Európai Idő, 1991 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1991-01-10 / 1-2. szám
A TRANSZILVANIZMUS IDŐSZERŰSÉGE SZABÉDI LÁSZLÓ LEVELE SZEMLÉK FERENCHEZ (folytatás a 3. oldalról) Ez értelmezés tekintetében az én állásfoglalásom a következő : Amit a hőskor nemzedéke dogmatikusan kijelentett, azt én kételkedő, kritikai módon KÉRDÉS alakjában vetném fel. Megkérdezném nevezetesen, hogy vannak-e csakugyan olyan jellegzetességek az erdélyi magyar írók műveiben, amelyek indokolttá tehetnék ennek az új irodalomtörténeti kategóriának (transzilván írók) felállítását ? Továbbmenőleg (mivel a hőskor nemzedéke erre a kérdésre magától értetődő igennél válaszolt már) vizsgálat tárgyává teendőnek nyilvánítanám azt is, hogy vajon, azok a jellegzetességek, amelyeket eddig transzilván jellegzetességekként könyveltek el, valóban azok-e, nem történhetik-e meg, hogy azoknak a bizonyos jellegzetességeknek az alapján, a magyar irodalomnak több — úgy erdélyi, mint magyarországi — művelője vonható ebbe az új irodalomtörténeti kategóriába, amely ebben az esetben természetesen hibásan neveztetnék „vanszilván írók" kategóriájának. Az is megtörténhetik, hogy az erdélyi íróknak csak egy része kerülne ebbe a kategóriába. Akármi legyen a felelet a fentebb feltett kérdésekre, tájékozódásul közlöm, hogy én magamra jellemzőnek találom magát a kérdés felállítását, ha nem csalódom, ez a kritikai magatartás egész nemzedékünkre jellemző.Természetesen, nem csupán arról van szó, hogy bennem, ül bennünk egyszerűen egy kritikai temperamentum áll szemben a hőskor nemzedékének dogmatikus temperamentumával. Ez képtelenség is volna, mert ilyen sibbolet alapján nemzedékeket nemigen lehet szembeállítani. Kételkedésemnek — ezúttal persze, már csak magamról beszélhetek — a kritikai temperamentumtól független valós okai is vannak. Álljon itt nevezetesen kettő ezekből az okokból. I. A transzilván írók két fontos témaköre : 1. Erdély múltja, 2. a székelység, két általánosabb témakör konkrét megnyilvánulása, amely két általánosabb témakör a magyarországi írók tárgyválasztásában is jelentkezik. Nevezetesen célozok az új történeti és népi irányra (regényes életrajz stb. és parasztregény). Tovább megyek : ez általános európai jelenség (vö. Babits : Európai Irodalom). Persze, tudom én, hogy nem éppen a témán fordul meg a dolog és a népi realizmus képviselői nálunk kétségtelenül a fiatalabbak (Tamási, Kiss), ami igen érdekes valamit jelent. Nem azt, hogy a transzilvánizmus folytatás nélkül maradt, hanem azt, hogy a transzilvánizmus nem kezdés, hanem folytatás volt, egy korszak lezárása, persze azonban az irodalomtörténeti korok között nincs brüszk határolódás, hanem átmenet van- Erről azonban később. II. Kételkedésem második okát a következő kérdés foglalja magában : vajon, azok a jellegzetességek, amelyeket a hőskor nemzedéke transzilván jellegzetességekként könyvelt el, tényleg szerves tartozékai-e az ún. erdélyi irodalomnak ? Vajon, nem jutunk-e közelebb egy lépéssel az igazsághoz, ha TRANSZILVÁN jellegzetesség helyett TRIANONI jellegzetességekről beszélünk ? Azt akarom mondani, hogy van ok a gyanakvásra, hogy a felfedezettnek vélt erdélyi szellem, mely állítólag a múltban is mindig megnyilvánult (vö. erdélyi csillagok), tulajdonképpen nem abszolút, hanem esetleges jellemvonása az erdélyi életnek. Nem tudom, elég értelmesen fejezem-e ki magam- Hasonlattal próbálok élni, bár a hasonlatokat nem szeretem, mert gyakran érvül dobják, mikor csak ábrázoló ereje van, de én csak ábrázolni akarok vele, s ne fogd fel érv gyanánt. Ha a magyar irodalmat organizmusként fogjuk fel s az erdélyi írók oeuvre-jét ennek testrészeként (ez a hasonlat