Fehérvári Hiradó, 1880. július-december (1. évfolyam, 55-105. szám)
1880-10-09 / 82. szám
328 lakosság örömrivalgásai között, elfogadni méltóztatott. Látjuk azután a szabadtanácskozás feltárult sorompóin át az alkotmányos élet küzdhomokjára kilépni a széles látkörű, tapasztalatdús, ragyogó ékesszállású államférfiút, ki nem a közharczos egyszerű kötelességérzetével, hanem a vezér higgadt megfontolásával, a helyzet kívánalmainak idejekorán való bölcs felismerésével utat tört, irányt jelölt; szellemének fényével messze közben világosságot, szivének melegével áldást árasztva környezetére. Voltak Fehérmegyének szép és derült napjai a múltban, de újabb küzdelmeiben a legszebbeket Nagyméltóságod kormányzata alatt élte át, kinek hazaszerte becsült nevéhez az újfejleményű megyének csaknem egész működése, reménye, sikere volt kötve. Nagyméltóságod kormányzata alatt éltük át az újkori államalakulás fejlődési korszakát s legnevezetesebb vívmányait, melyek hazánkat az európai kultur államok sorába emelték. Nagyméltóságod lángelméjének jututott a nagy feladat, az átmeneti korszak nehézségeit legyőzni, s a régi s uj rendszer közötti szakadásokat — a kegyeletben őrzött nemzeti hagyományok sérelme nélkül — áthidalni. Midőn a régi megye falai, alkotmányos szabadságunk ezen egykori erős védbástyái, az újkor fugalma alatt leomlottak s helyettük emelkedett a változott viszonyokhoz idomított uj fejleményü törvényhatóság, kétség és aggodalom fogta el a honfi kebleket, nem tudva, hogy ez ismeretlen intézmény váljon miként leen, képes a már romokban heverő bástyafalakat pótolni, s azon igényeknek megfelelni, melyeket a mai államélet s a fejlődésnek indult társadalmi lét a közigazgatástól napjainkban megvár. —Ámde az aggodalmakat csakhamar honfi megnyugvás váltotta fel, látva, hogy a bölcs vezérlet egy hazafias közönség s talán mondhatjuk egy edzett tisztikar közreműködése mellett miként tette képessé ez intézményt a helyi érdekek igazságos, méltányos gyors kielégítése mellett a modern állam legfőbb célzatának, a szabadság és rend harmóniájának az adott viszonyok között megfelelhetni. — Meggyőző tanúságot tévén arról, hogy lehetnek bár egy kormányzati rendszerek hiányai, de a kormányzat sikere többnyire nem a rendszerben, hanem az annak megvalósítására hivatott tényezők kezébe van letéve. Hazafias örömmel s megnyugvással tapasztaltuk, hogy a nemzet erejét emésztő politikai párttusák a letűnt évtizedek alatt e szent falak közül száműzve, gyűléstermeinkben a koronás király iránti hagyományos hűség, a közjó iránti áldozatkészség, tanácskozási bölcsesség, béke és igazság honoltak; a beszületes törekvés, a zajtalan munkásság, mindenkor elismerésre és méltánylatra, — minden komoly hazafias ügy meleg pártolásra, — minden panasz, kérelem, meghallgatásra s ha alapos volt orvoslásra találván.—Igen! mert Nitóságod bölcsessége, önfeláldozó, lelkesítő példája, mint előttünk magasan világitó fáklya által vezérelve, megyei életünk minden faktora kétszeres készséggel teljesítette hivatásszerű kötelességét. De az ékesszólás hatalmával kellene Mikor aztán odaértek a vén szomorufüz alá, akkor Katinka megkérte atyját, hogy maradjanak ott, neki jól esik ott lenni... az alatt a vén szomorufűz alatt. Egy márványpadra ültek le mind a ketten. És mind a kettőnek a szive tele volt valamivel, egész a csordultig, amit ki kellett önteni mind a kettőnek. Az atya szólott először: — Gyermekem!... Önnek a jövőjéről, a boldogságáról akarok szólani, hallgasson meg.... Jól tudja, hogy maga énnekem mindig a legkedvesebb volt, s azt hiszem nem mond ellene, ha boldogságát óhajtom. Sok udvarlója van, akik kezéért versenyeznek s el akarják nyerni a szivét. Maga mindegyiket kitünteti és mégsem tünteti ki egyiket sem----A közvélemény