Falvak Dolgozó Népe, 1958 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1958-01-07 / 1. (553.) szám

SZÁMBAVÉTEL­TANULSÁG­ álasztásra készül az ország dolgozó népe. Képviselőket választ és küld majd a néptanácsokba. Munkásokat, parasztokat, értelmiségie­ket. Társadalmunk legjobb fiait. Olyanokat, akik nemcsak a szavak, hanem a tettek emberei, akik ha majd megválasztják őket új tisztségükben is a dolgozók érdekeit fogják képviselni. Mindössze pár napja jelent meg a Nagy Nemzetgyűlés Elnökségének törvényerejű rendelete s az országban máris nagy érdeklődés, készülődés tapasztalható. Üzemekben, falvakban, intézményekben egyaránt. S ami nagyon lényeges, ma nem az úgynevezett kiváltságosok a kevesek készülődnek, mint a múltban, hanem a többség, a dolgozók, az ország igazi gazdái. Ők jelölnek s választják meg az erre a tisztségre legérdemesebbeket. Ők, maguk közül. Alkotmányunk szentesíti ezt a jogot. De az előkészület ma nem csupán adminisztratív jellegű aktus, mo­nern számbavétel is. Alkalom arra, hogy a választók mintegy mérlegeljék, mit tettek a képviselők, mindenkor hivatásuk magaslatán állottak-e? Joggal állíthatja bárki, hogy van mit számba venni. Nézzünk szét egy kicsit a­­falvakban. Emitt egy új iskolát építettek, amott egy kulturotthont. Másutt hidat, kompot tettek rendbe. Konstanca, Temesvár és sok más tartomány­ban a néptanácsi képviselők döntő többsége a példamutatáson kívül min­denkor a szocialista mezőgazdaság lelkes szószólója volt. Eredményesen. ■Aztán valahogyan más ma a falu, mint máskor. Járod az utcákat és sok új épület ötlik szemedbe. Sok? Igen. Hiszen csak az első ötéves terv éveiben, annyi családi ház épült a falvakban, hogy együvé rakva őket, kereken négy­száz falut tennének ki. Az utóbbi években több mint nyolcszáz falut villa­mosítottak, hogy a kultúrotthonokról, olvasóházakról, könyvtárakról ne is beszéljünk. Mert hol találtál ilyesmit a felszabadulás előtt? Jellemző vonása a falunak ma az is, hogy míg 1944 előtt csak minden­­8000 lakosra jutott egy orvos, ma ez a szám is 850-re csökkent, míg 1932-ben 8 parasztnak egy doboz gyufáért tiz tojást kellett eladnia, ma egy darab tojásért tiz doboz gyufát vehet, a földműves megjuhászkodás helyett — de sokszor volt erre kénytelen az elmúlt rendszer pöffeszkedő, lovaglópálcás, csizmás urai előtt — részt vesz az ország vezetésében. Egyszerű dolgok ezek ugye? Legalább is annak tűnnek, mert olykor olykor olyan könnyen napirendre térünk fölöttük. Értelmük, jelentőségük csak az összehasonlítások kapcsán válik nyilvánvalóvá, jelentőségteljessé. Összehasonlítás? — kérdezhetné valaki. Minek azt? Hogy volt régen? «— tudjuk, hiszen benne éltünk s a jelent értékeljük, látjuk. Nos, épp a jelen helyes értékeléséért van szükség az összehasonlításra. Most a választási előkészületek során is. Néhány adatot soroltunk fel. Minden különösebb rendszerezés nélkül. Vázlatosan. De úgy véljük jellemzőek. Új, szabad életünk egy-egy vonását alkotják. Persze azt nem állítjuk, hogy mindez csak a néptanácsi képviselők műve, így hibás nézetet vallanánk. De azt már joggal állíthatjuk, hogy mindebben része van a képviselőknek is. Ők segítették a dolgozó­dat abban, hogy ma egy falattal több kenyér jusson az asztalra. Ezek, hogy úgy mondjuk, a nagyobb dolgok. Vannak aztán kisebbek is, melyek ugyanúgy hozzátartoznak a képviselő mindennapi munkájához. Az emberek szántanak, vetnek, növényeket gondoznak, aztán aratnak, csépelnek , a képviselők nagy többsége