Falvak Népe, 1991 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1991-01-05 / 1. (55.) szám

Még egy év... Tovatűnt egy év, még egy év, amelyhez oly sok reményt, álmot fűztünk tavaly decemberében. Nem sok valósult meg belőlük, legtöbb menet közben szétfoszlott, elillant. Pedig a tavalyi esztendőfordulón szentül hittük, hogy a sok nyomorúságos, gerinchajlító esztendőt, már csak egy nyugodtabb, boldogabb követheti, mert a nehezén túlestünk. Hittük azt, hogy végrevalahára megnyugodhatunk, mert nem volt hiábavaló a harc, a sok áldozat, lemondás. S lám ismét becsapódtunk, csalódtunk ... Mert nem következett be enyhülés sem a politikában, sem a gazdasági életben, még kevésbé otthonainkban. A kommunista dinasztiát ugyan megdöntöttük, de újabb dinasztia kerül az élre, mely csak az örökös ígéretekkel halmoz el, s ha sikerül neki, újra meg újra félrevezet, becsap. Legfőbb célja nem a válságból való kilábalás, a gazdasági helyzet talpraállítása, hanem a hatalom foggal-körömmel való megtartása. Járom az országot, figyelem az emberek arcát, de a vidámságnak nyoma sincs sehol. Szinte ugyanazok a szomorú, gondterhelt arcok, mint hajdanán. Minek is örvendhetne az ember, ha szinte a minimális létfenntartáshoz sem futja havi fizetéséből, ha az üzletek polcain még nem mutatkozott az eredményes piacgazdálkodás, ha most is a szegénység lengedezik mindenhol. Narancs, banán vagy bár egy zacskó cukorka, álom lett ez már a gyermekek számára. Alig akad itt-ott egy-egy fenyőfaág, s arra is csak díszeket aggathat az ember. Tűnődöm, vajon mit hozhat még az új esztendő, sűlyedhetünk-e még ennél is alább? S egyáltalán lesz-e nyugalom, béke és megértés az emberek házatáján? De úgy érzem nem csak anyagiakban szegényedtünk így el. Valami egyéb is hiányzik. Szürke hétköznapjaink hercehurcájában eltűnőben a jó szó, az őszinteség, a jó szendék, az egymás sorsa iránti érdekeltség, az amit más szóval emberséges magatartásnak neveznék. Egyre több a goromba, meggondolatlanul elejtett szó, oly gyakori lett a sértegetés. Durvák, idegesek az emberek, e egyre kevesebben tudják, érzik azt, hogy az emberek kapcsolatában az a legszebb ha lélekben is tudunk egymásnak valamit nyújtani. Ne fukarkodjunk hát a jó szóval, a bíztatással, hiszen ez kerül a legkevesebbe, ezért nem kell pénzt kiadni. Végezetül pedig a hagyományos jókívánságok mellett valamennyi olvasónknak, de nem csak nekik, azt kívánom, hogy hozzon az új esztendő több szeretetet, megbecsülést s tiszteletet minden ember hajlékába. BOGA ANNAMÁRIA réu Falvak Népe A Romania Liberă december 18-i számában, Élelmiszerfölöslegek címmel a következő tudósítás jelent meg: Németországban és a Közös Piac más országaiban az élelmiszerfölöslegek gyorsan növekednek, s ezt a fölösleget sem az országban, sem a határokon kívül nem tudják értékesíteni. A német szakértők adatai szerint az eladhatatlan élelmiszertartalékok rekord mennyiséget értek el az utolsó évtizedben, ezt a helyzetet egybehangzóan drámainak tekintik. Csak a Közös Piac államaiban mintegy 400 ezer tonna vaj, 350 ezer tonna tejpor, 600 ezer tonna marhahús és 12 millió tonna gabona gyűlt fel. A gyümölcs-, zöldség- és borfelesleg mennyiségét nehéz megítélni, mert ezt rendszeresen megsemmisítik. Az eladhatatlan tartalékok felhalmozódásának oka, hogy a nyugati kormányok nagy összegeket utalnak át a mezőgazdaság támogatására. Egyes előrejelzések