Falvak Dolgozó Népe, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1969-01-08 / 1. (1127.) szám
Nem egy faluban van már klub, de mi tűrés-tagadás, ez az intézményféle még nem vert gyökeret nálunk. Pedig szükségünk volna rá. Hiszen korszerű formában olyan szerepet játszhat a falu életében, amit régente különféle alkalmak, összejövetelek játszottak. De miről is van szó ? A legtöbb embernek — különösen a fiatalnak — napról napra akad még néhány üres órája. Ilyenkor az ember társaságban óhajt lenni, játszani, beszélgetni, énekelni, táncolni szeretne. De hol és hogyan ? Hajdanában a fonó, tollfosztóka, kukoricahántás nyújtott alkalmat erre. Manapság azonban, a modern életben egyre ritkábban kerül sor ilyesmire, kevés az az asszony, aki fon vagy sző. Mi maradhát ezek után ? *. p. j-g i'ófonoflöt f« faluja is. Van ahol az öfetfet:WtfâMan 'öl* nek otthon a néha ,ne reg, néha hideg, sötét vagy megvilágított lakásban, a Jé-Hok a kocsmában iddonálnak, a fiatalok utchosszan kószálnak tereken, keresztúron élunk, sok, magyaron mondva fecsérelik az ez manapság félig-meddig mai pr, de mindenképpen kár. Olyan gyorsan fejlődik a tudomány s annak nyomán úgy alakul át az ipari vagy mezőgazdasági munka, olyan mértékben gyarapszik a kultúra, hogy minden elpazarolt este kész veszteség, lemaradás. Jó jó, de mire való akkor a mozi, a könyvtár, a művelődési otthon ? Miért nem megy oda mind a jónép ? Ott hasznosan tölthetnék el idejüket! Igen, igen, de ne felejtsük el: szabad időről van szó. A szabadság fogalmához pedig hozzátartozik a választás lehetősége. Hogy ki-ki maga válassza meg időtöltésének módját, és ha a művelődés hajléka barátságtalan, hideg, ne menjen oda. Ha a moziban érdektelen filmet vetítenek, ne nézze meg. Ki ezért, ki azért, de adott esetben így gondolkozik, és jó, ha a falu művelődési életének irányítói számolnak ezzel, és gondoskodnak a szabadidő felhasználásának sokféle módozatáról, ha lehetőséget adnak a választásra. Erre szolgál megfelelő keretül a klub. Hogy hogyan és milyen módon ? A legrosszabb volna, ha receptekkel állnék elő. Elvégre a klubnak épp az a sajátsága, hogy változatos, sokféle. Jártam olyan klubban, amelyik egyetlen nagyobb szobából áll, és nincs semminemű meghatározott programja. Mindenki azt tesz ott, amit éppen akar. Egyik sarkában rádió, a másikban tévé. Délután a rádiót hallgatják, este a tévét nézik. Van aki egyikkel sem törődik, hanem egész este képeslapokat, újságot olvas. Mások viszont sakkoznak, malmoznak ugyanabban a teremben. Egyesek pedig kezdik a 223p, s befejezik mássál. Ahogy tét-Van olyan klub is, amelyik bizonyos velediesi előadás hangzik el benne, legiszerői estére regényt vagy hosszú elbeszélő költeményt olvasz.tó. •..