Falvak Dolgozó Népe, 1970 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1970-01-14 / 2. (1179.) szám
FALVAK DOLGOZÓ NÉPE MILYEN HASZON SZÁRMAZIK AZ MISZ-EK BEFEKTETETT PÉNZÉBŐL ? A lendületes iparfejlesztés korát éljük. Az egyre terebélyesedő és szerteágazó ipar és az ezzel párhuzamosan kibontakozó városiasodás egyre nagyobb feldatokat ró a mezőgazdaságra és ezen belül a szövetkezeti szektorra, hiszen az ország mezőgazdasági területének kb 2/3-an gazdálkodnak. Ha el akarjuk kerülni, hogy nemzetgazdaságunkban aránytalanságok és feszültségek jöjjenek létre, az iparosítással egyidőben gyors léptekkel kell a mezőgazdaságot is korszerűsíteni. Csak a korszerű, gépesített nagyüzemi termelés képes az ipar és városok részéről jelentkező egyre növekvő mezőgazdasági termékszükségletet maradéktelenul kielégíteni. Mezőgazdaságunk korszerűsítése jelentős beruházásokat igényel. Évről-évre egyre többet kell befektetni az mtszekben ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelést a kívánt mértékben fokozni tudjuk. A beruházások növelése tehát nem öncél, hanem a korszerű mezőgazdasági termelés megvalósításának eszköze. Maga a mezőgazdasági termelés korszerűsítése sem öncél, hanem a nagyobb termelés elérésének eszköze. Nincsen értelme az önmagáért való korszerűsítésnek. A pusztán műszaki vagy technológiai szempontból korszerűnek tartott berendezés, építkezés vagy bármilyen megoldás gazdaságilag értelmetlen, ha alkalmazása hosszabb időn át sem jövedelmező. A jövedelmezőség csak akkor valósítható meg, ha a beruházások hatékonysága, eredményessége biztosítva van. Egy beruházás csak akkor hatékony, jövedelmező, ha a mezőgazdasági termelőszövetkezet bruttó, és ezen belül a nettó termelése, illetve a jövedelem gyorsabban nő, mint a beruházás. Más szóval : ha a beruházás minden feje nemcsakhogy megtérül, hanem többletet is hoz. Ha viszont az össztermelés lassabban nő, mint a beruházás (befektetés) akkor a pótlólagosan befektetett öszszegek kisebb mértékben járulnak hozzá a mezőgazdasági termelés növeléséhez, tehát romlik a beruházások hatásfoka. A csökkent hatásfok abban jut kifejezésre, hogy a termelés növekedésével nem nő arányosan a termelőszövetkezet jövedelme. Ez azért következik be, mivel az össztermelés értékében egyre több az anyagi természetű költség és emiatt egyre kisebb az újonnan létrehozott érték. Márpedig a termelőszövetkezet tiszta jövedelme az új érték egy része. Ha csökken a szövetkezet tiszta jövedelme, csökken a beruházások lehetősége is, mivel— mint ismeretes — a termelőszövetkezetek a tiszta jövedelmük egy részét használják fel a termelés növelésére és korszerűsítésére. SOK MINDEN FÜGG A BERUHÁZÁSOK ÖSSZETÉTELÉTŐL Hogyan, milyen úton lehet a beruházások hatékonyságát növelni a termelőszövetkezetekben ? Mi az oka a sok, kevésbé eredményes beruházásnak ? A kérdés nagyon bonyolult és sokrétű. Véleményünk szerint a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a beruházások hatásfokának elégtelenségét az idézte és idézi még ma is elő, hogy a legtöbb termelőszövetkezetben még csak most folyik a korszerű gazdálkodás anyagi-műszaki alapjának a lerakása. Nagyüzemi istállókat, épületeket, tároló helyiségeket, egyéb berendezéseket kell nagy tömegben építeniök, gépeket kell beszerezniök. Nem az a fő gondjuk tehát, hogy a régóta jól működő korszerű nagyüzemben valamilyen kevésbé korszerű gépet vagy felszerelést jobbal cseréljék ki, hanem az, hogy egyáltalán legyenek