Fehérvári Hiradó, 1880. július-december (1. évfolyam, 55-105. szám)

1880-10-09 / 82. szám

328 lakosság örömrivalgásai között, elfogadni méltóztatott. Látjuk azután a szabadtanácskozás feltárult sorompóin át az alkotmányos élet küzdhomokjára kilépni a széles látkörű, tapasztalatdús, ragyogó ékesszállású állam­­férfiút, ki nem a közharczos egyszerű kö­telességérzetével, hanem a vezér higgadt megfontolásával, a helyzet kívánalmainak idejekorán való bölcs felismerésével utat tört, irányt jelölt; szellemének fényével messze közben világosságot, szivének mele­gével áldást árasztva környezetére. Voltak Fehérmegyének szép és derült napjai a múltban, de újabb küzdelmeiben a legszebbeket Nagyméltóságod kormány­zata alatt élte át, kinek hazaszerte becsült nevéhez az újfejleményű megyének csaknem egész működése, reménye, sikere volt kötve. Nagyméltóságod kormányzata alatt éltük át az újkori államalakulás fejlődési korszakát s legnevezetesebb vívmányait, melyek ha­zánkat az európai kultur államok sorába emelték. Nagyméltóságod lángelméjének ju­­tutott a nagy feladat, az átmeneti korszak nehézségeit legyőzni, s a régi s uj rendszer közötti szakadásokat — a kegyeletben őrzött nemzeti hagyományok sérelme nélkül — át­hidalni. Midőn a régi megye falai, alkotmányos szabadságunk ezen egykori erős védbástyái, az újkor fugalma alatt leomlottak s helyettük emelkedett a változott viszonyokhoz ido­mított uj fejleményü törvényhatóság, kétség és aggodalom fogta el a honfi kebleket, nem tudva, hogy ez ismeretlen intézmény váljon miként leen, képes a már romokban heverő bástyafalakat pótolni, s azon igé­nyeknek megfelelni, melyeket a mai állam­élet s a fejlődésnek indult társadalmi lét a közigazgatástól napjainkban megvár. —Ámde az aggodalmakat csakhamar honfi meg­­nyugvás váltotta fel, látva, hogy a bölcs vezérlet egy hazafias közönség s talán mond­hatjuk egy edzett tisztikar közreműködése mellett miként tette képessé ez intézményt a helyi érdekek igazságos, méltányos gyors kielégítése mellett a modern állam legfőbb c­élzatának, a szabadság és rend harmóni­ájának az adott viszonyok között megfelel­hetni. — Meggyőző tanúságot tévén arról, hogy lehetnek bár egy kormányzati rend­szerek hiányai, de a kormányzat sikere többnyire nem a rendszerben, hanem az annak megvalósítására hivatott tényezők ke­zébe van letéve. Hazafias örömmel s megnyugvással tapasztaltuk, hogy a nemzet erejét emésztő politikai párttusák a letűnt évtizedek alatt e szent falak közül száműzve, gyűlésterme­­inkben a koronás király iránti hagyomá­nyos hűség, a közjó iránti áldozatkészség, tanácskozási bölcsesség, béke és igazság honoltak; a beszületes törekvés, a zajtalan munkásság, mindenkor elismerésre és mél­­tánylatra, — minden komoly hazafias ügy meleg pártolásra, — minden panasz, kérelem, meghallgatásra s ha alapos volt orvoslásra találván.—Igen! mert Nitóságod bölcses­sége, önfeláldozó, lelkesítő példája, mint előttünk magasan világitó fáklya által vezé­relve, megyei életünk minden faktora két­szeres készséggel teljesítette hivatásszerű kötelességét. De az ékesszólás hatalmával kellene Mikor aztán odaértek a vén szomorufüz alá, akkor Katinka megkérte atyját, hogy maradjanak ott, neki jól esik ott lenni... az alatt a vén szomorufűz alatt. Egy márványpadra ültek le mind a ketten. És mind a kettőnek a szive tele volt valamivel, egész a csordultig, a­mit ki kellett önteni mind a kettőnek. Az atya szólott először: — Gyermekem!... Önnek a jövőjéről, a boldogságáról akarok szólani, hallgasson meg.... Jól tudja, hogy maga énnekem min­dig a legkedvesebb volt, s azt hiszem nem mond ellene, ha boldogságát óhajtom. Sok udvarlója van, a­kik kezéért versenyeznek s el akarják nyerni a szivét. Maga mind­egyiket kitünteti és mégsem tünteti ki egyi­ket