Falvak Dolgozó Népe, 1976 (31. évfolyam, 1-46. szám)
1976-01-07 / 1. (1490.) szám
Új esztendő — megnövekedett feladatok - Szatmár megyei tudósítás — Eredmények, lehetőségek, feladatok. Ezeknek a kérdéseknek részletes elemzésére került sor a Szatmár megyei mezőgazdasági igazgatóság és az mtsz-ek megyei szövetsége által szervezett közös tanácskozáson. Végkövetkeztetéseit vonták meg a napokkal előbb az állami mezőgazdasági vállalatok, a mezőgépészeti állomások, valamint mezőgazdasági termelőszövetkezetek vezetőivel külön-külön folytatott megbeszéléseknek, hogy az eredmények és lehetőségek függvényében valóban reálisan, a megvalósítás mellett a túlteljesítés reményében osszák szét a megye mezőgazdaságára háruló közvetlen és távlati feladatokat. 1976, az új ötéves terv első esztendejének Szatmár megye mezőgazdaságában gyökeres változást kell hoznia a kukorica- és zöldségtermesztés, valamint az állattenyésztés terén. Az elmúlt esztendőhöz viszonyítva 20 °/c-kal nő a kukorica összterülete, meghaladva a 86 000 hektárt. E növekedést részben a mezőgazdaság számára viszszaadott, termővé tett földekből — összesen 2500 hektár új szántóról van szó —, részben pedig az eddig kevésbé gazdaságosan takarmánytermesztésre használt területekből kell fedezni, de úgy, hogy ezt a takarmánytermesztés semmiképpen se szenvedje meg. Mind a takarmány-, mind a kukoricatermesztést magasabb fokon kell megszervezni. Nincs értelme, mert a földalappal való racionális gazdálkodás ellen szól, hogy olyan helyeken kukoricát termesszenek, ahol a hektáronkénti hozam az 1000—1500 kg-ot alig haladja meg, miközben a megye egyes gazdaságai országos viszonylatban figyelemreméltó átlaghozammal büszkélkedhetnek. A talajviszonyok, a többéves tapasztalat szem előtt tartásával a szakosítása célja valóban nagyüzemi termelés, ami a műtrágya és gyomirtó szerek jobb elosztását és felhasználását eredményezheti. A megnövekedett kukoricaterv s az, hogy az összterület 50 %-ára biztosított a gyomirtó szer, 60 %-ára pedig a gépi betakarítás, mindegyik kukoricatermesztő gazdaságtól a munkaerőhelyzet alapos elemzését követeli meg. Az előzetes megbeszéléseken, az eddigi eredmények és lehetőségek számbavételével a kukoricához hasonlóan vizsgálták meg és osztották szét az 1976-os év napraforgó- és cukorrépa-termesztési feladatait Mindkét növényi kultúrát 100%ban tudják gyomirtó szerrel kezelni, a cukorrépa tervfeladatai pedig azonosak a gyengébben induló múlt esztendő termelési feladataival. Cukorrépából tehát a gazdaságok messze túlszárnyalhatják terveiket. Hasonlóan jó eredményekre lehet számítani a búzatermesztés területén. Az 1976-os év feladatai közel állnak az elmúlt 5 éves terv legjobb esztendejében elért eredményekhez. Az 1975-ös ősz kedvezett a búzának... A megye lakosságának jobb ellátása érdekében 1976-ban 500 hektárral nő a zöldségesek területe. A zöldségtermesztésnél is a szakosítás, a vegyszerek, valamint a gépi erő minél jobb felhasználási lehetőségét tartották szem előtt. 