mindig­ tudja, hogy kerületében a választók mivel, mennyire jutottak. Ellenőriz és segít. Aztán, ha választói közül vala­ki panasszal fordul hozzá orvosolja, ha a panasz orvoslása meghaladja ha­táskörét, akkor közbenjár illetékeseknél. Tisztelik, becsülik is erte választói. De a választási előkészületek nemcsak számbavételre, ha úgy tetszik mérlegkészítésre alkalom, hanem az emlékezésre is. Ma minden dolgozó, nemre és nemzetiségre való tekintet nélkül választhat és választható. A képviselők se nem fenyegetőznek se nem használnak nagy szavakat. Másfé­le fából faragták őket. De a választók immár bizton tudják, hogy amit ezek a képviselők megígérnek, azok sohasem maradnak üres szavak. Egy szent­­páli öreg paraszt mondotta a közelmúltban számunkra a választásom rit­kán az italt és sokszor a botot jelentenék, itattak,­hogy fejünket elvesztve szavazzunk, s nagyon sokszor megvertek, mert néha még a sok itallal sem sikerült egyikünket másikunkat falnak állítani. Találó megjegyzés. Ez volt a múltbeli választási rendszer lényege. A fiatalok, azok akik tán most sza­vaznak először, ebből bizony alig tudnak valamit. Ezért hasznos az emléke­zés. Hadd tudják meg ők is, hogyan választottak annak idején apáik, f­agy én most a végén hadd említsünk még meg egy dolgot. Voltak itt-ott olyan képviselők is, akik bizony túlságosan magasan hordták az orrukat. Elfeledkeztek arról, hogy a képviselőség nemcsak jogokkal ruházza fel az embert, hanem kötelességgel is. Hadd legyen tanulság az elhangzott bírá­lat számukra és az újonnan megválasztott képviselőknek is. V "Vannak az életben dolgok, ame­lyek, látszólag, kísérteties pontos­­sággal megismétlődnek. Kereken öt esztendővel ezelőtt például, egy téleleji éjszakán át beszélgettem földimmel, Magyar Pali bácsival. Bukarestbe jött, nálam szállt meg és segítségemet kérte: kalau­­zoljam el a mezőgazdasági minisz­tériumba. Panasza volt, valami földöröklési ügyben adódtak zava­rok, amit ha jól emlékszem, sike­­rült is akkor elintéznie a miniszté­­riumban. Elég az hozzá, a dolgok Pali bácsira nézve kedvező rende­ződésével, este idejében lefeküd­tünk, az alvásból azonban nem lett semmi azon az éjszakán. Már virradt s mi még mindig beszél­­gettünk. A vedről folyt a szó, a drága jó, Rete vícskai földről, amelyhez, s “­ribács határozott véleménye világon még hasonló a termi a szó.Ez a k,tuno fo,d pihekönnyű hfcfrik nagyságú, lit uííitt i­ foszlásbely, két helig is 5 'sseU.... k t Mar nem tudom, . . .. vagy ő, éjfél után a K Jt**»tem daságra terelődött a ^Ft,v már akkor Magyarpécskán am*'y kezet eresztett. De nem akag y ■ hogy sem akart ez a gyökér8®' terjeszkedni a tanyán lakó népé a közepes gazdák felé. Pali bácsi, mint egyik középgazda, nem mon­­dott ugyan semmi rosszat a kö­­zösre, csak azt mondta, ő komoly embernek tartja magát, sohasem részegeskedett, családját tisztesség­re, más emberek megbecsülésére és arra nevelte, hogy tudjanak, ha kell, akár a semmiből is megélni, de annyit mond, sohasem lép kö­zös gazdaságba, sohasem mond le arról a kis földről, ami az övé s ami a családjáé kell hogy legyen... Mondom, virradatig folyt közöt­tünk a diskurzus a földről. Embert annyira ragaszkodni a röghöz, a tanyai élethez még sohasem lát­­tam, mint ahogyan Pali bácsi ragaszkodott. Hiábavaló volt ott minden érv a közös mellett. Éppen ezért, most, hogy újra meglátogatott Bukarestben, (ezúttal persze nem örökösödési ügyben jött, hanem katona fitrecz) szóba sem hoztam előtte a kollektívát, nehogy