Falvak Dolgozó Népe, 1963 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1963-01-03 / 1. (813.) szám
2 Kulturális híradó ZABOLA: A kollektivisták régi vágya teljesült a napokban : az új kultúrotthon mellé klubot és zenekari próbatermet épített a kollektív gazdaság. A vezetőtanács határozatára 13 000 lej értékű sport- és klubfelszerelést vásároltunk. Az új klubhelyiségben tartják az agrotechnikai előadásokat, itt szórakozik a fiatalság. ZÁGONI JENŐ HADAD. Mint országszerte mindenütt, ebben a Szilágycseh rajon! községben is folytatódik a falusi filmfesztivál. A „Látogatás Ilténia tartomány kollektív gazdaságaiban“ című filmet a község 200 kollektivistája tekintette meg. SZÁSZ MÁRIA CSANÁD. December 12-én 1512 állandó olvasót tartott nyílván a Bánát tartományi Csanád község könyvtára. Popa Lida könyvtárosnő büszkén újságolja, hogy az elolvasott könyvek száma meghaladja a 12 108-at. De nemcsak a községi könyvtár örvend a sok látogatónak, hanem a 10 házikönyvtár is. Suszler Antal házikönyvtárosnak például 87 állandó olvasója van. Jámbor József BARÓT. A kollektivisták itt is november végétől részt vesznek a 3 éves szakoktatás előadásain. 60-an a növénytermesztés terén bővítik szakismereteiket, 42-en pedig az állattenyésztés korszerű módszereit tanulmányozzák. Az előadások a gazdaság problémáihoz kapcsolódnak. UGRON JÁNOS SZATMÁR rajnaiban 21 énekkar, 90 tánccsoport, 17 agitációs brigád, 35 szólóénekes és 13 hangszerszólista vett részt a december 30 tiszteletére rendezett tartományi versenyen. Az énekkarok közül eddig a szamosberencei és a bélteki tűnt ki. Az agitációs brigádok legjobbjai a bagosiak és a géresiek voltak. SCHAFFER ANDRÁS TORJA: Megérkezett az új filmvetítő gép. Ezután hetente négyszer lesz mozielőadás a községben. A fiatalság a napokban magnetofont kapott és több ezer lej értékű klubfelszerelést. SÍPOS JÁNOSNÉ AGYAGFALVA: Jól sikerült, tanulságos műsort szervezett a kultúrotthon vezetősége. Ennek a kulturális rendezvénynek a célja az volt, hogy felvesse a helybeli állattenyésztés fontos kérdéseit. Az agitációs brigád érdekes műsora felszínre hozta a kollektív gazdaság állattenyésztésében észlelhető hiányosságokat, azok okait és a hibák kiküszöbölésének módjait. Az agitációs művészbrigád által felvetett kérdéseket még jobban elmélyítette és elemezte Szász József mérnök előadása. ...Az elhangzott javaslatok hozzájárultak ahhoz, hogy az állatáé főleg a baromfitenyésztés felé Alig egy éve, hogy Szilágynagyfaluban (terisána tartomány) kigyúlt a villany s máris újabb lépés történt a világítás kor- szerűsítésére. A napokban megkezdték a fénycsövek felszerelését. Ezután 1,5 fénycsővel lesz megvilágítva községünk. Szilágy - nagyfáin lesz Somlyó rajon harmadik fénycsöves világítási községe. MAJOR MIKLÓS tanár • Homoródszentpálon (Udvarhely rajon) tavaly két helyen létesítettek parkot, rendbe hozták a művelődési otthon termét, kikövezték a mellékutcákat stb Az ivóvíz kérdése is megoldódott a közkút elkészítése nyomán. A faluszépítést önkéntesen felajánlott 37 700 tej értékű pénzzel s hazafias munkával végezték a község lakói. HÁTSZEGI DÉNES kollektivista FALVAK DOLGOZÓ NÉPE FRISS ERŐVEL, LENDÜLETTEL (Folytatás az 1. oldalról) mennyi tartományában nagy területen végeztek őszi mélyszántást, ami ugyancsak jó feltételeket teremt az őszi és tavaszi növények számára. Kollektivista parasztságunk ugyanakkor jól tudja, hogy a szocialista falvaink előtt álló feladatok nem csekélyek. Hogy csak néhány példát említsünk 1963 tennivalói közül: az új esztendő tavaszán mintegy 4 millió hektár földet kell bevetni kukoricával; körülbelül 70 000 hektár termékeny területet ármentesíteni s annak felét már a tavaszon kukoricával bevetni; kiterjeszteni a zöldségtermesztést, bővíteni a zöldségfélék választékát, meghosszabbítani termesztési időszakát oly módon, hogy az év minden szakában álljon friss zöldség a fogyasztók rendelkezésére. Az 1963. évi állami terv majdnem 1 millió tonna hús, 30 millió hektoliter tej és 280 300 tonna gyapjú termelését irányozza elő. íme, az új esztendő feladatai közül egynéhány- Amelyeknek valóra váltásához minden egyes kollektivista szorgalmas munkájára, tudására-tapasztalatára szükség van. Ma csaknem 20 000 mérnök és Felsőfokú