azt hiszi, hogy Sándorral rokonszenvez, s meglehet a közvéleménynek igaza van, ámbár én kétlem, hogy igaza lenne. Az a rokonszenv lehet csak gyermekkori, de azóta mind a ketten változtak.... Azt hiszem nem csalatkozom, ha tudom, hogy Csoltói Zsiga ma itt volt és öntől a kezét kérte. Gondolom igy volt, s ön azt mondta neki — majd gondolkozni fog s a választ megkapja máskor; mondja meg kérem mit gondolt Csoltói Zsigáról?... — Nem gondolkoztam róla, nem is mondtam neki semmit, hanem azért azt hiszem abból a semmiből Csoltai Zsiga érthetett igen sokat. — Elutasította? Nem. Csak ránéztem, — azzal elment, s úgy gondolom nem is fog többé visszajönni. Az apa nem szólt semmit, elkomolyodott igen, s mikor Katinka meg akarta csókolni, úgy tett mintha nem vette volna észre, s csak is a kezét nyújtotta pillanatra, hogy Katinkának ne legyen ideje még arra se, hogy azt csókolhassa meg. (Vége köv.) lírnom, hogy nagyméltóságod ragyogó élet- s pályájának erényeit, a hír, Trón s a haza szolgálatában és megyénk közjavának előmozdítása közül szerzett elévülhetlen érdemeit e helyen s e pillanatban ecsetelni megkísérthetném. — A szellemi nagyság arányait, a hazaszeretet magasabb nyilvánulását, csak egy bizonyos távolság — csak egy későbbi kor lehet hivatva méltóan feltüntetni! E későbbi kornak van fentartva a történelem tábláira jegyezni, a félszázadot túlhaladó, a haza , a nemzet érdekeinek megvédésére irányzott, érdemekben gazdag közéletnek fényes lánczolatát. Nekünk, most élő nemzedéknek nem ez jutott feladatul. A hála és elismerés az, mely kebleinket feszíti, midőn alkalmat keresünk a valódi honfi érdemek elismerésére és hálaérzetünk bemutatására Ninitsgod iránt, ki dicsteljes életének hajlott korában is — midőn sokan kifáradva a közügyek szolgálatában a nyugalom lágy párnáit keresnék fel — megyénk kormányát ifjú erővel, mesteri kezekkel vezérli példát adva egy egész nemzedéknek, hogy miként kell a hazát szeretni, miként kell érette munkálni és ha kell, életünk maradványát — a nyugalmat is, áldozatul hozni! Fogadja hatóságod mindezekért Fehérmegye hálás közönségének ezen elismerését úgy, mint magas személye iránt érzett őszinte belső tisztelet és válhatlan ragaszkodás önként nyilvánuló zálogát, és a közérzület beszélő kifejezését, hogy a Mindenható engedje még sokáig élni a királyt s a hazát szolgálni! megyénket bölcsességével az emberi életkor legkésőbb szakáig boldogilni! hogy fényes életpályának még messze derengő véghatáránál is hálás szívvel elmondhassa egykor e megye közönsége: minek volt testtel és lélekkel, mienk volt utolsó leheletéig!!! Ez alkalommal is kérvén Nagyméltóságodat, hogy megyénk közönségét és tisztikarát eddig tapasztalt atyai kegyes hajlamába továbbra is megtartani méltóztassék! Tisztelt Közönség! Vannak az emberi életben helyzetek, melyekben a szív túláradozó érzelmeinek kifejezésére a legnagyobb ékesszólási tehetség sem bír illő szavakat találni. Ily helyzetben vagyok és ma gyenge készültségemmel, s a tisztelt közönség csukott ajkaimról s nedves szemeimről alighanem hivebben leolvashatná a hála — és tisztelet — amaz érzelmeinek magyarázatát, melyekkel a t. közönségnek reám árasztott határtalan jósága, szívessége, kegyessége, s engem boldogitó szeretetete keblemet eltölti, semmint erre a legékesebb válogatott szavak elégségesek lennének. — Sokszor és sokak által jön ez már hasonló alkalmakkor— hol valóban érezve, hol eszmét pótló szóllamkint elmondva ; de Boha és senki által nem valóbban és mélyebben érezve, mint általam most. Mert, noha nem segélyezhetem azt, mintha egy egészen váratlan meglepetés előtt állanék, sőt tartózkodás nélkül elmondom, miként a kiszámíthatlan esélyek egyik legkevésbé valószínűje már régebben sejtette velem, hogy a t. közönség