Esztergom és Vidéke, 1919 (41. évfolyam, 1-144. szám)
1919-11-19 / 111. szám
szagot, — talán az is a Friedrichkormány bűne? Ejej, elvtársak, ha már annyira hitványok vagytok, legalább ne legyetek olyan — ostobák ! Edőmér. Uj kormánybiztos. A magyar kormány gróf Zichy István budapesti lakost a hadseregfővezér mellé Dunántúl alakított nemzeti hadsereg a körzetére kiterjedő hatáskörrel kormánybiztos-helyettessé kinevezte. Betegágyon. Palkovics László alispán már napok óta ágyban fekvő beteg. Egy mérges pattanás támadt a lábán, de a gyors orvosi beavatkozás elejét vette a nagyobb bajnak. Adomány MOVE javára. Waldvogel József alezredes, vm. katonai parancsnok utján a következő levelet kapta a „MOVE" vezetősége: „Kedves Barátom, ismételten szíves voltál előttem hangoztatni azokat a magasztos feladatokat, amelyeket a MOVE maga elé tűzött s amelyeknek egy részét már a Dunántúl jó részben megvalósítani sikerült. Részt óhajtván venni ebben a nemes munkálkodásban, kérlek, légy szives engem a MOVE vezetőségénél az alapító tagok közé beigtattatni s egyúttal az ide csatolt ezer koronásat, alapitótagsági dijat rendeltetése mint helyére juttatni. Baráti szivességedet előre is köszöni, immár MOVEI kézszorítással is Esztergom, 1919. nov. 13. barátod Dedek Crescens Lajos." — Igy ír és gondolkodik egy ízigvérig magyar főpap a Magyar Országos Véderő Egyesületről. A jugoszláv bankjegyek előállítása. A francia jegybank nyomdájában eddig 1150 millió dinár ezres, 100 millió dinár százas, 100 millió dinár ötös és 12 és V0 milliárd egydináros bankjegy készült. A belgrádi nemzeti banknál az új bankjegyekből 449.600 millió dinár Minthogy a jugoszláv állam fekszik, részére Prágában és Zágrábban is nyomnak új papírpénzt, eddig kb. 2 milliárd új jugoszláv bankjegy áll rendelkezésre. Adomány a polgárőrségnek. A polgárőrség dohány, tea, stb. szükségleteire a Hercegprímási és Eggenhofer-féle egyesült téglagyárak 500 K-át, Lakner Aladár 100 K-át adományoztak. Az adományokért a polgárőrség nevében ki Palliardi alezredes, köszönetét fejezi főparancsnok. Ismét életbe lép az utalvány és a postatakarékpénztári csekkforgalom. A kereskedelmi miniszter a postatakarékpénztári, valamint csekkforgalmat Budapesti helyi és a dunántúli meg nem szállott területek egymás közti, valamint Budapesttel való forgalmában újra életbe léptette azzal a megszorítással, hogy a csekkbefizetési lapokon az írásbeli közlemények nem eszközölhetők. A postatakarékpénztári forgalomban a kamatozó betétek összege ezentúl nem esik megszorítás alá. Részleges utalványforgalom egyelőre csak Budapesttel és a dunántúli meg nem szállott területekkel a mai nappal életbe lépett. Az őszi és tavaszi mezőgazdasági munkák biztosítása ügyében ma rendelet jelent meg, amely kimondja, hogy amennyiben e munkák elvégzése fejében nem természetben való díjazás járna, a napszám, vagy szakmák szerint járó térítés címén a jelenlegi gazdasági viszonyoknak megfelelő díj állapítandó meg. Az iskolák fűtéséről, és közoktatásügyi magyar A vallás miniszter átérezve a háború alatti hiányos iskolázást, egy bár a középkorra mutató, de alapjában még pedagógiai hibájáról is megszívlelendő rendeletet bocsájtott ki 195939/VI. szám alatt az iskolák fűtésére vonatkozólag. A rendelet, mely az összes alsó és középfokú tanintézetekre szól, úgy rendelkezik, hogyha már másként nem tudnak az iskolafenntartók gondoskodni fűtésről, a tanulók felváltva hordják össze a mindennapi anyagot. Ahol ez is lehetetlen, fűtőott gondoskodik a miniszter a tanulók hasznos foglalkoztatásáról az iskolán kívül. Választások. Az ország meg nem szállott területére kezd visszatérni az alkotmányos élet. A magyar kormány u. i. december 21.