Fáklya, 1956 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1956 / 1. szám - Gyárfás Miklós: Háry János halála

A úgy szokott lenni, hogyha valamelyik szőlősgazda elhalálozott, akkor a többiek megbúsultak. A megbúsulás a temetőben kezdődött a susogással, vagyis azzal, hogy miközben a­­ tisztelendő úr az üdvösségbe való eligazítás utódját végezte, addig a gyá­szoló férfiak fülről-fülre tovább súgták, hogy kinek a borospincéjében lesz a találkozó. A kijelölt pincében azután két-három na­pig is eltartott a megbúsulás, s mivelhogy Szekszárdon abban az időben annyi szőlős­gazda volt, mint égen a csillag, sokszor úgy hozta a szerencse, hogy mire az egyik bús­­lakodásnak végére értek, máris kezdhettek a másikba. E megbúsulások jeles tartozéka volt Há­ry János, göröncsér mester, a legszebb fa­zekak, csuprok, köcsögök, bögrék, egyszó­val a nevezetes szekszárdi szilkék készítő­je. Háry Jánosnak ugyan szőlője nem volt, mégis nélkülözhetetlen személyisége volt a meghiúsulók társaságának. E megbecsülést nem annyira szépen formált és égetett­­ lé­nyeivel vívta ki a gazdák között, hanem azokkal az eget-földet rengető hazugságok­kal, amelyeken a szívzsongító vörösbor mel­lett hajnalig is elmulatozott az emberiség. Néha-néha majd odébb másztak a pincék a tenger hahotától s hogy a harsogó jókedv végigcsiklandozta a hegyek oldalát, Háry Jánosnak volt köszönhető. A megbúsulók csak úgy dülöngéltek a röhögéstől, őneki a bajsza hegye se mozdult, szénre se pis­logott, miközben világraszóló kalandjait me­sélte. Szépen, csendesen, vitézi emberhez illő méltósággal sorolta a nagy háborúban való tetteit. A nagykedélyű göröncsér his­tóriái nem rekedtek bent a szekszárdi bo­rospincék földmennyezete alatt, mert Garay János, a poéta egynémely történetet versbe alakított. Neheztelt is érte Háry János, ami­kor hírét vette, hogy mi történt. Többet nem is beszélt a költő előtt, bármiféle ra­vaszsággal akarták is kivenni belőle a szót. Ennyiből is látható, hogy minő szolgálatos, érdemes ember volt Háry János Szekszár­don, s így már az olvasó előtt érthetővé válák, miért keresték a szőlősgazdák Löködi Gáspár temetésén a nevezetes cimborát. Susog­ás közben vették észre, h­ogy nincs itt Háry a kötelességteljesítés mezején, s így az egész temetésnek semmi értelmét nem látták. Hiába susognak, ha Háry nem lesz ott a megbeszélt pincében. Hogy is bú­sulják meg az istenben­­ boldogult Löködi Gáspárt Háry nélkül? De ne szaporítsuk a szót tovább, elég az hozzá, hogy a négy szőlősgazda a temetés Gyárfás Miklós, Lök­n­cz Gyula rajzai

Next