Falvak Dolgozó Népe, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1971-01-13 / 2. (1231.) szám

MAI TÉLI ÜGYEK - FALUN Az évkezdet mindenképpen rendhagyónak mutatkozik Kovászna megye mezőgazdálkodásában. A havas januárnak is csupán első felében lennénk, amikor a farkas még nem ette meg a telet, mégis olyan szerít a felszámoltság, mintha éppenséggel a betakarodáshoz készülődnének most hozzá. Minden faluban olyan, és minden termelőszövetkezeti központban, úgyszintén a megyei irányító központoknál is (mezőgazdasági igazgatóság, termelőszövetkezeti szövetség). A megyénél csak esténként ha megtalálni egy-egy mezőgazdasági vezetőembert, akkor is leginkább megbeszélésen görnyedve, hiszen napközben, úgyszólván kora reggeltől , a terepen a munka. Érthető, mert ott rengeteg most a megvitatni, tisztázni, elrendeznivaló. Annyi ugyanis már régebb óta köztudott és jól tudott, hogy ezután pedig másként lesz ! Lényegesen másként, mint ahogyan eddig s még tavaly is volt a normázással, a javadalmazással, a jövedelmezőséggel és sok minden más egyébbel. Nicolae Ceauşescu elvtárs múlt év novemberében elhangzott expozéjának minden mondata külön és részleteiben áttanulmányozódott igen alaposan, a legfontosabb tudnivalók tehát rögződtek. De, hogy „nálunk Torján, nálunk Kökösön, nálunk Olaszteleken, Bélafalván és Mikóújfaluban“ stb. hogyan és miként, konkrétan és a gyakorlatban — ez az, amit vitatni kell. És dönteni ezen alapvető, mindenkit elsődlegesen érdeklő és érintő helyi ügyekben. Külön falvanként is, a nagyobb termelőszövetkezeti központokban, sőt a létrehozott szövetkezetközi tanácsokban, aztán a megyénél — együttesen is. És megokolni, jól a helyhez szabni a döntéseket, vissza is tekintve, hogy mi volt jó és mi nem, de előre is, mérlegre rakva erőket és szándékokat, elosztva, megszorozva, kivonva, összeadva. Mert nem szabad ilyen dolgokat elhamarkodni, elsietni a döntésekben. Ezért olyan az embernek a benyomása, hogy mintha legalábbis aratásra készülődnének most Kovászna megye falvaiban ... A termelőszövetkezetekben például közgyűléseket tartanak ezekben a napokban. De nem az ilyenkor egyébként szokásos évzáró közgyűlésekről van szó (azokra január 20-tól kezdődően kerül sor), jelentőségükben viszont ezek a közgyűlések sem maradnak az évzárók mögött. Hiszen az itteni mérlegelések, viták, javaslatok éppen azt célozzák, hogy miként is válik lehetségessé az eddiginél mindenképpen és sokkalta kedvezőbb irányokba betájolni a téesz szekerének rúdját. Oly módon, hogy az eddig könnyelműen is veszni hagyott értékek ezután szintén hasznos értékké válhassanak. Persze, az ilyen nagynagy ügyek javaslatok, ellenvetések, okolások ezreivel jár együtt. Bizonyos ügyekben már túljutottak a javaslatok fázisán s mondhatni, ezek a legfontosabbak. A megyében kilenc gépesítési állomást alakítottak, nevezetesen Baráton, Bölönben, Sepsiszentgyörgyön, Bodokon, Csernátonban, Nagyborosnyón, Kovásznán, Kézdivásárhelyen és Kézdiszentléleken. Ugyanezen községi központokkal szintén megalakult kilenc szövetkezetközi tanács is s ezek máris megkezdték tevékenységüket : itt készülnek az idei hozam és jövedelmi tervek a tagszövetkezetek javaslatai alapján, úgyszintén