Fehérvári Hiradó, 1880. január-június (1. évfolyam, 1-54. szám)

1880-06-30 / 53. szám

1. évi folyam. OS----------------------------------------------in A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve: Egy évre ..... 6 frt. — kr. Fél évre..................3 frt. — kr. # Negyed évre ... 1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől foga­dunk el. — A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetési és hirdetési díjak egyenest a „Fehérvári Híradó“ szerkesztőségének (Vörös­­marty-tér 6-ik sz.) czimrendők. Kéziratok nem küldetnek vissza. TÁRSADALMI HETILAP, 1880. junius 30. 53­ szám. Meg­jelen hetenként kétszer szerdán és szombaton. Nyílttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Hirdetmény a 30 kr. bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor egyszeri beigtatásért 4 kr. Többszöri beigtatásért olcsóbban számittatik. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Buda­pesten : Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Hasenstein & Vogler, H. Swhatek, Op­­pelik L. és Mosse Rudolf. Frankfurtban: Daube & Comp. tK___________________________/ti Előfizetési felhívás. Lapunk maholnap az új félévbe lép. Minden lehetőt elkövettünk, hogy minél tartalmasabbá, érdekesebbé és mulattatóbbá tegyük, mennyiben értünk ezért, azt tisztelt olvasóink ítéletére bízzuk. Képviseltük a gazdászat, ipar, különösen a nevelés ügyét, jövőre sem tévesztjük szem elől e három tért. Kérjük eddigi tisztelt olvasóinkat az előfizetés megújítására és szíveskedjenek újakat toborzani, mert csak tömeges pártolás mellett lehet még jobbat adni. Az iskolatanító és jegyző urakat az eddigi kedvezményben részesítendjük, tudassák ezt tiszt­társaikkal. Lapunk ára: Egész évre.......................6 frt. — kr. Fél évre...........................3 frt. — kr. Negyed évre....................1 frt. 50 kr. Tanitó s jegyző uraknak: Egész évre.......................4 frt. Fél évre...........................2 frt. Negyed évre....................­ frt. Hirdetések, előfizetések, szóval minden közle­mény alólírt szerkesztőhöz küldendő. Boross Mihály, felelős szerkesztő. Észrevételek az észrevételekre. A „Híradó“ utolsó számának vezérczikke alatt egy ismeretlen úriember nevével találkoztam, ki nevet­séges harczot indított amaz életre való eszmék ellen, melyeket egy kiváló tanügybarát kipróbált taktikával védelmezett. Attól tartok, hogy néptanítóink között nem akad egy sem, ki arra a kétes sikerű feladatra vállalkoznék, hogy eloszlassa azokat a téves fogalmakat, melyek bi­zonyos Stern Sámuel gondolatvilágába furakodtak. Laikus létemre ezért nyúltam a tollhoz s mert tudom, hogy könnyen tehetem, Stern S. úr kéretlen czikke fölött elmondom észrevételeimet. Mielőtt azonban a dologra térnék, kijelentem, hogy én nem a czikkíró kedvéért vállaltam el ezt a kelletlen szerepet s jobbadán csak azért nem hagyom szó nélkül az ő észrevételeit, mert attól félek, hogy azokban a körökben, melyek okszerű tapasztalatok dolgában vele egy színvonalon állanak, hívőkre talál.— Stern urnak minden egyes sorából kirí a czikkirási viszketeg s és azért nem is veszem komolyam az ő állításait. Közön­séges iskolai dolgozatnak tekintem ügyetlen firkáját, mely rászorult a tanár korrekcziójára! Jóakaratulag ajánlom Stern úrnak, hogy jövőre csak asztalfiókja számára készítsen tanügyi czikkeket, s ha már épenséggel a nyomtatott betű dicsőségére áhí­tozik, várja be, míg a napirenden levő kérdés fölött illetékes egyének eszmét cseréltek. Csak azután írja meg czikkét s nyomassa ki a maga költségén. Akkor legalább nem olvassa el senki.... Közleményének elején azt mondja Stern úr, hogy népünknek nem az képezi egyedüli feladatát, hogy földjét mivelje, hanem az is, hogy ipart és kereske­delmet űzzön, mert e nélkül nem versenyezhetünk a külfölddel. Ez a Stern úr „nép“ fogalmának ismerete nélkül fogott czikkének megírásához. Azt véli a szegény, hogy e három betűből álló kitétel magába öleli mindazon néposztályokat, melyek arra vannak hivatva, hogy a szellem- és pénzarisztokrácziáját a szükséges élelemmel, kényelemmel és ruházattal ellássák. Pedig hát ha „népről“ van szó, sohase gondoljon a czikkíró úr fűrészelő asztalosra, szegelő vargára, öl­­tögető