kedvét szegjem vele. Meglepeté­­sem­re azonban szóba hozta ő a mezőgazdasági társulást s arról beszélt reggelig egyfolytában. Ilyen értelemben tehát megisn­ét­­lődött az öt év előtti eset, de csak annyiban, hogy megint átbeszél­­gettük az éjszakát. A tartalma egészen más volt: úgy dicsérte Pali bácsi a közöst, mintha isko­lában tanulta volna hozzá a jel­­szavakat. Hogy csakis annak van jövője. És jobb az mindenképpen a magányos gürcölésnél. Pedig _ ő ]. csak nyár óta társult, egy új tár. ♦ sulás ellenőrző bizottsági tagja A és mennyi, de mennyi tervet el. * mondott ! Hogy ezt és azt akarnak * csinálni, hogy közös tulajdont kell létesíteniök, zsákokat beszerezni, ♦ valami vontató traktort, közös ál­ *­latállományt, herefüves vetésforgót beállítani... — Úgy látom, csak jobban bol­dogulhat ott az ember, hiába no,­­ könnyebb összefogva. Pedig én * nem voltam eddig se szegényem, bér, 4 hektár 75 ár föld — a pécs. , kai tanyaföldből — szép kis van 4 gyón. De csak beléptem. Tartottam * én sok állatot mindig, most is van «. 3 lovam, három tehenem, szép * disznaim... Hatvankét mázsa ku_ i koricát termesztettem az idén egyénileg is egy hektáron, buzá­­ból meg 21 mázsát, de olyan tisz­tát, mint az arany. Jók _ voltak az én földeim, de csak beálltam a társulásba, mert ott a traktor, a gép szépen dolgozik, nem kell any. -nyi lovat tartanom ezután, tarthat ? tt helyettük még több tehenet... ■ belátom, nem hamarkodtam el a­z azt ntel a dolgot, a gyerekek is * telme vtták: „Édesapám, mi ér. ♦ mi magadTM'. Így, nem akarunk * tán belépteti* * azt mondom,­­ ha mar beleptem. ♦ is mondtam, az, a közgyűlésen ■ tunk, emberek, rész megalakul- ♦ náljunk társulást, di?n van' . fsl_ -» ha igazán közös arc?k akkor- ♦ gyünk! Szabjuk meg, va: t köteles trágyázni minden,dd®nkl mindenki köteles dolgozni, vol­a,­ dolgunk legyen, hogy hevét­sünk meg lucernát, mert kell a állat. Beleegyeztek , de láttad vol­na öcsém, hogy jöttek aztán az emberek ! Azóta háromszor any­­nyian vagyunk már, pedig csak fél éve létezik a társulás ... Hát így történt a viszonttalál­­kozás és már utólag kérek érte elnézést Pali bácsitól, ha pálfordu­­lását a világ szájára adtam, de úgy hiszem, némi tanulságot le le­­het belőle vonni... HAJAS ISTVÁN 4y ! : .^U'-Ar­kiv. (XXVII.) évfolyam 1. (553) szám * MEGJELENIK HEINEKÉNT * ARA 25 BANI ^ 1958 január 7. kedd ■■■■■wcanmankiAiiBdiMw ju juhuutww ihh Világ proletárjai egyesüljetek! Dolgozó parasztságunk a szövetkezeti gazdálkodás útján Beszélgetés Eugen Alexe elvtárssal, a földművelésügyi és erdészeti miniszter helyettesével Újesztendő előestéjén lapunk mun­katársa felkereste E. Alexe elvtársat, a földművelésügyi és erdészeti miisz­ter helyettesét és nyilatkozatot kért tőle a Falvak Dolgozó Népe olvasói számára. Alább közöljük a beszélgetés lefolyását: — Miniszterhelyettes elvtárs mondjon néhány szót a mező­gazdaságunk helyzetéről, fej­lődési irányvonaláról­— Ismeretes, hogy pártunk a me­zőgazdasági kérdésben azt a tranxi­­leniai tanítást követi, hogy a me­zőgazdasági termelés növelését, a dolgozó parasztok anyagi és kultu­rális felemelkedését csak a nagy­­üzemű, szocialista gazdálkodás tud­ja biztosítani. Ezért tartja szükséges­nek folytatni a dolgozó parasztok meggyőzését, a közös nagyüzemű gazdálkodás előnyéről. Az 1949 már­cius 3—5-i párthatározat megjeleése óta a kollektív gazdaságok, jándé­­kos termelőszövetkezetek és a társu­lások száma ennek eredményeképen egyre gyarapodott. Az RMP 1955 decemberében