képzettségű káder s több mint 22 000 középfokú képesítésű technikus dolgozik a mezőgazdaságban. Az agronómusok, a különböző fokú képzettségű mezőgazdasági szakemberek erős és széleskörű hálózatának megteremtésén kívül szocialista államunk számos útonmódon segíti a mezőgazdaság dolgozóit, hogy maradéktalanul valóra válthassák az előttük álló nagy feladatokat. Ebben az évben több mint IOOQO traktort, 10000 vetőgépet és 5500 kombájnt kap a mezőgazdaság. A szocialista mezőgazdasági egységek rendelkezésére bocsátott műtrágya mennyisége ,az idén 55 százalékkal haladja meg a tavalyi mennyiséget. Ahhoz, hogy szép terveink a mezőgazdasági termelésben is maradéktalanul valóra váljanak az új esztendőben, az anyagi-műszaki eszközök, a szakemberek széleskörű hálózata mellett egyre nagyobb szükség van minden egyes kollektivista szakműveltségére, az agro-zootechnikai ismeretek alapos elsajátítására. Pártunk és kormányunk ezen a téren is jelentős támogatást nyújtott a kollektivista parasztságnak a mezőgazdasági tömegoktatás átszervezésével, a hároméves mezőgazdasági tanfolyam bevezetésével. Országszerte hozzávetőleg 800 000 kollektivista parasztot vontak be a mezőgazdasági szakoktatásba az elmúlt őszön. „Nagy jelentőségű akció ez. Különös figyelmet kell szentelnünk e tanulmányi forma jó megszervezésének, arra a színvonalra kell emelnünk, amely megfelel a kollektivisták érdeklődési fokának, ahogyan ők igénylik mezőgazdálkodási ismereteik gazdagítását. Minden tanfolyamon olyankérdéseket kell előadni és megvitatni, amelyek érdeklik a kollektivistákat és közvetlen kapcsolatban állnak a kollektív gazdaságok termelésével". — hangsúlyozta Gheorghe Gheorghiu-Dejelv,társ ünnepi előadói beszédében. A téli időszakban, a mezei munkák megkezdéséig, néhány hónap áll a kollektivisták rendelkezésére, hogy még alaposabb elméleti ismeretekre tegyenek szert a tudományos, nagyüzemi mezőgazdálkodás gyakorlatához. Nélkülözhetetlen feltétele ez annak, hogy a falvak dolgozói megbirkózhassanak az egész népgazdaság, az egész dolgozó nép által megszabott feladatokkal A kollektivista parasztságnak is döntő szava van abban, hogy az új évben 11 százalékkal több hús és tej, 10 százalékkal több szövöttáru, 24 százalékkal több rádiókészülék, közel 70 százalékkal több televíziós készülék és 90 százalékkal több hűtőszekrény kerüljönavárosi és falusi dolgozók otthonába. Szocialista hazánk egész népe alkotó erővel, friss lendülettel szépett az új évbe, s azzal a szilárd hittel, hogy békésépítő munkájával -ebben azévbenis hozzájárul a világ békeerőinek növeléséhez, híven követvetámogatva pártunk és kormányunk következetes békepolitikáját. „Pártunk és kormányunk ezután is teljes határozottsággal fog küzdeni a békés egymás mellett élés elveinek diadaláért az államok közötti kapcsolatokban, a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a Balkánnak a béke övezetévé, rakéta- és nukleáris fegyvertől mentes övezetté való változtatásáért“ — hangsúlyozta előadói beszédében Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs-Az új esztendőbe, a Köztársaság tizenhatodik évébe lépve, dolgozó népünk bizakodással tekint a jövőbe. Bizakodással és azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy mint ahogyan eddigi eredményeink, úgy holnapi győzelmeink is a marxizmus-leninizmus tanítását híven követő Román Munkáspárt bölcs politikájának tulajdoníthatók. Ezt a politikát valóra váltva, dolgozó népünk biztos léptekkel halad a nagyszerű cél: a szocialiánus kiteljesítése, a kommunizmus építésére való fokozatos áttérés feltételeinek megteremtése fok. lendüljön a következő éviben Agyagfalván. A kollektivisták az agrotechnikai tanfolyamon is igyekeznek gyarapítani ismereteiket. A szaktanfolyam előadásain 50 000 kollektivista jelenik meg. SALA STELLA Tisztelettábla Szentpéteri asszonyok MUNTEANU PARASCHIVA csoportfelelős különösen a cikória termesztésében tűnt ki szorgalmával és jó munkájával. DAVID ILONA csoportfelelős, a községi nőbizottság elnöke, valamint községi és városi képviselő, élenjár a cukorrépa termesztésben. mag begyűjtése a Stabilával kiválóan tagozot. RAVAN SIDONI A nevét az élenjárók között tartják számon, aki egyike a burgonyatermesztők legjobbjainak. (KISS PIROSKA felvételei)