Falvak Dolgozó Népe, 1972 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1972-01-05 / 1. (1282.) szám

SIR A NEDVES FA, szemet csípő, füstös mele­get ont a cserépkályha a takaros irodában. Bakan­csainkról lassan hullik, pereg le az út szikkadó, agyagos sara. Haiduc Gavril mérnök-elnök és La­zar Mihai, a néptanács titkára megértően nézik, ho­gyan vakarjuk ki magunkat a sárból, s közben — látszik arcukon — igyekeznek gondolatban össze­fogni a legfontosabb tudnivalókat Kusalyról. — Nem könnyű itt az élet — szólal meg Lázár Mihai, aki nemrég tért vissza Kolozsvárról a kór­házból, s a néptanácshoz egyelőre még csak a tü­relmetlenség hozta be —, s ami itt megnehezíti, az nem az agyagos, dimbes-dombos föld. Terem az, ha megdolgozzák. Az utak, azok keserítenek el ben­nünket. Tudják, sokszor az az érzésem, hogy itt megállt az idő. Hogy itt rekedt a történelem.... A sáros úton valahol beragadt a huszadik század. A szikár, energikus tekintetű mérnök, aki alig két éve,­ 1969-ben fejezte be Kolozsváron tanulmá­nyait, s most három falu gazdasági életét kénytelen irányítani, megfontoltan magyarázza a titkár sza­vait : — Nem akarok az utak társadalmi, kulturális jelentőségéről filozofálni, csak néhány „aprósággal“ illusztrálnám, mit jelentene nekünk az út. Kusaly és környéke köztudomásúlag gyümölcstermesztő, állattenyésztő zóna, de emellett kitűnő hozamokat lehetne elérni burgonyából és cukorrépából is. Az mtsz, ha ráállnánk erre a két növényre, jelentős többlethasznot érne el. Tudom, azonnal azt kérde­zik, akkor miért nem állunk rá ? A válasz egysze­rű : az utak miatt. A hatalmas mennyiségű burgo­nya, a cukorrépa elszállítása sokkal körülménye­sebb, mint a gyümölcsé, a boré, a tejtermékeké, vagy a hízott marháé. S még így is nagyok a vesz­teségeink. Csemege szőlőt például nem tudunk a piacra vinni, mire az aszfaltig, vagy az állomásig év ltilist 7 oe? YipsCIp ÍGY MUTATKOZIK BE Kusaly, de ráismerünk benne, problémáiban az egész Tövisházra, amely valamikor a történelem folyamán ütemet vesztett... Valaha ugyanis, amikor még sehol sem ismerték az aszfaltot, a vasutat, amikor egyformán sáros volt mindenütt az út, itt a Tövisháton vezettek át a legfontosabb kereskedelmi és hadi utak. A vidék falvai pedig benne éltek az ország vérkeringésé­ben. „Kősaljvárát sem kereskedő, sem tanító, sem daloskedvű vándorénekes nem kerülte el.“ Petri Mór szerint ez, az állítólag Kösglynak ne­vezett vár, amelyet az első írásos dokumentumok 1345-ben már Kusalnak említenek, a Hegyestetőn állt, s a falut Mocsolyával és Diósaddal együtt bir­t­­okló Jakcsiak tulajdona volt. Hogy mi igaz a vár­hoz fűződő legendákból, a titkos folyosókról, alag­utakról, amelyekről minden gyermek szívesen re­gél, régészeti feltárások és alapos levéltári munka nélkül aligha állapítható meg, s csak másodkézből említhetjük meg azt is, hogy Kusaly műemlék temploma (mely sürgős restaurálásra szorul) alkot­ni „látta" Csáti Demetert és Ilosvai Selymes Pé­tert, akik annak idején itt tanítóskodtak. Minder­ről a falu már jóval kevesebbet tud, mint a föld­alatti járatokról, mert — mint egy kollega írta — „a kő néha az emlékrzél is keményebb". De mivel a Szilágyságban csak ritkán építkeztek köböl... elmerültek a nyomok a feledés homályába. Jobban mondva mégsem egészen, mert szerencsénkre régi szokás szerint maguk a szerzők azok, akik emlé­keztetnek az „ihlet szent helyeire“, így Csáti De­meter, aki megjárta Krakkó iskoláit is, majd Szi­­lágykusalyban élt és tanított, fennmaradt művé­ben, az Ének Pannónia megvételéről utolsó strófá­jában maga vallja . Ezt szerzettek Szilágyságban, Csáti Demeter nagy gondolatjában. Az iskolamesterségben Csátit Ilosvai Selymes Péter követte néhány évtized múlva, aki (máig sem bizonyított tény) nem messze Kusalytól, Selymes­­ilosván született, Nagyidán, Szatmáron, Abaújszán­­tón, s végül Kusalyban tanítóskodott. Ami mind­ebből biztos az az (a szilágyságiak még maguknak revindikálják a Toldit is, akinek születési helye ál­lítólag Szilágynagyfalu volt), hogy itt fejezte be Ptolemeus király históriáját : Szerzé el-benn sován Szilágyságban, Kusalkőben, az egy havas oldalban. Egy cellában azaz egy füstös házban, Elvégezte el-fenn egy som-bokorban. A „sován" Tövisház, mert erről van szó, azóta sem adott otthont Ilosvaihoz mérhető íróknak, akik, akárcsak a képzettebb „oskolamesterek" messze elkerülték. A sár előtt így torpantak meg a civili­záció hordozói... DR. KŐVÁRI PÉTER