Esztergom és Vidéke, 1920 (42. évfolyam, 1-227. szám)
1920-05-30 / 122. szám
végzett munkával járó fáradsággal és tetemes ruharongálással ma már természetesen a arányban állóknak nem tekinthetők. Minthogy húsvizsgálat és az ezzel kapcsolatos rendészeti teendők pontos és részrehajlatlan ellátása ami elsősorban a községek és városok fontos köz- és állategészségügyi érdeke csak az ezen teendőket végző közegeknek a változott viszonyhoz mért díjazása mellett látszik továbbra is kellőképen biztosíthatónak, a községek és városok saját jól felfogott érdekében fekvőnek találom, hogy a húsvizsgálati szabályrendeletekben a húsvizsgáló részére megállapított díjakat revízió alá vegyék és a jelenleg súlyos megélhetési viszonyok között a méltányosság követelményeinek meg nem felelő díjakat a viszonyok figyelembe vételével átmenetileg felemeljék. Erről a városi törvényhatóságokat további megfontolás és intézkedéstétel végett, a vármegyei törvényhatóságokat pedig a területeken levő r. t. városokkal és községekkel ugyanilyen célból leendő közlés végett azzal a megjegyzéssel értesítem, hogy a jelenlegi rendkívüli viszonyok között általában kívánatosnak tartom, hogy a húsvizsgálót megillető díjak az eddigiek tízszeresére emeltessenek fel. Remélem, hogy a községek és városok a mai nyomasztó drágaság mellett a szóban levő díjak felemelésének szükségességét maguk is teljes mértékben átérzik és ehhez képest nem fognak elzárkózni attól, hogy husvizsgálati szabályrendeletek ide vonatkozó rendelkezéseit a fent közölt intenzióknak megfelelően a legrövidebb idő alatt megváltoztassák. Budapest, 1920. évi április hó 24-én. Rubinek s. k. Rendelet. Az esztergomi járás valamennyi községi elöljáróságának. A fenti rendeletet kiadom azzal, hogy annak értelmében intézkedjék s annak eredményét f. évi június 15.-ig jelentse. Esztergom, 1920. évi május hó 20.-án. Reviczky s. k. főszolgabíró. Esztergom vármegye gazdasági munkás közvetítő. 3/1920. szám. Hirdetmény: Zakár János és Kis Molnár Sándor ostorosi lakosok és társaik (250 pár férfi, nő és suhanc) 2—4 havi időtartamra sommás mezőgazdasági munkára ajánlkoznak. Érintkezni lehet nevezettekkel : Ostoros (U. p. Kistálya Borsod megye.) 2. Nagyoroszi (Nógrád vm.) községben 44 férfi mezőgazdasági munkára. 3. Adony (Fejér vm.) községben 300 arató munkás. 4. Nadap (Fejér vm.) községben 40 arató munkás. 5. Sapolya (Fejér vm.) 40 pár arató. 6. Iváncsa (Fejér vm.) községben 64 arató munkás. 7. Sárbográd (Fejér vm.) mezővárosban 150 arató munkás. 8. Sárosd (Fejér vm.) községben 250 pár arató. 9. Csősz (Fejér vm.) községben 40—50 pár arató. 10. Szolgaegyház (Fejér vm.) községben 48 pár arató. 11. Csákberény (Fejér vm.) községben 70 arató munkás. 12. Szabadbattyán (Fejér vm.) községben 40 arató munkás. 13. Hódmezővásárhely törvényhatósági joggal felruházott városban 400—500 mezőgazdasági munkás, 200 kubikus és útépítő, 80 mezőgazdasági cseléd, 350 kőmives, 120 ács, 180 vasmunkás, 60 festő és mázoló végül 25 asztalos munkára ajánlkozik. Kik fenti munkásoknak munkaalkalmat tudnak biztosítani, ezt szóval vagy írásban mielőbb jelentsék be hatóságomnak. Esztergom, 1920. május 26. alispán h. Reviczky s. k. vm. II. főjegyző. Telefon.. Távirat. Jóvátételi bizottság Budapesten. Paris. A magyar békeszerződést június 4-én délután négy órakor fogják Versaillesban utána a legfelsőbb aláírni. Nyomban tanács összeült, hogy két bizottság kiküldését határozza el. A két bizottság megalakul és június folyamán utazik Budapestre. Az egyik bizottságot a jóvátétel feladatával bízzák meg és egyúttal feladatává teszik bizonyos függő ügyek elintézését az utódállamokkal. A második bizottság a határrendezés ügyeivel fog foglalkozni. E bizottságok tevékenysége állandó jellegű lesz. Székhelyük Budapest. Tízezer koronáig felszabadultak a betétek. Budapest. A pénzügyminiszter a bankjegyfelülbélyegzés tárgyában kiadott rendelet értelmében zár alá vett összegeket, ha tízezer koronát nem haladnak s egyben meg, a zár alól