sem----A közvélemény azt hiszi, hogy Sándorral rokonszenvez, s meglehet a köz­véleménynek igaza van, ámbár én kétlem, hogy igaza lenne. Az a rokonszenv lehet csak gyermekkori, de azóta mind a ketten változtak.... Azt hiszem nem csalatkozom, ha tudom, hogy Csoltói Zsiga ma itt volt és öntől a kezét kérte. Gondolom igy volt, s ön azt mondta neki — majd gondolkozni fog s a választ megkapja máskor; mondja meg kérem mit gondolt Csoltói Zsigáról?... — Nem gondolkoztam róla, nem is mondtam neki semmit, hanem azért azt hi­szem abból a semmiből Csoltai Zsiga érthetett igen sokat. — Elutasította? Nem. Csak ránéztem, — azzal elment, s úgy gondolom nem is fog többé visszajönni. Az apa nem szólt semmit, elkomolyo­dott igen, s mikor Katinka meg akarta csó­kolni, úgy tett mintha nem vette volna észre, s csak is a kezét nyújtotta pillanatra, hogy Katinkának ne legyen ideje még arra se, hogy azt csókolhassa meg. (Vége köv.)­­ lírnom, hogy nagyméltóságod ragyogó élet- s pályájának erényeit, a hír, Trón s a haza szolgálatában és megyénk közjavának elő­mozdítása közül szerzett elévülhetlen érde­meit e helyen s e pillanatban ecsetelni megkísérthetném. — A szellemi nagyság arányait, a hazaszeretet magasabb nyilvá­­nulását, csak egy bizonyos távolság — csak egy későbbi kor lehet hivatva méltóan fel­tüntetni! E későbbi kornak van fentartva a történelem tábláira jegyezni, a félszázadot túlhaladó, a haza , a nemzet érdekeinek megvédésére irányzott, érdemekben gazdag közéletnek fényes lánczolatát. Nekünk, most élő nemzedéknek nem ez jutott feladatul. A hála és elismerés az, mely kebleinket feszíti, midőn alkalmat ke­resünk a valódi honfi érdemek elismerésére és hálaérzetünk bemutatására Ninitsgod iránt, ki dicsteljes életének hajlott korában is — midőn sokan kifáradva a közügyek szolgá­latában a nyugalom lágy párnáit keresnék fel — megyénk kormányát ifjú erővel, mes­teri kezekkel vezérli­ példát adva egy egész nemzedéknek, hogy miként kell a hazát szeretni, miként kell érette munkálni és ha kell, életünk maradványát — a nyugalmat is, áldozatul hozni! Fogadja hatóságod mindezekért Fe­hérmegye hálás közönségének ezen elisme­rését úgy, mint magas személye iránt érzett őszinte belső tisztelet és válhatlan ragasz­kodás önként nyilvánuló zálogát, és a köz­érzület beszélő kifejezését, hogy a Minden­ható engedje még sokáig élni a királyt s a hazát szolgálni! megyénket bölcsességével az emberi életkor legkésőbb szakáig boldo­­gilni! hogy fényes életpályának még messze derengő véghatáránál is hálás szívvel el­mondhassa egykor e megye közönsége: minek volt testtel és lélekkel, mienk volt utolsó leheletéig!!! Ez alkalommal is kérvén Nagyméltó­ságodat, hogy megyénk közönségét és tisz­tikarát eddig tapasztalt atyai kegyes hajla­mába továbbra is megtartani méltóztassék! Tisztelt Közönség! Vannak az emberi életben helyzetek, melyekben a szív túláradozó érzelmeinek kifejezésére a legnagyobb ékesszólási tehetség sem bír illő szavakat találni. Ily helyzetben vagyok és ma gyenge készültségemmel, s a tisztelt közönség csukott ajkaimról s nedves szemeimről aligha­nem hivebben leolvashatná a hála — és tisztelet — amaz érzelmeinek magyarázatát, melyekkel a t. közönségnek reám árasztott határtalan jósága, szívessége, kegyessége, s engem bol­dogitó szeretetete keblemet eltölti, semmint erre a legékesebb válogatott szavak elégsé­gesek lennének. — Sokszor és sokak által jön ez már hasonló alkalmakkor— hol való­ban érezve, hol eszmét pótló szóllamkint el­mondva ; de Boha és senki által nem valóbban és mélyebben érezve, mint általam most. Mert, noha nem segélyezhetem azt, mintha egy egészen váratlan meglepetés előtt ál­­lanék, sőt tartózkodás nélkül elmondom, miként a kiszámíthatlan esélyek egyik leg­kevésbé valószínűje már régebben sejtette