meg­­tartott 11. kongresszusáig a mezőgaz­­daság szövetkezeti szektorában 382 ezer család, 1 millió 320 ezer határ földdel lépett­ be. Azonban a felviágo­­sító munka és a szövetkezetek erősödé­­sének láttán, a kollektív gazdaágok és a társulások száma napról napra nő. Így 1957 december 25-ig a kol­lektív gazdaságokba belépett­salá­­dok száma már 1 millió 424.36, a földterület nagysága pedig 3 millió 547.940 ha. Vagyis a dolgozó paaszt­­családok 42,1 százaléka már beépett a mezőgazdaság szocialista szektorá­­ba. A szövetkezetek, társulások, álla­mi gazdaságok és néptanácsok közlé­sében lévő földek pedig együt az ország mezőgazdasági szántóterüle­tének közel 50 százalékát teszik ki. — Milyen tényezők segítet­ték elő ezeket a kétségkívül nagy sikereket ? Mi volt a dön­tő tényező az állam sokoldalú segítsége mellett a dolgozó földművesek meggyőzésében ? — Kétségkívül a legnagyobb hatást a dolgozó parasztok meggyőzésére a jól dolgozó közös gazdaságok tették, így például Temesvár rajon teljes szövetkezetesítéséhez jelentősen hoz­zájárult a meglévő és sokoldalúan fejlődő 25 kollektív gazdaság, ame­lyek közül tizenegy kollektív a millio­mos gazdaság. A kollektív gazdaságokban széles­körűen alkalmazzák a fejlett agro­technikai módszereket, és ezért évről évre nagyobb terméshozamokat érnek el, mint az egyéni gazdálkodók. 1957- ben például, országos viszonylatban, a kollektív gazdaságok hektáronkénti átlagtermése búzából 14 mázsa 27 kiló, kukoricából pedig 7 kiló híján 19 mázsa szemeskukorica. Ezzel szem­ben az egyéni gazdaságok átlagos termése ugyanezekből a termények­ből 13 mázsa 30 kiló, illetve 16 mázsa 70 kiló hektáronként. A szocialista nagygazdaságban sikeresen lehet al­kalmazni a mezőgazdasági tudomány és technika különböző vívmányait, így például a Nagyvárad rajonban levő borsi kollektivisták 1957-ben hibrid­­kukorica magot vetve, hektáronként 10 mázsa szemeskukoricával termel­tek többet, mint amennyit az ugyan­abban a földtagban és hasonló kö­rülmények között termesztett, ott elis­mert helyi kukoricafajta magja adott. — A kollektív gazdaságok­nak a növénytermesztésben el­ért sikerei magukról beszél­nek. Megtudhatnának valamit a közös állattenyésztés ered­ményeiről is ? — Az állattenyésztésben, számos kollektív gazdaságban elért magas termelékenység azzal is magyarázha­tó, hogy fejlett módszereket alkal­maztak az állatok etetésénél és gon­dozásánál. A Mizil, Kolozsvár és Csíkszereda rajon­ kollektív gazdasá­gokban például (a jó istállózásnak változatos takarmányozásnak köszön­hetően) 1957 első kilenc hónapjában tehenenként 1700—2450 liter tejet fejtek. A Nagyvárad és Kézdi rajoni kollektivisták pedig minden juhról át­lagban 2,1—4,5 kiló gyapjút nyirtak. Mindezek jóval felülmúlják az egyé­ni gazdák eredményeit. E közös gaz­daságok jó tapasztalatait meg kell ismertetni más kollektív gazdaságok-­­kal is. — Ehhez a gondolatmenethez kapcsolódik a következő kér­désem. Miként válhat minden kollektív gazdaság erős, élet­képes gazdasági egységgé, mi­lyen fejlődési irányt kell követ­niük a kollektivistáknak ? — A kollektív gazdaságok szerve-­­zeti és gazdasági megerősítésében igen fontos szerepet­­játszik a közös vagyon gyarapítása. Biztató jelen­ség, hogy a kollektív gazdaságok állóalapja állandó növekedést mutat. Míg 1955-ben minden 100 hektárra 58,630 lej érték jutott, addig 1956- ban ez az ö­sszeg 63,450 lejre emelke­dett. A kollektív gazdaságokat, a helyi természeti és gazdasági feltételektől