Ez a Hét, 1997. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-03 / 1. szám

Muki bácsi szipkája A liberalizmus múltjáról és mai állapotáról (9.) Emlékeztetőül: Mikszáth Kálmán, aki nemcsak zseniális írónk volt, ha­nem - amúgy mellékesen - ország­­gyűlési képviselő is, azt írta, hogy a magyar liberalizmus olyan, mint a Muki bácsi borostyán szipkája, ebbe is beleszorult az ősbogár. Ebben a sorozatomban Varannai Aurélnak - aki önérzetesen liberális újságírónak vallotta magát - önélet­írása alapján próbálom megfejteni: minémű lehet az az ősbogár, amely azóta sem szabadult ki a borostyán szipkából. * Akik eddig figyelmet fordítottak azokra az élményekre és tapasztala­tokra, amelyekről Varannai Aurél önéletírásában beszámol, meggyő­ződhettek, hogy ő nem olyan liberális újságíró volt, mint kései utódainak többsége. Bátran merem állítani, hogy aki szeretné jobban megismerni a második világháború utáni helyze­tet, a koalíció éveit, az a legjobb, ha az ő könyvét veszi kézbe. Mert min­denben benne volt, és kitűnő megfi­gyeléseket tett. Még tartott Budapest ostroma, amikor már szervezni kezdte a keres­kedők megújult érdekképviseleti szervezetét. Politikailag függetlennek képzelte el, s ezért hamarosan meg­gyűlt a baja. „Azok a kriptokereskedők, akik a Szociáldemokrata Párt támogatásával a KOKSZ vezetőségébe furakodtak, ahol tekintélyes fizetéseket csikartak ki maguknak, mindent elkövettek, hogy kiragadják kezemből a vezetést. Én nem engedtem, hogy a KOKSZ- ból zsidó szervezet legyen, arra töre­kedtem, hogy a - sajnos - óvatosan visszahúzódó, a kollektív felelősségre vonástól rettegő keresztény kereske­dők közül azokat, akiknek makulát­lan politikai magatartását jól ismer­tem, minél nagyobb számban vonjam be az érdekképviseleti munkába, és a tisztviselőkarba is arra való érdemes keresztény fiatalokat soroljak, nem­csak olyanokat, akiknek alig volt más jogcímük, mint a »reakciós fasiszták« támogatóját támadjanak.” * Varannai mának is szóló megálla­pítása a következő részlet is. . A volt nyilasok közül, aki csak te­hette, belépett a Kommunista Pártba. Becenevük »kisnyilas« volt, s ha csak nem akadt olyan személyes ellensé­gük, aki leleplezte volna nyilaspárti aljasságaikat, megmenekültek min­den megtorlástól. Nem is lehetett ez másként, hiszen százezreket kellett volna perbe fogni. Csakhogy ezek a kommunistává vedlett kisnyilasok voltak a leghangosabb, legvéresszá­­júbb izgatók. »Halál az árdrágítók­ra!« üvöltéssel vetették magukat a »burzsuj« kereskedőkre, miközben a legvadabb inflációba sodródott az ország.” Úgy gondolom, hogy ennek a kis részletnek is van aktuális tanulsága. „ Varannai őrizte politikai független­ségét, de a koalíciós pártok közül kezdettől leginkább a kisgazdákhoz vonzódott. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ne vette volna észre gyenge­ségeiket is. „Ugyanazok, akik valamikor »fej­­bólintójánosnak« csúfolták Bethlen mamelukjait, most szemérmetlenül nyalták a kommunisták és az oroszok talpát. Gyöngyössy János, az első külügyminiszter elmondta nekem, hogy amikor Párizsban a béketár­gyalásokon Molotovval találkozott, áradozva dicsérte a Vörös Hadsereg magyarországi viselkedését. Molotov ránézett, és csak anynyit válaszolt: »Azért a mi katonáink sem angya­lok...« És Gyöngyössy ezt a történetet mosolyogva adta elő, nem is érezte, milyen szégyenletes megalázkodás volt az ő hízelgése!” * És még egy meglepő megfigyelés. Külön hangsúlyozni érdemes, hogy ezek a sorok nem tegnap íródtak: „Az arisztokrácia, amely valóban mindenét elvesztette, amely sokszor csak a hűséges cselédek otthonában talált menedékre, nemcsak azokban a viharos napokban, hanem később is méltósággal viselte sorsát: pincela­kásban vagy börtönben, albérleti zu­gokban vagy az 1951-es deportálások földes parasztszobáiban tiszteletet ér­demlő alkalmazkodással tűrte a sze­génységet. Teleki László gróf, akivel később a börtönben találkoztam, min­den munkát panasz nélkül vállalt, és bajtársai magatartásával olyan nép­szerű lett, hogy az már rabtartóinkat is aggasztotta. Egy Széchenyi, aki kár­pitos lett, arra a kérdésemre, miért nem igyekszik külföldre, azt felelte, hogy a Széchenyieknek itt a helyük a bajban is, ahol a jót élvezték. És a ma­gyar arisztokrácia nagyobbik része így gondolkodott.” Varannait nagyon hamar felkérték, hogy vállalja el a világhírű Reuter Iroda budapesti tudósítói megbíza­tását. Ez az első években egyrészt óriási tekintéllyel ruházta fel, még Rákosi is kedveskedni próbált neki, másrészt a fordulat évéig bizonyos mértékű védettséget is jelentett. Nem volt bezárt ajtó előtte, sűrűn tárgyalt a magyar vezető politikusokkal, de a hazánkba akkreditált újságírók is a Külföldi Sajtótudósító Szindikátusá­nak ügyvezető elnökévé választották. Mint ilyen, megszervezte, hogy 1945 nyarán Kővágó József, Budapest pol­gármestere találkozhassék a nemzet­közi sajtóval, azzal a céllal, hogy M­­­RRA-segélyt kérjen az éhező fővá­rosnak. Ami ott történt, arra is érdemes odafigyelni.

Next