Esztergom és Vidéke, 1922 (44. évfolyam, 1-132. szám)
1922-01-03 / 1. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. Eljegyzés: Jakobovits Ilonka Esztergom, Hermann Mihály Budapest (Nagykároly) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) A turisták Szilveszter-estélye. Előre is bizonyosak voltunk a sikerben, mert hisz amit még eddig a turisták rendeztek, az mindig sikerült és fényes anyagi sikerrel járt. Most is úgy volt. A 8000 koronás bevétel, amely tisztán önkéntes adományokból folyt be, eléggé bizonyítja az anyagi sikert. A dalárda óriási sikert aratott, de erős vetélytársa akadt Stökl Jenőnében, aki két remek műdalt énekelt Hajnali Kálmán zongora kíséretével. Oltósy Oszkár és Orbán József kupléi kacagtatták meg a közönséget, míg Zelenyák Ferenc^jíagdenta dalai csaknem könnyeket fakasztottak az érző szívű emberek szemében. Hogy azonban mégsem keseredjék el a közönség egészen, Oltósy Oszkár vezetése alatt megszólalt a pompásan megszervezett zenekar és eljátszotta a „Két jelölt“ című operett nyitányát. Neumann Mariska, Pacolay Dodó és Böske Csókás Böske, Dudás Etelka és Heiling Margitka az operett női szerepekben, Erbán József, Zelenyák Ferenc, Oláh István, Németh Ferenc Gajárszky József és Puskás Károly a férfi szerepekben valóságosan alakítottak. A pompás összhangú énekszámok és a remek összjáték Orbán József és Oltósy Oszkár rendező művészetét dicséri. Homor Imre mint 100 éves jövendőmondó nagyszerű ötletességgel énekelte el a turista egyesület múlt évi történetét és jövendölt a jövőről. A pompás műsor után a fiatalság táncra perdült. Anya- és csecsemőgondozó. Hetekkel ezelőtt hírt adtunk arról, hogy az amerikai Vöröskereszt egylet városunkra is kiterjeszti az anya és csecsemőgondozó áldását. A legközelebbi napokban már meg is nyílik ezen intézmény a Kolos-kórház egyik pavillonjában. Az amerikai Vöröskereszt budapesti képviselete most értesítette a várost, hogy Franciaországból is megérkeztek a felszerelési tárgyak és azokból is kiegészítve a már Budapesten lévő készletet, útnak indította az esztergomi felszerelést. Lakás, fűtés és világításon kívül hat hónapon keresztül az egylet viseli az összes költségeket. Közös szent áldozás, A Tanult Férfiak Mária-Kongregációja I. évi jan. hó 6. napján, Vízkereszt ünnepén d. e. 9 órakor tartja közös szent áldozását a szt. Ferencrendiek templomában. Szives megjelenést kér a vezetőség. Turista kirándulás. Kedvező idő esetén 1. hó 6-án Dobogókőre rendez kirándulást a M. T. E. E. O. Indulás reggel 11 órakor a Rozália kápolnától. Gyaloglás oda és vissza 10 óra. A dobogókői menedékházban lehet étkezni. Hadifoglyok hozzátartozóinak segélyezése. Hadifogságban elhalt hadifoglyok ínséget szenvedő özvegyei és árvái, továbbá a még jelenleg is hadifogságban levő hadifoglyok arra szoruló feleségei és gyermekei, azután a hadifogságban elhalt hadifoglyok arra szoruló szülői (atya vagy anya), ha őket azok tartották el, végül a már hazatért rokkant és keresetképtelen volt hadifoglyok a Honvédelmi minisztertől kisebb segélyben