Magyar Naptár, 1947

A magyarság harca a németek ellen

A MA­G­YARSÁG ““A németek ellenmmmm A magyar nép valamivel több mint ezer­­ éve él Magyarországnak ezen a földjén. Eb­ből vagy­­ száz évet — 1001-ig — fejedelmek alatt, 300 évet — 1301-ig — árpádházi kirá­lyaink alatt élt. Utána 200 évig — 1526-ig — más, különféle eredetű királyi családok ural­kodtak, köztük az olasz származású Anjou­­­ család, amelyből Nagy Lajos királynak­ is származott és a Hunyadi-család, amelynek szülötte volt Mátyás király. 1526-tól, a mo­hácsi vésztől, Habsburg-h­ázi királyok ural­kodtak országunkban, egész az első világ­háború végéig, akkor közel egy esztendeig köztársaság voltunk,­­ utána Horthy kor­­mányzóskodott, majd a második világháború végétől köztársaság vagyunk. Ha végig­nézünk ennek az ezer esztendő­nek hol keserves, hol nagyszerű, történetén, azt kell látnunk, hogy annak jelentős része a németség hatalmi vágya ellen vívott küz­delemben­ telt el. Mikor az első magyarok letelepedtek a Kárpátok alján, egy minden oldalról termé­szetes határral körülzárt földön rendezked­hettek be. Egyedül nyugatról volt nyitva az ország és onnan mindjárt jelentkeztek a né­­met hódító törekvések. Mindjárt első kirá­lyunknak nagy csatában kellett kivernie az országból a nagyétvágyú Konrádot. István halála után a hatalmas III. Henrik akarta hűbéresévé tenni az országot, őt is fegyver­rel kényszerült kiverni Béla herceg. Ezzel a németeknek egy időre elment a kedvük az erőszakos hódítástól, de ez nem jelenti azt, hogy most már nyugtunk lett tőlük. Kálmán király idején a német rablóhad „keresztes hadjárat“ címén kért átvonulást királyunk­tól. A bölcs Kálmán király szétverte a pré­dára éhes, fosztogató társaságot. Ed­dig csak a kívülről betört németséggel volt Uni. II. András királyunk idején már az országban belül élő németek háborították fel a népet. A király német felesége német urakkal vette magát körül, ezek a magyarság rovására dő­zsöltek és uralkodtak. A nép nem tűrte ezt sokáig. A jó hazafiak a nádornak, Bánk bánnak vezetésével felkelték és a királynét megölték. Határunkon a német fejedelmek mindig lesték az alkalmat, hogy ránk törjenek, hő­kor a tatárok feldúlták országunkat és IV. Béla királyt is menekülésre kényszerítették, a német Frigyes a menekülő Béla királyt megzsarolta és elvett tőle három vár­o­s & n Útlevél, igazolvány, vízum BELÜL FÉNYKÉPEK megyét. A tatárok kivonulása után Béla­ király a németújhelyi csatában alaposan megfizetett Frigyesnek az álnokságáért. Már az árpádházi királyainknak is elég okuk volt arra, hogy meggyűlöljék a németeket. Kun László királyunk mégis maga segítette uralomra Ausztriában a Habsburg-családot, m­ikor Habsburg­ Rudolfot a cseh Ottokárral szemben a mnreheggi csatában győzelemhez juttatta. A Habsburgoknak Magyarországon min­dig a főurak voltak szövetségeseik. Vagy azért kedvelték a Habsburg-uralkodót, mert nem volt elég hatalmas ahhoz, hogy önké­­nyeskedéseiket megfékezze, vagy azért, mert elég hatalmas volt ahhoz, hogy kiváltó rigó­­­­kat és kitüntetéseket jutasson nekik. Az első Habsburg-uralkodót, Albertet, gyenge­sége miatt látták szívesen a főurak a ma­gyar trónon. E­ttől fogva kezdenek a németek és a­­ horgok Magyarország tragédiájává válni. Míg Magyarországot arra tüzelik, hogy saját vére nullásával állítsa meg a tö­rököt és „védje meg az európai keresztény­­séget“, ők,maguk mindent elkövetnek, hogy ezt a „kereszténység pajzsát“ hatalmukba­­ kerítsék, így Magyarországnak állandóan kétfelé kellett harcolnia. Mátyás király még biztosan verte le a német törekvéseket és 1483-ben bevette­­ Bécset is. Mátyás halála után azonban a­ németek felülkerekedtek.­ A németeknek azonban nem az erőszak volt az egyetlen módszerük. Hatalmukat — mint a mohácsi vész előtt te — házassági szerződé­sekkel igyekeztek biztosítani. A legveszedel­mesebb azonban a gazdasági és pénzügyi­­ életünkben való befolyásuk volt. Ismeretes az a végzetes szerep, ami az augsburgi ban­kár családnak, a Függeléknek jutott Ma­­gyar­ország tönkretételében a mohácsi vész előtt. A magyar nép küzdelme eredménytelen volt. A németek belesodorták egyik legna­gyobb bukásába,­­a mohácsi vészbe. Mert a mohácsi vészbe nem a kereszténység védel­mén keresztül kerültünk bele. Hiszen a mo­hácsi vész idején a kereszténység legfőbb­­ európai védője, a pápa, nem a mi szövetel­ésünk volt, hanem ez angol és a francia irállyal együtt, a töröké. Mi a német érde­keket védtük. Erdély inkább megegyezett a törökkel és meg is­ őrizhette szabad fejlő­dését. A mohácsi vész után a magyarság két­ Párisi F ® is PÁRISI NAGYÁRUHÁZ

Next