Ex Symposion, 2008 (64-67. szám)
2008 / 64. szám
SZILASI LÁSZLÓ MINDIG FÜSTBE MEGY Megnevezés és megszólítás Petőfinél Petőfi Sándort voltaképpen nem nagyon (József Attilánál,1 Mészöly Miklósnál2 vagy Márton Lászlónál, mindenesetre jóval kevésbé) foglalkoztatta a füst. Úgy tűnik, nem tekintette olyan kitüntetett (kitüntetendő, kitüntethető) valóságdarabnak, amely - kellő átalakítások után - a fiktív létezőkkel azonos rangban szolgálhatná imaginációjának, költői látomásának kiteljesedését. Annyit azonban mégiscsak foglalkozott korábbi műveiben a füsttel, hogy azt mondhassuk: 1844 őszén, első kötetének sajtó alá rendezésekor, amikor a Császár Ferenc Aradi Vészlapok című almanachjában néhány hónappal korábban már megjelent versének címében a terv jelzőjét hiúról füstbe mentre cserélte, döntését elsősorban nem a köznyelvi metafora eredeti (fűtési, energiatermelési) szövegkörnyezete, hanem a saját szövegekben épülő (döntően a dohányzással kapcsolatos) kontextus irányította. Most csak a Füstbe ment tervet közvetlenül megelőző verset idézem: Szerelem és pipadal Szeretlek én téged, pipám! És a dohányt, mely benned ég; Hogy is ne? füstöd jellege, Miként galambom szeme, kék, Szeretem én galambomat, Miként szeretem a dohányt; Hogy is ne? pipa és leány Érettem égnek egyaránt. S miként a lyányszem s mint a füst, Nem kék-e a menny födele? S miként ezek, a mennyfödél - Csillagtűzben - nem lángol-e? Hasonmásául alkotá Az ég e kettőt énnekem, Hogy látva őket lássam azt, Kitől boldogságom nyerem. (Pest, 1844. április)4 A hasonlat bonyolult retorikai szerveződés: már kettőnél több összehasonlított létező és egynél több hasonló vonás esetén is uralhatatlan. Márpedig ebben a versben a füst, a szem és a mennyei födél kékségükben és lángolásukban is hasonlítanak, s így ez a (3x2=) hat hasonlósági viszony végeredményben eldönthetetlenné teszi, hogy közülük (pipa, leány, menny) voltaképpen melyik kettő hasonmás csupán, s melyik a boldogság igazi forrása. Lehet, hogy a pipa az. És akkor lehet, hogy a terv hiú, de ha füstbe megy, nem kudarc. De tulajdonképpen mi is volt, miben is állt az a terv, amely végül füstbe ment? A Füstbe ment terv a magyar irodalmi kánon azon elemei közé tartozik, számuk: légió, amelyeket az olvasók (intézményes okokból) már jóval azelőtt megunnak, mielőtt (személyes okokból) elolvashatnák őket. Az unalmon túllépve azonban teljesen világos, hogy a terv, amin a beszélő egész úton hazafelé gondolkodott (Miként fogom szólítani / Rég nem látott anyám? // Mit mondok majd először is / Kedvest, szépet neki?), nem egy komplett beszéd (oratio) volt, hanem csupán a megnevezés és a megszólítás (interpellate). Az volt a terve, hogy megszólítja, hogy mond neki nyitásul valami különösen szépet, kedveset. De a terve füstbe ment. Nem mondott neki semmit. Elnémult. Elvesztette a nyelvét. Növénnyé változott. Ebben a tárgyban, a megnevezés és megszólítás dolgában, néhány hónappal később, István öccsének sem tud tanácsot adni: „Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom, / Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom" (István öcsémhez, Pest, 1844. június.) Sőt, négy évvel később, szerelmi 53