■, ... tau ban. Némely klub műsora teljesen a rádióra vagy a tévére épül. Rendszeresen meghallgatják például este a híreket vagy az anyanyelvünk ápolásáról szóló elmélkedést s megnézik a „teleenciklopédia“, „teleglob" sorozatát. Ilyen esetekben a klubvezető elvárja, hogy csend legyen, senki se zavarja azokat, akik figyelni óhajtanak. E kötött programszámok azonban nem tarthatnak sokáig, semmi esetre sem tölthetik ki az este nagyobb részét. Jobb a helyzet, ha a klub több szobából áll, s egyikben csak a tévét nézik, a másikban csak olvasnak vagy sakkoznak, römiznek, dominóznak. Városokban, nagyobb községekben szakmai klubok is működnek: a bélyeggyűjtők, kisállattenyésztők, halászok, vadászok, alpinisták klubjai. Ilyen helyeken nyilván a szakmai kérdésekről beszélnek legtöbbet. Kisebb falvakban nem létesülhetnek efféle klubok, de valamit tanulhatnak e szakosított kluboktól , számolni kell a különféle érdeklődési körökkel. Ilyen alapon egyik nap a klubot a méhészek, máskor a motorosok, műkedvelő fényképészek, rádióamatőrök vagy a könyvbarátok rendelkezésére lehet bocsátani, s erre az alkalomra ajánlatos szakképzett előadót meghívni, szaklapokat, könyveket, szemléltető eszközöket beszerezni. Ne folytassuk a sorolást. A lehetőségek, adottságok, kívánalmak összjátékától függ, hogy melyik faluban milyen klub működjék és mit nyújtson a lakosságnak. A lényeg az, hogy minél hasznosabban aknázza ki a szabad időt, minél nemesebb szórakozásra nyújtson alkalmat, és hogy küzdjön a művelődési élet megmerevedése, sablonossága, rutinos bürokratizmusa ellen. Nem egy faluban ugyanis a művelődési otthon vezetője csak arra törekszik, hogy amennyire lehet, megtartsa azokat az előadásokat, amelyeket felülről előírnak, s összehozzon egy tánccsoportos vagy színjátszó együttest. És csodálkozik, ha a közönség gyér, ha a műkedvelő gárdák egykönnyen szétoszlanak. Miért nem vonzza ilyen helyen a lakosságot a művelődés háza ? Többek között azért, mert ott csak kötött prog, csak alkalmanként hangzik el csalódó műsorszámok zárt egésze és nincs lehetőség e válisztástól, a tetszés szerinti művelődésre, szórakozásra. Félreértés ne essék : az akipor,, átfogó népnevelés érdekében szükséges es Cőibeszámolj—,, ismertetéseket tartani, a jelentős eseményekről, a belpolitikai helyzetről avagy tudományos kérdésekről, és az is jó, ha a fánccsoport fellépése és a tudományos elmélkedés egy egész este programjába tartozik. De épp a kulturális otthon vonzóerejének fokozása, a művelődési élet folyamatosságának biztosítása vagy a kocsmázás, csavargás csökkentése érdekében szükség van a kevésbé kötött foglalkozású klubokra, ezekre a modern fonákra is. A kétféle nevelő keret jól kiegészíti egymást. Herédi Gusztáv KÖTETLENSÉG - VÁLASZTÁS MILYEN IDŐ VÁRHATÓ ? A hazánk területén átvonuló hidegebb léghullám következtében az utóbbi napokban hűvösre fordult az idő. Erdélyben, Moldvában változó felhőzetet, másutt felhős égboltot jeleztek. Országszerte bőséges havazások voltak. Dél-Moldvában, a Dunasíkságon és a hegyvidékeken a hóréteg meghaladta a 60—70 centimétert. A szél helyenként elérte az óránkénti 75 kilométeres sebességet, ami hófúvást idézett elő s a hófúvástól keletkezett hóbuckák sok helyen akadályozták a közlekedést Fagy veszélytől nem kell tartani, mert a mezőgazdasági zónákat borító vastag hóréteg kitűnően védi a vetéseket. A január 9 — január 16 közötti időszakban az alábbi időjárás valószínű : Országszerte további lehűlés várható, erősödő szélre, hófúvásra számíthatunk. Erdélyben és Bánátban időszakos havazásra van kilátás. Éjszakai fagyok főleg az ország keleti