birodalma, az orvosi kör­zet kis szigetet képez a sártengerben. Tisztaság, rend, szívélyes mosoly fogadja a belépőt. A varázs­lat azonban csak addig tart, amíg a Tövisház egészségügye szóba nem kerül. Az út, a sár, a köz­lekedés, a szállítás kérdése tolakodóan bukkan fel ismét. — Három falu tartozik hozzám — mondja sze­rényen —, 2700 ember élete, egészsége van rám bízva. Ez egy kicsit megijeszt, sokszor vergődöm ellentétes érzelmek között. Az elődöm szép öröksé­get hagyott ugyan rám, de megoldatlan problémát­­­. A legfontosabb egészségügyi adatok ugyanis jók, a születési arányszám olyan 24 ezrelék körül mo­zog, az újszülöttek száma november elsejéig 45, a népszaporulat ezek szerint 21. Ez optimizmussal tölt el, de elriaszt az a mód, ahogyan meg kell vé­deni ezeket a számokat, amelyek mögött mégiscsak emberéletek, sorsok húzódnak meg. A sürgősségi esetekben mondhatni tehetetlen vagyok. Talán any­­ngi utat teszek többet, mint század eleji kollegám, hogy telefonálok. Ha sikerül... összeköttetésbe lépni Zilahhal egymagában már teljesítmény. Arról nem is beszélve, hogy közben a beteggel el kell indulni Goroszló felé. Ott kell ta­lálkozni a mentővel. Mindez testvérek között is öt­hat óra. Ennyit kell küzdeni a beteg, a szülő anya. EMBEREK A TÖVISHÁTON (III.) KUSALY az újszülött életéért. Hogyan ? Egyszerűen úgy, hogy az orvos fogja a beteg ütőerét, s készenlét­ben áll injekcióival lelket lehelni bele. Nem köny­­nyű feladat. Dr. Kővári szerencsére nem olyan em­ber, aki megijed saját árnyékától. Tudta, mi vár rá, készült rá, s vállalta is. Pedig, ha nagyon akarta volna, talán nem kellett volna kijönnie. A Kolozsvári Poli kosarazója volt. Ott tapsoltak neki. Most ? — Most Zilahon. A Vointában játszom a B-ben. Hetente egyszer bemegyek edzeni, vasárnap meg mérkőzni. Az állomásig „bemelegítésként“ gyalog. Megéri. Egy vereséggel a második helyen állunk , így is lehet tehát sportolni. Úgy is, hogy hivatá­sunknak élünk, nem csapjuk be azt a 2700 embert, aki vár ránk. Dr. Kővári vajon nem érdemel Fair Play-díjat ! Hisz, ha valaki, akkor ő sportszerűen viselkedik... a pályán és az életben egyaránt ! MÉG A NAGY DARAB EMBERT is meghúzza a hatalmas bőrtáska. Súlya van, s nem is kicsi a pehelykönnyű papírnak... — Azt mondják, azért olyan nehéz a sok újság, mert ólommal csinálják — magyarázza nagy komo­lyan Kusaly utcáján Hida l­an postás az újságra­kás „titkát". — Tizenhét éve hordom, volt úgy, hogy reggel átgyalogoltam Baliára az állomáshoz, délre visszajöttem, délután meg mehettem át Er­­kedre és Kirvára. Most Báliáról más hozza, van egy nő, aki itt osztja ki, én csak Erkedre meg Kir­vára járok. Tudják, most már nem bírnám, sok az újság, nem úgy mint régen. Meg felettem is eljárt már az idő, megfogyatkozott az erőm. Az emberek is mintha többet olvasnának.Veszekésinek is, ha késik az újság. Pedig legtöbbször nem mi vagyunk a hibásak. Néha ugye még a vonat is késik, hát még a gyalogos ember, akinek a csizmaszárát nyal­dossa a sár. Tisztes korú nénike áll az egyik kapuban, mint kiderül, a Falvak Dolgozó Népét várja. Mikor kéz­be kapja, babos kendője mögé dugja pápaszeme szárát, s belepillant. — Nem is tudom, mióta jár nekünk, de nagyon régen... — mondja özvegy Szilágyi Rózsa. — Sok jó van benne, amit szívesen elolvasok. Talán az kéne még, hogy a holdváltozás is bele legyen írva, mert a hold fertályai után tudjuk meg, milyen idő lesz... A lapok Hida­loan és társainak köszönhetően „átlábolnak“ a sártengeren, s ha megkésve is, de elhozzák a világ, az ország híreit, amelyre oly szomjasan várnak az emberek. Hisz ők is lépést akarnak tartani a külvilággal ! _Ez igazán csak akkor fog sikerülni, ha elké­szül az út, amelynek építését már Goroszló felől megkezdtük — összegezi a látottakat a néptanács halkszavú titkára. — Akkor fellendült minden szem­pontból az ezeregyszáz lakosú községközpont, de a­­hozzátartozó két falu élete is. Az mtsz ugyanis jól megy, 16—13 lejt oszt napjára, a házépítők serege is megszaporodott az utóbbi években.­­ S talán, ha az autóbusz is bejön majd a faluba, az értelmiségiek, a főiskolát, egyetemet végzettek sem fogják elkerülni majd vidékünket. . Talán ... Oskolamesterségben Csáti és Ilosvai utódja lenni mégiscsak megtisztelő feladat. GYARMATH JÁNOS EVELLEI LÁSZLÓ felvételei Riportsorozatunk következő része : Erked Dr. Kővári Péter birodalma Szilágyi néni Hida­l­an megürült bőrtáskájával Út­ban a „lórété* M* pAlvha L­oi­uuiu wert

Next