csak pontosan az itt felvetett gondolattal kapcsolatban értendő és nem tágítandó ki általános hasonlattá, mely általában jelezné az erdélyi irodalom viszonyát a magyar irodalomhoz!), akkor az ún. erdélyi irodalom jelenségei a magyar irodalom szerves jelenségeinek szerves tartozéka, s ami jellegzetesnek tűnik benne, azaz olyannak, mint ami megkülönbözteti a magyarországi írók oeuvre-jétől, az már nem egészséges életfunkció, hanem a testrész sérülésének következménye, betegségi tünet (teszem azt, rákos daganat). DE MÉG EBBEN A,?, ESETBEN IS — ez a betegségek természetrajzából következik — EZEK A BETEGSÉGI TÜNETEEK föltéve, hogy nem halálos megbetegedésre, azaz, a szervezet felbomlásáról van szó — AZ EGÉSZ ORGANIZMUS SZEMPONTJÁBÓL CÉLSZERŰEK, azaz, ezeket a jelenségeket is az egész organizmus egészséges életműködésének a törvényei irányítják (mint ahogy a láz csak részben beteges tünet, részben az egészségességre törekvő organizmusnak éppenséggel egészséges felelete a betegségokozó csírák, vagy akármilyen külső behatás káros és kóros működésére). Szorosabban az előbb mondottakhoz kapcsolva ezt : a transzilvánizmus, mint irodalomtörténeti módszer, téved, amikor a trianoni békekötés által teremtett helyzet szellemi, nevezetesen irodalmi répercursionjait sub specie aeternitatis veendőknek tanítja. Ezzel a módszerrel szemben, az én tanításom az, hogy az erdélyi irodalmi jelenségeket csak a magyar irodalom lélegzetvételeivel, szerves jelenségeivel lehet helyesen értelmezni. És hogy a transzilvanistáknak néha mégis igazuk van, amikor azt mondják, hogy a magyarországi irodalom tanulhat az erdélyitől, az csupán azt jelenti, hogy sajnos, az egész magyar organizmus beteg. AZ EGÉSZ MAGYAR ORGANIZMUS MEG VAN TÁMADVA, tehát az egész magyar organizmusnak ki kellene termelnie a lázat, ezt az állítólagos betegségi tünetet, amely pedig, amint a modern orvostudomány álláspontjával tökéletesen megegyezően mondottam már, éppen az igazi betegségre való felelet, egészséges felelet. Természetesen, mutatis mutandis : a mi betegségeink nem teljesen azonosak az önálló, független Magyarország betegségeivel. De, nagy általánosságban maradva, nemcsak Erdélyben mondott csődöt a magyar kapitalisztiko-feudalizmus, hanem Magyarországon is, nemcsak Erdélyben fenyegeti pusztulás a magyart, hanem Magyarországon is és így tovább. Nem részletezek, mert újra tízegynéhány oldalra lyukadnék ki. (...) Mi a transzilvánizmus úgy, ahogy azt az erdélyi irodalmi hőskor nemzedéke értelmezte és miképpen értelmezedne ezt a fogalmat ? A kérdés első felére, úgy, ahogyan a kérdés fel van téve, persze adós maradok a válasszal. Azt ők jobban tudják. Olvasd el Kós „Gálok" c. könyvét, abban az 1919 c. novellát, Reményiknek e könyvről írt és Helikonban megjelent bírálatát, valamint Reményik e tekintetben legfontosabb írását, a Helikonban 1930-ban megjelent Kosról szóló tanulmányát. De persze, Te jobban ismered az idevágó irodalmat nálamnál, úgy, hogy nem részletezek. Ha nem, ha megengeded, a kérdés második felét beleolvasztanám az első kérdés felébe és akkor a kérdés így hangzanék : EGYÁLTALÁBAN MIKÉPPEN ÉRTELMEZHETŐ A HŐSKOR NEMZEDÉKÉNEK TRANSZILVANIZMUSA ? A két kérdés között a különbség ez : nincs egy adott transzilvánizmus, amit a hőskor nemzedéke így, s én úgy értelmezek, hanem A HŐSKOR NEMZEDÉKE TEREMTETTE A TRANSZILVANIZMUST. A nagy kérdés az, hogy vajon az általuk teremtett transzilvánizmust, tudatos, vagy öntudatlan erők hozták-e létre, más szavakkal : az általuk teremtett transzilvánizmus általuk adott értelmezése helytálló-e ? 