feloldotta elrendelte, hogy a tízezer koronát meghaladó zár alá vett összegek, amelyekre nézve legkésőbb június 30-ig fog véglegesen intézkedni, továbbra is zár alatt tartandók. Kilencszázhatvankét légi bukfenc. Paris. Fronval francia avatikus új világrekordot csinált. A villacoublay rapülőtelepen három óra ötvenkét perces repülés folyamán kilencszázhatvankét izben vetett légi bukfencet. Zuhanva esnek az árak. Bécs Amerikában és Angliában az árak zuhanásszerűen esnek. Az amerikai sajtó nagy érdeklődéssel tárgyalja az eseményt, de azt nem tudja még megállapítani, hogy a nagy áresés döntő fordulatot jelent-e, vagy pedig átmeneti jelenség. Angliában gyapotáruban volt a legnagyobb áresés. Soós vagy Bénard miniszter írja alá a békeszerződést. Budapest Politikai körökben ma az a hír terjedt el, hogy Millerand francia miniszterelnök kívánsága folytán, hogy a békeszerződést a kormány valamelyik tagja írja alá, Teleky Pál külügyminiszter fog Parisba utazni. Értesüléseink szerint úgy határoztak, hogy nem a külügyminiszter, hanem Soós Károly hadügyminiszter vagy Benárd Ágoston népjóléti miniszter utazik Parisba a béke aláírására. Egy óriási léghajó próbaútja száz utassal. Róma. Az a nagy léghajó, amely a déli Atlanti-óceánt átrepülni szándékozik, tegnap végezte első próbarepülését. A léghajóba száz ember fér. Körözik Károlyi Mihályt. Budapest. A hivatalos lapban, azon a helyen, ahol a megszökött zsebtolvajokat, gyilkosokat és egyéb bűntetteseket keresik, tegnap reggel gyilkosság, felségárulás, zendülés, az állam hadereje ellen elkövetett büntettek miatt gróf Károlyi Mihályt körözik. Hogy hamisítanak a csehek? Kassa. A csehek az általuk megszállott rutén területeken a sírkereszteket átfestik és cseh felírással látják el. Nyilvánvaló, hogy a cseheknek ez az eljárása szorosan összefügg a rutén föld hovatartozandóságának kérdésével és a hamisítással a cseh nemzetiség számarányának megjavítását szeretnék elérni. Bizonyos, hogy a csehek az átfestett sírkeresztekre is hivatkozni fognak és tetemre hívják a halott ruténeket és magyarokat. Eszterházy Móric—kommunista volt Kaposvár. Gróf Eszterházy Móric miniszterelnök — mint ismeretes — a kommün alatt saját birtokának volt a termelő biztosa. A kommün bukása után a Nemzeti Kaszinóban szóvátették Eszterházynak furcsa szerepét, de nem tettek ellene kizárási indítványt. Most a bécsi Zsoké Club igazoló eljárást indított Eszterházy ellen és kizárta tagjai sorából. A gróf erre bejelentette az összes klubokból és kaszinókból való kilépését. Kaszinó ezt azzal vette A Nemzeti tudomásul, hogy egyébként is kizárta volna tagjai sorából. A török nacionalisták a Dardanellákig előnyomultak. Bázel. Anatóliából érkezett török nacionalisták megszállották a Dardanellák bejáratánál lévő Kumkahlét és előkészületeket tesznek rá, hogy a tengerszoros egész ázsiai partját hatalmukba kerítsék. Millerand tiltakozik, Paris, Németausztriának Nagynémetországhoz való csatlakozási törekvését Millerand a szövetségesek tanácsának nevében a leghatározottabb formában ellenzi. Olaszországban enyhült a helyzet. Bécs. Svájci jelentések szerint az olasz krízis korántsem voltak olyan nagyméretűek, mint amilyennek az eredeti hírek mondották, és a helyzet ma már sokkal nyugodtabb. Nem felel meg a valóságnak az a hír, hogy Milanóban kikiáltották a tanácsköztársaságot. Csak az udine tartományban volt aggodalmas a feszültség, de itt sem kell már bonyodalmaktól tartani, mert a kormány négy-öt ezreddel megerősítette helyőrséget és kihirdette az ostroma állapotot. Szakadás a kisgazdapártban? Budapest. A mai esti lapok jelentik : A földbirtokreform-javaslatát illetőleg a kisgazda párban komoly ellentétek támadtak. A párt nagy része ugyanis nem tudja magáévá tenni a javaslatot a mai formájában. A javaslat ugyanis megterheltetést jelentene a kisbirtokosokra. Kifogást emelnek továbbá a végrehajtási módozatok ellen is, amennyiben a javaslat végrehajtása 15 évet is igénybe venne. Az ellentétek olyan komolyak, hogy