velem, hogy a t. közönség engem ezen rendkívüli kitüntetésben részesíteni szándé­kozik — így időm s alkalmam lett volna gondolatban azzal foglalkozni, hogy ennek bekövetkezésekor legmélyebb hálámat mél­tóan mi módon fejezzem majd ki? mégis — a­ki máskor úgy ezen, mint a törvény­­hozás termeiben az ország és szeretett me­gyénk közügyei feletti nézelmeimet megle­hetős szabatossággal voltam szerencsés ki­fejthetni — ma teljes képtelenségemet és tehetetlenségemet kell bevallanom azon hála­érzelmeknek csak leggyengébb tolmácsolásra, melyekkel szám csordultig eltelt! S azért engedje a t. közönség, miként csak kevés, keresetlen szóval kijelenthesse i­, hogy — miután egy, hason irányban évek előtt nyilvánult kivánalom foganatosítása ké­­relmemre akkor felejtetett, s ezt mégis — óhajomon kivül—máris kivivé kell szem­lélnem, — nem annyira a megtisztelői tény kiváló nyomatékát, mint az ezt előidézett szives hajlam és rokonindulat megbecsül­­hetlen erkölcsi értékét átérezve, s hálásan méltányolva — mélyen meghatva kijelentsem, mondom , hogy ennyi jóság és kegyesség előtt meghajolni vagyok kénytelen. És, midőn igy igénytelen személyem képmásának e megye egykori nagynevű s fényes állású kormányzói sorában, a felejt­­hetlen, hires, tudós gr. Cziráky Antalné s köztisztelet- és szeretettel környezett fiáé előtt, a haza áldott emlékű bölcsének köze­lében— e terem falain helyt adatni pirulva látok, — a parányi érdem és pazar jutalom közti aránytalanság által felkeltett aggályaim enyhültét — csupán azon megnyugtató ön­tudatban kell keresnem, hogy — bármennyire túlhaladták fényes neveikkel és országos érdemeikkel az én csekély személyemet és kötelességhü kis szolgálataimat ezen s azon jeles férfiak, kiknek arczképeit — e terem valódi díszítésére — tőlünk s utódaiktól kértük, várjuk s a t. közönséggel együtt ma újra tisztelettel kérem, és kik közöl különösen nagyérdemű közvetlen elődömé mellett sze­retnék a magaménak helyt adatva látni; mégis a haza hű szeretetében, alkotmányos jogaink­ s szabadságainknak — melyek kor­szerű átalakításában 32 év előtt nem leg­kisebb részem volt—a legnehezebb viszo­nyok közt sem mulasztott határozott védel­­mezésban, valamint — a mi előttem legszen­tebb — nemzeti érdekeink mindenkori ápo­lásában s oltalmazásában, és Fehérmegye erkölcsi s anyagi jólétének előmozdítására s fejlesztésére összes kis erőim megfeszíté­sével irányzott becsületes törekvésben sen­kinek ama jeles férfiak közös elsőbbséget engednem nem kell. Igaz, hogy kivált utóbbi tekintetben — az­ közönség folytonos támogatása, s az érdemes tisztikarnak részemről hálával elismert ernyedetlen közremunkálása mellett is — vajmi kevés — vágyaimnak megfelelő sikert mutathatunk fel, valamint az egész ország által alkotmányunk, visszaállításához kötött nagy remények jó része sem teljesült! De a­mint a helyhatósági közszolgálat gyar­lóságai nem egyedül közegeinek felróhatók, mert Fejér megye tisztikara bármily jeles hivatalos testülettel mérkőzhetik, úgy or­szágos közirajainkat illetőleg nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy sok százados elmaradásunk pótlása, nehezebb feladat, sem hogy alig másfél évtized lefolyta után — kisebb nagyobb tévedések nélkül már­is egészen rendezett állapotoknak, és sokkal erősebb, kell, hogy legyen Magyarország s a magyar nemzet európai polgárosító kül­detésébe helyhezett hitünk — mely nélkül nagyot s üdvöst alkotni és kivinni nem lehetne, — sem hogy állami s nemzeti vi­szonyainknak — hazánk, a királyi trón, az összes monarchia — sőt elmerem mondani — egész Közép-Európa állami rendének ér­dekében fekvő — kedvező alakulását és megszilárdulását — átmenő nehézségek, ephe­mer bonyodalmak és sajnálandó pártküzdel­mek által komolyan veszélyeztetve tarthat­nánk, mert a nagy Széchenyi István utolsó akadémiai beszédének zárszavai szerint: „nekünk élnünk s üdülnünk kell, — s élni és üdülni fogunk is, csak hazafias szeretet és egyesség me­legítse állandóan vérünket.