engem ezen rendkívüli kitüntetésben részesíteni szándékozik — így időm s alkalmam lett volna gondolatban azzal foglalkozni, hogy ennek bekövetkezésekor legmélyebb hálámat méltóan mi módon fejezzem majd ki? mégis — aki máskor úgy ezen, mint a törvényhozás termeiben az ország és szeretett megyénk közügyei feletti nézelmeimet meglehetős szabatossággal voltam szerencsés kifejthetni — ma teljes képtelenségemet és tehetetlenségemet kell bevallanom azon hálaérzelmeknek csak leggyengébb tolmácsolásra, melyekkel szám csordultig eltelt! S azért engedje a t. közönség, miként csak kevés, keresetlen szóval kijelenthesse i, hogy — miután egy, hason irányban évek előtt nyilvánult kivánalom foganatosítása kérelmemre akkor felejtetett, s ezt mégis — óhajomon kivül—máris kivivé kell szemlélnem, — nem annyira a megtisztelői tény kiváló nyomatékát, mint az ezt előidézett szives hajlam és rokonindulat megbecsülhetlen erkölcsi értékét átérezve, s hálásan méltányolva — mélyen meghatva kijelentsem, mondom , hogy ennyi jóság és kegyesség előtt meghajolni vagyok kénytelen. És, midőn igy igénytelen személyem képmásának e megye egykori nagynevű s fényes állású kormányzói sorában, a felejthetlen, hires, tudós gr. Cziráky Antalné s köztisztelet- és szeretettel környezett fiáé előtt, a haza áldott emlékű bölcsének közelében— e terem falain helyt adatni pirulva látok, — a parányi érdem és pazar jutalom közti aránytalanság által felkeltett aggályaim enyhültét — csupán azon megnyugtató öntudatban kell keresnem, hogy — bármennyire túlhaladták fényes neveikkel és országos érdemeikkel az én csekély személyemet és kötelességhü kis szolgálataimat ezen s azon jeles férfiak, kiknek arczképeit — e terem valódi díszítésére — tőlünk s utódaiktól kértük, várjuk s a t. közönséggel együtt ma újra tisztelettel kérem, és kik közöl különösen nagyérdemű közvetlen elődömé mellett szeretnék a magaménak helyt adatva látni; mégis a haza hű szeretetében, alkotmányos jogaink s szabadságainknak — melyek korszerű átalakításában 32 év előtt nem legkisebb részem volt—a legnehezebb viszonyok közt sem mulasztott határozott védelmezésban, valamint — a mi előttem legszentebb — nemzeti érdekeink mindenkori ápolásában s oltalmazásában, és Fehérmegye erkölcsi s anyagi jólétének előmozdítására s fejlesztésére összes kis erőim megfeszítésével irányzott becsületes törekvésben senkinek ama jeles férfiak közös elsőbbséget engednem nem kell. Igaz, hogy kivált utóbbi tekintetben — az közönség folytonos támogatása, s az érdemes tisztikarnak részemről hálával elismert ernyedetlen közremunkálása mellett is — vajmi kevés — vágyaimnak megfelelő sikert mutathatunk fel, valamint az egész ország által alkotmányunk, visszaállításához kötött nagy remények jó része sem teljesült! De amint a helyhatósági közszolgálat gyarlóságai nem egyedül közegeinek felróhatók, mert Fejér megye tisztikara bármily jeles hivatalos testülettel mérkőzhetik, úgy országos közirajainkat illetőleg nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy sok százados elmaradásunk pótlása, nehezebb feladat, sem hogy alig másfél évtized lefolyta után — kisebb nagyobb tévedések nélkül máris egészen rendezett állapotoknak, és sokkal erősebb, kell, hogy legyen Magyarország s a magyar nemzet európai polgárosító küldetésébe helyhezett hitünk — mely nélkül nagyot s üdvöst alkotni és kivinni nem lehetne, — sem hogy állami s nemzeti viszonyainknak — hazánk, a királyi trón, az összes monarchia — sőt elmerem mondani — egész Közép-Európa állami rendének érdekében fekvő — kedvező alakulását és megszilárdulását — átmenő nehézségek, ephemer bonyodalmak és sajnálandó pártküzdelmek által komolyan veszélyeztetve tarthatnánk, mert a nagy Széchenyi István utolsó akadémiai beszédének zárszavai szerint: „nekünk élnünk s üdülnünk kell, — s élni és üdülni fogunk is, csak hazafias szeretet és egyesség melegítse állandóan vérünket.