Ethnographia • 63. évfolyam (1952)

Ortutay Gyula: Kodály Zoltán hetvenéves. — Le soixante-dixiéme anniversaire de Zoltán Kodály 257—262

Hogyan is fogalmazhatnék meg a legáltalánosabban Kodály Zoltán tanítását a magunk számára? Kodály munkásságának (s ebben természetesen egész életműve egy­testvér Bartók Béláéval!) számunkra egyik legjelentősebb eredménye a magyar népzene felfedezése, feltárása, majd tudományos elemzése. Kettejük műve (s nyomukban már tanítványok sora dolgozik), hogy a magyar nép­zene páratlan gazdagságú feltárása megtörtént. Jól tudjuk, hogy az európai népköltészeti kutatások szervezett megindulásában, sajnos, a magyar nép­költészet feltárása, kiadása eléggé megkésett. Többek között ennek a késés­nek a következménye, hogy nemcsak Goethe nem vett tudomást népkölté­szetünk szépségéről, gazdagságáról, míg a délszláv epikáról rajongással emlékezik meg, hanem a magyar népköltészet általában eléggé ismeretlen maradt Európában s jóideig még a magyar gyűjtők is azt hitték, hogy már csak töredékeket, zilált formájú »adalékokat« találnak csupán. Liszt elmaradt zenei gyűjtőútjától kezdve különös balszerencse kíséri népi dallamaink gyűjtését s ezen a téren messze elmaradtunk még a szövegek lejegyzése mögött is. Igaz, voltak olyan kutatóink, akik nem tartották fontosnak a dallamok megörökítését, a népköltési gyűjtés során is csak irodalmi-esztétikai elvek vezették őket, mégis elmondhatjuk, hogy szinte kezdettől fogva, a komolyabb elméleti érdeklődés kialakulása óta szöveggyűjtőink és­­közlőink világosan látták a szöveg és dallam népköltészeti egységét. Erdélyi János is határozottan utal erre; Arany Jánosnak nemcsak ezt a felfogását ismerjük, hanem­ öregkori emlékező »gyűjtését«, Pap Gyula meg 1865-ben egye­nesen így ír : »Ime mily hasznot tenne a Kisfaludi társaság (sic!) nemzeti zenésze­tünknek, ha gondoskodnék a különböző lokalitások szerint a dallamok hang­jegyre tevéséről! Hogy zeneszerzőink, kik többnyire városon lakva, hall­hatnának olykor olykor egy, kristály tiszta hangot a nép ajkairól s istenesen neki feküdhetnének a népzenészet tanulmányának! Bizonyára sok gyöngy vesz igy el a feledés tengerében. Aztán a népköltészetben a dallam annyira össze van forrva a szöveggel, hogy egymás nélkül nem is boncolandó . . . ". Kálmány Lajos kéziratos levelezéséből tudjuk (Vikárhoz írta 1910. III. 4-én), hogy szívesen megtanulná tőle a dallamok fonográfra való felvételét. Sorolhatnók fel a példákat, hogy legjava szöveggyűjtőink tisztában voltak munkájuk hiányosságával, a dallam és szöveg összefüggésének jelentőségével. Mindez azonban nem vígasztalhat bennünket a tényleges elmaradásunkért. S Vikár nagyérdemű kezdeményezése, agitáció­ja, gyűjtőmunkája után Kodályé és Bartók Béláé az érdem népzenénk feltárásában, Kodályé s Bartóké az érdem, hogy e téren volt elmaradottságunkat nemcsak megszüntették, hanem a magyar népzenekutatás világszerte példája lett az általános zene­folklorisztikának. Pedig ez a példaadó, áldozatos munka, mely közel félév­százada, 1905-ben indult Kodály mátyásföldi gyűjtésével (folyóiratunk még abban az évben közölte is), nagy harcok közepette, az uralkodó reakciós, majd fasiszta körök ellenzése, gyűlölete közben folyt s az úri Magyarország, a )»középosztály« teljes értetlenséggel, nem egyszer felháborodott ellenszenvvel kísérte munkásságukat. Munkájukat a magyar és a szomszédos népek ádáz sovinizmusa is támadta, ahelyett, hogy megértették volna ebben a munkában az igaz patriotizmust és az igaz nemzetköziséget.­ ­ Pap Gyula: Palóc népköltemények. Sárospatak, 1865. XVII—XVIII. Pap kötetének megjelenését különben Erdélyi támogatta személyes tekintélyével.

Next