Esztergom és Vidéke, 1917 (39. évfolyam, 1-96. szám)
1917-01-06 / 1. szám
Esztergom, 1917 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: SIMOR JÁNOS-UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., HOVA A LAP SZELLEMI RÉSZÉT ILLETŐ KÖZLEMÉNYEK TOVÁBBÁLŐFIZETÉS ÉS HIRDETÉSI DÍJAK STB. KÜLDENDŐK XXXIX. évfolyam I. szám POLITIKAI és TÁRSADALMILPIR FELELŐS SZERKESZTŐ: FŐMUNKATÁRS : DR RÉTHEI PRIKKEL MARIÁN. DR KŐRÖSY LÁSZLÓ. Szombat, Január 6 .<I < KIADÓ ULAJDONOSO : LAISZKY JÁNOS ÖRÖKÖSEI. MEGJELENIK: MIDEN VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. I ELŐFIZETÉSI ÁRA:*: : * EGY ÉVRE . 12 K FÉL ÉVRE . 6 KEGYES SZÁM ÁRA 20 FILLÉR, 1 MUILTÉR SORA 50 FILLÉR. A HIRDETÉSEK ÁRSZABÁLY SZERINT t KÉZIRATOT NEM ADUNK VISSZA Híres város. A mintaszerű berendezésű Miskolc városáról már volt alkalmunk lapunk miskolci barátjától érdekes ismertetést közölnünk. De, hogy azóta milyen híres várossá vált Miskolc, azt már a „Zeit“ c. bécsi népszerű napilap bizonyítja. — A napokban bejártam Magyarországot — írta a tudósító. — Igen sok helyütt nemcsak rendkívüli drágaságot, hanem még rendkívülibb zavarokat vettem észre a piacokon. Több városban azt tapasztaltam, hogy elég jól el van látva hússal. Másutt azonban nemcsak hús, hanem burgonya hiányt találtam. Néhány magyar városban hangosan panaszkodtak a hatóságok késedelmessége miatt, de azért is, hogy az elöljáróság a lakosság igazi szükségleteit nem ismeri. Annyival kellemesebben lepett meg tehát Miskolc, ahol a városi eleség diktátort mindenki lelkesen dicséri. Nemsokára meggyőződtem, hogy ez a dicséret teljesen megérdemelt, mert Miskolc a monarchia azon kevés városai közé sorolható, ahol minden elsőrendű élelmiszer bőségesen rendelkezésre áll, sőt a mai viszonyokhoz képest, méghozzá elég olcsó arcú városi hí * *■* ^ • ro": gondosan ügyelnek arra, hogy még a legszegényebb lakosnak is kijusson a maga mindennapi kenyere és húsa. A miskolci polgármester egyébként már régóta meghonosította a jegyrendszert és mikor arról volt szó, hogy a liszt- meg a kenyér adagokat csökkenteni kell, olyan formán intézkedett, hogy a leszállítás a jómódúaknál, ötven a szegényeknél és a munkásoknál pedig csak tíztizenöt százalék legyen. Érdekes, hogy az a körültekintő polgármester már régóta pékműhelyeket és hurkagyárt rendezett be, új istálókat építtetett a sertés meg a marhaállomány számára. Ilyen intézkedések után a város lakói a következő áru eleséggel rendelkeznek: bivalyhús 5 K 40 fill., sertéshús 6 K, üruhús 4 K, burgonya 22 fill., zsír 9 K, <7,5•-»<i»-» 4 „ IV p . líonvar na« dig kilónként 40 fill. Elég bőven van szén, tej, petróleum és cukor. A tojás darabja 26 fill. Minden család hetenként öt darabot kap. Az eleség diktátor Miskolc városa 12.700 családja közül tizenegyezret lát el naponként megfelelő eleséggel. A sikeres ellátó rendszert szociális községi alapon szervezte. Emberszeretete és buzgósága azonban többet ért, mint máshol a legszigorúbb rendeletek özöne, melyek — köztudomás szerint — amúgy is csak papíroson szoktak maradni. Jól lesz a derék miskolci polgármester és eleségdiktátor nevét megjegyeznünk : Nagy Ferencnek hívják. Vájjon mikor kerül a mi ősi szülővárosunk a híres város ranglisztájába ? Figyelő A jövő legnagyobb problémája. A jövő legnagyobb problémája kétségkívül a jövő nemzedék nevelésének kérdése. A mai nemzedék ezt minden állszeméren, vagy rosszindulat nélkül kimondhatjuk, nagyobbrészt elpusztult, más része pedig nyomorék és részben munkaképtelen lett. Az országnak „Esztergom és Vidéke“ teája. Az igazi Viczmándy — miután sötétkék búzavirág mintás nyakkendőjét kicserélte, egy fekete apró fehérmintás könnyű selyem nyakkendővel, melyet harmonikussabbnak talált a fekete zsaketthez — elégedetten állt meg a tükör előtt és morfontált magában : — Azt hiszem nem talál rajtam kifogásolni valót. Igaz ugyan, hogy