Bihari Napló, 2010. november (21. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-08 / 260. szám

Stratégia feketemunka ellen A feketemunka elleni küzdelem részeként postaládákat fognak felszereltetni a megyei munka­ügyi felügyelőségeknél, hogy az érintettek identitásuk feltárása nélkül jelezhessék gondjaikat. A tervet beiktatták a román kormány által nemrég jóvá­hagyott, a feketemunka elleni küzdelemről szóló stratégiába, mely a 2010-2012-es időszakra érvényes. A dokumentum sze­rint a következő időszakban egy sor intézkedést hoznak a törvénytelen munka visszaszo­rítása érdekében. A stratégia szerint köteleznék a munkálta­tókat, hogy egyéni munkaszer­ződéseket kössenek azokkal, akiket eddig feketén foglalkoz­tattak, és több ellenőrzést is vé­geznek azon cégeknél, amelye­ket már korábban rajtakaptak. A nagyobb hatékonyság érde­kében növelnék a munkaügyi felügyelők számát, és a szüksé­ges eszközöket is biztosítanák számukra. A tervek szerint a felsőbb hatóságok állandó kap­csolatot tartanak majd a helyi sajtóval a „megfelelő polgári magatartás” kialakítása érdeké­ben, ugyanakkor telefonvonalat hoznának létre a törvénysérté­sek jelentése végett. Az ellen­őrzések során a munkaügyi felügyelőség a rendőrséggel, a pénzügyőrséggel, az építkezési felügyelőséggel, a cégbíróság­gal, a bevándorlási hivatallal, az adó- és pénzügyi hivatallal és a csendőrséggel is együttműkö­dik. A feketemunka visszaszo­rítását célzó tervezetre a kor­mány 1,4 millió lejt különített el a 2010-2012-es időszakra. batételt kellett teljesíteniük. A nyertesek Pál Hajnalka és Papp Zoltán (IX. H) lettek. Vendégfellépések színesítették és tették izgalmasabbá a rendezvényt, többek közt a képen látható, David Bryan irányította Unique tánccsoport is köz­reműködött.­­6. Gólyabál celebekkel. Péntek este a Bihari Napló és az erdon.ro médiatámogatásával a nagyvárad-rogériuszi No Problem diszkóban szervezték a Mihai Eminescu Főgim­názium magyar osztályainak idei gólyabálját. Ezúttal hat „celebpár" versenyzett egymással, a gólyáknak hét pró­ Adócsalás Az Országos Korrupcióel­lenes Ügyészség (DNA) Bi­har megyei területi ügyé­szei vizsgálják a Tref G üzletlánc tulajdonosának, Ion Govoreanunak az ügyét, aki ellen hárommil­lió euró értékű adócsalás a gyanú. A feltételezések szerint a váradi üzletem­ber több közelálló ismerő­sének csődközeli állapot­ban lévő cégét használta fel arra, hogy különböző tranzakciókat bonyolítson le általuk, és ily módon vonta ki magát az áfa és a különböző illetékek ki­fizetésének kötelezettsége alól. A Mediafax hírügy­nökség úgy tudja, hogy már kutatást is tartottak az üzletlánc egységeinél, és a nyomozást nehezíti, hogy nagyon sok ilyen cégről van szó. Az ügyész­ségtől származó informá­ciók szerint ugyanebben az ügyben más személyek ellen is eljárás indult. Egyházmegyei alakuló közgyűlés Alakuló közgyűlését tartotta szombat délelőtt Szentjobbon az Érmellé­­ki Református Egyházmegye nemrégiben megválasztott új vezetősége. Rencz Csaba Szép, napos időben hívta alaku­ló ülésre az Érmelléki Reformá­tus Egyházmegye közgyűlését a szentjobbi templom harang­ja. Az isten háza meg is telt a tisztségviselőkkel, a gyülekeze­tek képviselőivel. Csűry István királyhágómelléki püspök