szerint a Közös Piac államai 1991-ben 20 milliárd márkánál többet költenek majd, az utóbbi években felhalmozódott hús-, vaj- és gabonahegyek felszámolására. A tudósítás kapcsán érdemes hazai mezőgazdaságunk néhány jelenségére felfigyelni. Például arra, hogy Nyugat- Európában nem a rekordhozamok elérése a gond, sőt évente sokmillió márka kiadással igyekeznek megakadályozni az eladhatatlan feleslegek felhalmozását. Lám, ott nem a lakosság jó élelmiszerellátásának biztosítása nyugtalanítja a kormányt és senki sem töri emiatt újabb földreformok, földtörvények megalkotásán a fejét. Mert a föld ott jó kezekben van, a gazdák értik a dolgukat, az államnak csak az a feladata, hogy fenntartsa a piac egyensúlyát, s ha a szociális viszonyok úgy kívánják, állami támogatással befolyásolja a farmerek igyekezetét. Mindezt politikai és ideológiai megfontolások nélkül, az egész nemzet jóléte érdekében. Végső fokon nálunk is ez volna a Mikor érjük meg _ mi is?_ cél, de ehhez előbb tőkére volna szükség, ami sajnos, még nincs, sőt azt sem tudjuk, honnan igényelhetnénk. A nyugatiak csak akkor adnának, ha törvényesen garantálnánk a befektetéseiket. Amíg ez hiányzik, addig érthető, hogy nem bíznak meg bennünk, s addig hiába mutogatjuk a legkedvezőbb elképzeléseinket az országról, pénzt nem kapunk. Nem mintha nem volna pénzük, hiszen az Európai Gazdasági Közösség most is kénytelen 20 milliárdot költeni az eladhatatlan élelmiszertartalékok felszámolására. Vajon mikor lesznek végre ilyen gondjaink nekünk is, akik még sorbaállunk a kenyérért, vajért s a szójaszalámiért? Sokan azt kérdik: ha ennyire nyomja őket, miért nem lökik ide nekünk azt a fölösleget. De vegyük végre tudomásul, hogy amíg nálunk nincs demokrácia, addig segítségre sem számíthatunk. S végső soron van-e egyáltalán szükségünk erre a segít- ■ ségre? Úgy néz ki, igen, igaz a kor- mány szerint a parasztok a hibásak, mert otthon halmozzák fel a gabonát, , ezért kell továbbra is jegyre osztogatnunk egyes élelmiszereket. De én tudom, hogy egyetlen gazda sem tartaná a csűrben, hombárban, padláson a termékeit, ha az állam tisztességes felvásárlási árakat ajánlana érte. De nem ajánlott még késő ősszel sem, amikor még lehetett volna valamit vásárolni. Régi igazmondás, hogy a bizalom és a kölcsönös segítőkészség pénzt és jólétet hoz, a hazudozás és a bizalom hiánya pedig csak nyomorúságot. Az angolok szerint kétféleképpen lehet hazudni: vagy eltagadjuk az igazat vagy látványos statisztikákkal manőverezünk. Sajnos a mi kormányunk vezetői mindkét ágon „szakértőnek“ bizonyultak. Hogy megtartsák a hitüket a tévében is szinte estéről estére elmondanak egy-egy újabb mesét a gazdasági reformokról. Arról persze mindannyian meggyőződhetünk, hogy az ilyen szavak mennyit érnek. S az is világos már, hogy a mi kormányunk reformtörekvéseiből — s a parlamentre erőszakolt földtörvénytervezetéből — sose lesznek milliárdos értékű, eladhatatlan élelmiszertartalékaink. BÍRÓ ALBIN A tőzeg jó palántaföld A fejlett országokban a palántaneveléshez használatos földeket külön keverőüzemekben állítják elő, nálunk azonban a legtöbb hajtatóüzemben a kertészek maguk készítik. A receptek vidékenként nagy eltéréseket mutatnak, attól függően, hogy milyenek a környéken fellelhető alapanyagok. Az összetevőket elsősorban tapasztalatok alapján választják ki, nagyon ritka a laboratóriumi vizsgálatok eredményei