függően, a sokoldalú fejlődés felé kell irányítani. Igen helyesen fejlesz­tik közös gazdaságukat például a Nagyvárad tartományi szentannai kol­lektivisták. A kollektíva 2082 hektár földdel rendelkezik. A gabonafélék termesztése mellett a gazdaságnak 61 fejőstehene, 1346 juha, 508 sertése, 24 hektáros kertészete, 27 hektáros gyü­mölcsöse van. Ezenkívül az idén pél­dául 128 hektáron termesztettek ipari növényt. Ez a sokoldalú gazdál­kodás teszi lehetővé a munkaerő ész­szerű foglalkoztatását és a jövedelem állandó növekedését.­­ 1957-ben számottevően meg­­növekedett a társulások száma és a tagosított terület. Mit kell tenniük a társultaknak a gazdag terméseredmények elérése érde­kében és ez irányban milyen feladatok hárulnak az illetékes irányító szervekre ? — 1957-ben a társult dolgozó föld­művesek eredményei láttán, a társu­lásba lépett családok száma jelentő-­­sen megnövekedett. A társulások to­vábbi erősítésére van szükség, hogy szakszerű gazdálkodást folytatva be­bizonyítsák a közös gazdálkodás elő­nyeit. A gazdasági szervek és GTA-k tekintsék fő feladatuknak hozzásegí­teni a társultakat a termelés megszer­vezéséhez, a fejlett agrotechnikai mód­szerek alkalmazásához. A társulások­nak pedig törekedni kell közös alapot teremteni, amelyből a termelés előse­gítéséhez szükséges különböző gépe­ket, öntözőberendezéseket, állatokat vásárolhatnak. Jelenleg 28 teljesen szövetkezetesí­­tett rajonunk van. Tíz kollektivista rajon. A mezőgazdaság szövetkezeti átszervezése után ezekben a rajonok­­ban a gazdasági szervek és a GTA­­ feladata és felelőssége növekszik. Fő feladatuk, hogy a termelés megszer­vezésében, a termelési tervek kialakí­tásában állandó támogatást­­ nyújtsa­nak, figyelembe véve minden szövet­kezeti gazdaság sajátos, természeti és gazdasági feltételeit. FALURÓL FALURA MAROSA ZENT KIRÁLY Manapság nem újdonság, ha látja, hallja az ember, hogy egyik-másik faluban kultúrházat, iskolát vagy más középületeit építettek. Az sem tűnik fel, hogy falvainkban tucatszámra épül­nek a családi házak. Mindez ma már természetes jelenség, hozzátartozik a falu megváltozott életéhez, mint virág a réthez. Mégis, ha az idegen végigsétál Ma­­rosszentkirály utcáin, legelső, ami fel­tűnik, a rengeteg új ház. A valamivel több, mint 150 családot számláló községben az elmúlt hét-nyolc év alatt mintegy 200 ház épült. S még hozzá milyen házak ! Legtöbb közülük városba is beillenek. A főút mentén majdnem minden harmadik család új otthonban lakik. De... VANNAK TELJESEN UJ UTCÁK IS. « A „Szeszgyár’* és a „Buturoj" el­­nevezésű utcákat az utóbbi években létesítették. Itt nem kevesebb, mint 80 csinos otthon muskátlis ablakai moso­­lyognak a járókelőkre. Ebben a nagyarányú építkezésben — a lakosok szorgalmán kívül —komoly része van a községi néptanácsnak is. Mintegy 180 házhelyet osztott ki in­gyen azoknak, akiknek nem volt nova építeniök. De nemcsak házhelyet­­adott a néptanács. Az anyagbeszer­zés megkönnyítésére, a helyi erőfor­­rások felhasználásával, téglagyárat lé­tesített, amelyben 1957-ben 200 ezer téglát készítettek. Az idén még több építőanyaggal látják el a község dol­­gozóit. Fejlesztik a gyárat. Nemrég jelentette be egyik gyűlésen Dán Sán­dor, a végrehajtó bizottság elnöke, hogy cserépprést kaptak s megkezdik a fedőcserép gyártását is. S a gyár fejlesztésére nagy lehetőségek kínál­koznak. Kitűnő anyag áll rendelke­zésre, az égetéshez pedig ott van a földgáz. A tavalyelőtt tavasszal határozta el a népgyűlés a földgáz