Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-03 / 1. szám
Muki bácsi szipkája A liberalizmus múltjáról és mai állapotáról (9.) Emlékeztetőül: Mikszáth Kálmán, aki nemcsak zseniális írónk volt, hanem - amúgy mellékesen - országgyűlési képviselő is, azt írta, hogy a magyar liberalizmus olyan, mint a Muki bácsi borostyán szipkája, ebbe is beleszorult az ősbogár. Ebben a sorozatomban Varannai Aurélnak - aki önérzetesen liberális újságírónak vallotta magát - önéletírása alapján próbálom megfejteni: minémű lehet az az ősbogár, amely azóta sem szabadult ki a borostyán szipkából. * Akik eddig figyelmet fordítottak azokra az élményekre és tapasztalatokra, amelyekről Varannai Aurél önéletírásában beszámol, meggyőződhettek, hogy ő nem olyan liberális újságíró volt, mint kései utódainak többsége. Bátran merem állítani, hogy aki szeretné jobban megismerni a második világháború utáni helyzetet, a koalíció éveit, az a legjobb, ha az ő könyvét veszi kézbe. Mert mindenben benne volt, és kitűnő megfigyeléseket tett. Még tartott Budapest ostroma, amikor már szervezni kezdte a kereskedők megújult érdekképviseleti szervezetét. Politikailag függetlennek képzelte el, s ezért hamarosan meggyűlt a baja. „Azok a kriptokereskedők, akik a Szociáldemokrata Párt támogatásával a KOKSZ vezetőségébe furakodtak, ahol tekintélyes fizetéseket csikartak ki maguknak, mindent elkövettek, hogy kiragadják kezemből a vezetést. Én nem engedtem, hogy a KOKSZ- ból zsidó szervezet legyen, arra törekedtem, hogy a - sajnos - óvatosan visszahúzódó, a kollektív felelősségre vonástól rettegő keresztény kereskedők közül azokat, akiknek makulátlan politikai magatartását jól ismertem, minél nagyobb számban vonjam be az érdekképviseleti munkába, és a tisztviselőkarba is arra való érdemes keresztény fiatalokat soroljak, nemcsak olyanokat, akiknek alig volt más jogcímük, mint a »reakciós fasiszták« támogatóját támadjanak.” * Varannai mának is szóló megállapítása a következő részlet is. . A volt nyilasok közül, aki csak tehette, belépett a Kommunista Pártba. Becenevük »kisnyilas« volt, s ha csak nem akadt olyan személyes ellenségük, aki leleplezte volna nyilaspárti aljasságaikat, megmenekültek minden megtorlástól. Nem is lehetett ez másként, hiszen százezreket kellett volna perbe fogni. Csakhogy ezek a kommunistává vedlett kisnyilasok voltak a leghangosabb, legvéresszájúbb izgatók. »Halál az árdrágítókra!« üvöltéssel vetették magukat a »burzsuj« kereskedőkre, miközben a legvadabb inflációba sodródott az ország.” Úgy gondolom, hogy ennek a kis részletnek is van aktuális tanulsága. „ Varannai őrizte politikai függetlenségét, de a koalíciós pártok közül kezdettől leginkább a kisgazdákhoz vonzódott. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ne vette volna észre gyengeségeiket is. „Ugyanazok, akik valamikor »fejbólintójánosnak« csúfolták Bethlen mamelukjait, most szemérmetlenül nyalták a kommunisták és az oroszok talpát. Gyöngyössy János, az első külügyminiszter elmondta nekem, hogy amikor Párizsban a béketárgyalásokon Molotovval találkozott, áradozva dicsérte a Vörös Hadsereg magyarországi viselkedését. Molotov ránézett, és csak anynyit válaszolt: »Azért a mi katonáink sem angyalok...« És Gyöngyössy ezt a történetet mosolyogva adta elő, nem is érezte, milyen szégyenletes megalázkodás volt az ő hízelgése!” * És még egy meglepő megfigyelés. Külön hangsúlyozni érdemes, hogy ezek a sorok nem tegnap íródtak: „Az arisztokrácia, amely valóban mindenét elvesztette, amely sokszor csak a hűséges cselédek otthonában talált menedékre, nemcsak azokban a viharos napokban, hanem később is méltósággal viselte sorsát: pincelakásban vagy börtönben, albérleti zugokban vagy az 1951-es deportálások földes parasztszobáiban tiszteletet érdemlő alkalmazkodással tűrte a szegénységet. Teleki László gróf, akivel később a börtönben találkoztam, minden munkát panasz nélkül vállalt, és bajtársai magatartásával olyan népszerű lett, hogy az már rabtartóinkat is aggasztotta. Egy Széchenyi, aki kárpitos lett, arra a kérdésemre, miért nem igyekszik külföldre, azt felelte, hogy a Széchenyieknek itt a helyük a bajban is, ahol a jót élvezték. És a magyar arisztokrácia nagyobbik része így gondolkodott.” Varannait nagyon hamar felkérték, hogy vállalja el a világhírű Reuter Iroda budapesti tudósítói megbízatását. Ez az első években egyrészt óriási tekintéllyel ruházta fel, még Rákosi is kedveskedni próbált neki, másrészt a fordulat évéig bizonyos mértékű védettséget is jelentett. Nem volt bezárt ajtó előtte, sűrűn tárgyalt a magyar vezető politikusokkal, de a hazánkba akkreditált újságírók is a Külföldi Sajtótudósító Szindikátusának ügyvezető elnökévé választották. Mint ilyen, megszervezte, hogy 1945 nyarán Kővágó József, Budapest polgármestere találkozhassék a nemzetközi sajtóval, azzal a céllal, hogy MRRA-segélyt kérjen az éhező fővárosnak. Ami ott történt, arra is érdemes odafigyelni.