megyéiben. Az ország déli részén bőséges havazás várható, a szél ereje növekszik, ami újabb hófúvásokat idéz elő. Legalacsonyabb hőmérsékleti értékek : mínusz 16 és mínusz 8 fok között, legmagasabb mínusz 12 és mínusz 2 fok között váltakozik. Helyenként ennél alacsonyabb hőmérsékletre számíthatunk. Csütörtök 11.00 Német nyelvlecke 11.30 Szakembereknek 17.30 Telex 17.35 Iskolás műsor. Fizika óra 18.05 Orosz nyelvlecke 18.30 Pionírok stúdiója 19.00 Esti híradó 19.40 Orvosi tanácsadó 20.00 Forsyte Saga (XII). 20.50 Dupla vagy semmi 21.50 Napirenden 22.20 Románcok. Közreműködik Teodora Lucacnu és Constantin Drăghici 22.40 Versek szerzők előadásaiban 22.55 Éjszakai híradó Péntek 11.00 Orosz nyelvlecke 11.30 Spanyol nyelvlecke 17.30 Telex 17.35 Mezőgazdasági híradó 17.50 Ipargazdasági híradó 18.05 Spanyol nyelvlecke 18.30 A megismerés küszöbén 19.00 Esti híradó 19.40 Hasznos tudnivalók 20.00 A föld körül — Mocambique 20.20 Rajzfilmek Szombat 20.30 Reflektor 20.45 Két garasos remény — Renato Castellani játékfilmje 22.15 Zenei stúdió 22.45 Éjszakai híradó 17.30 Telex 17.35 Gyermekműsor 18.05 A mai román nyelv 18.30 Iskolásműsor 19.00 Esti híradó 19.40 Román népzene 20.00 Tévé-enciklopédia 21.00 Caterina Caselli és Bobby Solo énekel 21.40 Folytatásos kalandfilm 22.30 Vasárnapi előzetes 22.35 Részletek az 1968-as zenés filmvígjátékokból 23.05 Éjszakai híradó Vasárnap 8.30 Pontos időjelzés, időjárásjelentés 8.40 Gyermek- és iskolásműsor 10.00 Faluműsor 11.30 Mezőgazdasági szakembereknek 12.00 A haza védelmében 12.30 Szimfonikus hangverseny 14.30 Telex 14.35 Nemzetközi síugró verseny. Közvetítés Lieberetz-ből 16.00 Mexico ’68 (II) 17.00 Magazin 19.00 Esti híradó 19.45 Riportfilm 20.00 A marosvásárhelyi Ének és táncegyüttes műsora 20.25 Magánéleti film 22.10 Rex Gildo énekel 22.45 Éjszakai híradó FALVAK DOLGOZÓ NfPE_________________________________________ _ A háziállatok összeírása A háziállatok évente elvégzett öszszeírásának célja : pontos képet, statisztikai kimutatást kapni az állatállomány helyzetéről bizonyos időszakban, függetlenül a jószág hollététől a bejegyzés pillanatában. Az alább következő néhány statisztikai adat szemléltető képet nyújt a helyzetről : így például az 1968-as év elején eszközölt háziállatösszeírás statisztikai adatai szerint a szarvasmarhaállomány 1 679 000 fővel, a juhállomány 4 293 000 fővel, a sertésállomány 2 991 000 fővel növekedett az előző időszakhoz viszonyítva. Ez figyelemre méltó eredmény. A negyedik ötéves terv további feladatokat ró az állattenyésztéssel foglalkozó szakemberekre. Éppen ezért a Minisztertanács vonatkozó határozata szerint 1969. január 3—10 között országos viszonylatban elvégzik a háziállatok összeírását a következő háziállat-fajok szerint: szarvasmarha, sertés, juh, házinyúl, baromfi, méhek. PRONOSPORT Tippünk a január 12-i 2-es számú versenyre : Atalanta—VeronaX Cagliari—Napoli1 Inter—Juventus1 Lanerossi—Sampdoria1 Pisa—Fiorentina2 Roma—Palermo1 Torino—BolognaX Varese—Milan2 Catania BresciaX Foggia—Livorno1 Genoa—Monza1 Mantova—Bari2 Ternana—ComoX Hétfő 17.30 Telex 17.35 Ipari szakembereknek 18.05 Francia nyelvlecke 18.30 Ifjúsági adás 19.00 Esti híradó 