Esztergom és Vidéke, 1940 (61. évfolyam, 1-100. szám)

1940-01-07 / 1. szám

HATVANEGYEDIK ÉVF. 1. SZÁM, VASÁRNAP, 1940. JANUÁR 7 Szerkesztőség, kiadóhivatal: Sim­or­ u. 20 &018S8Íév7 pOÜÜkäl 6S társadói­­mi lap Előfizetési ár í hóra: 1 pengő 20 fillér Megjelenik hetenkint kétszer Csütörtökön 10, vasárnap 16 fi­. VÄnm@(0y®n>lk Omnepraapja Csütörtök délelőtt ünnepi zászlódíszbe öltözött az eszter­gomi vármegyeháza. A csillogó egyenruhák, a főpapi talárok, a szimbolikus egyszerű ünneplő magyar ruhák színpompásan emelték ki, hogy vármegyénk közönsége ünnepet ül. Olyan ünnepet, amely lezárása és kezdőpontja egy-egy időszakasznak. Az esztergomi közönség megszokta már, hogy rövid időre megáll ezen az ünnepi napon, megemlékezik az elmúlt időszakokról, előretekint a jövőbe, hol optimizmussal, hol sötétlátóan, aszerint, amint reményei az eseményeket szem­lélve kialakulnak lelkében. De minden gondolatba, akármilyen irányba is vitték el érzelmei, belevegyült egy nagyon keserű ürömcsepp húsz év óta, ez az ürömcsepp pedig a nemzet­közi szerződés volt, amelyet egyoldalú erőszakkal kényszerí­­tettek ránk Trianon egyik átkos emlékű palotájában. Trianon sok-sok keservét átérezte az egész ország, de a húsz évi megszokás a legelevenebb sebre is rá tudott tenni egy kis fájdalomcsökkentő heget. De ha valaki megállhatott a Nagy-Duna partján és átpillanthatott a széles vizen, mint­­ahogy mi azt, esztergomiak, éveken keresztül minden nap meg­tettük, akkor ez a heg felszakadt és a seb még ezerszeresen jobban fájt. A vármegyeházán húsz év alatt többször is gyülekeztünk dacos ünneplőben, hol főispáni, hol alispáni beiktatásra. De, amint a színpompás képet szemléltük, belevegyült ünneplé­sünkbe egy könnyszem. Csonka a vármegyénk, csonka az országunk. A Duna néhány lépésnyire tőlünk nem összekötő kapocs, hídja nem a testvéri összefogást jelenti a Dunántúl és a Felvidék között, hanem elválasztó vonal a két ország között, a Várhegy fokáról nem a Magyar Kisalföld magyar búzáját lengeti felénk a szél. Ősi ünnepségünkről hiányzik vármegyénk párkányi járása és mi nem szoríthatunk kezet a túloldali járás becsületes, igaz magyar uraival. Lehet-e csodálkozni azon, hogy ünnepségeink egyetlen szónoka sem tudott szabadulni ez alól a nyomasztó keserű­ség alól és lehet-e nem természetesnek venni, hogy minden szónokunk első szava az elszakított magyar testvéreinkhez szólt és hogy az idők múlásával állandóan erősödő elszánt­sággal ismételtük a Hiszekegy vígaszt hozó sorait. De elmúlt a húsz év, a gonosz látomást elfújta szemünk elől a történelem szele, a Duna túlsó feléről eltűntek Trianon groteszk kreatúrái. Esztergom vármegyéjéhez pedig hazatért a párkányi járás. Valami hihetetlen erejű, magasztos érzés járta át egész énünket, amikor vármegyénk legszebb ünnepségén újra ott láttuk csütörtök délelőtt a párkányi járás törvényhatósági bizottsági tagjait, hallottuk szónokuk izzóan megnyilatkozó hazafiságát, húsz év alatt semmiféle eszközzel le nem törhető magyar érzését. DR. KÉS­VÁRKI FREY VILMOS FŐISPÁN REVISNYEI REVICZKY ELEMÉR ALISPÁN

Next