a távlati ötéves, de még az 1980-ig kiterjedő, leginkább szakosodási iránytervek is. Ha közülük csupán egyet is ismertetnénk e helyen, bizonyosan rendkívül tanulságos következtetésekre juthatnánk, hiszen sok-sok új jelenséget tartalmaznak a régebbi gyakorlatokhoz képest, de ne siessük el a következtetések levonását sem, hiszen egyelőre még vitáznak, hozzájavasolnak és elvetnek belőle, egyszóval retusálják, puszítják azokat a helyhez, a klímához, a domborzat hajlásszögéhez, egy-egy falu múltbeli szép tapasztalataihoz, a falu demográfiájához, és így tovább. Hogy ténylegesen reális célkitűzéssé válhasson majd mindaz, amit e tervekbe belefoglalnak s a közgyűlések elé bocsátják megszavazásra. Annyi viszont csak elmondható már most is a még folyton alakuló tervzsengékről, hogy előirányzataik jóval nagyobbak az eddigieknél, főleg a hozamokat és az értékhatározókat illetően. És már puszta felvázolásukban is világosabbak, kitetszőbbek a látószögek. Kinek-kinek a kötelesség-meghatározásában is, természetetesen. Egy-egy szövetkezetre talán jóval kevesebb rubrika jut, mint eddig, de — éppen ezért is ! — ezekben a rubrikákban jóval nagyobbak viszont (Folytatása a 7. oldalon) HAJAS ISTVÁN Havas mező Kifeszített tenyér a falu. A keskeny utcák, mint az ujjak szaladnak szét : minden utca végében egy ház, egy élet. Nagyapámék is egy ilyen ujjbegyben laknak. A nagy faragott kaput bizony már megroggyasztotta az idő, csak kitámasztva áll meg a lábán. A tornácos ház is megvénült, lefogyott róla a szín, a virág, kilátszanak fekete bordái. Nagyanyám a kicsi házból lép ki, törékeny öreg asszony, túl a hetvenen, szinte futva jön elém. Annyi alázat van benne, hogy elszégyentem magam. A nagy házba tessékel, közben szörnyülködik, amiért gyalog jöttem, biztosan fáradt lehetek. Magát, pedig hatéves koromtól ismer. Akkor lettem negyedmagammal unokája. Amíg felmegyünk a nyikorgó lépcsőn, megtudom, hogy nagyapám gyengélkedik, a lába fáj, éjszakákat nem alszik. Az orvosok nem sok jóval bíztatják, hiába tömik injekcióval, öregség ellen nincs orvosság. Az öreg a nyolcvanhoz közeledik, tíz évvel ezelőtt még kaszált, kapált, ha kellett egész nap. Városi embernek talán hihetetlen, hogy még most is mennyit dolgoznak. Megművelik a háztájit, van egy kisborjas tehenük, fiadzó koca, két süldő. Nagyanyám hetenként bemegy a városba, piacra kerül a tojás, a tej, a zöldség, a csirke. — Csak addig éljünk, ameddig dolgozni tudunk, amíg nem szorulunk senkire — mondja az öreg, s így gondolja nagyanyám is. Pedig egyik fiuk hívta, költözzenek hozzá, de erről hallani sem akarnak. És nem azért, mert így könnyű volna az élet, a megaláztatástól félnek, amely szerintük elkerülhetetlen, ha idegen kosztra szorul az ember. Az öregség önmagunknak is teher, hogyne lenne az másnak. Szinte minden mondatukat elfeketíti a panasz. A nagy változásokat ők már nem értik, s ezért mint igazságtalanságot könyvelik el. Mit mondjak nekik ? Pedig várnak valami vigasztalót tőlem. A jövőről beszéljek ? Hiszen ez csak elkeserítené őket Azt villantanám meg előttük, amitől elmaradtak. A nyugdíjuk nem sok, de mondjam azt, hogy ez csak kezdet, hogy évek múltán ötszörösére, talán tízszeresére fog