Tik-Tak - Európai Idő gyermekeknek, 1990 (1. évfolyam, 1-20. szám)

1990-04-01 / 1. szám

VyLfeCXI KINCSESFtíZVBOL—a világ teremtése Nagyon-nagyon régen teremtette Isten az eget és a földet. Az égben minden gyönyörű volt. Csupa ragyogás és csupa öröm. Ott la­kott az Isten és az Ő angyalai. És az angya­lok gyönyörű szépen énekeltek. De a földön még nem lakott senki sem- A föld még csöp­pet sem volt szép. Hideg volt, néma és korom­sötét. Az egész földet víz borította. Akkor azt gondolta az Isten : „Széppé teszem a földet is ! “ És így szólt: „Legyen világosság ! “ Er­re világos lett, mert az Isten mondta. Mert amit az Isten mond, az megtörténik De a­­mint aztán beesteledett, a földön újra sötét lett. És így szólt az Isten : „Nappal legyen vi­lágos, éjjel pedig legyen sötét !“ Ez volt az első nap. A második napon az Úristen folytatta a­­mit elkezdett, így szólt: „Legyen kék égbolt a föld fölött!“ És máris meglett. Fehér fel­hők úsztak a kék égen- Gyönyörű szép volt. Aztán újra este lett. Ez volt a második nap. Az egész földet még mindig víz borította. De a harmadik napon egy nagy darab földet szárazzá tett az Isten. Onnan kihajtott minden vizet. És így szólt az Isten : „Ami a vízből ki­áll, az a szárazföld, a víz pedig a tenger." Aztán­ a szárazföldön mindenféle csírát nö­vesztett az Úristen : füvet, virágot, fát. A vi­rágoknak olyan finom illatuk volt, és oly gyö­nyörűen virágoztak ! És a fák hogy suhogtak, amikor a szél fújt! Oly gyönyörűvé lett a föld ! De a negyedik napon még szebbé lett! Ak­kor teremtette Isten a napot. Reggel fölkelt az égbolt szélén, aztán mindég följebb-följebb emelkedett és melegen sütött a földre. A vi­rágok a napfény felé fordították fejüket és színesen pompáztak. Estefelé aztán a nap mindig lejjebb szállt, a végén pedig elbújt. De most már akkor sem volt vaksötét, mert éjjel meg a hold járt végig az égen. A holdat is az Isten teremtette, meg hozzá a sok-sok csilla­got is. És szólt az Isten : „Nappal világítson mindig a nap, éjjel pedig a hold adjon vilá­gosságot ! “ Ügy is lett. Akkor következett az ötödik nap. És tu­dod-e, akkor mit teremtett az Isten ? A hala­kat meg a madarakat. A halak fickándoztak a vízben, a madarak énekeltek a fákon­ Mintha csak meg akarták volna mutatni az Istennek, mennyire örülnek. Isten megtanította a ma­darakat fészket rakni, így szólt: „Rakjatok tojásokat és költsétek ki azokat, kis madarak fognak kikelni belőlük, így több madár lesz a földön ! “ Ezzel elmúlt az ötödik nap. A hatodik napra tartogatta Isten a legnagy­szerűbbet az egész teremtett világon. Először még csak az összes állatokat teremtette meg : lovakat, teheneket, bárányokat és nyuszikat. A nagy-nagy elefántokat, meg az icipici ege­reket. Mind az Úristen teremtette. És akkor aztán így szólt az Úristen : „Most pedig em­bert teremtek. Az ember hasonlítson énhoz­­zám!" És megteremtette az Úristen az első em­bert, és elnevezte Ádámnak. És így szólt az Úristen : „Ádám, téged teszlek urává mindan­nak, amit teremtettem. Uralkodjál a halakon, a madarakon és minden állaton. Minden fo­gadjon neked szót, te pedig fogadj nekem szót. “ Ezt Ádám jól megértette. Ezzel a hato­dik nap is elmúlt. A hetedik napon megpihent az Isten, mert hiszen a föld elkészült. És megáldotta Isten ezt a napot­ És azóta minden embernek is ki kellene pihennie a hetedik napon munkája fáradtságát ANNE de VRIES nyomán JÓJÁRT (francia népmese) Volt egyszer egy le­gény, Jójárt Jánosnak hívták , elment a tarló­ra kalászt szedni. Sze­dett is három szálat, azzal megelégelte, be­kopogtatott­ az első ház­nál­— Ki van odakint ? — Én volnék, Jójárt János! — Kerülj beljebb! Mi kéne, cimbora ? — Ugyan tegyétek már ezt az én kalászo­mat a kenyerespolcra. Visszafelé majd bené­zek érte. Hát