nagyüzemeik, kialakulhasson a korszerű nagyüzemi gazdálkodás. Ebben az összefüggésben érthető, hogy a fejlett mezőgazdasággal rendelkező országok többségében a mezőgazdasági nagyüzemek már régen túljutottak az anyagi-műszaki megalapozás kezdeti időszakának befektetésein, tehát ma már nem a megalapozás gondjaival birkóznak. S ez nagy különbség ! Ha le akarjuk gyűrni a megalapozásból származó nehézségeket, az új beruházások előirányzásánál arra kell törekedni, hogy lényegesen javítsuk meg a beruházások jelenlegi összetételét. Pillanatnyilag túl nagy a beruházásoknak az a része, amely nem közvetlenül, hanem csak közvetve hat a termelés növelésére. Ilyenek pl. az épületek, magtárak, raktárak, színek, utak stb. Ezekre feltétlenül szükség van a nagyüzemi, korszerű termelés esetén, de ezek sajnos csak közvetve befolyásolják a termelés alakulását, ráadásul megtérülésük sokszor évtizedekig is elhúzódik. A közvetlen feladat most már az, hogy ezekbe az istállókba magas biológiai értékű állatállományt tartsunk és azt korszerűen takarmányozzuk. Az anyagi-műszaki alap lerakásából származó hátrányokat még tetézte véleményünk szerint az is, hogy ezeket a gazdasági épületeket elavult, már nem korszerű kézműipari módszerekkel építették és építik ma is. A legtöbb szövetkezetben vannak szakemberek és ezért a szövetkezet az esetek többségében saját munkaerővel oldja meg az építkezéseket. De mivel a gépesítés foka igen alacsony (ha egyáltalán lehet erről beszélni), az építőbrigádok munkájának termelékenysége alacsony fokú, ezért az építkezések elhúzódnak, sok esetben a munkatorlódások miatt idejében el sem készülnek, minőségük kifogásolható és ami a leglényegesebb : túl sokba kerülnek. A termelőszövetkezetekben a beruházások hatékonyságának a növelése szükségessé teszi, hogy kellően átgondolt és leellenőrzött gazdasági épülettípusokat dolgozzanak ki és ezeket előregyártott elemekből, ipari módszerrel szereljék össze. A TERMELÉST NEM LEHET FELAPRÓZNI A termelőszövetkezetekben a beruházások hatásfokát sok esetben jelentősen csökkenti az, hogy a beruházások eldöntésénél a gazdaságok vezetősége nem az összfolyamatot tartja szem előtt, így fordul aztán elő, hogy a munkák egy fázisát korszerűsítik, de a többit nem. Márpedig a mezőgazdasági termelést nem lehet felaprózni, részműveletekre bontani, mint az iparban. A termék különböző részeit nem lehet különböző üzemekben, különböző korszerűségi szinten előállítani. Ezért elegendő, ha egy láncszem korszerűtlen marad ahhoz, hogy a többi láncszemben véghezvitt korszerűsítés eredményét lerontsa. A mezőgazdaságban jelentős tömegű már megtermelt értékek veszhetnek el, mehetnek tönkre a növényvédelem elmulasztása, az állategészségügy elhanyagolása, a betakarítási és szállítási eszközök hiánya vagy a tároló kapacitás elégtelensége miatt. A beruházásokban és beszerzésekben ezért előnybe kell részesíteni azokat, amelyek segítik és biztonságosabbá teszik a már megtermelt termékek veszteségmentes felhasználását. A termelés hatékonyságát a mezőgazdaságban nem az egyes munkálatoknál kell lemérni. A hatékonyság csak az összfolyamat végén derül ki. A létrehozott terméket be kell takarítani (lehetőleg minél kisebb veszteséggel), tárolni kell, értékesíteni. A termelés hatékonyságának növelése érdekében ezért alaposan meg kell vizsgálni, melyek azok a folyamatok, amelyek akadályozzák vagy lerontják a beruházások hatékonyságát. Ezekre a kényes pontokra kell irányítani a figyelmet, ezeket