2. Mert hiszen a transzilvánizmus nem csupán irodalomtörténeti módszer, hanem magatartás is. Ha van specifikusan erdélyi szellem, akkor annak hatása a te műveiden, erdélyi író, akkor is meg fog látszani, ha te nem vagy transzilvánista. De a hőskor nemzedéke transzitvánista volt, s ez valamivel többet jelent, sőt, egészen mást jelent, mint az, hogy transzilvániai volt. Gondolom, Téged főként a kérdés irodalmi oldala érdekel. Bár a harmadik kérdésed világosan mutatja, hogy nem kizárólagosan. Én nem is tudnám ennyire elfokozni a kérdést akkor, amikor gyökerében akarom megragadni. Már magának, annak a ténynek, hogy a transzilvanizmus főként (de nem kizárólagosan) irodalmi téren jelentkezett, nem irodalmi okai vannak : nem utolsó sorban az, hogy politikai passzivitással kezdtük kisebbségi életünket, így, a szellemi erők jelentkezési alakja jóformán az irodalom maradt csupán. De ez a két jelenség nemcsak meghúzódik egymás mellett, hanem közöttük szerves összefüggés van. Ugyanaz a nemzedék teremtette a transzilvánizmust, amely passzivitással, non possumusszal reagált az új államhatalom kezdeti ténykedéseire. (Egyelőre nem lehet tisztán látni, de a Makkai nem lehetje mindenesetre arról tanúskodik, hogy egy kör lezárult, éppen a transzilvánizmus köre s ma ismét ott állunk, ahol az uralomváltozás napjaiban teljesen problematikussá vált viszonyunk az államhatalommal szemben. Ha ez igaznak bizonyul, akkor kiviláglik mindenki előtt a transzilvánizmus csődje.) Ez elinduló pont tehát a non-cooperation Ennek irodalmi vetülete az Áprily és Reményik TÁJTRANSZILVANIZMUSA. Ezt a tájtranszilvánizmust megkülönböztetem a Kós ORSZÁG TRANSZILVANIZMUSÁTÓL. Ez a szétválasztás nagyon fontos, habár megjegyzendő, hogy a transzilvánizmus képviselői gyakran a tájtranszilvánizmus és országtranszilvánizmus amalgámját nevezték egyszerűen transzilvánizmusnak, ami nem azt jelenti, hogy a kettő összeegyeztethető, hanem valami egyebet, ami csak lélektani úton érthető, azt, hogy az ember nem mindig azt akarja, amit mond, sőt, nem mindig azt gondolja (s nem mindig azt gondolja amit akar s b. a )a Karinthy). Én a kettőt külön tárgyalom s befejezésül rátérek egymáshoz való viszonyukra. A Reményik és Aprily tájtranszilvánizmusa kísérlet annak bizonyítására, hogy a Magyarországtól elszakadt, románná lett Erdél azonos az 1848-ban Magyarországhoz csatolt Erdéllyel. Hiszen, a hegyek és fenyők nem változtak, funkciója abban merül ki, hogy a ROMÁNIÁBA SZAKADT MAGYARSÁG SZÁMÁRA PÓTOLJA A PILLANATNYILAG ELBUKOTT NAGY MAGYAR ÁLLAM- eSZMÉT. így tehát arra vigyázz, hogy véleményem szerint a transzilvanizmus ebben a formájában nemhogy szemben állana a magyar állameszmével, hanem egyenesen annak folytatása a megváltozott államjogi körülmények között. A tájtranszilvánizmus lényegében a milleniumi magyar állameszme búvóhelye, katakombája. (...) E tájtranszilvánizmus SZÍNE a Tájék, FONÁKJA a Végvár. Ebben az értelmezésben oldódik egységbe a Reményik-vers a Végvári-verssel, az erdélyi költő, Áprily, a harmadosi iskolaigazgatóval, Jékelyvel. (. .) 2. Történeti jelenségeknél rendkívül nehéz megkülönböztetni az egymás mellettit az egymásutáni. mert a jelenségek tudatának megestesítői, mondjuk jobb szó híján — a szellemi vezérek, egymás mellett élnek, de a jelenségek egymás után következnek, amennyiben csak akkor nevezzük őket korjelenségeknek, amikor uralkodókká, általánosan vallottakká és követettekké válnak. így péld, Kós idősebb is Reményiknél, mégis azt kell mondanunk, ^°AgxT^,,?,$.s által képviselt ORSZAGTRANSZILVANIZMUS a Reményik által képviselt tájtranszilvanizmus után következett (Az már társadalomlélektani kérdés, hogy közben az Aprily hűtlenségével párhuzamosan — „hűtlenség" idézőjelben, mivel, ismétlem, a terminus téves Reményik tájtranszilvánizmusa