volt az igehirdető, aki prédikációjá­nak alapigéjét Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt leveléből vet­te, kifejtve: a megigazulás a lé­lekben elrejtett kincs, amelyben ott van a kegyelem, az isteni szeretet. Ehhez a megigazulás­­hoz vezető utat kell megmutat­niuk az újonnan megválasztott vezetőknek, tudva, hogy „van út a minden gyülekezetben meglévő gyávák és vakmerőek között - ez a kiegyensúlyozott krisztusi gondolat”. A prédiká­ció utáni ima az egyházi elöljá­rók megbecsüléséért és hitéért szólt, megköszönve az elődök munkáját. Bara László nagybányai lel­kész, egyházi főjegyző eltekin­tett a számbavételtől, helyette köszöntötte a megjelenteket. Köszönet a leköszönőknek Gellért Gyula, aki 16 évnyi esperesi szolgálatot tudhat ma­ga mögött, Pál apostolnak a Thessalonikabeliekhez írt első leveléből idézett: „Kérünk továb­bá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket”. A bűnök miatt „kiestünk” abból a rendből, tette, pedig e rend nélkül zűr­zavaros lesz életünk, mondta a lelkész, figyelmeztetve: mindig kövessük Krisztust, soha ne előtte akarjunk menni, és főleg ne álljunk elé! Rákosi Jenő meg­választott esperes egy Gavrucza Tibor-festményt átadva köszön­te meg Gellért Gyula esperesi szolgálatát, illetve ugyanúgy a szentjobbi Czaholi Tibornak, hogy 9 évig volt az egyházmegye főgondnoka. A többi leköszönő tisztségviselő a későbbiekben SPORT Közepes színvonalú csatában 1-0-ra győzött a Bihar FC A Bihar FC-hez hasonlóan nagyon fiatal játékosok alkotta vendég­csapat, a Pite§ti-i Arge§ FC csak igen nehezen adta meg magát a szombat délelőtti bajnoki csatában. A vendégek hosszabb ideig mezőnyfölényben játszottak, ám támadóik nem sok veszélyt jelentettek Fildan kapujára, mi több, a házi­gazdák előtt féltucatnyi gólszerzési lehetőség kínálkozott 1 /8. NAPRAKÉSZ Tisztújító közgyűlését tartotta a bihari EMNT Török Sándor maradt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szerve­zetének elnöke, miután újraválasztották őt a szervezet pénteki nagyváradi tisztújító közgyű­lésén. /3. RÖVIDEN’ □ Találkozó. A partiumi és erdélyi nemeseket tömörítő nagyváradi székhelyű Nobilitas Egyesület találkozója november 9-én, kedden 17 órától lesz a Bazilika kriptá­jában, ahol az ősök és elhunyt szeretteik lelki üdvéért fognak imádkozni. □ Szoboravató: A híres váradi fociklub, a NAC százéves centenáriuma alkalmából november 9-én 17 órakor szobrot avatnak a klub emlékére a nagyváradi Bunyitay-ligetben (Bratianu-park), azon a helyen, ahol egykor a focipálya állt, és amelyen a NAC első mérkőzé­sét játszotta. A tízezer lej értékű, kőtalapzaton álló, bronzból készülő domborműszerű alkotást Deák Árpád váradi képzőművész készíti el. □ Fotókiállítás: A Nagyváradi Pre­montrei Öregdiákok Egyesületének szervezé­sében november 13-án, szombaton 16 órakor dr. Rauscher Ede premontrei öregdiák alkotá­ saiból nyílik kiállítás a Tibor Ernő Galériában. Esküvő: Dorsonszki Réka és Szabó Gyula 2010. október 2-án fogadtak örök hűséget egymásnak a hegyközcsatári református templomban. Ezzel a képpel szeretnénk sok boldogságot kívánni nekik. Anya, apa, testvérei Mónika, Imike, anyó­sa, sógorai Samu, Zoltán, sógornői Krisz­tina, Szilvia és dédi Fl egy közcsatárból.

Next