Esztergom és Vidéke, 1920 (42. évfolyam, 1-227. szám)

1920-03-31 / 74. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: SIMOR JÁNOS UCCA 20. SZÁM TELEFON 21., hova a lap szellemi részét illető közlemények továbbá előfizetési s hirdetési díjak stb. küldendők. Kiváló férfiak megnyilatkozása: A katona egész élete a Hazáé — Mikor minden magyar ember „egy napot" szentel annak, a nemzeti hadsereg katonái ez alkalommal is példát fognak mutatni, hogy miként kell a Hazáért áldozni. • Horthy, kormányzó. A hazaszeretet oltárára hozott ál­dozat mutatja meg, hogy ki az igazi hazafi. József főherceg. * Mindig azt hangoztattuk, hogy mindent a Hazáért. Most itt a pilla­nat, hogy tettekre váltsuk szavainkat. Adjon mindenki annyit, amennyit csak tud adni. Csernoch János, bibornok hercegprímás. * Mentől többet áldoz az egyes — annál többet nyer a nemzet. Andrássy Gyula, pártonkívüli képv. Zsarnoki önkény állithat fel közénk mesterséges határokat, de nincs oly emberi hatalom, mely lelki egysé­günket széttörhetné. Nincs oly erőszak, mely elfojthatná bennünk azt a megszentelt ihletet, mellyel mi testvéreinkért a sors bár­mely megpróbáltatása között bármely áldozatra készek ne lennénk. B. Wlassics Gyula. Szenvedtünk, dolgoztunk a hazáért. Nem volt még elég ? Nem. Érte, ma­gunkért, soha sem De hiszen gyengék tehetünk eleget­ vagyunk! Igaz. De milyen gyenge lény a korál és mégis sziklákat épít. Koldusok va­gyunk. Igaz, de van még két karunk. Dolgozzunk hát s ha csak egy napi munkánk gyömölcsét ajánljuk fel a hazáért, már elkezdtük megteríteni éhező nemzetünk asztalát. Haller István a Ker. New. Egy. T. elnöke. Hl Esztergom vármegye hivatalos lapja. A hivatalos rész szerkesztője: FEKETE REZSŐ. Főmunkatárs: VITÁL ISTVÁN. Laptulajdonos és a szerkesztésért felelős : LAISZKY KÁZMÉR. Megjelenik hétfő és ünnep utáni nap kivételével mindennap. Esztergomi m. kir állam rendőrkapitányság. 1299/1920. ált. sz. Körözés. Sajki József 35 éves, lelédi születésű, r. k. vallású, földmives, esztergomi lakos február hó 25—29-ike körüli időben hazulról eltávo­zott és azóta vissza nem tért. Nála körülbelül 10.000 korona készpénz volt. Személyleirása : Termete közép, szeme kék, orra, szája rendes, haja barna, szemöldöke fekete, bajusza szőke, kezén 2 ujja egybenőve, szakálla borotvált. Megkerestetnek az összes társhatóságok, hogy fent nevezett után a puhatolást ejtsék meg és eredmény esetén hivatalomat értesí­teni szíveskedjenek. Esztergom, 1920. évi március hó 26. Dr. Polner Zoltán s. k. rendőrkapitány, Esztergom vármegye alispánjától, 1452/1920. szám. Tárgy: A Magyar Földmivelésügyi Mi­niszter urnak 90240/IX. B. I./920. számú rendelete az 1895. évi XLVI. t. c. végrehaj­tása körül felmerülő szakszerű vizsgálatokért járó díjak felemeléséről. Hirdetmény: Ezennel közhírré teszem, hogy a Magyar Földmivelésügyi Miniszter ur a 90. 240/IX. B. 1.—1920. számú rendeletével az 1895. évi XLVI. t.-c. alapján működő vegykisérleti-, vegyvizsgáló állomások és intézetek által végzett vizsgálatok után eddig megállapított dijakat, az 1920. évi március hó 1-től kez­dődőleg felemelte. Ezen felemelt dijakról szóló jegyzék a vármegye irattárában a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető. Esztergom, 1920. március hó 20.-án. Palkovics s. k. alispán. Előfizetési árak: egy évre . 96 K., félévre . 48 K. negyedévre 24 K., egy hóra . 8 K. Egyes szám­ára 50 f­­.­­ Hirdetések árszabály szerint. -Kéziratot nem adunk vissza. Ha, márc. 31-én mindenki a hazának dolgozik. A mai napon minden 16 éven felüli dolgozó egyén legalább 2 koronát és ezenkívül minden háztulajdonos legalább 10 koronát, minden gazda vagy bérlő minden hold föld után legalább 1 koronát, minden üzlet, üzem, ipar és vállalat napi bevételének 1 %-át és felajánlott adományát a haza oltárára helyezi. Mi magyar gazdák, akik annyi napot — nehéz napot, áldozzunk a Hazáért a csatatereken, áldozzunk egy békés napot is, amelynek talán több eredménye lehet, mint összes többi meddőnek bizonyult erőfeszí­tésünknek. Rubinek Gyula, földmivelésügyi miniszter, a Kisgazda- és Földmivespárt eln.