Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1956 / 1. szám - Gyárfás Miklós: Háry János halála
A úgy szokott lenni, hogyha valamelyik szőlősgazda elhalálozott, akkor a többiek megbúsultak. A megbúsulás a temetőben kezdődött a susogással, vagyis azzal, hogy miközben a tisztelendő úr az üdvösségbe való eligazítás utódját végezte, addig a gyászoló férfiak fülről-fülre tovább súgták, hogy kinek a borospincéjében lesz a találkozó. A kijelölt pincében azután két-három napig is eltartott a megbúsulás, s mivelhogy Szekszárdon abban az időben annyi szőlősgazda volt, mint égen a csillag, sokszor úgy hozta a szerencse, hogy mire az egyik búslakodásnak végére értek, máris kezdhettek a másikba. E megbúsulások jeles tartozéka volt Háry János, göröncsér mester, a legszebb fazekak, csuprok, köcsögök, bögrék, egyszóval a nevezetes szekszárdi szilkék készítője. Háry Jánosnak ugyan szőlője nem volt, mégis nélkülözhetetlen személyisége volt a meghiúsulók társaságának. E megbecsülést nem annyira szépen formált és égetett lényeivel vívta ki a gazdák között, hanem azokkal az eget-földet rengető hazugságokkal, amelyeken a szívzsongító vörösbor mellett hajnalig is elmulatozott az emberiség. Néha-néha majd odébb másztak a pincék a tenger hahotától s hogy a harsogó jókedv végigcsiklandozta a hegyek oldalát, Háry Jánosnak volt köszönhető. A megbúsulók csak úgy dülöngéltek a röhögéstől, őneki a bajsza hegye se mozdult, szénre se pislogott, miközben világraszóló kalandjait mesélte. Szépen, csendesen, vitézi emberhez illő méltósággal sorolta a nagy háborúban való tetteit. A nagykedélyű göröncsér históriái nem rekedtek bent a szekszárdi borospincék földmennyezete alatt, mert Garay János, a poéta egynémely történetet versbe alakított. Neheztelt is érte Háry János, amikor hírét vette, hogy mi történt. Többet nem is beszélt a költő előtt, bármiféle ravaszsággal akarták is kivenni belőle a szót. Ennyiből is látható, hogy minő szolgálatos, érdemes ember volt Háry János Szekszárdon, s így már az olvasó előtt érthetővé válák, miért keresték a szőlősgazdák Löködi Gáspár temetésén a nevezetes cimborát. Susogás közben vették észre, hogy nincs itt Háry a kötelességteljesítés mezején, s így az egész temetésnek semmi értelmét nem látták. Hiába susognak, ha Háry nem lesz ott a megbeszélt pincében. Hogy is búsulják meg az istenben boldogult Löködi Gáspárt Háry nélkül? De ne szaporítsuk a szót tovább, elég az hozzá, hogy a négy szőlősgazda a temetés Gyárfás Miklós, Lökncz Gyula rajzai