már harmincon túl vagyok, de azért sok huszonnégy éves fickónál előnyben vagyok. Azt a pár fehér hajszálat is sikerült eltávolítani, nem épen hiúságból, de oly rosszul vették ki magukat a fekete fürtök között.Egy fényképet húzott ki a zsebéből. — „0“ az, kétségtelenül Ő, az az igazi. Azok az okos nagy szemek, szabályos orr, finom metszésű száj, magas homlok és az a bájos szerénység, mely arcán szétömlik, mely mögül csupa szellem, csupa okosság sugárzik ki, — mily isteni szépséget ad lényének ... De mi az, mintha a kezem remegne, csak nem vagyok izgatott!. . . És tényleg izgatott vagyok, alig tudok a cigarettára gyújtani. Még az első premieremen se voltam ilyen izgatott, noha a kritikusaim már jóelőre a fülem közé csördítettek , de hála Istennek nem vált be a jóslásuk, közönség más nézeten volt. — Csak jönne már az öreg kapitány, nyolc órára mondta és már három perccel elmúlt. — Alig várom, hogy mehessünk, hogy végre találkozhassunk, hogy szavakban is kifejezhessük, amit egymás iránt érzünk , mert hisz kétségtelen, hogy Ő is ép úgy várja ezt a találkozást mint én. Az a szál piros rózsa, amelyet az utolsó premieremen földobott hozzám a színpadra és az a pillantás, mely a rózsát kisérte, sok mindent elárult. Istenem ! — milyen boldogság is az, ha az embernek kedves, okos kis felesége van és a hosszú téli estéken a kandalló duruzsoló lángjánál összesimulva, okosan eldiskurálgat... És ha abban a feleségben az okossága mellett meg van minden ami bájossá, nőiessé teszi ; van olyan hamvába holt, mint az az Erdős Rézi. Gyűlölöm az ostoba nőket de az ilyen hamvába holt philosoffereket meg ki nem állhatom... Milyen ostobák az emberek, kisütötték rólam, hogy azért nem nősülök meg, mert nőgyülölő, korhely, lump vagyok, pedig ha tudnák, mennyire unom ezt a céltalan esetet, s hogy azok az éjjeli lumpolások is csak a magánytól való szökések voltak. Rámfogták, hogy szeszélyes, állhatatlan vagy; ha egy nő megtetszett, később minden ok nélkül a faképnél hagytam. Pedig hát bűnül lehet azt fölróni a gyémántkutatónak, ha a kutatás közben megpillant egy fényes pontot, mely a nap fényében s vakítóan vagyok és közeljutva hozzá látja, hogy csak értéktelen cserépdarab és csalódásában megvetéssel fordul el tőle. Mikor Viczmándy az öreg kapitánnyal Porubszky bárónő teaestélyére megérkezett, a társaság nagyrésze már együtt volt. Viczmándy szíve annyira kalapált a nagy izgalomtól, hogy szinte majd kiugrott azon tudatra, hogy végre elérkezett várva-várt pillanat, Vilmával való taalálkozás pillanata. A kapitány a bemutatkozásnál szándékosan utoljára hagyta Vilmát, hogy — mintha a helyzet kényszerű alakulása hozná magával — így minden föltünés nélkül az első perctől fogva Viczmándyt a társaságában hagytassa. Viczmándy igyekezett nyugalmat erőltetni magára és csak félve merte tekintetét fölemelni, hogy Vilini szemébe nézzen, melyek oly szelíden, oly jóságosan tapadtak rá, biztatás, kérés, követelés sugárzott ki belőlük és oly mély, seljtelmes csillogtak, mint az örvénylő fényben tenger fodrai ; evvel ellentétben az arcáról valami hideg, szinte fagyos tartózkodó józanság ömlött szét, ami inkább csak olyan magára erőltetett kalmáz volt, de amitől Viczmándy úgy érezte, hogy egy kis hidegség futkos a hátán. — Nagyon örülök, hogy személyesen is megismerhetem Önt, már rég kerestem erre alkalmat, de a mai napig nem volt szerencsém — szólt Vilma leplezetlen őszinteséggel. — A szerencse részemről — szólt Viczmándy udvarias meghajlással. — Az ostoba emberek társaságát kerülni szoktam, de az okos szellemes emberek társaságát pedig keresem. Ne értsen félre — veté közbe Vilma hirtelen — nem azért kerestem az ismeretségét, mert ha , már azért is szükségesnek tartom ezt megjegyezni, nehogy feltegye rólam, hogy csupán a mai divatnak hódolok, amikor mindenki igyekszik egy írót vagy egy színészt a társaságé-