szerinti keverés és műtrágya-készítés. Sajnos, a legtöbb kertész által használt földkeverékben már használt kertiföld a legfontosabb komponens, amely a palántanevelésnél számos betegség forrása. Az ilyen közegben a többéves használat során elszaporodnak a kártevők, a betegségek és télen sem pusztulnak el, mert fagymentes helyen tárolják őket Szerkezetüket tekintve és növényegészségi okok miatt is szaporítóföldnek (magvetéshez) tápkockák készítésére és cserépföldnek egyaránt első helyen javasoljuk az országban fellelhető síkláptőzegeket. Ezek gyengébb szerkezetük ellenére is jobb hő-, víz- és levegőgazdálkodási viszonyokat nyújtanak a palántáknál, mint a lombföldek. Kémhatásuk lúgos. 0,5-1 pH-val magasabb a paprika, a paradicsom és az uborka számára optimálisnak tartott értékeknél. 5—15 térfogatszázaléknyi komposztált fenyőréteg kiegészítésével azonban a kémhatás kedvező szintre állítható be. A tőzeg növényi táplálóanyagokban szegény, használata során a műtrágyakiegészítés nélkülözhetetlen. Ha ezt normál műtrágyákkal oldanánk meg, gondot okozna az induló mennyiség meghatározása. Ha annyit kevernénk bele, amennyit a palánta teljes kifejlődése igényel, a növények az első napokban a túltrágyázás következtében elpusztulnának. Ha pedig csak annyit raknánk a tápkockába, amenynyi még nem okoz perzselést, akkor a tenyészidő végére elfogyna a tápanyagkészlet, így lassított hatású műtrágyát kell adagolni, amelyet a növények fokozatosan lasznosítanak, s amely nem okoz perzselést. A tápkockaföldet érdemes a felhasználás előtt két-három hónappal összeállítani, hogy jól összeérjen. Vigyázni kell azonban, hogy ne száradjon ki, mert a tőzeg újranedvesítése nagyon nehéz. A szaporító vagy magvető földeknél a tápanyagkiegészítésnek kisebb a jelentősége. döntő viszont a tökéletes csirázási feltételek megteremtése. Erre a tiszta tőzeg vagy a homokos tőzeg kiválóan alkalmas. Amennyiben a kitűzdelt palánta fejlődése gyengébb, esetleg leáll és ez a nem kielégítő tápanyag-feltáródásra vezethető vissza, akkor komplex műtrágya 0,2—0,3 százalékos oldatával tápoldatozzunk egy-egy alkalommal. Az unalomig hangoztatott privatizáció nem egy azonnal bekövetkező folyamat. Szerintem egy olyan átmeneti folyamat, amit különböző társulási formáknak kell megelőzniük. Ez leginkább falvainkon fog érvényesülni, ahol a közös gazdálkodásnak kell teret hódítania. Ez szükségszerűség, hiszen az egyéni gazdálkodó nem rendelkezik a földművességhez szükséges eszközökkel. Társulásban lényegesen könnyebb a boldogulás. Elképzelésemn szerint a szövetkezés eme formáiból kirekesztik majd azokat a családokat, akik az elmúlt évek, évtizedek során, „hithű pártosokként“ a gulyáslevesből csak a húst vették ki, a lé maradt a többinek. A társulás alapja, mint minden emberi törekvés kiindulópontja, a közerkölcs. Igen ám, csakhogy van Társulás és erkölcs s amennyien többé-kevésbé bűnösök vagyunk. Gondoljunk csak vissza a közelmúltra: a kollektív gazdaságban mindenki abból élt, amit lopott. Vajon ez a viszonyulásmód nem fog-e tovább virágozni? Jó, hogy a körülmények megváltoztak, de leszokja-e az ember a vérében kiternyészett hamisságot? Megváltozik-e egyik napról a másikra a közerkölcs ? Hosszú élettapasztalatom alapján, sajnos, azt kell mondanom, hogy az emberek egymáshoz való viszonyulásmódjának a megváltoztatásához bizony idő kell. Éppen ezért az alakulóban levő társulások