Bihari Napló, 2007. május (18. évfolyam, 99-124. szám)

2007-05-23 / 117. szám

Szerda Nagyvárad, 2007. május 23. 16 oldal XVIII. évf., 117. szám 60 báni Manlio Giufrida, Olaszország te­mesvári konzulja látogatást tett tegnap a nagyváradi város­házán. /3. Elszórtan zápor, zivatar. AO. Cipőfűzővel fojtották meg Nem mindennapi eset történt hétfőn Székelyhídon. Nyolc óra körül még együtt iszogatott a két ismerős, mígnem előbb vitába keveredtek, majd az egyik megfojtotta a másikat. Nagy Anikó Hétfő reggel a székelyhídi 52 éves L. Z­­ K. kereste fel a szé­kelyhídi rendőrőrsöt, és beis­merte, hogy nem sokkal koráb­ban megölte az egyik ismerősét. A férfi vallomásában elmondta: aznap reggel 8 óra tájban ven­dégül látta egyik helyi isme­rősét, az 53 éves SZ. M.-et, e­­gyütt iszogattak, s a feltétele­zett tettes nyugdíjazásáról be­szélgettek. A témával kapcsolat­ban nézeteltérésbe keveredtek, ekkor vesztette el az alkoholos befolyás miatt L. Z. K. az ön­uralmát, és egy keze ügyébe keveredő cipőfűzővel megfojtot­ta beszélgetőpartnerét. A férfi vallomása alapján a rendőrség kiszállt a helyszínre, ahol meg­találta a holttestet. A gyanúsí­tott jelenleg a rendőrségi fogdá­ban várja az ügy fejleményeit, tájékoztatott Dorel Mofiu, a Bi­har megyei Ügyészség szóvivő­je. Bár a tettes nem adta jelét annak, hogy ne lenne tisztában tettei következményével, egy korábbi esetre való tekintettel el kell végezni a pszichiátriai vizsgálatot is. L. Z. K. 35 évvel ezelőtt kezelés alatt állt. Tegnap az ügyészség indítványozta a férfi előzetes letartóztatását. /3. Szökőkút a sétálóutcán . Bár az időjósok előrejelzése szerint mától egy héten át záporokra, zivatarokra lehet szá­mítani a megyeszékhelyen, a hőmérő higanyszála pedig nem szökik majd 30 Celsius-fok fölé, két zivatar között a 29 fokos melegben is jólesik majd a sétálóutcán járókelőknek a szökőku­tak környéki oázis. Az elmúlt napokban tombolt hőhullám bi­zonyára nem csak a szívbetegeket, kisgyermekeket, időseket viselte meg, mindannyiunknak jólesne már a felüdülés. S ha a meteorológusok esetleg megint melléfogtak volna, hát jó tud­ni, hogy a szökőkutakra azért még lehet számítani... Összeült a vészhelyzetek bizottsága Tegnap délelőtt ülésezett a Bihar megyei Prefektúrán a Vészhelyzetek Megyei Bizottsága, Traian Abrudan alprefektus elnökletével. Albert Ferenc A tanácskozáson megtárgyal­ták bizonyos megszorítások bevezetését a vízhasználat te­rén, ha erre a szárazság miatt szükség mutatkozik, a gyűjtő­tavak használati szabályzatát alacsony vízállás idején, az a­­szály következményeinek meg­előzését és elhárítását Bihar megyében. Az ülésen elhangzott, hogy a Sebes-Körösre épített gyűjtő­tavak, például a mezőtelegdi és alsólugasi 200 napig képesek ellátni Nagyváradot vízzel, 6 köbméteres másodpercenkénti fogyasztás mellett. Megyénk északi és Nagyszalontán túli részében a Talajjavító Intézet biztosít ingyen öntözésre való vizet a mezőgazdasági terme­lőknek. Aszály Az aszály okozta komoly gon­dokat megelőzendő a Vészhely­zetek Megyei Bizottsága a kö­vetkező intézkedésekről dön­tött az elkövetkező időszakban: a vízgyűjtő csatornák karban­tartása; a vízelosztó rendszerek kijavítása a vízveszteség meg­gátolása érdekében; az ideigle­nes víztárolók üzembe helyezé­se, ha szükség mutatkozik rá; a használt víz újrahasznosítá­sa, ahol a műszaki feltételek ezt megengedik; a