“ (Éljenzés.) Valamint tehát a t. közönségnek irántam mindig tanúsított szives rokonindulatára s velem mindenkor éreztetett hathatós támogatására csak azzal szerezhettem magamnak némi igényt, hogy e székem elfoglalásakor 15 évvel ezelőtt tett fogadásomhoz híven, egész erőmet és tehetségemet e megye s minden rendű- ur vagy szolga, gazdag vagy szegény — lakói törvényes jogainak fel és lefelé való érvényesítésére s hű gondozására igyekeztem fordítani, úgy, midőn a t. közönségnek irányomban táplált kegyes jó indulata ma tetőpontját érte el, — ezt mással nem hálálhatom meg, mint annak újabb fogadásával: hogy, ha Isten már is hosszúra nyúlt életfonalamat még hosszabra terjedni engedné — megfogyott, de még egészen meg nem tört erőim kis maradékával is Fehérmegye s a testvérvárosi hatóság minden viszonyainak minél kedvezőbb fejlesztésére, történelmi szép hírnevük gondos megőrzésére, s ezeréves helyhatósági szervezetünk s ősi önkormányzatunk csökkent hitelének — lehetőleg szabatos közigazgatás általi — emelésére — akár ezen széken, akár azon kívül — közremunkálni, képezendi hátralevő életnapjaim föladatát, — hogy, ha majdan — félszázadon túl terjedő — nyilvános pályámat valahára bezárandom, erre azon boldogító öntudattal pillanthassak vissza: miként a tisztelt közönség reám halmozott kegyeit, s különösen ezeknek mai megható nyilvánulását meg nem bánva, szerény képmásomat azzal fogja engedni az utódoknak mutattatni, miként voltak ugyan e megyének több nagynevű érdemes kormányzói, — de egy sem, ki Fehérmegyét — szivének legbensőbb melegével — inkább szerette, s annak jóvoltát és elősegíteni élénkebben óhajtotta, buzgóbban és becsületesebben igyekezett volna mint az, kinek — a hazai művészet mester ecsete által kora elfelejtéstől egy időre megóvott — igénytelen alakját a t. közönség — túlságos jóságában — ma ezen megtisztelő, díszes helyre méltatta. Mindezek azonban — mint kezdetben mondom — csak halvány árnyai és gyenge árnyai és gyenge viszhangjai lévén, a keblemet ma zajongva dagasztó érzelmeknek, engedje át. Közönség, hogy — szóval ki nem magyarázható — forró hálámat azon kívánalomba és kérésbe foglalhassam össze: legyen Istentől áldva minden irányban Fehérmegyének és ősrégi hírneves székvárosának hazafias érzelmű lelkes közönsége! és tartson meg továbbá is kegyes jóindulatában és boldogító szeretetében!!! (Viharos, szűnni nem akaró lelkes éljenzés.) * * * A lélekemelő ünnepély lefolyása méltó volt azon férfiúhoz, ki munkássága által a közügyek terén vagyis a haza szolgálatában oda emelkedett, hogy valóban büszkék rX1 „A. 1ST ~Ö" (3- ~ST. Elnöki jelentés a .,Méregyei tantestület“ 1879/80. évi működéséről. Felolvastatott az 1880. szept. 9-kén Székesfehérvárott tartott tant. VI. nagygyűlésen. (Vége. A sárbogárdi járási kör, mint már fennebb érintem, a központból nyert irányelvek szerint 1879. évi aug. 18-kán alakult meg, s a mi felette dicséretes, csupa felekezeti tanitókból. 64. sz. a. hiv. átiratomban szívélyesen üdvözölvén a megalakult sárbogárdi járási kört, kifejezést adtam abbeli reményemnek, hogy a hozzánk csatlakozottak által nemcsak a tant.tagok puszta száma szaporodott, hanem szaporodtak buzgó munkásaink, kik velünk a legszentebb és legfontosabb eszmék szolgálatában karöltve fognak tantestületi czéljaink biztos eléréséért sorompóba szállani. F. é. május 13-án tartott igen látogatott tavaszi közgyűlésükben értekeztek : Kétyi László, Závodszky István, Herder Károly és Magó Károly. Ezen járási körre vonatkozólag az én nézetem az, hogy megyénk déli részében ezen körre nagy feladat megoldása várakozik. A szomszéd Tolnával