részesülhetnek. Bővebb felvilágosítás a közgyámi hivatalban nyerhető. Figyelmeztetnek az érdekeltek, hogy csakis a bebizonyíthatóan hadifoglyok hozzátartozói részesülhetnek segélyben, tehát az úgynevezett eltűntek hozzátartozói nem. A kérvényezés csakis a közigazgatási hatóságok útján történhetik, ahová a kérvényeket is, további eljárás végett, benyújtani kell. Felhívás a tagsági dijak befizetésére. A „Hadirokkantak stb. Nemzeti Szövetsége Esztergom megyei Csoportja“ múlt év dec. 26-án választmányi ülést tartott, melyen a tagsági dijat évi 12 koronára emelte fel. Felhivatnak az egyesület tagjai, hogy a tagsági díjakat a csoport pénztárába befizetni, illetve a tagsági igazolványaikat megújítani szíveskedjenek, mert erre a célra külön pénzbeszedőt nem tarthatunk. A tagsági díja félévi részletekben is fizethetők, a tagok a „Rokkant hősök könyvesháza“ füzeteit ingyen kapják. Az igazgatóság. Temetkezési segély biztosítás. A folyton fokozódó áremelkedés a temetkezés költségeit is megdrágította úgyannyira, hogy egy-egy vagyontalan családban előforduló haláleset — eltekintve attól a súlyos fájdalomtól és gyásztól, amit a szeretett hozzánk tartozó elvesztése okoz — a legegyszerűbb temetés is a legsúlyosabb anyagi gondokba sodorja a gyászoló családot. Az egyetlen eszköz, mely e temes áldozatok terheitől mindenkit megvéd és megnyugtat, a a temetkezési segély biztosítás. E kötelességszerű gondoskodás a legszerényebb anyagi viszonyok között élő családfőnek is lehetővé van téve az alábbi csekély díjfizetések mellett. Pl. 20—24 éves nő vagy férfi 1000 kor. tőkebiztositásra havi 3 K 50 fil., 25—29 éves : 4‘50 K, 30—34 éves: 5 — K, 35—39 éves: 5 50 K, 40—44 éves : 6.— K, 45—49 éves : 6‘50 K, 50—55 éves: 7.— K díjat fizet. — A díjak csak 15 évig fizetendők, azonban a biztosítási összeg a haláleset beálltakor — tekintet nélkül a befizetési időre — azonnal esedékes és kifizettetik. Orvosi vizsgálat nincs. Ha valaki több ezer koronára óhajtja magát biztosítani, ez is lehetséges 10.000 koronáig. Kétezer kor. után a dij kétszeres, 3000 kor. után háromszoros s igy tovább. Csak egészséges egyén vétetik fel. Jelentkezéseket elfogad és bővebb felvilágosítást nyújt Neményi Károly tanító. Iparbank épület. lett Bárminő anyagból levő s hibássá vagy elavult dísztárgyak és használati cikkek pl. pénztárcák, szivartartók, iskolatáskák, albumok, kazetták, emagerek, keretek, képeskönyvek, szobrok, ásványok stb. szakszerű javítására s jó karba hozására vállalkozik ügyes könyvkötő és diszműkészítő, mérsékelt árszámítás ellenében. A munkákat kiadóhivatalunk közvetíti. Nem állami tanítók figyelmébe! Az esztergomi városi tanítótestület a m. kir. állampénztárral egyetértőleg egységes nyugtát szövegezett meg, mely lapunk kiadóhivatalában darabonként 1 korona árban kapható. Uj tánctanfolyam Schultheisz Jenő tánciskolájában január hó 3-án kezdődik. Kezdő és haladó csoport Magánórák. Shimmy-kurzus. PluPC7 itt hó 1-én a „Magyar Király“ Ufuputi szállodától kezdődőleg Kossuth Lajos-u., Arany János-u , Széchenyi-téren át a Deák Ferenc-utcai