technológiai e­­lőírások és fegyelem szigorú betartása a vízfelhasználó egy­ségeknél; a víztisztító telepek folyamatos ellenőrzése a víz­­szennyezés megelőzése végett; a vízszállító eszközök összeírá­sa aszály esetére; a vízforrá­sok, kutak ellenőrzése és víz­ciszternák biztosítása azokban a helységekben, ahol nincs ve­zetékes víz; a vezetékes víz minőségének ellenőrzése; 37 foknál magasabb hőmérséklet esetén a megfelelő munkahelyi mikroklíma és fejenként 2-A li­ter ásványvíz biztosítása az al­kalmazottaknak; a helyi taná­csoknak nagy hőség esetén meg kell szervezniük az első­­se­gélynyújtást és az ivóvíz­osztást a közterületeken; szük­séghelyzetben meg kell szün­tetni az utcák és zöldövezetek locsolását. Traian Abrudan alprefektus BN-fórum Május 25-én, pénteken 19 órától Bihari Napló-fórum színhelye lesz a várasfene­­si Polgármesteri Hivatal gyűlésterme. Meghívott ven­dégeink: Vura Albert, Vá­­rasfenes polgármestere; dr. Pete István szenátor; Laka­tos Péter parlamenti kép­viselő; Szabó Ödön megyei tanácsos, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Miklós János megyei taná­csos. Az érdeklődők kérdé­seket tehetnek fel egyrészt a meghívottaknak, más­részt lapunkkal kapcsolat­ban a szerkesztőséget kép­viselő Dérer Ferenc és Pé­ter I. Zoltán újságíróknak. TÚllSZÚ1 Erdélyi Szőlőhegyek borverseny Nagyenyeden A Romániai Magyar Gazdák Egye­sületének (RMGE) szervezésében rendezték meg a VIII. Erdélyi Szőlőhegyek borversenyt Nagyenyeden. Hat megye - Arad, Bihar, Fehér, Maros, Szilágy, Szatmár - bo­rászai vettek részt a megmérettetésen. A bi­hari borgazdák figyelemre méltó eredményt értek el, tájékoztatta lapunkat Chiffriuc And­rás bihari borász. 15. SZIGET ’07 Interjú Ákossal, aki a Félsziget egyik sztárja lesz Exkluzív interjút adott lapunknak (Kovács) Ákos, aki a Félsziget fesztivál egyik sztár­vendége lesz (Marosvásárhely, Week End Telep, 2007. július 25-29.). Ákos a rendez­vény első napján lép fel. Erről és számos más­­ zenei, gazdasági, politikai - kérdésről is beszélt a Szeghalmi Örs szerkesztő által szignált interjúban. /6. □ Drágul a vonatjegy, a Román Vasúti Társaság utasszállító részlege 7,1 szá­zalékkal emelné a vonatjegyek árát júniustól, de a múlt héten tett javaslatukra egyelőre nem kaptak választ a szállításügyi miniszté­riumtól. Az áremelés jóváhagyásának proce­dúrája egy-két hónapig is eltarthat. A kor­mány egyébként tavaly augusztusban egy sürgősségi rendeletet szavazott meg, mely szerint a vasúti utasszállítók a legutolsó áremeléstől számított inflációt legfeljebb hét százalékkal meghaladó évharmadonkénti ár­emelést eszközölhetnek. □ Diáktriatlon: A nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium Diáktanácsa (MEDIT) több iskola csapatainak részvételé­vel diáktriatlont szervez május 26-án, szom­baton. Még jelentkezhettek! lei, Varga Éva és Kálmán örömére május 16- án Nagyváradon megszületett első gyerme­kük, Krisztina Ivett. Súlya 3600 gramm, hosszúsága 53 cm. Nagyra nőjön! Továbbra is várjuk az újszülöttek fotóit a monika.zam­­bo@informmedia.ro e-mail címre vagy a BN postacímére (410346 Nagyvárad, Dacia su­gárút 34.). Szükségünk van a baba nevére és születési adataira is (súly, hosszúság, helyszín), azt is megírhatják, hányadik jövevény a kis­ember a családban, hogy hívják a szülőket. BIHARI NAPLÓ 410346 Nagyvárad, Postafiók 14 © 0259/41-27-27

Next