szemben Fehér megye közművelődési viszonyait előtérbe emelni, ezen járási kör missiójához tartozik. A lefolyt társulati évben a mai nagygyűlésen kívül tartatott 5 választmányi ülés a központban s 10 a járási körökben; a mai gyűlés beleszámításával összesen: 16 gyűlés, amelyekben 25, részint elméleti, részint gyakorlati előadás tartatott. Mai elnöki jelentésemben ugyan a lefolyt társulati évre kellene csak rendszerint szorítkoznom, egy decennium felén azonban túl lévén, úgy a munkakedv élesztése, mint főleg az évtized második felébeni működésünk irányának kellő szabályozása szempontjából szükségesnek tartom kimutatni következőket: 1874. évben történt tantestületi szervezkedésünk óta tartatott 6 nagygyűlés és 30 jár.közgyűlés, amely üléseken összesen 76 előadás volt, következő tárgyak közötti megoszlással: A beszéd- sért. gyakorlatból ... 1 Olvasás- írásból....................................4 Nyelvtanból..............................................6 Számtanból........................................ 8 Földrajzból..............................................7 Történelemből.........................................3 Terményrajzból.........................................4 Természettanból....................................2 Gazdaságtanból.........................................2 Tornászatból..............................................3 Háziiparból..............................................2 Nevelés-oktatástani ért..........................34 Midőn tehát ezen kimutatásból kitűnik, hogy a nevelés-oktatástani előadások, illetőleg elméleti értekezések, részesültek kiváló figyelemben, indokoltnak tartom, ha járási körönként a népiskolai tantárgyak gyakorlati módszeres előadására lesznek szívesek jövőben több súlyt fektetni. Gyakorlati előadások tartásában különösen kitűnt a moóri járás, hol 22 előadás közül 16 gyakorlati volt; ezzel ellenkezőleg az adonyi járásban csak felolvasások történtek. Tantestületünknek volt a 1879 80. társulati évben: 44 tiszteleti-, 3 alapító-, 6 pártoló- és 140 rendes- összesen 193 tagja. Pénztárunk állapotát a később felololvasandó pénztári számadás fogja tüzetesen feltüntetni. Ehelyen csak annyit jegyzek meg, ha a tagdíjak rendesebben folynának be, csak örvendetes gyarapodást lehetnék szerencsés már előre jelezhetni. Könyvtárunk ez idén 15 munkával gyarapittatott. Ehelyen lehetetlen a hála hangján fel nem említenem Tek. Sporzon Pál m.-óvári gazdasági akadémiai tanár úrnak azon mindnyájunkat lekötelező tettét, melynél fogva 1875 óta a szerkesztésében megjelenő, „A gyakorlati Mezőgazda“ czímű igen jeles lapját tantestületünk számára minden díj nélkül küldi meg. Tantestületünket ez évben sem kímélte meg a halál. A vaáli járási kör elnöksége bejelenti Peczina György sóskúti főtanító gyászos elhunytát, s akiről a hiv. jelentés egyszersmind megjegyzi, hogy a járási körnek igen tevékeny tagja volt. Buzgó szelleme hasson tehát át mindnyájunkat, s őrizzük meg emlékét kortársi kegyelettel. Béke porain! Elnöki tisztem szerint fennebbiekben adván számot tantestületünk 1879/80. működéséről, fogadják mindazok, kiknek az eddig elért eredmények kivívása körül osztályrészük van, mély s hálás köszönetemet. Kérem pedig ezenkívül mindnyájokat, támogassanak terhes tisztem körül kifejtett önzetlen törekvésemben jövőre is. Hozza meg Önök mindegyike munkaadóját a cselekvés terére oly kitartó buzgósággal, aminő nemes odaadással jobbjaink a tantestület ügyeit eddig is szolgálták; s higgyék meg, tantestületünk neve nem lészen a hazában ismert Lelkes éljenzések után, Szögyény Marich László egész meghatottan a következő remek beszédet mondotta: FEHÉRVÁRI HÍRADÓ. lehetünk reá, hogy elsősorban magunkénak nevezhetjük : Isten tartsa meg magyar hazánk javára még sokáig!