Ez a Hét, 1995. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1995-07-07 / 27. szám

semmibe vétele senki a TV2 megtartásán fáradozott a szakmai szervezetek részéről! Ha itt vala­milyen változás történt, akkor azt nehezen tudom pusztán szakmai megfontolásokra visszavezetni.­­Miért állítom azt, hogy monopóliumok kialakulásával fenyeget, vagy kialakítá­sán dolgozik ez a törvényjavaslat? Azért, mert az, hogy egy közműsor-szolgáltató közalapítványt—ez egy kicsit tautológia, de a törvényjavaslatból idéztem — akar felállítani, ez félreismerhetetlenül mono­pol jellegű. És nem attól lesz drága, és nem attól drága a Magyar Rádió és a magyar televí­ziózás itt, ebben a hazában, mert nagy lét­számú kuratóriumok próbálják befolyá­solni a közszolgálati műsorszórást, hanem azért, mert az egész gazdasági helyzet át­tekinthetetlen. Azért drága, mert nem le­het megmondani ma a Magyar Televízió­ban azt, hogy egy adott műsor milyen anyagi ráfordítással készül. Tehát amikor az ellenzék azt szorgalmazza, hogy az egészen eltérő anyagi feltétel-, vagy gaz­dasági feltételrendszerhez köthető rádió­zást és televíziózást külön kuratórium ke­zelje, akkor éppen az ellenőrizhetőséget és az áttekinthetőséget tartja elkerül­hetetlenül fontos célnak. Pontosan azért, hogy olcsóbban működhessék a Magyar Rádió és főleg a Magyar Televízió. Azért veszélye ennek a törvény­­javaslatnak a monopóliumok kialakítása, kialakulása, hiszen nem következetes ab­ban, hogy a közszolgálati szférát a keres­kedelmi szférától megkülönböztesse. Tudjuk nagyon jól, hogy a kereskedelmi szféra is vállalhat, vállal is közszolgálati funkciókat. A két szféra következetes megkülönböztetése azonban éppen azért szükséges, mert az egyiknél a közszol­­gálatiság éppenhogy a kereskedelmi szempontoknak alárendelve jelenik meg, míg a másiknál ez a legfontosabb funkció. Míg az egyik profitorientált tevékenység, addig a másik valóban a társadalom alap­­információk iránti igényét, a tájékoztatás kiegyensúlyozottságát, amit az Alkot­mánybíróság nekünk előír határozatában, és a kulturális sokszínűséget akarja meg­jeleníteni. Ezt a kereskedelmi szférától nem lehet számon kérni, még koncessziós alapon sem. Mert azokat, akik egyszer birtokon belül működtetik ezeket a médi­umokat, tulajdonképpen csak hosszú, akár bírósági vagy jogi procedúrák révén lehet esetleg rákényszeríteni arra, hogy az esetleg korábban megkötött szerződés pontjait ebben a vonatkozásban betartsák. Problematikus a közszolgálati szférán belül is és a kereskedelmi szférán belül is a monopólium kialakítása. Azért, mert ahogy itt már képviselőtársaim megje­gyezték, az országos rádió- és televízió­testület éppen kis létszámánál fogva ural­ni képes az egész közszolgálati szférát Magyarországon. Ugyanakkor más tör­vényi helyek, amelyek a kereskedelmi szféra működését készítenék elő, éppen a tulajdonlás áttekinthetetlenségének kö­vetkeztében lehetőséget teremtenek arra, hogy strómanokon keresztül akár egy vagy két érdekcsoport uralja a másik, a kereskedelmi szférát. Lehet, hogy igaza van Molnár Péter­nek abban, hogy többféle csatornán és frekvencián keresztül hallgathatja, veheti, foghatja az állampolgár a különféle adá­sokat. De én attól tartok, hogy lassan elju­tunk abba a szituációba, hogy bármelyik csatornát is kapcsoljuk be majd, ha ez a törvényjavaslat megvalósul, Magyaror­szágon mindegyik csatornán és minde­gyik frekvencián ugyanazt fogjuk hallani. Kis létszámú az országos rádió- és televízió-testület, ugyanilyen kis létszámú a közalapítványi kuratórium is, az egyet­len kuratórium, az egyetlen közalapítvány egyetlen kuratóriuma, úgyhogy igazán már nem is lehet közalapítványnak ne­vezni ebben a konstrukcióban. (...) Tudom, hogy unhatja a közvé­lemény, a magyar állampolgár az elhúzó­dó médiatörvény-vitákat. A kulturális bi­zottságban egyik igen tisztelt képvise­lőtársam éppen arra hívta föl a figyelmün­ket, hogy az ő választópolgárai sohasem tesznek föl olyan kérdéseket, amelyek a médiatörvényre vonatkoznának. Valójá­ban a közvéleményt látszólag nem is ér­dekli az, ami most ebben a parlamentben történik. Csakhogy a közvélemény az eredmény felől közelít a dologhoz. Nem a médiatörvényen gondolkodik, hanem fo­gyasztója a médiumoknak. És ha nem a szabad rádiózás és televí­ziózás feltételének megfelelő médiavi­szonyok alakulnak ki Magyarországon, ha nem valósul meg a tájékoztatás ki­egyensúlyozottsága, ha nem lesz kulturá­lis pluralizmus éppen ezeknek a nemzeti közintézményeknek a közvetítése révén, akkor kiszolgáltatottá válik az állampol­gár, esetleg olyannyira kiszolgáltatottá, hogy maga sem lesz tudatában annak, hogy mi történik ebben az országban, és mi történhet vele. Ez a súlyos felelőssége, amivel természetesen egy átlagember nem foglalkozik. Mert a manipulációnak pontosan az a lényege, hogy retorikájában fölidézi a demokráciát, fölidézi a szabad rádiózást és televíziózást, retorikájában kijelenti azt, hogy el akarja távolítani a po­litikától a médiumokat. Csakhogy egyál­talán nem mindegy az, hogyha a kor­mánykoalíciós pártok megállapodása sze­rint a kormányfő lemond a kinevezési jo­gáról, és ezt Molnár Péter nagyon jól tud­ja, akkor kinek a javára mond le? Egy kis érdekcsoport javára mond-e le, áttekint­hetetlen hatalmi csoportosulások javára mond-e le, vagy pedig azoknak a javára, akik a közalapítványokat és a közintéz­ményeket igazán egy társadalmi repre­­zentációjú kuratóriummal tudnák ellenő­rizni és a műsorfolyamot figyelemmel kí­sérni? Ez a tétje a valójában a médiatörvény­nek, és nem az, hogy bizonyos korábbi határozatokat vagy törvényeket figyel­men kívül helyezünk vagy hatályon kívül akarunk helyezni. Belezsúfolni a magyar társadalmat a közszolgálatiság vonatko­zásában a panaszbizottságba, oda rakni el az egyházakat és az etnikai kisebbségek képviselőit, oda elrakni a szakmát, miköz­ben ez az ötös kuratórium és az ötös rádió- és televízió-testület uralja az egész folya­matot — ez egyszerűen nevetséges, sem­mibevétele a demokráciának, sem­mibevétele a köznek, és hogyha az em­bereket, a társadalmat magát ilyen mértékben leépíti, leértékeli ez a törvény­­javaslat, akkor sohasem lesz közszolgálati EX A HÉT

Next