19.40 Turisztikai adás 20.00 Az állatok életéből 20.25 Tudományos magazin , 20.45 Bella — szovjet játékfilm 22.40 Könyvek és szerzők 22.55 Éjszakai híradó Kedd 17.30 Telex 17.35 Román nyelvóra 18.05 Angol nyelvlecke 18.30 Gyermekeknek 19.00 Esti híradó 19.40 Gazdasági szemle 20.05 Ifjúsági filmsorozat 20.30 Könnyűzene hangverseny 22.00 Színházi bemutatók 22.45 Éjszakai híradó Szerda 11.00 Francia nyelvlecke 11.30 Angol nyelvlecke 12.00 Ipari szakembereknek 17.35 Orvostudományi előadás 18.05 Német nyelvlecke 18.30 Ifjúsági adás 19.00 Esti híradó 19.40 A jövő hét műsorából 20.00 Fókusz 20.30 Filmmúzeum : Gilda 22.10 Irodalmi szemle 22.40 Részletek Weber Oberon című operájából 23.00 Éjszakai híradó I I I I I I I I I I I I I I PETHES FERENC — Désháza (Szilágy megye). A falubeli fiatalság nevében kérdezi olvasónk: „Nagyon kiváncsiak vagyunk, hogy vajon a falusi filmfesztivál, amely tudvalevőleg december elején kezdődött és plakátjai mindenütt láthatók, vajon csak a községközpontokba érkezett-e meg s van-e szándékában továbbutazni ? Mert ha nem, ugyan miért is nevezték el falusi filmfesztiválnak ?“ Kedves Olvasónk, erre bizony mi magunk sem tudnánk felelni, de továbbítottuk a kérdést a Filmelosztó Vállalathoz. Előfordulhat, hogy a válasz: néhány jó film lesz, s ugye nem baj, ha a fesztivál után is. VASKÓ MIHÁLY, Zădăreni (Arad megye) kérésére felkértük dr. Kappel Ferencet a Fogyasztási Szövetkezetek Központi Szövetségének helyettes vezérigazgatóját, aki közölte : Új Zilandi tenyészházinyúltése végett forduljon a Judeţeană a Cooper - ur de Consum Covasna - ' ‘ . Georghe, Heim Sándor alfokhöz. RAHAM LÁSZLÓ — Vinga (Arad megye). Levelét olvasva arról győződtünk meg, hogy a szóbanforgó férj maradt gondolkozásé, mert szocialista törvényeink nem biztosítanak előjogot a férjnek a közös szerzemény kezelésében. Ilyesmi csak régen fordult elő. Sőt mi több, a törvény hangsúlyozza, hogy a házasság ideje alatt a házastársak bármelyike által szerzett javak, megszerzésük időpontjától a házastársak közös javai. Ezek szerint a házastársak vagyonközösségét törvényeink kizárólagos rendszernek tekintik, amelyet a felek ellenkező megállapodással sem mellőzhetik, sem részben, sem egészben. A vagyonközösség még akkor is fennáll, ha a feleség csak a háztartással foglalkozott. Eszerint ha a szóban forgó személy megtenné mindazokat, amiket Ön levelében említ, elnyerné törvényeinkben előírt büntetését. Ha azonban e sorokat történetesen az illető is elolvasná, akkor azt tanácsolnánk neki, hogy hallgasson a józan észre, gondoljon a házassági kapcsolatból született kislányra és lássa be, hogy brutális magatartásával mindnyájuk kárát okozná. Persze, ugyanezt ajánlhatnánk törvénytelen élettársának is, akinek el kellene gondolkoznia azon, hogy magatartásával egy 17 évi békés együttélés megbontója lett SOKAKNAK ! Több érdeklődő levelére válaszolva közöljük : Előfizetéseket a Falvak Dolgozó Népére felvesznek a postahivatalok, a levélkézbesítők, minden hónap 15- ig. Mivel az előfizetési díj rendkívül csekély (negyedévre 3 lej, fél évre 6 lej, egy évre 12 lej) előfizetéseket legkevesebb negyedévre fogadnak el. Szerkesztői üzenetek