Falvak Dolgozó Népe, 1974 (30. évfolyam, 1-23. szám)
1974-01-03 / 1. (1386.) szám
VONÁSOK EGY ARCKÉPHEZ KÖZELEBB A GYAKORLATHOZ Beszélgetés DICU POMPILLUVAL, a Munkaérdemrend első fokozatával kitüntetett alvinci mtsz főmérnökével Immár tizenkét esztendeje annak, hogy Dicu Pompiliu elvégezte a főiskolát, visszatért szülőfalujába, a Fehér megyei Alvincre. Tanácsolták akkoriban, hogy válasszon más téeszt, mert „nem lehet senki próféta a saját hazájában“, de a fiatal szakember csak legyintett a szóbeszédre. A szíve húzta ide, meg a föld, meg az emberek. Ahogy ő mondja, csak Alvincen érzi magát idehaza. — Gyengécskén ment megalakulás után a termelőszövetkezetünk. Kilencszáz kiló körüli kenyérgabonát, ezer kilogrammot alig meghaladó kukoricahozamot takarítottunk be egy hektárról. Pedig zsíros, fekete földekben nincs hiány a község határában. Forrófejű fiatalként érkeztem vissza a faluba. Nevethetnékem támad, amikor arra gondolok, hogy milyen falumegváltó tervekkel kezdtem el dolgozni. Még a Marost is meg akartam állítani, mert elég gyakran kiönt és ilyenkor semmivé teszi a partmenti parcellákon végzett munkát. Egy év meggyőzött arról, hogy melyek az egyelőre el nem érhető álmok. Azután már nem jártam a fellegekben, hanem két lábbal álltam a földön. — Mit jelentett ez a két lábon állás? — Mindenekelőtt annak a felismerését, hogy a problémákat nem lehet egyik napról a másikra megoldani. El kellett telnie több mint tíz esztendőnek addig, hogy ma már majdnem nyolcezer kilós kukorica- és több mint háromezer kilogramm búzahozamunk legyen. A kaptárban is cseppenként gyűl a méz. Valahogy így van a termelőszövetkezetek fejlődésével is. — És melyik volt az első csepp? — Miután megismertem az alvinci valóságot, összeültünk az elnökkel, főkönyvelővel és néhány jó téeszgazdával megtárgyalni, mit tehetünk azért, hogy javítsunk a nem éppen rózsás helyzeten. Egy biztos volt, cselekedni kellett. De hogyan? Mindenki tőlem várta a csodatanácsot. Hetekig alig aludtam valamit, de végül előjöttem egy elgondolással. Mindent termelő gazdaság voltunk. A kukorica mellett ott volt a cukorrépa, kender, len, zöldség, búza, dohány, szőlő... De ki tudná mind felsorolni, mi mindent vetettünk. Az állattenyésztő részlegünk is finomvegyes volt, disznóhizlaldával, tehenészettel, borjúhizlaldával, juhászattal, tyúkászattal. Mindenüvé fektettük be a sok pénzt, versenyképesen termelni azonban nem tudtunk. Egyetlen kiutat láttam ebből a helyzetből, a szakosodást. Meghánytuk-vetettük az emberekkel, hogy mit kellene termelnünk, mihez volnának meg a legkedvezőbb adottságok. Vitatkoztunk eleget, amíg végül elhatároztuk, hogy borjúhizlalásra állunk be. Emellett gabonát és zöldséget termesztünk még. És akkor elkezdtünk dolgozni... — Tudtommal éppen itt volt a bökkenő, hogy egyesek nem dolgoztak ... — A vezetőtanácsot értem, az kezdett el munkálkodni a határozat nyélbeütésén. Mert amint mondtam, semmi sem megy csak hipphoppra. Elő kell mindent készíteni alaposan ahhoz, hogy eredményt is mutassunk fel. A termelésre tényezők hatnak. Ezeket kellett úgy formálgatnunk, hogy összhatásként szájánál köthessük meg a zsákokat. Emberekre volt szükségünk. És nem is akármilyenekre, hanem jól dolgozó szakemberekre. Őszintén beszélve, eleinte csak tessék-lássák dolgozott a tagság. A munkanap szerinti fizetség módot adott arra, hogy sebtében elvégzett munkával is keressenek az emberek. Igaz, nem valami sokat, mert a kis hozamok csak kevés fizetséget