Európai utas, 2001 (12. évfolyam, 42-45. szám)
2001 / 1. szám (42.)
„A BOMBÁK FELTÁRTÁK A BELSŐ ROMOKAT” Végel László háborús naplójából A magyar nyelvű irodalom az ezredfordulón időtálló művel gazdagodott. Szerzője: Végel László, a mű címe: Exterritórium. Műfaji megjelölése: ezredvégi jelenetek. A mű földrajzi, időbeli kontúrjai, az átalala megjelenített helyzet történelmi, kivételes, egyedi. A Kis- Jugoszlávia bombázásának időszakában születtek a feljegyzések, amelyek „pontos történetek útközben”. Feljegyzések két bombázás között, menedékszerzés közben, kocsmai beszélgetések közben, tömeggyűlések közben. Már ettől az első krónikási teljesítménytől is érdekes ez a könyv. Ám a külső események csak indítékul szolgálnak az elmélkedésre, elemzésre választ keresnek arra a kérdésre, hogyan juthatott a világnak ez a része idáig. És Végel fölidézi azt a gyökér nélküli, irracionális, szürreális világot, a titói Jugoszláviát, ahol ő megpróbált otthon lenni. És ahogyan halad előre a feljegyzésekben, úgy bukkannak elő a külső vagy belső kényszerek, elfojtott, elfelejtett emlékképek, a ki nem beszélt bűnök víziója. Nagyon jelentős műnek tartom az Exterritóriumot. Irodalmunkban Radnóti Miklós lágerversei, Kertész Imre Sorstalansága, Nagy Lajos Pincenaplója jelentik a könyv előzményeit és rokonságát. Persze az igazi nagy előd Márai Sándor, aki több mint négy évtizeden át élt exterritóriumban. Márai a négy évtized alatt megvalósított, mára példává tett egy magatartás- és látásformát, szemléletmódot. Ő, aki téren és időn kívül élt, mai zűrzavaros világunkban nagyon erősen jelen van. Végel László e könyve Márai naplói mellé tehető. Nyilván sokan sokszor fogják elemezni majd hajlékony nyelvezetét, a jelen és a múlt közötti állandó nézőpontváltást, írása mesterfogásait. Mi itt az Európai Utasban a legegyszerűbb módját választjuk a hírverésnek és bizonyításnak - közreadunk a könyvből egy idézetgyűjteményt. M. P. Az első éjszaka a polgárok bámulták az eget, és nem hittek a szemüknek. Az utcára kizúduló tömegek tanácstalanok voltak és tehetetlenek. Hitetlenkedve néztek maguk elé, és mindenki azzal fejezte be a mondókáját, hogy ezt nem érdemelték meg. Újvidék semmiképpen. A közelemben csapott be egy rakéta, az orromban éreztem a füstöt, émelygett tőle a gyomrom, kiabálta egy fiatalasszony. Síró-vívó gyereket rángatott maga után. Miért éppen minket, ismételgette ő is. Egy férfi vette át a szót. Tomahawkot irányítottak ránk, most röhögnek a markukba. 1600 kilométernyi távolságról kilövik, aztán rágógumit rágcsálnak, chipset eszegetnek. Azért büntetnek bennünket, mert nem akarunk az ő Tomahawk-demokráciájukból. ...hova menekülj? Ez sem mellékes kérdés. Hol a legközelebbi óvóhely? Abban a pillanatban magad előtt is nevetséges voltál. Magadhoz vetted az útleveledet, a bankkártyádat, készpénzedet meg a zsebrádiót, pár perc vagy másodperc múlva két hatalmas robbanás rázkódtatta meg Újvidéket, narancssárga lángcsóva villant meg az ablakban, kiállhatatlan éles reccsenés hallatszott, úgy tűnt, egészen közel hozzád, mondjuk, ötven méterre, vagyis néhány házzal odébb. A Koszovóból visszatérő szemtanúk hallgatni fognak, mert félnek vallani, mert nem hittek a szemüknek, csak halottak voltak, de háború nem. A világ megőrült, hiszen még valódi háborúra is képtelen. Az erdőkben kóboroltak, elhagyatott falusi iskolákban bujkáltak, kubikosokra, nap VÉGEL LÁSZLÓ EXTERRITÓRIUM JELENKOR Végel László: Exterritórium. Ezredvégi jelenetek. Pécs, Jelenkor Kiadó, 2000. 12