bevezetését. Nyomban megválasztották a honpol­­­gári bizottságot, amely hozzálátott a szükséges összeg előteremtéséhez, s a munka megszervezéséhez. Mert bi­­zony az önadó nem lett volna elég, noha három évit szántak erre a célra. A különbözetet önkéntes hozzájárulás­ból fedezték. Begyült a pénz, lerak­ták a csöveket s ma már csak 25 csa­­ládnál nem ég meg a gáz. A maros, szentkirályi dolgozók tehát végkép megszabadultak a fabeszerzési gon­doktól. A VILLANY MÁR NEM ÚJDON­SÁG Tíz évvel ezelőtt vezették be, de csak a főutca kis része volt villamo­­sítva. Azonban minden évben kibőví­­tették a hálózatot, minden évben más­más utcában gyűlt ki a fény. Ma már alig akad ház Marosszentkirályon, ahol petróleumlámpa mellett vakoskodná­­nak. Rádió pedig annyi van, hogy Fodor Marin postás alig győzi ösz­­szegyűjteni a rádió előfizetési díjakat. A közigazgatásilag Marosszentki­rályhoz tartozó Náznánfalván hét év­­vel ezelőtt kollektív gazdaság alakult. A gazdaság szépen fejlődött s évről évre mind nagyobb keresetet biztosít szorgalmasan dolgozó tagjainak. A munkaegység értéke az idén is eléri a 40 lejt. A szentkirályi földművesek figyelemmel kísérték a kollektíva eredményeit s egyre többet beszéltek arról, hogy jó lenne náluk is közös gazdaságot alakítani. A SOK VITA ELHATÁROZÁSSÁ ÉRLELŐDÖTT. Egyik novemberi napon Csergedi János, Orza Lázár, Benedek Lukács, Singorzán Ioán és Csergedi Lázár földművesek elmentek a néptanácshoz s bejelentették, hogy mezőgazdasági társulást szeretnének létesíteni. A néptanács támogatta elhatározásukat- Megalakították a kezdeményező bizott­ságot. A bizottság tagjai elbeszélget­­tek a szomszédokkal, rokonokkal, ba­rátokkal s néhány hét leforgása alatt 96-ra szaporodott a kérvényezők szá­ma. Az alakuló ülésre 1957 december 15.én került sor. A tagok úgy hatá­roztak, hogy két társulást alakítanak, mert így könnyebben oldható meg a tagosítás. A társultak kihasználták az enyhe téli napokat, megkezdték a szántást. A marosvásárhelyi GTA traktorai mély barázdákat húztak a tagosított terüle­ten, örökre eltüntették a földeket elvá­lasztó mezsgyéket. Marosszentkirály most indult el igazán a fejlődés útján. a. BAKÓ ÁGOSTON 5­­osta sem felejtem el azt a napot, amikor hat évvel ezelőtt rokoni látogatóba mentem Radnótra. Gyönyörű szép nyárvégi idő volt s en­nek a hatása alatt már a vonatban fel­készültem, hogy hangulatos beszámolót írok az elsők közt felavatott közös gazdaság életéről és munkájáról. Szé­pen kihegyeztem a ceruzámat is ebből az alkalomból, de amikor a vonatab­lakból megpillantottam a sorsára ha­gyott és elhanyagolt radnóti földeket, nyomban elment a kedvem az írástól. — Szent Habakukk! — Vajon mi ütött ebbe a szorgalmas népbe, ebbe a gazdaságba? —­ Vajon mi van ezzel a községgel? — gyötörtek a kérdések. Alig vártam, hogy rokonaimhoz érjek, s megtudjam a nagy visszamaradás okát. De, bár csak ne is kíváncsiskod­tam volna, mert amit itt, három napon át, látnom és hallanom kellett — ret­tenetesen lesujtott, s majd csak hogy össze nem törte bennem a radnótiak iránt érzett örök rajongásomat. Az újszülött gazdaság olyan elhanya­golt állapotban vergődött, mint egy gondozatlan és elhagyatott mostoha gyermek. A vajfinom, fekete maros­menti föld­eket s benne a kapásnövé­nyeket valóságos gyomerdők borították, a kenyeret adó búza pedig megfeketed­ve, félig elpusztulva hevert a síkságon. S a burjánoktól agyonfojtogatott nö­vényzethez hasonlóan az emberek lel­két, gondolkozását is