már arról is van szó, hogy amennyiben a megegyezés nem volna létesíthető, kilátás van egy új politikai párt alakulásra, mely a demokratikus kisgazdapártból és a demokratikus keresztény szocialista pártból állana. Olvasóinkhoz! Nem tudjuk megérteni, hogy kinek állunk mi olyan szörnyen útjában egyenes, becsületes törekvéseinkkel, hogy állandóan lapunk beszüntetésével kecsegtetik előfizetőinket. Egész határozottan kijelentjük, hogy minden anyagi nehézség dacára is eszünk szüntetése, ágában sincs lapunk beezt egyesek, bármennyire kívánják is Mi egyenes becsületességgel szolgáljuk a keresztény irányzat, az ország, megye, város és a közérdeket tisztán saját erőnkből, minden szubvenció nélkül és fogjuk ezt tenni minden alattomos gáncsoskodás dacára mindaddig, amíg olvasóközönségünk erre bennünket érdemesnek tart. Tisztelettel felhívjuk tehát olvasóközönségünket, hogy ne üljön fel semilyen lapbeszüntetésről elszórt pletykának, mely csak irigy alacsony konkurenciából fakad. Esztergom és Vidéke szerkesztősége és kiadóhivatala. Eljegyzés: Kellner Arthur a nyergesujfalui Eternit-Művek gyárigazgatója eljegyezte Kurzweil Ilonkát, Kurzweil Sándor festékgyáros és neje Fried Szidónia leányát. Vármegyei közgyűlés folyt le tegnap délelőtt, mégpedig a legutóbbiaktól annyiban eltérően, hogy napirend előtt két felszólalás, illetve indítvány tétetett. Egyik a destruktív sajtó kitiltása tárgyában, a másik pedig a kismalmok érdekében a körzetmalom ügyében. Lapunk legközelebbi számában részletesen számolunk be a közgyűlésről. Halálozás. Domaniczky Gyula életének 26.-ik évében, hosszas szenvedés után folyó hó 28.-án elhunyt. Temetése ma vasárnap délután 5 órakor lesz a belvárosi temető kápolnájából. Az esztergomi gációk közgyűlése: Mária-KongreJúnius 6.-án, vasárnap délután 6 órakor a főgimnázium dísztermében az összes esztergomi Mária-Kongregációk közgyűlést tartanak a sajtókérdésről. A gyűlés programmját legközelebb hozzuk. Csónakavatás. A bencés főgimnázium Holló Cserkész Csapatának sikerült két új csónakot szereznie, melyeket vasárnap (május 30.) délután 6 órakor fogják ünnepségek közt a Dunagőzhajózás állomásán felavatni. Az avatást dr. Molnár Szulpic főgimnáziumi igazgató végzi keresztanyákul pedig sikerült a cserkészeknek Palkovics Lászlónét és Polner Lajosnét megnyerniük. Az ünnepséget énekek és szavalatok fogják változatossá tenni. Ez alkalomra ugyanis Homor Imre két szép költeményt irt, melyeket Barta László IV. oszt. és Sas László II. oszt. tanulók fognak elszavalni. Az ünnepség keretében még 12 uj cserkészfiu is leteszi fogadalmát. A csónakavatás emlékére — amint értesülünk — a keresztanyák szép kürttel ajándékozták meg a cserkészcsapatot. Elhalasztott népünnepély. A MOVE „C" csoportjának június 3.-ára tervezett népünnepélye a felmerült akadályok folytán elhalasztatott. Felülfizetés. Az esztergomi m. kir. posta- és távirda-altisztek 23.-án tartott jótékonycélu szinelőadásán utólagosan felülfizettek: Meizler János 150 kor., Sas Gyula 40 kor., dr. Magurányi József, Pelczmann László, Kohl Medárd, dr., Gerő Samu 20—20 kor., Király Mór, Kerény Izsó 10—10 koronát. Zarándoklat Mária-Nosztrára. Az Esztergomi Munkásnőegyesület az Esztergomi Kath. Legényegyesület „Kolping" Turistacsoportjával ma, vasárnap május hó 30.-án Loczner Gusztáv, karkáplán, munkásnőegyesületi elnök lelkes vezetésével könyörgő zarándoklatra indul Mária-Nosztra kegyhelyre, hol a résztvevők 9 órakor nagymisét és szentbeszédet hallgatnak kérve Magyarország Nagyasszonyát, hogy segítse meg szegény Hazánkat, majd megtekintik a fegyházat. Indulás reggel 4 órakor a MFTR. hajóval. Vissza este 6 órakor szintén hajóval. Szobon a hajó megáll. Panaszok a piacról. Esztergom már régen híres arról, hogy drágább nagyon sok tekintetben mint Budapest. Már a békében is a vendéglősök halát Bpesten szerezték be olcsóbban a és jobban, mint itt. A zöldség, gyümölcs ott mindég olcsóbb volt és az így van most is. Budapesten járt emberek onnét hoztak cseresznye és cu-