kell sürgősen megoldani. El kell dönteni minden szövetkezetben, melyek azok a kultúrák vagy üzemágak, ahol a legtöbbet lehet elérni és azokban a korszerűsítést az egész termelési folyamatra ki kell terjeszteni. Csak miután azt megoldottuk, annak jövedelméből foghatunk hozzá egy másik termelési ág korszerűsítéséhez. Az eddigi gyakorlat azt bizonyítja, hogy a termelőszövetkezetek többségében egy teljes, mindent átfogó korszerűsítés meghaladja gazdasági erejüket. A szétforgácsolt beruházási politika, melynek jelszava itt is, ott is valamit, nem hozta meg a kívánt eredményt. A beruházások hatékonyságának növelését a termelőszövetkezetekben meg kell valósítani. De megvalósításuk — az anyagi eszközök biztosításán túlmenően — függ az anyagi érdekeltségtől is. A termelőszövetkezetet és tagságát anyagilag érdekeltté kell tenni abban, hogy egyre nagyobb összegeket és egyre növekvő hatásfokkal ruházzanak be. Ezt úgy lehet biztosítani, ha a beruházások következtében kialakult nagyobb jövedelemből nemcsak a beruházások arányát és összegét növeljük, hanem a munka utáni keresetet is, megfelelő módon növeljük a különböző társadalmi-kulturális célokat szolgáló alapokat. FURDEK MÁTYÁS AZ ÚJ MUNKANORMÁK LÉNYEGÉRŐL (Folytatás az 1. oldalról) — Ezek a normák megváltoztathatatlanok, végleges, állandó jellegűek lesznek ? — Az új normák, jóllehet átfogó szaktanulmányokon és az illetékes tényezők széles körű hozzájárulásán alapulnak, dinamikus jellegűek, mert csak így mérhető fel tudományos alapossággal a szövetkezeti tagok munkája. Vagyis : az illetékes tényezőktől, mégpedig a megyei mezőgazdasági igazgatóságok normamegállapító csoportjaitól, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek normamegállapító munkaközösségeitől függ, hogy állandóan megtartják-e a jelenlegi normákat. Arról van szó, hogy az említett szerveknek jogukban áll — helyesebben kötelességük —, hogy a munkanormákat a továbbiakban is összhangba hozzák a mindenkori munkakörülményekkel és a termelés szükségleteivel. Ha valamely munkanorma nem valósul meg, a termelőszövetkezet vezetősége köteles megtenni a szükséges intézkedéseket a munkát gátló akadályok eltávolítására ; ha pedig a normát túl könnyen teljesítik, a normamegállapító munkaközösségnek újabb normát kell megállapítania a szövetkezetben létrejött új lehetőségeknek megfelelően. Lényeges követelmény viszont, hogy a módosított, a megyei mezőgazdasági igazgatóság által véleményezett normákat a termelőszövetkezet közgyűlése még a következő évi termelési terv elkészítése előtt vitassa meg és hagyja jóvá — Milyen színvonalig lehet szó a munkanormák felülvizsgálásáról ? — Addig a színvonalig, amelyet a termelőszövetkezet, a farm, vagy a brigád munkájának tudományos megszervezése megkíván. E hangsúlyoznom kell, hogy a munkanormák felülvizsgálása kettős célt követ : egyfelől azt, hogy a termelőszövetkezeti tagok munkájuk mennyisége és minősége szerint méltányos javadalmazásban részesüljenek, másfelől pedig a termelés és a munka ésszerű megszervezésének követelményét tartja szem előtt. Minden bizonnyal sor kerül olyan újszerű munkákra is, amelyekre nincs megszabva országos norma. Ilyen esetekben az mtsz normamegállapító munkaközössége ideiglenes normákat állapít meg, amelyeket utóbb, az előírt ellenőrzés után véglegesítenek. Tudnunk kell, hogy csupán a növénytermesztésben majdnem 900 normát állapítottak meg, de az országos normák még így sem terjednek ki a termelés minden