szabóra, hanem gondoljon azokra a gatyás pá­rnákra, a kiket ott talál a falvak nádfödeles kunyhóiban s a jó isten szabad ege alatt, munkálva azt a földet, melyet már a teremtés idején az ö­dessortjukba osztott be a mindenség ura. Hát bizony kedves Stern úr, ennek a népnek „egyedüli föladatát,“ képezi a földmivelés. Ha mezei munkájának végeztével háztartási czikkek készítésére adja magát, azt mondjuk felőle, hogy igazán szorgal­matos, világra való ember s megél a jég hátán is. Lássa czikkíró ur, ez a nép kereskedéssel is fog­lalkozik. Áruba bocsátja azokat a portékákat, melyeket a véres verejtékkel munkált föld nyújt neki. (Hiszen, ha azt akarja Stern úr, hát nincs a kerekvilágon em­ber, a ki nem üzérkednék.) De hát azért nem kíván­hatja senki (legföljebb a félkegyelmű), hogy ez a nép ne bajlódjék a földmiveléssel, hanem „gsefteljen.“ — Effélét mondott Stern úr is, de elfelejtette, hogy ha az a boldogtalan nép odahagyná a természetének meg­felelő foglalkozást, úgy járna, mint maga Stern úr, ki spiritus nélkül akart likőrt gyártani.... Ha nem munkálná a földjét, ha nem teremne bora, búzája, ugyan mivel kereskednék? — Igazán nevetséges dolog, ha valaki erőnek­ erejével meg akarja c­áfolni azt a jó véleményt, melyet embertársai felőle táplálnak. Szorgalmas újságolvasónak látszik Stern Sámuel úr, mert megtartotta emlékezetében azt a közös refraint, mely nélkül Magyarországon közgazdasági vezérczikket írni nem lehet. Azt tudniillik, hogy régi baja e szegény hazának, hogy a földmivelő államok számát gyarapítja. Sokan mondották ezt kivált az újabb időben. De legyen meggyőződve a czikk írója, hogy mikor Zichy Jenő gróf e szavakat zászlajára irta s meginditá azt a mozgalmat, melynek még Stern Sámuel ur is kellő fontosságot tulajdonit, esze ágában sem volt, hogy ezt a szegény magyar népet és foglalkozása ellen lázitsa s e boldogtalan haza aprajából­ öregjéből iparosokat fa­ragjon! — Ennek a mozgalomnak az a czélja uram, hogy a magyar haza iparát, mely régóta sínlődik fej­letlen állapotában, arra a színvonalra emelje, melyen a külországok versenyre késztő ipara áll. E nemzeti reform emberei a­­nakban sem gondolnak arra, hogy a szántóvető kezéből kivegyék a kétszarvu ekét s he­lyette kalapácsot nyomjanak a markába. ...Mindössze két sornyi igazság van a Stern úr czikkében s ezt szószerint ide ígtatom: „A népiskola czélja nem az, hogy exact tudományokkal halmozza el növendékeit.“—Fájdalom, még ezért a két sorért szána-Cizött.­ ly sötét az éjjel! Rengeteg mélyében Fáradtan, remegve férfi lépdel épen; Útjait az ágak el-elzárják, födik, A remény szivében alig él, küzködik; Vaj’ lesz-e menekvés?---------­Pedig már későre lépeget az óra; Oly jó volna oda ledőlni a bóra! Oh de oly hideg van! Fenn a magas égen Csillagok rezegnek a holddal középen; Fennragyogó holdnak bujdosó sugára Letekint az erdő téveteg útjára... A férfi úgy remeg!---------­Fagyasztó szél sivit, a havat is hordja, Szegény utas embert nem védi a rongya! És sehol sincs remény! Ah! — de mégis, — mégis, Lenéz a magasból könyörlőn az Ég is. Ott a távol fak közt a bolygó tüz­e fény­e Remegve csillámlik kis ablaknak fénye. Oly szelíden biztat! Láttára az utas uj erőre éled, Szivébe is újra visszatér az élet. El gyorsan előre! Sietős az útja. Él-e, hal-e addig, megmondni ki tudja? Testén a faágak mély sebeket vágnak Piros vére látszik színén ruhájának, Csak rajta előre! Merevülő teste sebeket nem érez, Egyetlen a vágya: elérni a véghez! Piczi fény vadászlak ablakából árad, Karácsonyi fának fénye vet világot. Körülötte kedves vidám arczok vannak Semmi nyoma nincs ott árnyaló bánatnak! És a nagy örömben Észre sem veszik, hogy hátul áll egy ember. Kinek baja szűnik, s az öröme tenger. Tenger az öröme, mert akiket ott lát, Isten tudná csak, hogy nem halják-e koltát ? Mind ismerős arczok, a kik ottan ülnek, Édes apja, anyja, meg aztán testvérek. — „Édes fiam“ — „Bátyám!