is továbbfejlődött a Reményik tudatában ; különösen, ha meggondolod, hogy maga a tudatosodási folyamat is idő eredménye, másrészt a kezdeti tájtranszilvánizmusról egy szóval sem mondtam, hogy teljesen tudatos alkotás.) Akkor lett — de akkor sem általánosan uralkodó — közfelfogássá, mikor a magyarság kilépett a politikai passzivitásból. A passzivitásból való kilépés bizonyos mértékben elfogadása az új impériumnak. Az az országtranszilvanizmus is. Bizonyos mértékben, persze. Mivel Magyarország keretén kívül kell élnünk, lehet élnünk Magyarország keretein kívül (vö. a Makkai Nem lehet-jére adott válaszát Remenyiknek : lehet, mert kell). Az országtranszilvánizmus tehát tagadja a nagy magyar állameszmét, ez a SZÍNE. Nem kevésbé tagadja, bár írásban természetesen ezt nem fektetheti le, a dákoromán eszmét is, ez a FONÁKJA. Tartalma : Erdély mint ország (keleti Svájc). Konszolidált transzilvánizmusnak nevezném, mert ebben a szellemi ágyazatban már néha lehet aludni is. Itt már az ellentétes terminusok nincsenek oly iszonyú távolságra egymástól, mint a tájtranszilvánizmus esetében, ahol az adottsággal, a románná lett Erdéllyel szemben az ezeréves Magyarország állott. Erdélyország már nemcsak a nagy hegyek csúcsán subsistál (a subsistentia, mint tudod, még nem jelent existenciát, azért használom ezt a filozófiai terminust, ahol „tisztást vetett a bújdosó verőfény“, hanem néha-néha egyenesen olybá tűnik, hogy van. Ha máshol nincs, hát van a történelemben. Az a bizonyos erdélyi jellegzetesség, amely a tájtranszilvanizmus képviselőinek alapjában véve, nem jelentett egyebet, mint a trianoni általános magyar tragikum „romániai" vetületét, melynek az erdélyi havasok adtak különleges szint, kezd consistensebb formát ölteni. Az a bizonyos erdélyi szellem az országtranszilvánizmus evangéliuma, jó híre, tanítása. Nem mintha a tájtranszilvánizmustól idegen lett volna ez a gondolat, az „erdélyi szellem" gondolata. De a kettő lényegesen különbözik egymástól. A tájtranszilvánizmus csak az erdélyi magyarságot tartja szem előtt és azt mondja, hogy az erdélyi magyar különbözik a magyarországitól, de mégis egy vele. (...) Természettudományi hasonlattal: a magyar genus (plequus), az erdélyi a species (pl. equus caballus, vagy equus asinus). Ezzel szemben az országtranszilvánizmus „erdélyi szellem"-én egyáltalán nem a magyar szellem variatio-ját érti (folyvást természettudományi értelemben), mert az erdélyi szellem gyökerei még a magyar államalapítás előttre nyúlnak (1. Országépítő c. regényét), szóval az nem magyar termék. Nem is csupán az erdélyi magyarság életében jelentkezik alakító erőként, hanem éppen úgy az erdélyi románságéban és németségében is. Meghatározója, nem geográfiai, hanem történelmi mozzanat: az erdélyi népek évezredes, — talán több évezredes — együttélése. A geográfiai mozzanat itt csak közvetve játszik szerepet: Erdély olyan geográfiai egység, mely a benne élő népeket EGY ÁLLAM alkotására kényszeríti. Tehát, az Erdélyben élő népek szellemiségének megfelelő államelmélet nem a nemzeti (vagy éppen : faji) államra, hanem a nemzetiségi államra (keleti Svájc) támaszkodhatik, mint eszményre. Kimutatható ez az Erdélyi Szellem az itt élő népek mindegyikének művészetében (pl. építkezés), eszejárásában stb. Természettudományi hasonlatom folytatásával : ez az erdélyi szellem az equus caballus és equus asinus keveredése , öszvérjellegű. Itt egyik nemzet sem élhet külön, zárt életet, nem is élt soha. (vö. Budai Nagy Antal). Az erdélyi irodalom nem a magyar irodalom változata, azzal nem egy gyökérből hat ott, mások a meghatározói, nincs közös vérkeringésük. Mindössze közös gyökereik is vannak. (folytatjuk)