biztosítottak. Éppen azért mindenki a könnyű kereset után szaladgált. Emlékszem, az első években „megszaporodtak“ a rokonaim. Több falumbelinek eszébe jutott, hogy szegről-végről atyafiak vagyunk, és miután ezt bizonygatták, megkértek, mint rokont, kivételezzek velük. Amikor nem álltam kötélnek és emiatt öszszerúgtam velük a patkót, én lettem a világ legrosszabb embere. De aztán elcsitultak a viták, s mindenki megtanulta, hogy az alvinci téeszben nincs kivételezés és nem rokoni alapon, hanem munkája szerint ítélem meg az embereket. Azóta nincs is baj velük. A saját hazában való prófétaságnak talán ez az első alaptétele. — És hogyan történt a munkaerő biztosítása, ha a tagság keveset vihetett haza? — Egy esztendei fejtörésbe került, míg megoldottuk ezt is. Mivel a környék erősen iparosodott, egyre mentek el a még megmaradt embereink is, végül nem bántuk volna, akárki, csak jöjjön és adjon enni az állatoknak. Mentünk a környező gyárakba, vállalatokba, hogy ne vegyék fel az alvincieket. Volt ahol hallgattak ránk, de a legtöbb helyen csak mosolyogtak. Beláttuk, nem ez a tagság téeszhez való kötésének módja. Érthető, hogy oda mentek az emberek dolgozni, ahol többet fizettek. Mind azon gondolkoztunk, mit adhatunk az embereknek. Az akkori elnök ötölte ki, hogy egyetlen dolog fogja meg az alvincieket, a takarmány. Minálunk nagyszámú állatot tartanak a háztájikban és ezek takarmányszükségletének biztosítása elég bonyolult volt. Feltűnt a lehetőség: a takarmányon keresztül a téeszhez köthetjük a munkaerőt. — Hogyan? — A terven felüli kukoricahozamnak — tehát az abraktakarmánynak — a felét az embereknek adtuk. És ez volt a kezdet. — Mikor történt mindez? — Ha jól emlékszem, 1964-ben. Az idénymunkák időbeni elvégzésének hatása egyből megmutatkozott. Ezer kilóval termeltünk többet, mint azelőtt egy évvel. A következő esztendőben műtrágyát kapott a gazdaság. Szórógépünk nem volt, hát kiosztottuk az embereknek. Száz kiló jutott egy hektárra. Kézzel tették a téesz-tagok a növénykék gyökeréhez a vegyi anyagokat. Újabb ezer kilós hozamnövekedést értünk el. Aztán minden esztendőben bevezettünk valami újat. A tavaly már 400 kiló nitrogén-műtrágyát és ugyanannyi szuperfoszfátot terítettünk szét egy hektáron. Az idén bevezetjük az utolsó kapálásnál történő trágyázást is, a 220-as kettőshibrid helyett koránérő 105-os hibridet vetettünk a terület egy részén. A növénysűrűséget is állandóan javítottuk. Elértük jelenleg az 55 000 tőt hektáronként. A pótjavadalmazást pedig felváltotta a globális akkord. A kukoricánál ezer kiló hozam után 260 kiló gabonát és 12 tejt kap a tagság. Amint látható, éppen a háztáji állatok takarmánybiztosítása miatt a termény dominál. A szénánál, sőt a búzánál is bevezettük ezt az új javadalmazási módszert. — Amint hallottam, elég sok gondot okoz a kenyérgabona. — Harminc százalékát — a merev, de ai lejtők miatt — kézzel kell learatnunk. Fáj a szívem, amikor az elhullott szemeket látom. Mert a kézzel való aratásnál bizony elég sok termés vesz kárba. De még így is meghaladjuk a 3000 kilós hektárhozamot. Ez pedig az emberek munkához való hozzáállását dicséri. — Az elmondottaknak mi köze a gondozók biztosításához és a borjúhizlaldához. — Nagyon is köze van. Mert a nagy kukoricahozamok biztosítják a szükséges abraktakarmányt. Nem mondtam, hogy feljavított, öntözhető, gyepes területeink vannak — ezek is az utóbbi évek munkáját dicsérik — ahonnan nagy mennyiségű szálas- és nedvdús