400 hektárral csökken a megye dohányterülete, 500 hektárral pedig az őszi burgonyáé — volt tehát gazdaság, amelyik szívesen vállalkozott a megyei igazgatóságtól hathatós támogatásra számítható zöldségesek beindítására. Terem, Vezend, Érendréd, Szaniszló és Vetés iktatta jövő évi tervébe 100—100 hektáros zöldséges létrehozását, a helyi öntözési lehetőségek maradéktalan felhasználásával. Az őszi burgonya területének csökkenése nem befolyásolja a megye lakosainak ellátását, önellátó lett a megye, nincs szükség a szomszédos megyék segítségére, így mentesíthették a burgonyatermesztési feladatoktól azokat a gazdaságokat, ahol eddig 12 000 kiló hektárhozamot sem értek el, s lehetőség nyílt arra, hogy a városkörnyéki gazdaságok — épp a gyors és olcsóbb ellátás érdekében — foglalkozzanak vele. A megyeközpont szükségleteinek fedezésére ezentúl nem a Nagykároly környéki gazdaságok, hanem Daróc, Mikola, Lázári termelőszövetkezetei termelik meg a téli burgonyát. A növénytermesztési tervfeladatok szétosztásában mutatkozó racionalizmus jellemzi az állattenyésztést is. A kukoricatermesztés növekedésével — magától értetődően — lépést tart a sertés- és szárnyastenyésztés. Tulajdonképp ez utóbbiak fellendítése volt a cél a kukoricatermesztés intenzívvé tételével (1971-hez viszonyítva a sertések száma négyszeresére nő). De feladat a szarvasmarha- és juhtenyésztés területén mutatkozó lemaradás bepótlása is. A rossz szelekció és az alacsony szaporulat miatt termelőszövetkezetekre számítva átlagban 100 szarvasmarhával van kevesebb a kelleténél, s ez különösen a hústerv teljesítésében észlelhető. A jó takarmányellátásnak köszönhetően a tejtermelés az utóbbi hat esztendőben egyszer sem volt oly nagy, mint 1975. II. felében. A tél az idén nem okoz gondot (például a tervezettnél 200 000 tonnával több lédús takarmányuk van), a reprodukció feljavításával és vásárlásokkal a szarvasmarhaállomány év végére a kellő létszámra növelhető. A tojás- és baromfihús-termelés — ugyancsak a lakosság jobb ellátása érdekében — kétszeresére nő. A nyári időszakban üresen álló istállókban lehetőség adódik a baromfitenyésztésre, a helyi és a városi szükségletek kielégítésére. Az előzetes megbeszéléseken elhangzott javaslatok döntő többségét hasznosítani tudta a mezőgazdasági igazgatóság. A következő lépés most már a teendők konkrét, részletes megbeszélése, a helyszínen — a közgyűlések alkotó javaslatainak összegezése és a cselekvés. Az 1976-os tervfeladatok valóra váltásának záloga csakis ez lehet. MUZSNAY ÁRPÁD MIT TEHET A GAZDAMÉRNÖK? „ÉRDEKEL A FALU SORSA, NEM ÜLHETEK TÉTLENÜL“ Egyre többen és egyre többet hangoztatják: a közművelődés olyan természetű tevékenység, amely nem kötődik kimondottan a tanárok munkájához, mindenki részt vállalhat belőle, akit érdekel a falu sorsa és nem akar szellemi tétlenségben szenvedni. No, de mit tehet például a gazdamérnök — hallom máris a sokszor elhangzott, megfogalmazott ellenvetést — azonkívül, hogy vezeti a téli gazdatanfolyamokat? Sokat, nagyon sokat. Szabadegyetemet, képtárat, író-olvasó találkozókat szervezhet. Nincs recept. Mindezt csak azért említem, mert az alatt a nyolc esztendő alatt, amíg FARKAS ZOLTÁN főmérnök volt Torockón, ilyesmit is csinált. S ha valaki erre azt mondaná, rendben van, de mindez csak egy szűkebb közösség érdeke, akkor felsorolnám az Igazságban, a Falvak Dolgozó Népében, Művelődésben, A Hétben megjelent írásait — amelyekkel Farkas ugyancsak bebizonyította, hogy a közművelődési munkából részt kérő agrárius, ha már egyszer illetékességet nyert ebben, be tud épülni egy tágabb közösség tudatába is, illetve alakíthatja e közösségi tudatot. Még csak egy adat elöljáróban. Gondolom, ez is sokat elmond róla. December 2-án nála láttam először a Kriterion 1976-os tervét. A 117 lehetségesből 57 bekarikázva. Kérdezem: mi végre? Hogy majd el ne mulassza megvásárolni őket. Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat; Király László: Fény hull arcodra, kedvesem; Kányádi Sándor: Versek; Forrás-sorozat; Romániai Magyar írók sorozat; Horizont; Téka; Korunk; Történelem, filozófia és művelődéstörténeti kötetek; Népművészeti, néprajzi munkák. És végül a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon II. kötete. — Nincs mit csodálkozni, így van. Másképp nem tudnám elképzelni az életemet. Jóformán lexikonok között nőttem fel. Anyai nagyapám házában, mikor a Pallast, mikor a Révait vagy a Tolnait böngésztem. A lexikonok rendszerességre szoktattak, felkeltették természettudományi érdeklődésemet s így döntő módon befolyásolták életpályám alakulását is. S hogy kialakult valamelyes íráskészségem — ezt is nekik köszönhetem. Mert nemcsak arra neveltek, hogy utána nézzek mindennek, ami szakmai felkészülésem szempontjából nélkülözhetetlen, de arra is, hogy mindenről jegyzeteket készítsek. S ha az elején „csak" a fontosabb olvasmányaimról adtam számot magamnak naplómban, 1961-től kezdve, amióta gazdamérnökként működöm, már termelési tapasztalataim kerültek előtérbe. Ezek a tapasztalatok késztetnek arra, hogy szakmai viták során bátran kiálljak a porondra magam is. Különben nem írok könnyen s eléggé rendszertelenül jelentkezem a sajtóban. De hát az önkifejezésért mindenkinek meg kell küzdenie, ez csak természetes, és mindenkinek ő maga módján kell beleszólnia a dolgok alakulásába. Sokan úgy tudják, hogy a Falvak Dolgozó Népénél indultam. Valójában 17 éves koromban jelent meg az első írásom egy volt rajoni újságban. De ezt csupán azért említem, hogy kellőképpen kiemelhessem dr. Nagy Miklós ösztönző szerepét, baráti segítségét: igen, még nekem is szükségem volt az ő sürgetésére, biztatására, aki tisztában vagyok azzal, hogy az agrárpublicisztika művelése, a szakírás fejlesztése milyen fontos nálunk manapság és bizonyos mértékben indíttatást is érzek magamban arra, hogy ezt is végezzem. Hát hogyne lenne szükségük a biztató szóra kollégáimnak, akik értékes tapasztalatokkal rendelkeznek, kiváló ötleteik, jó elgondolásaik vannak, csak éppen nehezen ragadnak tollat?! Éppen ezért örvendek elhatározásodnak, hogy a tél folyamán rendre felkeresed kérdéseiddel az agrármérnököket: a termelési feladatokon túl mennyire érdekli őket a falu sorsa, a falu művelődési-szellemi arculatának alakítása? Mert a kettőt nem lehet elválasztani. Gondoljunk csak a legfrissebb jelenségre, amivel most találom szemben magam, amióta Kalotaszegre kerültem, s egy éve mint a gorbói szövetkezetközi tanács főmérnöke dolgozom. Az egyke. Mondhatom azt, hogy nincs közöm hozzá? Hogy végezzék csak a tanárok és főként az orvosok a tudati ráhatást, mert engem csak a termelés érdekel?! Hiszen épp a termelés látja — perspektívában legalábbis — a legnagyobb kárát az egykének, a falu elöregedésének, mert a földet tíz év múlva is meg kell művelni, sőt, sokkal jobban, mint ahogy most tudjuk, és a föld mellé nemcsak gépek kellenek, de elsősorban hozzáértő emberek, művelt mezőgazdasági szakemberek ... — Mikor és miképp tud hatni az agrármérnök a falu szellemi életére? — Nagyon fontos a helyes arány betartása. Vagyis: minket elsősorban a szakma kötelez. Tehát közéleti tevékenységgel semmiképp nem pótolhatjuk