útvonalon egy férfi lógós arany óralánc. Tekintve, hogy a lánc pótolhatatlan kedves emlék, kéretik a becsületes megtaláló, hogy illő jutalom ellenében adja be e lap kiadóhivatalába egy egyfogatú úri kocsi lóval és szerszámmal együtt. Bővebbet a Központi Kávéházban: egy féléves üszőborjú Cim Balassa Bálint-ucca 35. Un van olnrli antik értéktárgya, szobor, lld »all ulíiUU váza, porcellán, bútor, pezsaszőnyeg vagy bármi egyéb,átveszem a legjutányosabb áron — Németh Ferenc Deák Ferenc-ucca 18. 1922 január 3. Lakatos tanulók felvételnek Havas Sándornál Német-u. 8. sz. Préselt széna Német-utca 37-szer egy szekér száraz tiszta buzaszalma. Ugyanott egy zsák fosztatlan, szép fehér toll kukoricáért becserélhető. Cim : Hunyady-ucca 14-Flvflilflink üzleti, esetleg hasonló állást, LlVilliai UIV azonnali belépéssel. — Cim a kiadóban. Pénztárkezelői állást !$íS|j$ibl -Cim a kiadóban, kik erdőben jártasak, jó fizetéssel felvétetnek Stern Jenőnél Rudnay-tér 12. sz. Pallas Nagy Lexikon diszkötésben 10 kötetből álló eladó Malonyai-ucca 1. szám alattygj|g|n|{ továbbra is monogramm-, ruha-, wallasU zsebkendőhimzést és azsurozást Bauerné Révész Irén, Esztergom, Németucca 6. szám. ffliiprpiplipt magyar, osztrák és euróba* lalulCKGI p3j bélyegeket készpénzen megvételre keresek. — Értekezni lehet d. u. 3—4-ig Simor J.ucca 25. sz alatt. „Corso“ filmszínház MŰSORA: szerdán és csütörtökön Szahara rózsája. Egyiptomi dráma 7 felvonásban. Az előadások kezdete hétköznap 6 és fél 9 órakor vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és este 9 órakor. Kukorica csöves és morzsolt, továbbá árpa, zab kaphat SPICK FERENC és FIA gabonakereskedőknél Esztergom, Csernoch-út 28. Kívánatra házhoz is szállít 1-rendet dorogi dió fuvartételekben és métermázsánként kicsinyben kapható SCHWARTZ PIL szállítónál Kölcsey-ucca 10. sz. alatt. Száraz rőzse ismét rendelhető. Árpadara kapható bármily mennyiségben Kossuth Lajos-ucca 58. sz. Minszky János» btingrayiindájában Simor János-noeit 18—80, A Kaltúr Mozgószinház MŰSORA: szerdán és csütörtökön OSIRIS. Egyiptomi történet 5 fejezetben. Az előadások hétköznapokon este és 7 és 9 órakor, vasár- és ünnepnap du. 3, 5, 7 és 9 órakor kezdődnek. Köhögés ellen legjobb dr. Wyeth narancsszörpje mely 2—3 nap alatt megszünteti a legmakacsabb köhögést, továbbá a féle Menthol dragee, Bengue dragee, Kaiser mell-karamella, Réthy pemetefű-cukor, Méz karamella, Szalmiák cukorka. Kapható Henning János és Fia drogériájában, Esztergom Széchenyi-tér 5. szám alatt (Pósta mellett) TEGYEN próbarendelést ifj. Tarányi György férfi szabónál Esztergom, Szenttamás u. 8. sz. Előjegyzési W“Heti Naptárak "W kaphatók Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor J.-ucca 18-20. Aprított tűzifa kemény, száraz, minden mennyiségben kapható mm.-ként 150 kor. Stern Jenőnél Kossuth Lajos ucca 55. sz. alatt. Kívánatra házhoz szállítom. Megrendelni telefonon is lehet. (Hivószám 43 vagy 16.) OBAIAVITASOK gyorsan és pontosan készülnek KIRÁLY IÓB ékszerész és órásnál, ESZTERGOM Széchenyi-tér 11. szám alatt.