befonta, fojtogat­ta valami. Néhány vastagzsebű „ember giz-gaz“, akiknek soha sem járt kezé­ben kapa, kasza, rémhíreivel és ijeszt­getéseivel annyira aláásta ezeknek a különben szorgalmas és jól gazdálkodó földműveseknek a bizalmát, hogy so­kan közülük a gazdaság felé sem néz­ek egész esztendőben. MJ, kezdet kezdetén különösen az asz­­faltok nyelveltek és tüzeltek a gaz- S­z ellen­e„,­­gprsen a nehéz napokban, csak s napot egy kis csoport dolgozott éjt közeledd tél'tTM’,110^ a fenyegetően mentsék a termoPetakaritsák és mc«‘ rosvásárhelyi mun, Szerencsére a ma­jöttek az aratással é3k , ** segítségére ködő Simon Jánosékdd­^'ddssal kusz- UMnak, Simon Ilieéknek/drádi Jos­­.................................. orosz­lánként küzdő többi kollektivistának, így valahogy — ha sok veszteséggel is — fedél alá került a termés. M­ennyire megváltozott, egészen más kép, más szellem és más helyzet tárult elém ebben a községben most egy éve, amikor újra erre a vi­dékre vetődtem. A gazdaság öreg szék­házában — amelyben dölyfös uradalmi ispánok tanyáztak évszázadokon át, s amelyben később Károly király és An­­tonescu marsall csendőrei annyi sok be­csületes embert megkínoztak — éppen előleget osztottak, amikor bekopogtam. Az udvaron pedig életvidám hangulat­ban cukrot mértek a gazdaság tagjai­nak. Ha nem láttam volna, ami itt lezaj­lott, puszta híradásból el sem hittem volna, hogy ebben a jó cukorrépater­mést hozó esztendőben, a temérdek sok más — szuszékot, kast, padlást, pajtahijját és pincét rakásig töltő — terményeken kívül hatvan-nyolcvan, sőt száz-száztíz kiló cukrot vitt haza egy­­egy család a gazdaságból. Örökké emlékezni fogok azokra a festői én színes és vidám asszonyarcok­ra, amelyek valósággal beragyogtak és megfiatalították a cukorraktár komor épületét. A derűs hangudatban­­ volt aki táncolt volt aki nevetett sőt Nyá­­rádi Jóskáné még a sírást is elkezdte örömében, amikor zsákjába lapátolták a sok kristálycukrot. Egyszóval, ebben a bőséget hozó esztendőben rátaláltam a régi, az igazi radnóti emberekre. Egyetlen egy sem akadt már közülük, akit a friss tavaszi szellő, a perzselő nyári napsugár, vagy akár a susogó lombhullás kint ne ta­lált volna a mezőn. Az egykor maguk­ban oly sokat vívódó férfiak és asszo­nyok, a belépés miatt férjükkel perle­kedő Szakács Róza, Szekeres Juliska, Ronc Anna vagy Pajzs Zsuzsa néni, az elmúlt­­évek­ során rájöttek, hogy mi­lyen drága kincs a közös gazdaság, s ma már hét ördög hetvenhét rémhíre sem tudná őket visszatartani a mezei munkától. S nemcsak hogy őket nem lehet már letéríteni az új útról, de még másokat is közös mezsgyébe vonzott a példájuk. A párt és a kormány hibaigazító intéz­kedései nyomán, több olyan földműves is bekerült a gazdaságba, akiket né­hány éven át a kulákok közé soroltak. Nyugtalanságot keltő, nagy hiba volt ez, mindenki tudja, de ezek a hibák rostába kerültek, s Rusz Géza és több társa, mint becsületes középparasztok a kollektivisták nagy családjának hűséges tagjaivá váltak. S a nagy család nem csalódott bennük. Példaadó munkája és magatartása alapján Szakács Jánost még a gazdaság vezető tanácsába is beválasztották, ahol mint a szocialista ír , a mezőgazdaság egyik őszinte híve, Szán­tó Sándorral és a többi vezetővel együtt mindent megtesz a gazdaság fellendí­téséért. 