azt, amit szakemberként elmulasztottunk megtenni a falu érdekében. Ha már kellő szaktekintélye van az embernek a faluban, sokkal inkább elfogadják, jobb néven veszik azt is, amit közügyekben, művelődési életben akar keresztül vinni, ugyancsak az ő érdekükben. Magam 15 éve dolgozom termelőszövetkezetben, de engem mindig az egész falu érdekelt, élete minden vonatkozásával egyetemben. Nem tudtam csak termelési kérdésekkel foglalkozni, amikor azt láttam, hogy távlatilag a tudati tényezők ugyanúgy belejátszanak a falu sorsának alakulásába, mint a mindig előtérben lévő gazdasági ügyek. Torockó például ezért volt különösen fontos szakasz az életemben. Akik ismerik vagy hallottak Torockóról, azok tudják, hogy e község gazdag hagyományai milyen sokra kötelezik a Székelykő alatt lakókat. Két irányba is szerettem volna hatni: egyrészt a hagyományokat, az adottságokat az emberekben tudatosítani, másrészt egy olyan korszerű szemléletet, közösségi szellemet kialakítani, hogy az itt élők beépíthessék megtartó hagyományaikat a jövendőbe. Persze, nem egyedül dolgoztam: közösen a Harmath-és a Simándi-házaspárral, Vincze Zoltánnal, Varga Gyulával és másokkal... Az eredmény? Az a nyolc év, amit együtt töltöttünk, úgy látszik, túlságosan kevésnek bizonyult ahhoz, hogy konkrét eredményeket soroljak fel. Meg ennek a munkának nem is olyan a természete, hogy azonnali hatása mutatkozzék. A hiánya viszont sokkal hamarabb kiütközik. Mindenesetre próbálkozások, kísérletek sorozata volt az a nyolc esztendő azért, hogy a torockói értékek, adottságok tudatosításával a község belső élete, közösségi ereje megszilárduljon, s ugyanakkor azért is, hogy Torockót újból be lehessen kapcsolni a tágabb közösség művelődési, szellemi vérkeringésébe. Hogy egymást kölcsönösen erősíthessék. Mert Torockónak nemcsak múltja van — jövője is. Ha ezért a jövőért okosan dolgozunk. Ha úgy fejlesztik tovább a községet, hogy a jelenlegi vonzó, nagy érdeklődésre számot tartó falukép megmaradjon: előbbutóbb ún. turistafalu lehetne. Ha a múzeumot úgy fejlesztenék tovább, hogy a történelmi és néprajzi értékek mellett a jelen értékei is helyet kapjanak benne. Mert Torockó köztudomásúlag képzőművészeink állandó ihletője. A XI. pártkongresszus tiszteletére szerveztünk is egy kiállítást ezekből az alkotásokból, nagy sikere is volt, de a folytatás épp a megyei művelődési szervek meg nem értése folytán — elakadt... Holott épp nekik kellene felkarolniuk minden ilyen spontán, alkotó kezdeményezést. — Tökéletesen egyetértek ezzel. Olvastam a Fehér megyei Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság 1975. július 29-én kelt 806-os számú átiratát, amelyben azt hozzák a torockói múzeum vezetőségének a tudomására, hogy nem támogatják az állandó képzőművészeti kiállítás gondolatát, mivel a torockói múzeum köztudomásúlag néprajzi és népművészeti jellegű. Ehhez egyelőre csak ennyi hozzáfűznivalóm lenne: valószínűleg az átirat megfogalmazásakor még nem ismerték azokat az intézkedéseket, amelyek azt célozzák, hogy a községi múzeumok figyelme ne csak a múlt tárgyi és szellemi értékeire terjedjen ki, de ölelje fel immár a jelen kétségtelen értékeit is. Én hiszem azt, hogy hamarosan beszámolhatunk a torockói ihletettségű vagy a torockóiakhoz szóló műveket bemutató állandó jellegű képzőművészeti kiállítás megnyitásáról. CSEKE PÉTER 2 Falvak Dolgozó Népe Széki tánc