“ így fogadják ötét, s mint a nyári repkény A fatörzsön, úgy függ apja, anyja keblén. Messziről szakadt-e a napjait hogy élte ? — Nem kérdik, hisz látják: szenvedés volt érte; Homlokára vésve a felelet ott van: Mit és menyit tűrt el emésztő nyomorban? Csak szívben örülnek, Csak lélekben áldják a karácsony éjét, Melyen a száműzött újra az övék lett. Fokról-fokra. IX. A gyermekgyilkos végnapjai. Elmondom tisztelt olvasónak a gyermekgyilkos történetét s megválhatnánk egymástól, de tudom ma­gamról, kívánja tudni, mi lett belőle, kiállotta-e a tiz évi fogságot? hogy e kíváncsiságot is kielégítsem, el­mondom röviden, a mi a lapári lelkész fentebb közlött levele után négy évvel történt. Ismét Lapárra hívtak hivatalos dolgaim s legel­sőben is a lelkészt kerestem föl. Nem volt otthon s mint cselédétől értettem egy szegény rabnőt kisért sír­jához. — De mindjárt jöhet már, mert jó ideje, hogy elment, — tévé utána s várakoztam. A lelkész nemsokára csakugyan megérkezett s mihelyt meglátott könnyei kidördültek s ez volt legelső szava: „A szegény Karvas Veronát temettem el.“ Hát meghalt nyomorult? kérdem megütközve. Inkább elaludt az Urban! — volt a lelkész válasza és ha már itt van ön, elmondom élete végnapjait. „Elitéltetése után — igy kezdé a lelkész — vasat tettek kezére és lábára s elzárták egy sötétes szobába. Oh a vasbékák zörgése s a lánczsivalkodása úgy tet­szett neki eleinte, mintha meggyilkolt gyermeke sajját hallaná, de az Ur megerősitette az ő szivét. Hat hétig ült magánosan szűk börtönében, senki nem volt vele, csak az Ur, kihez folytonosan imádko­zott. Hat hét múlva a börtönőr némi őrületjeleket vett észre rajta s alispán ur engedelmével ismét szabad lett meglátogatnom. Hat hét múlva a dolgozó rabnők közé tétettem át, hogy szórakozása legyen. A dologházi fe­gyelem szigorú és kemény volt, de Verona mindenki szeretetét s bizalmát megnyerte és mint próféta mű­ködött az elvetemedett nép közt, tanította, oktatta azo­­kat s örült ha csak egyet is megnyerhetett az Istennek tetsző életnek. Tiz hónap múlva levétetett róla a vas, melyben eddig még halnia is kellett, egy év múlva egészsége napról-napra hanyatlott, úgy, hogy utoljára kórházba került, hol bár maga is beteg volt, a súlyo­sabb betegeket kitűnő gonddal ápolta, sőt az evangé­lium örömeivel vigasztalta. Fogsága negyedik évében súlyos beteg lett na­ponként meglátogattam s készítettem a halálra, melytől ő nem rettegett, sőt mint biztos nyugtató angyalt óhajtva várt. — Örömmel halok — suttogá egykor — mert úgy is régen meghaltam a világra nézve. Élek, hanem nem én többé, hanem a Krisztus él én bennem, mert a mit élek e testben az az Isten fiábani hit által van, ki engem szeretett és életét adta értem. Örülök, hogy beteg vagyok mert ez közelebb visz az örökkévalósághoz. Atyám! legyen meg a te akaratod! készen van a te akaratod! készen van a te szolgálód. — Itt elhallgatott, de kis vártáivá dadogá: — Imádkozzunk ! — és én imád­koztam előtte a haldoklók imáját, ő pedig erős hangon utánam rebegte. Egyszerre elnémult a hang s a mint oda tekintek, szeme le volt hunyva s alakai lassanként szederjesedni kezdettek. Elaludt az Urban s eltemet­­tetett fia mellé s a gyilkos ott várja ítéletét áldozatá­val egy sírban. Faragó. X. Végszó. Ez tisztelt olvasó! a gyermekgyilkos rövid, de gyászos és tanuságos élettörténete. Elmondám, hogy tükröt tartsak elődbe, melyen egész iszonyatosságában szemlélhesd a kora nevelés elhanyagolásának borzasztó következményét, s azon tanúságot meríthesd, hogy ha a gyönge gyermekszívet annak idejében nem formálod, nemesíted, késő lesz akkor javítani, midőn a bűn teljes hatalmat vett azon. Másik sokkal magasztosabb tanú­ság az, hogy a bűnből való megtérés sohasem késő és Isten mindig kegyelmébe fogadja a hozzá hittel meg­térő bűnöst. Ezt tudva miért ne követnénk mennyei atyánkat ? Inkább sajnálkozás, mint megvetéssel tekintsük azokat, kik elestek, kiket helyzetük, szenvedélyük vagy gonosz indulatjuk börtönbe juttatott, meggondolva, hogy nekünk sem volna vigaszunk, reményünk és életünk, ha Jézus meg nem szűnt volna. . A templomok ura a börtönök ura is egyszersmind igyekezzünk azért ha javítani akarunk, a börtönöket templomokká változtatni. Boldog, kinek az Ítélet nap­ján Üdvözítőnk igy szól: „Jersek atyámnak áldottai­ bírjátok ez országot, mely megkészittetett világ funda­­mentomának felvettetése előtt, mert fogoly voltam és meglátogattatok. Bizony mondom nektek, hogy a mit egyével az én kicsinyeim közül cselekesztek, annyi, mintha velem cselekednétek.

Next