1ó milliós alaptőkét meghaladó, több mint ezerhektáros nagygazdaság­­ , egyre jobb módban élő sok-sok tulajdonosának a helyzete, jövedelme és életmódja, lassan a község többi kis­gazdáinak is megmozgatta, felrázta a gondolatvilágát. A vonzó példa hatásá­ra addig-addig tárgyalták, vitatták a közös gazdálkodás előnyeit, amíg a múlt év őszén megtört a jég, s társas­gazdálkodásra szövetkezett az egész községi Szinte csodával határos ez a nagy fordulat, ha elgondolom, hogy minden­féle rémmesékkel mennyit zavarták, mennyit bolygatták ennek a népnek a lelkiismeretét. Ám a szemeket nem le­hetett a végtelenségig bekötni. A lel­kekben véglegesen eldőlt a „belépjek — ne lépjek“ nagy csatája, s a meg­érett gondolat, mint az ár, teret hódít a Maros partján. Ha mesebeli óriás lehetnék, ölembe kapnám ezt a hatalmas községet s be­mutatnám minden faluban, ahol az em­berek, akárcsak Radnóton hét évvel ezelőtt, idegenkednek életük és mun­kájuk átalakításától. Legalább az egyik társulást eleiiném szülőfalumba, Magyarfenesre is, hadd lássák és hadd tanulják meg, hogyan kell életerős földművesszövetkezetet szervezni. Míg a mi vidékünkön ugyan­is csak egy-egy földet adtak össze az emberek a szövetkezeti termelés elindí­tására, a radnóti kisgazdák minden megművelhető birtokukkal beléptek a mezőgazdasági társulásokba. S nemcsak Radnóton, hanem im­már az egész l­udas rajonban uj jelek, uj fények gyúltak ki a me­­zőgazdaság egén. Minap, amikor újra,­­ ezen a vidéken vezetett át az utam, mig győztem feljegyezni azt a sok falu­nevet, ahol ezen az őszön már a ludasi gépállomás traktorosai szántottak-vezet­­tek. Igen, csakis ők, csakis a gépállomás traktorvezetői, ezek az örökké olajos ruhájú és maszatos képű fiúk tudnák részletesen elmesélni, hogy milyen nagy erjedés indult meg az ősz folyamán ezen a vidéken. Milyen könnyű dolguk volt még pár évvel ezelőtt ezeknek a fiúknak. Nagyokat pihentek, aludtak sokszor még nappal is. Most? Ezernyi telefonüzenet hívja, sürgeti őket szerte a Maros mentén. S ez nem is csoda, mert ebben a ra­jonban immár mintegy húsz falu népe teljes egészében áttért a szövetkezeti termelésre, vagy öt faluban pedig a kollektív gazdaságok vonzották maguk­hoz az egész lakosságot. Alig merem leírni ezeket az adatokat, mert attól tartok, hogy mire a nyom­dába kerülnek feljegyzéseim, már a ra­jon többi falvaiban is szövetkezetekbe tömörülnek a földművesek. Ilyen irány­ba szélesedik a közös gazdálkodás vágya Marosbogáton, Buzásbesenyőn, Maroskecén, Dedon, Mezőkapuson, Le­sencén, Kérdőben, Kisiklandon, Öd­el­­lőn és a többi román és magyar falu­ban is, ahol a kisgazdák egy része már­is összefogott, hogy modern gépekkel, hernyótalpas traktorokkal váltsa fel az állati igát. Cseppet sem lepődnék meg, ha a rü­­gyet fakasztó tavaszi napsugár egyetlen elszigetelődött, helyben topogó egyéni gazdát sem találna ezen a vidéken„ Nem lepődnék meg, mert az immár or­szágosan is híres radnóti és kutyfalvi földművesek ragyogó eredményei a leg­keményebb koponyákat is gondolkozás­ra bírják, s kezükbe kínálják a tollszá­rat, hogy aláírásukkal megalapozzák sa­ját maguk és gyermekeik boldogabb jövőjét. Irta és illusztrálta BALÁZS. PÉTER |­ __ _ Az állami gazdaság tehenészete Jó istállózási körülmények között, megfelelő gondozással, felügyelet­tel jó eredményeket lehet elérni a tehenészetben Képeinken a nagydisz­nód! állami gazdaság (Sztálin tartomány) korszerű istállóépületeinek egyike látható kívülről, belülről. Az állatok tisztaságára, egészségi ál­lapotára állatorvos és egészségügyi technikus ügyel fel '7’”* - Ilyen házat épít magának Badan Gheorghe kollektivista a btrédi !_ „Március 8” kollektiv gazdaság tagja

Next