őrizgetik neki a három szál kalászát. Jön is egy idő múlva Jójárt János vissza. — Elvinném a három szál búzakalászomat! — A búzád ? Azt bi­zony megette a tyú­­kocskánk ! — Márpedig vagy a búzakalászt ide, vagy a tyúkocskát! — Búza nincs már, vidd a tyúkocskát! — Jójárt János fogta a tyúkot, hóna alá kapja, s bekopogtat a követke­ző háznál. — Ki van odakint ? — Én volnék, Jójárt János! — Kerülj beljebb. Mi kéne, ha volna ? — Itt van a tyúkocs- JÁNOS­ kám, nem maradhatna nálatok, amíg odajárok? Nem akarok cipelni. Majd visszafelé bené­zek érte. — Vidd az udvarba, ereszd a többi közé! Viszi az udvarra, a töb­bi közé ereszti, odébb­áll. Néhány nap múlva arra kerül megint. — A tyúkocskámért jöttem ! — A tyúkocskádért ? Azt bizony eltaposta a kancánk! — Márpedig én rá­tok bíztam a tyúkocs­­kámat, nem hagyom a dolgot annyiban. Vagy a tyúkocskát ide..., vagy a kancát! A tyúkocskával nem szolgálhatunk, vidd a kancát! — el is vezeti János a kancát kötőfék­nél fogva és bekopogtat a következő háznál. — Ki van odakint ? — Én volnék, Jójárt János­ ' — Kerülj beljebb. Mivel szolgálhatnánk ? — Nem köthetném be a kancámat hozzátok két napra az istállóba? — Megtesszük, hogy­ne tennénk meg ezt a kicsi szívességet. Kösd csak be a többi ló kö­zé ! — Jójárt János ott is hagyja a kancáját és pár nap múlva vissza­tér. — Itt volnék, a kan­cámért jöttem ! — A kancádért ? Hát az bizony itatásnál be­­lefulladt a tóba, amikor levitte a kislány. — Azzal nem sokra megyek, ha tudom, hol fulladt bele. Vagy a kancát adjátok ide, vagy a kislányt. — A kancát már ne­hezen tudnók visszaad­ni, vidd a lányt! Fogja Jójárt János a kislányt, beledugja a zsákjába, a hátára ve­szi és már viszi is. Ha­nem útközben megáll valakivel egy kis be­szélgetésre. A kislány keresztanyja aznap fi­nom édeskását főzött neki, és, hogy a kása megfőtt, elkiáltotta ma­gát, ahogy szokta : — Hát a lábast ki nyalja ki ? — Én, keresztanya! — szólt egy cérnahangocs­ka. — Hol ? Hol vagy, kicsikém ? — Jójárt János zsák­jában ! — János éppen nem néz oda, a kereszt­anyja hamar kiszabadít­ja a kislányt a zsákból, és hogy János semmit se vegyen észre, bedug a helyébe egy kandúrt, egy kutyát és egy kö­csög tejet. Jójárt János közben kibeszélgette magát, újra vállára ve­szi zsákját , útnak e­­red. Nem is igen vesz észre semmit, olyan egyforma nehéz maradt a zsákja, hanem ahogy bandukol vele, s lötyög jobbra-balra a hátán, csak furcsállja, csak fi­gyeli, mi izeg-mozog ebben a bolondos zsák­ban ? Mintha vereked­nének benne! Ügy is volt. A kandúr meg a­­karta inni a tejet, a ku­tya a kandúr farkába harapott, a tej kifolyt és végigcsurgott Jó járt János hátán. — Hallod-e, te erre­­arra, hát így huncutko­­dol? — kiáltja Jójárt János. — No, megállj, majd adok én neked ! — Azzal ledobja a zsákját, szalad az út szélére, hogy tör egy mogyorópálcát a bokor­ról, hej, de rettentően elnásságolja ezt a gé­zengúzt, aki így meg­tréfálta, mert még min­dig abban a hiszemben volt, hogy a kislány kuksol ott a zsákjában Hát egyszer csak nyílik a zsák, egy ugrással leint terem a macska, azzal uzsgyi, neki a rém­nek, a kutya meg utá­na. Nagy, kerek szeme­ket meresztett utánuk János, hogy itt meg mi­féle csoda történhetett. De akkorra már bottal üthette a nyomukat, nemcsak a kislányét, de a kutyáét, macská­ét is. így lett Jójárt Já­nosból — Póruljárt Já­nos. MESEMONDÓ EURÓPA BAÁSZ IMRE rajzai GUBÓ­PÁLYÁZAT Ne gubózzatok be ! Május végé­ig várjuk a legjobb rajzaitokat, festményeiteket az alább meg­adott címre . A legjobb rajzok majd megje­lennek lapunkban. A nyertesek­nek (L, II- és III. díjasok) Gubó külön ajándékot (pályadíjat) tar­togat ! Címünk: TIK-TAK (Gubó-pályázat) — Európai Idő gyermekeknek — 4000 — Sepsiszentgyörgy, postafiók: 141.

Next