­ ­j Hivatalos rész. g Esztergom szab. kir. város polgármesterétől. 2772/1920. tan. szám. Mátéffy Viktor plébános meghívása a nagy­heti szertartásokra Határozat: A kir. városi kegyúri templomban nagycsütörtökön és nagypénteken, valamint nagyszombaton­ végbemenő nagyheti szertartásokra a szab. kir. város tisztikarát s a képviselőtestü­let tagjait ezennel meghívom. Esztergom, 1920. március hó 27. Dr. Antóny s. k. polgármester. Esztergomi helyőrségi közétkezési bizottság. Hirdetmény. MOVE tagok a közétkezési bizott­ságnál (Prokop fridgy) volt Pótrak­tárban sonkát vásárolhatnak. K­ötétkezési bizottság. HIREK. A mai nap a Hazá­é legyen! Megindul ma a gyűjtés az el­lenséges járom alatt nyögő ma­gyar testvéreink számára. Lelkes ifjak gyűjtőívekkel ke­resik fel a ház- és üzlettulaj­donosokat, lakókat és minden tehetősebb embert. Adjon minden hazafi vagyoni és kereseti viszonyaihoz képest, de az utolsó munkás ember is adjon legalább egy koronát. A begyűlt pénz ereje nem­csak elnyomott testvéreink ke­serveit enyhíti, hanem utat tör az ország határai felé. Éljen az egységes Haza! Zadravecz István tábori püs­pök Esztergomban. Zadravecz Ist­ván tábori püspök, mint értesülünk, április 18.-án Szent Adalbert napján a Bazilikában ünnepi szónoklatot fog tartani. Adomány: M. L. két kiló babot küldött a hét gyermekes beteg csa­ládapa részére. Midőn ezt a család nevében köszönettel nyugtázzuk, is­mételten könyörgő szóval fordulunk városunk jószívű polgáraihoz, hogy ne feledkezzenek meg a szerencsét­len családról, s így igyekezzenek adományaikkal a család nélkülözéseit enyhíteni. Zsolt Nándor sikere. A buda­pesti lapokból olvastuk, hogy a m. kir. Zeneakadémia világhírű igazga­tója dr. Hubay Jenő üdv. tanácsos a magyar zeneművészek legkiválóbbja budai palotájában hetenkint zártkörű hangversenyt rendez. A f. hó 21-én és 28 án megtartott hangversenyen Zsolt Nándor városunk fia is szere­pelt, melyen a magyar közélet és művészvilág kiválóságai és az arisz­tokrácia meghívottjai voltak jelen. A f. hó 28-án szereplő művészek kö­zött első helyen Zsolt Nándor állott, kinek saját szerzeményű pályanyer­tes zongora ötösét Hubay Jenő ve­zetése mellett Székely Arnold, Mam­brinyi Gyula zeneakadémiai tanárok, Csuka Béla a m. kir. Operaház első cselló­művésze és a szerző játszot­ták. Ezenkívül eljátszotta Zsolt Nán­dor több saját szerzeményű darab­ját is és játékával csodálatba ejtette a hallgatóságot. Szólószámait Antalffy Zsíros Dezső zeneakadémiai tanár ki­sérte A meghívottak között jelen vol­tak József kir. herceg, herceg Esz­terházy, gróf Batthyányi, báró Lu­kasich Géza altábornagy, az angol, francia és olasz missióknak vezetői, Rákosy Jenő főrendiházi tag, Herceg Ferenc és a politikai, közgazdasági és művészi világunk számos előke­lősége, kik mind a legnagyobb elis­meréssel méltatták Zsolt Nándor ze­neszerzői legközelebbi és előadói művészetét. A hangverseny április hó 5-én hétfőn lesz, melyre Hubay igaz­gató ismét felkérte Zsolt Nándort a közreműködésre. A főszékesegyházi ének és ze­nekar mai műsora: Nagyszerda, délután Seyler: Miserere G-mole. A IX. hazafias kultur előadás szombaton este 6 órakor nagy szá­mú közönség előtt tartatott meg. Szinte szűknek bizonyult a hatalmas terem, annyira betöltötte azt a hall­gatóság. Az első szám Tóth Kálmán közismert költeménye az „Előre" volt, melyet Sas László főgimn. ta­nuló szavalt teljes érzéssel és biztos fellépéssel. A második szám Jacoby Baby váratlan betegsége folytán el­maradt, s így helyette Dr. Mike La­jos ügyvéd egy érdekes bevezetéssel felhívja a hallgatóság figyelmet a

Next