-ére tűzte ki az általános választások idejét. A megszállott, de időközben felszabaduló területek választási idejét időről-időre szabja meg. Úgy látszik a kormány teljesen tiszta képet akar a magyar politikai életről nyújtani az antantnak, mert mint illetékes helyről közlik kényszerválasztás lesz, tehát gyengeségüket, a nemzetbontó és rontó szociáldemokraták nem leplezhetik majdan azzal, hogy nem vettek részt a választásokban. Így a a vörös uralmat provokáló és támogató nemzetietlen szocialisták és a pártnélküli radikálisok társasága egész semmiségében fog bemutatkozni a világ előtt. Tudja már ön, hogy a Korona moziban ma és holnap (szerdán és csütörtökön) este kerül bemutatásra a Corvin filmgyár egyik legkiválóbb alkotása . A „Tékozló fiú" c. filmmű ? Ha már tudomása van róla, úgy nagyon ajánljuk, nézze meg ezt a kitűnő filmet, melynek pazar kiállítása méltóan emeli naggyá a filmmű meséjét, s melynek epizódjai különben tökéletes drámai hatást keltenek. Szereplői közül csak Beregit, Mattyasovszky Ilonát és Makai Margitot kell felemlítenünk, hogy a közönség előre tájékozott legyen arról, miszerint „A tékozló fiú" nem a tucatdarabok, de a legkiválóbb, legértékesebb irodalmi filmművek sorozatából való. Erről különben iparkodni fog minden mozilátogató ma s holnap meggyőződni. A „Corso" Mozgószinház MŰSORA Szerda és csütörtök, nov. 19. és 20-án Szenzációs olasz sláger! A sötét éjszakában. Filmdráma 4 felvonásban játszák olasz művészek. a zenét saját szalonzenekara szolgáltatja. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 és V* 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon d. u. 4, és este Vaz és Va 9 órakor 1010/1919. sz. Szoláry János körjegyző. Hirdetmény: Tát község vadászati joga folyó évi nov. 30-án d. e. 10 órakor a községházánál 1920. évi január 1-től kezdődőleg 6 (hat) évre nyilvános árverés mellett bérbe fog Vadászterület 1480 kat. hold; adatai, árverési feltételek a jegyzői irodában megtekinthetők. Tát, 1919. november hó 10-én. Kazella Ignácz biró. Eladó két szigeti kert, bekerített gyümölcsös, a város belterületén, amely házépítésre is alkalmas. Bővebbet Schalkbáx Irmánál (Sziget). Eladók lámpák, csillárok, kályhák, mángorló, kocsiülés, üst, üvegszekrény és ágyak Széchenyi tér 12. számú házban. Műhely áthelyezés. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Ferenc Józsefút 77. szám alatt lévő mechanikai műhelyemet ideiglenesen Batthány Lajos utca 13. szám alá (lakásomra) helyeztem át. Kérve a n. é. közönség szives pártfogását. Kiváló tisztelettel Stiassny Lajos mechanikus. A Korona Mozgószinház MŰSOR Szerda és csütörtök, nov. 19 és 20 án A tékozló fiú. Szinmű 4 felvonásban. Főszereplők : Beregi Oszkár, Makai Margit, Mattyasovszky Hona, Magas Béla, Fáy Szeréna, Mihályffy Károly. Az előadások kezdete: hétköznapokon este 6 és Va 9 órakor, vasár- és ünnepnapokon d. u. 4, és este 6 és Va 9 órakor. Egy jókarban lévő sertésel eladó Kossuth Lajos ucca 46. sz alatt az udvarban. Uri ebédlő bútor teljesen új és egy tükrös szekrény eladó. Cim a kiadóhivatalban. Egy keményfa hálószoba bútor elcserélhető egy hízott disznóval. Cim: Kossuth Lajos-ucca 76. sz. Rendszerető mindenes lányt keresek falusi gazdaságba. Cim: a kiadóhivatalban. Eladó ház üzlettel együtt vagy anélkül. December hó 1-én lakással együtt elfoglalható. Cím: Ferenc József út 11. szám. Házi öléseket, finom töltelékek és felvágottak elkészitését elvállalják Domaniczky Ferenc hentessegéd Német-ucca 55. szám alatt. Angol-francia nyelvű tanfolyam november 16-iki kelettel végleg megszűnt. Minden ismerős érdeklődőnek ezúton mond köszönetet Dr. Dienes Dezső okl. nyelvtanár, legszebb helyen, a Dunára szép kilátással biró 11 El t LÓ 27a hold mintaszőlővel. A szőlő amerikai alanyra van a legjobb csemege fajokból beoltva. Azonkívül vagy 500 drb. faj gyümölcsfával, présházzal, 2 nagy pincével, kúttal a pincében és pinceberendezéssel bir. Érdeklődni lehet Angyal-ucca 4. sz. alatt. JENIKE GÉZA épület és bútor asztalos műhely Esztergom, Simor-ucca 24. sz. A legjobb minőségű női- és gyermekkmr cipők» nagy választékban jutányosan kaphatók és mérték után készíttetnek Csáké-cégnél Vörösmarty-ucca 3. sz. a rendőrkapitányság mellett. Értesítés! A nagyérdemű közönség becses figyelmét felkérem, hogy a Nagy Ignác-féle hentes és mészáros Üzletben minden alkalomkor úgy marha- mint sertéshús, valamint zsírnak való szalonna és az összes hentesáruk kaphatók! Németh Imre hentes- és mészáros Rudnai-tér 7. Egy három éves faj anyadisznó a malacok felébe nevelésre kiadó esetleg eladó. Cím a kiadóhivatalban.