egyelőre csak kényszerűségből fognak létrejönni. Ezeket idővel kisebb, összeforrottabb szövetkezetek fogják felváltani. Ezek alapjai a szoros baráti kapcsolatok, a családi, rokoni közösségek lesznek. Minden bizonnyal az ilyen társulások már tartósak, időtállónak, munkagépekkel rendelkeznek majd, és természetesen képessé válnak minőségi termények előállítására. Ez a folyamat egy holland típusú mezőgazdaság kialakulásához fog vezetni. Nagy közösségben, nagybirtokon csak az állami vállalatoknak érdemes majd gazdálkodniuk. Vetőmagtermesztő, állatnemesítő üzemek továbbra is fenn fognak maradni. Ezt külföldi tapasztalatok alapján — korkövetelmény. HORVÁTH ZOLTÁN EITOTRON Több ország kutatóinak együttműködésével újfajta vízkultúrá- rendszert — fitotront — fejlesztettek ki. Ebben megdöntött lemezekben nevelik fel a növényeket, s ezáltal egységnyi helyen kétszer akkora felületet hasznosíthatnak. Minden két — egymás felé dőlő — lemez egy-egy egységet alkot. Minden egységben külön szabályozzák a vizet és a fényt, a hőmérsékletet, a levegő nedvesség- és szén-dioxid tartalmát. A tápanyagokat a lemezek hátoldalán közvetlenül a gyökerekre juttatják. Minthogy a növényeknek nem kell a tápanyagot a talajból felszívniuk, és mert kellő mennyiségű oxigén, széndioxid is a rendelkezésükre áll, jóval gyorsabban fejlődnek, mint a szabadföldi termesztésben. Továbbá, nincs szükség arra, hogy a növényeket a kártevőktől megóvjuk. Az a kérdés sem vetődik fel, hogy a talaj megfelelő minőségű-e, így a fitotron a világon bárhol működtethető. Persze, a vízkultúrás növénytermesztés sem éppen olcsó mulatság. Az újfajta eljárással főképp zöldségfélék, fűszernövények termeszt Olvastuk hetők, de kísérletek folynak annak eldöntése végett, hogy az nem volna-e alkalmas gyümölcsök termesztésére is. GILSZTAFOGO Egy steinhuserbergi ökológiai központban a talajminőség meghatározása céljából gilisztafogó készüléket fejlesztettek ki. A gilisztákat villanyáram segítségével „előcsiklandozzák“ a talajból, majd megszámlálják őket, ugyanis az egységnyi területen lévő gilisztasűrűségből következtetni lehet a talajminőségre. A készülék tulajdonképpen hosszú rézrudakból áll, amelyeket elektródokkal kapcsolnak össze. Az elektromos mező ingerli a gilisztákat, azért a felszínre jönnek, maradandó károsodást azonban nem szenvednek. VESZÉLYES A dán szakemberek a cukorrépa veszélyes vírusbetegségére, a rizomániára hívják fel a figyelmet. A cukorrépa AIDS-ének is nevezhető betegsége először a nyolcvanas évek elején ütötte fel a fejét, azóta pedig megállíthatatlanul terjed. A kórokozó vírus egy csaknem valamennyi talajtípusban megtalálható gomba útján terjed, a vetőmaggal nem. A fertőzés tavasszal, illetve kora nyáron következhet be, különösen akkor, ha az időjárás meleg és a talaj nedves. A betegség a répagyökér menynyiségének, illetve cukortartalmának nagymértékű csökkenését idézi elő. Olaszországban például már olyan fertőzés is előfordult, hogy a termést nem volt érdemes betakarítani, ezért nyersanyag híján cukorgyárakat zártak be. Az egyetlen védekezési lehetőség: a betegséggel szemben ellenálló, illetve toleráns fajták kinemesítése. Az alkalmazkodóképességükről hírhedt vírusokkal szemben azonban nem könnyű felvenni a harcot. A legkorszerűbb géntechnológiai módszereket alkalmazva is előreláthatólag leghamarabb az ezredfordulón kerülhetnek a köztermesztésben.