vonatkozására. Egyes termelőszövetkezetekben olyan normákat alkalmaznak, amelyek elsősorban minőségi munkára ösztönöznek. A Szilágy megyei Szurduk községben például az állatgondozók pótjavadalmazást kapnak minden elsőosztályúra hizlalt bikaborjú után. Vajon az új munkanormák is különös súlyt helyeznek a munka minőségére ? — Minden szektorban, minden egyes munkanorma feltételezi a minőségi munkát. A végzett munkát szakemberek ellenőrzik, illetve veszik át, és ha úgy látják, hogy az a kivitelező hibájából nem felel meg a követelményeknek, azt a vétkes terhére hozzák helyre. Nem méltányos dolog, hogy a szövetkezeti tagok együttesen viseljék annak a következményeit, hogy egyesek hanyagok, felelőtlenek, nem akarnak részt venni a közösség erőfeszítéseiben, nem felelnek meg a követelményeknek. A munka minőségét végeredményben a szövetkezeti tagok szakképzettségének színvonala határozza meg. Igen fontos ezért, hogy most, a téli hónapokban, élénk tevékenységet fejtsenek ki az agro-zootechnikai tömegtanfolyamok keretében és minden úton-módon népszerűsítsék a fejlett munkamódszereket. A mezőgazdaság korszerűsítése állandó folyamat és a most kidolgozott munkunkanormák figyelembe veszik ezt a követelményt. Külön normákat állapítottak meg a talajjavítási munkálatok, a kísérleti parcellákon végzett tevékenység stb. számára s ugyanakkor azt is meghatározták, hogy milyen munkaalakulatok végzik az egyes munkákat, milyen gépi, vagy más eszközöket használjanak, mennyi időt fordíthatnak a termékegységre és milyen körülmények között kell az egyes akciókat lefolytatni. Ezek a számítási és szervezési tényezők nem hiányoznak a többi munkanormánál sem. — Milyen úton jutnak el az új munkanormák a termelő egységekhez ? — A normákat nagy példányszámban kinyomattuk és gondoskodunk róla hogy azok — a végrehajtási utasításokkal együtt — minél rövidebb időn belül eljussanak minden mezőgazdasági termelőszövetkezetbe. A megyei mezőgazdasági igazgatóságok kötelesek megfelelően irányítani, ellenőrizni és támogatni a termelőszövetkezetek vezetőtanácsait, hogy helyesen alkalmazzák az új normákat. Minden termelőszövetkezetben meg kell alakítani a normamegállapító munkaközösséget, amely két évre megválasztott 5—7 tagból (szövetkezeti tagok, csoportvezetők, brigádosok, technikusok) áll. E munkaközösségeket a termelőszövetkezet közgyűlése választja meg. A munkaközösség a szövetkezet főmérnökének vezetésével végzi munkáját és a Mezőgazdasági és Erdőgazdálkodási Minisztérium által kidolgozott módszertani utasítások alapján fejti ki tevékenységét. Ezeket az utasításokat az új normákkal egyidejűleg küldtük meg a termelőszövetkezeteknek. Minden szinten tanfolyamok működnek, amelyek a felelős szerveket a lehető legalaposabban tájékoztatják az új munkanormák alkalmazásáról, illetve azok kidolgozásáról. Nem szabad szemelő tévesztenünk azt, hogy a szüntelenül javuló munkakörülményekhez képest a munka normázása terén történő minden lemaradás egyben a termelés fejlődési ütemének lelassulását vonja maga után. Meggyőződésem, hogy a hozott intézkedések összessége ösztönzően hat a szövetkezeti tagok munkájára. A pártvezetőség útmutatása alapján hozott intézkedések növelni fogják a mezőgazdasági munka termelékenységét a kitűzött feladatok példás teljesítését fogják eredményezni, fokozni fogják a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben végzett munka hatékonyságát. A talajerő pótlása állandó gond termelőszövetkezeteinkben