majd emelkedni ? Hogy jövőre majd még több búzát, kukoricát, szénát juttat a gazdaság is ? Ez aligha volna számukra vigasz. A teljesség kedvéért kell elmondanom, hogy vannak egy kis jóindulattal könnyen orvosolható panaszok is. A gazdaság székhelye a szomszéd faluban van, három kilométerre, oda kell vinni a tejet, oda kell sétáltatni a kocát, mert ott a kan. Ez utóbbi kárral is jár, bizonytalanná teszi a megtermékenyítést. Aztán miért kell instálni egyik vagy másik brigádost, ha fára, tüzelőre van szükség, ha piacra kell fuvarozni a malacokat, ha a háztájit is meg kell szántani ? És miért nem lehet a sok évtized alatt fél KASSAY MIKLÓS: ARCOK, SORSOK A HAVAS ALATT gyűlt tapasztalat-tőkét is jobban kihasználni ? Hadd tudják, hogy ahhoz a földhöz, amelyen egy életet töltöttek el, ahol jég marta, nap pörkölte, eső áztatta őket, ahhoz a földhöz ma is van közük. Hiszen nemcsak szeretik, hanem ismerik e föld minden régét. Amíg mi férfiak a világ dolgait oldjuk-bogozzuk, addig lent, a kicsi házban elkészül a csirkepaprikás. Ritka vendégnek kijáró ebéd, csak a puliszkát restellik mellőle. A kenyér elfogyott, a szomszédaszszony még nem érkezett meg a városból. Nagyanyám nem ül az asztalhoz, hiába kérlelem. Együnk csak, neki még dolga van, ő még ráér, mondja, s elmegy friss vízért a kútra. Közben a szomszédasszony is megérkezik a városból. Fáradt, leül egy percre, csak addig, amíg nagyanyám odaadja a kenyér meg az olaj árát. A faluban nincs élelmiszerüzlet, bár nem volna lehetetlen valamiféle fiókboltot szervezni, hogy legalább cukorért, sóért, olajért ne kelljen kilométereket gyalogolni. De mert így volt ez amióta falu ez a falu — senkinek sem jut eszébe, hogy másképp is lehetne. A nagyközségek kialakítása lassú folyamat. Az, aki itt épített házat magának — és sokan építettek még annak ellenére is, hogy a néptanács vonakodik az engedélyek kiadásától —, aki itt vert gyökeret, az nehezen hagyja el a falut. Kora délután N. Béla állított be. Hallotta, hogy itt vagyok s félt, hogy elkerülöm a házát. Szélesszéles jókedvével még az öregekbe is lelket öntött. Jóvágású fiatal ember, magas homlok, vizslató tekintet. Ma már nem is tudom, hogy hol és mikor kötődött köztünk a barátság. Nagyon régen , talán amikor nagyapám mindkettőnket felültetett egy vén ló hátára s egymásba kapaszkodva kocogtunk, ma már nem is tudom hová, merre. . Három évvel ezelőtt a vonaton találkoztunk utoljára. Hizlalni való borjúkért ment, valahová Szalonta környékére. Amikor felidézem ezt a találkozást mosolyogva mondja : — Valamiből mindig meg kellett élni. N. Béla ötvenkilenc őszén, a gazdaság megalakulásának évében, szerelt le. Hazaérkezése után, a harmadik napon, apja átfestette a katonaládát, s azt mondta : (Folytatása a 2. oldalon) Világ proletárjai, egyesüljetek I 2. (1231.) szám 0 MEGJELENIK HETENKÉNT •ARA 25 bani 0 1971. január 13., szerda Szerkesztőség és Kiadóhivatal BUCUREŞTI, PIAŢA SCINTEII Nr . Tel : 18 52-92 Előfizetéseket felvesznek a postahivatalok és levélkézbesítők. Előfizetési díj negyedévre 3 lej, fél évre 6 lej, egy évre 12 lej. FIÓKSZERKESZTŐSÉGEINK : Kolozsvár, Piaţa Libertăţii 31 szám. Tel. : 22244, Brassó, Horea u. 22. Tel. : 21283. .