az emberi hiúság, kárörvendés és elmara­dottság emlőin. A vidéki újság ma már felülemelke­dett a néhai „jó vidék“ nívóján, de megtar­totta azt a nemes idealizmust, a­melynek még mindig a kisvárosban van a melegágya. Ma kultúremberek élnek a kisvárosok­ban is, akiknél napi szükségletet képeznek a fővárosi újságok, de ugyanily szükséglet számukra a helyi lap is, amely az ő szű­­kebb körű társadalmának kérdéseit vitatja meg, amely minden haladásnak: kulturális, szociális,, financiális, gazdasági és közin­tézményekben való mozgalmaknak élesztője, bírálója és krónikása. Az ellenszolgáltatás pedig — az erkölcsi haszon. „ESZTERGOM és VIGÉKE“ TARGAJA. Régi nagyjainkról. — (Régi fölvételek uj retoucheban.) — írta: Dr. Körösy László. V. Palkovics Károly. A híres polgármesterben volt valami imponáló fenség. A szemei rendesen úgy ragyog­tak, mint a menyország. Néha azonban haragos felhők, máskor meg villámokkal felváltva szivár­vány, békesség és nyájasság uralkodott bennök. Ez volt az egyetlen egy nagyember a hat­­vanegyesek közül, aki elkésett miniszternek lenni. Minden izében csupa arisztokrata, minden porciká­­jában csupa öntudat. Nagy férfiak nagy eszmékkel és nagy indu­latokkal vannak szaturálva. Épen azért nem is értették meg mindenütt egyformán. Benne csakugyan megvoltak a halhatatlanság alkatrészei. Kitűnő orátor, még kitűnőbb dialektikus, ügyes sztratéga, még ügyesebb csatázó. A­hová dörgedelmes csata ágyúit­ felállította, ott Jerichónál tragikusabban omlottak össze a filiszterség bástyái. Egész megyénkben Hercz Antal után a leg­kitűnőbb szónok volt. Férfias, erőteljes, nyílt, meg­győző, elegáns, világos. És mégis az elcsenevészedett nagyságok közé került. Ha rendszeresen halad, — „a korszellem zsoldjában“ — már három parlamenti korszakban legalább is kétszer miniszternek kellett volna lennie. Egyszer mindenesetre szerencsétlen szülő­városáért. Mert ha Esztergomnak egyhamar Ghyczy Kálmánja lett volna, akkor Komárom nem vette volna el védtelen, bástyában s vezértelen sán­cainkat. VI. Majer István: Az irodalomban István bácsi, Magyarország­ban a legtiszteletreméltóbb főpap. Ötven év előtt is olyan fiatal volt, mint utolsó évében, s oly szeretetreméltó, ahogy egy valódi főpaphoz illett. Több kanonoknak csak egy kapuja volt s az is a csöndért vagy zárva, vagy puritán őri­zet alatt. Neki kettő s mind a kettő mindig tárva. Hajléka és szive nyilt s ezt a kedvező körül­ményt a nem koldusok is felhasználták. Ifjú korában rézmetsző volt csak azért, hogy megtanulhassa, milyen nehéz az igazi érdemeket hamisan felvésni. Mert az ő jóságát és nyájas­ságát se leírni, se levésni nem lehet, olyan az, mint a nap. Folyton vettünk belőle, mégsem ve­szített. Folyton élveztük s mégse elégeltük meg. Higyjék el kérem, hogy a nap fényénél és me­legénél is sokkal többen sütkéreztek, mint hálál­kodtak. Nem tudom mért, de mikor Ipolyi Arnold, Haynald és Majer István nevét olvastam, akkor valami kimondhatatlan tisztelet szállott meg. Az egyik egy kiváló műtörténész, a másik egy kedé­lyes botanikus, a harmadik egy nyájas tanító bá­csi. De mind a három főpapban nem tudja az ember, hogy mit bámuljon inkább. A szellemet ? Talán jó szívük több. A jó szivet ? Talán áldásuk nagyobb ? Bámuljuk tehát. De tudjuk, miért. Mind­ a három nemcsak nagy szellem, nagy jellem, de ember is volt. VII. Krüplanicz Kálmán. Valóban olyan sima volt, mint Sennyei; ravasz, mint Tisza Kálmán; udvarias, mint Szi­lágyi Dezső; szalonhős, akárcsak Andrássy és

Next