Ethnographia • 129. évfolyam (2018)
2018 / 1. szám - TANULMÁNYOK ÉS KÖZLEMÉNYEK - Pocs Éva: Sztoikheion, sztuha, zduhač: őrzőszellemek, idővarázslók és talizmánmágia a Balkánon
2 Pócs Éva Mindezeket az összefüggéseket vizsgálva azt kezdtem sejteni, hogy a modern kori falusi kultúrákból leírt jelenségek fent említett összefüggéseinek hátterében a bizánci talizmánmágia elit varázslói gyakorlatának némely, a populáris kultúrába is lejutott vonása is lappang és éltet szinte a mai napig az illető népek hagyományos néphitébe „nem illő”, szokatlan jelenségeket. A bizánci talizmánmágia igen elterjedt késő ókori, kora középkori gyakorlatának alapja a babiloni, egyiptomi asztrológiának, majd Platóntól kezdve a görög filozófiának is az a nézete volt, hogy a csillagokat istenek vagy démonok lakják; az elemeknek is szellemei/démonai vannak; az állatövet illetve a bolygókat démonok népesítik be, amelyek hatással vannak az emberekre. Megfelelő mágikus gyakorlatokkal az ember is befolyásolni tudja e szellemvilágot, bizonyos előírt mágikus módszerekkel megidézheti őket, akaratát rájuk kényszerítheti. Az újplatonizmus gazdagította e nézeteket (a démonokból, „dékánokból” részben angyalok lettek, mennyei hierarchia jött létre stb.), amelyek a középkor kozmológiájában is tovább éltek. A talizmánmágia másik létrehozó és befolyásoló tényezője a szümpatheia-tm volt, amely szerint a világegyetemben minden (bolygók, elemek, élettelen anyagok, növények, állatok számok, betűk stb.) mindennel összefügg. Ezzel az összefüggéshálózattal, a „szimpátiák” megfeleléseit figyelembe véve, az ezek által előírt módon, helyeken, időpontokban, anyagokkal kellett operálnia a talizmánt készítő varázslónak. A talizmánmágia a theurgia (jóindulatú „fehér” mágia) elterjedt eljárása volt. Legtöbb (főleg gazdag egyiptomi) fennmaradt adata írások, betűk, mágikus jelek tárgyakba zárására vonatkozik, azonban a számunkra most érdekes csillagászati kontextusú „ága” során nem tárgyakat, hanem a csillagokból, bolygókból lehívott démonokat („csillagdémonokat”, „dékánokat”) zárták a talizmánokba, mégpedig rosszindulatúakat és jóindulatúakat egyaránt, miután mágikus imák, amulettek segítségével megidézték őket. Az asztrológiai „szimpátiákkal” való manipuláció révén a csillagdémonok, bolygók szellemei mellett az elemek szellemeit (például a levegő vagy a szelek démonait, víziszellemeket), vagy bármiféle egyéb démont is megidézhetett és tárgyba zárhatott a talizmánmágiát űző varázsló.3 így jött létre a sokféle mágikus célra (gyógyítás, hosszú élet, ellenség legyőzése, szerelem felkeltése, börtönből szabadulás, vagy akár a rosszindulatú démonok bezárása) használható talizmán, amely mintegy magában hordta az illető démon erejét. A talizmán személyt vagy közösséget védő amulettként is használatos volt, illetve a benne lakozó démon révén mintegy őrzőszellemmé válhatott.4 Richard Greenfield nagy késő-bizánci démonológia-összefoglalásában a sztoikheion szó minden ókori és középkori jelentésárnyalatát és -változását végigkísérte. Ő is, és előtte és utána sztoikheion, teleszma stb. nevekkel körülírt szellemvilág . Minderről szemléletes leírást nyújt az alexandriai zsidó szerző által, feltehetően a 3. században görög melven írott Salamon testamentuma, amely szerint Salamon király a jeruzsálemi templom építéséhez veszi igénybe az által megidézett változatos démonsereg szolgáltatásait. Sztoikheion nevű csillagdémonok is szerepelnek a megidézett démonok között, mégpedig heten, mint a Nagy medve (Ursa maior, vagyis Göncölszekér) csillagai, továbbá elemek szellemei, széldémonok, erősen negatív kontextusban, rosszindulatú démonként, esetenként a keresztén ördögök különböző neveivel ellátva (McCown 1922.; Salamon testamentuma 2003.; Alexander 2003). 4 Kákosy 1978: 273-291.; Greenfield 1988: 194-195.; Szőnyi 1998: 118-121.; Tóth 2010: 80-83.