takarmányt tudunk összegyűjteni. És itt kezdődik tulajdonképpen a borjúhízlalda létrehozása. Azzal, hogy van takarmányunk. Tehát egyedül a gondozótól függ, milyen eredményeket ér el és ezzel párhuzamosan — bevezetve itt is a globális akkordot — mennyit keres Egy-egy állattenyésztő olyan fizetséghez jut ma már gazdaságunkban, amely meghaladja a vállalatokban kapott fizetést. Igaz, az istállókban a munka nagy része gépesítve van, tehát könnyebb itt dolgozni, mint évekkel ezelőtt. — Mikor indult be teljes kapacitással a hizlalda? — Ezelőtt három esztendővel. 1200 borjút hizlalunk évente. A tavaly nem kevesebb mint 3 200 000 lejt hozott ez a termelőszövetkezet kasszájába. De amíg ezt elértük, kellett tizenkét esztendő. Az újabb cél a jövedelmezőség állandó növelése. És — most ne nevessen — nemsokára megállítjuk a Marost is. Az elkövetkezendő években nagyarányú szabályozási munkálatokat végeznek — központi alapból — a folyó mentén. Tehát a fiatalkori nagy tervek lassanként csak testet öltenek, még ha nem is mindent én valósítok meg, ha valaki egy tucatnyi esztendővel ezelőtt azt mondta volna, hogy ez a középtermetű, feketehajú fiú lábra állítja az alvinci téeszt, megmosolyogták volna. Mert 1200 kiló kukoricahozamtól a 7871 kilósig, a 900 kiló kenyérgabonától a 3800 kilóig, a veszteséggel termelő állattenyésztési részlegtől a nagy jövedelmet hozó modern farmig hosszú az út, tizenkét esztendei, ésszel végzett munka a távolság. Beszélgetéskor egy dolgot elhallgatott a mérnök, a téesz-gazdák azonban elárulták a titkot. Hogy is mondták: „nem irodamérnök kérem, a miénk. Odateszi a vállát a nehezéhez... A földművesmunka olyan, hogy nem beszédre, tettekre van szükség. Az őszszel is velünk együtt rakodta a terményt, ott van a gátépítésnél is, ha növekszik a Maros szintje ... Súlya van a szavának, mert amit ígér, betartja ... Nagyon érti a mesterségét... Sírt, amikor az árvíz elvitte a termés egy részét Igen, Dieu Pompiliu vérbeli földműves maradt diplomával a zsebében is, a parasztok közismert szívósságával, szorgalmával, földszeretetével, eszességével. Román Győző • GAZDAG TERMÉSEK FORRÁSA • AKI MEG AKARJA ÁLLÍTANI A MAROST • EGY HIZLALDA ÉS SOK KUKORICA ★ SZÉP BÚCSÚ AZ ÓESZTENDŐTŐL 1973. december 28-a, reggel nyolc óra. Ion Cosma szerelő brigádja örömtől csillogó szemmel jelenti a Semănătoarea üzem vezetőségének, hogy elkészült az esztendő 3000. Gloria C—12-es magánjáró kombájnja. — 1973-as tervünkben — mondotta később Cosma mester — 2450 Gloria szerepelt. Az esztendő elején felkeresett pártunk főtitkára, s elmagyarázta az üzem munkásainak, hogy a földek várják a kitűnő minőségű gépeket. Mi akkor elhatároztuk, hogy túlteszünk minden addigi vállalásunkon. S íme, sikerült: 550 C—12-sel több hagyta el a szerelőcsarnokot. .. Pedig mi az év elején a terv húszharminc darabos túlteljesítésre gondoltunk csupán! Az Universal-Tractor külkereskedelmi vállalattól tudtuk meg, hogy a Gloria nemcsak nálunk, mondhatni szerte a világon elismert termék. S a Gloria mellett a többi román mezőgazdasági gépek és felszerelések is. 1973-ban több mint 22 000 darab különböző mezőgazdasági gépet és felszerelést exportáltunk 25 országba, köztük a Szovjetunióba, Magyarországra, Németország Szövetségi Köztársaságba, az NDK-ba, Lengyelországba, Iránba, Csehszlovákiába. Az 1974-es perspektívák még szebbek A külkereskedelmi szakemberek szerint 45 országi kért mintadarabot a román mezőgazdasági gépekből. Falvak Dolgozó Népe 3