“ (Éljenzés.) Valamint tehát a t. közönségnek irán­tam mindig tanúsított szives rokonindulatára s velem mindenkor éreztetett hathatós tá­mogatására csak azzal szerezhettem magam­nak némi igényt, hogy e székem elfoglalá­sakor 15 évvel ezelőtt tett fogadásomhoz híven, egész erőmet és tehetségemet e megye s minden rendű- ur vagy szolga, gazdag vagy szegény — lakói törvényes jogainak fel és lefelé való érvényesítésére s hű gon­dozására igyekeztem fordítani, úgy, midőn a t. közönségnek irányomban táplált kegyes jó indulata ma tetőpontját érte el, — ezt mással nem hálálhatom meg, mint annak újabb fogadásával: hogy, ha Isten már is hosszúra nyúlt életfonalamat még hosszabra terjedni engedné — megfogyott, de még egészen meg nem tört erőim kis maradé­kával is Fehérmegye s a testvér­városi ha­tóság minden viszonyainak minél kedvezőbb fejlesztésére, történelmi szép hírnevük gon­dos megőrzésére, s ezeréves helyhatósági szervezetünk s ősi önkormányzatunk csök­kent hitelének — lehetőleg szabatos köz­­igazgatás általi — emelésére — akár ezen széken, akár azon kívül — közremunkálni, képezendi hátralevő életnapjaim föladatát, — hogy, ha majdan — félszázadon túl ter­jedő — nyilvános pályámat valahára bezá­­random, erre azon boldogító öntudattal pil­lanthassak vissza: miként a tisztelt közönség reám halmozott kegyeit, s különösen ezek­nek mai megható nyilvánulását meg nem bánva, szerény képmásomat azzal fogja engedni az utódoknak mutattatni, miként voltak ugyan e megyének több nagynevű érdemes­ kormányzói, — de egy sem, ki Fehérmegyét — szivének legbensőbb mele­gével — inkább szerette, s annak jóvoltát és elősegíteni élénkebben óhajtotta, buzgób­ban és becsületesebben igyekezett volna mint az, kinek — a hazai művészet mester ecsete által kora elfelejtéstől egy időre meg­óvott — igénytelen alakját a t. közönség — túlságos jóságában — ma ezen megtisz­telő, díszes helyre méltatta. Mind­ezek azonban — mint kezdetben mondom — csak halvány árnyai és gyenge árnyai és gyenge viszhangjai lévén, a keb­lemet ma zajongva dagasztó érzelmeknek, engedje á­t. Közönség, hogy — szóval ki nem magyarázható — forró hálámat azon kívánalomba és kérésbe foglalhassam össze: legyen Istentől áldva minden irányban Fe­hérmegyének és ősrégi hírneves székváro­sának hazafias érzelmű lelkes közönsége! és tartson meg továbbá is kegyes jó­indu­latában és boldogító szeretetében!!! (Viha­ros, szűnni nem akaró lelkes éljenzés.) * * * A lélekemelő ünnepély lefolyása méltó volt azon férfiúhoz, ki munkássága által a közügyek terén vagyis a haza szolgála­tában oda emelkedett, hogy valóban büszkék rX1 „A. 1ST ~Ö" (3- ~ST. Elnöki jelentés a .,Mér­egyei tantestület“ 1879/80. évi működéséről. Felolvastatott az 1880. szept. 9-kén Székesfehérvárott tartott tant. VI. nagygyűlésen. (Vége.­ A sárbogárdi járási kör, mint már fennebb érintem, a központból nyert irány­elvek szerint 1879. évi aug. 18-kán alakult meg, s a mi felette dicséretes, csupa fele­kezeti tanitókból. 64. sz. a. hiv. átiratomban szívélyesen üdvözölvén a megalakult sárbo­gárdi járási kört, kifejezést adtam abbeli reményemnek, hogy a hozzánk csatlakozottak által nemcsak a tant.­tagok puszta száma szaporodott, hanem szaporodtak buzgó mun­kásaink, kik velünk a legszentebb és leg­fontosabb eszmék szolgálatában karöltve fognak tantestületi czéljaink biztos eléréséért sorompóba szállani. F. é. május 13-án tartott igen látogatott tavaszi közgyűlésükben érte­keztek : Kétyi László, Závodszky István, Herder Károly és Magó Károly. Ezen járási körre vonatkozólag az én nézetem az, hogy megyénk déli részében ezen körre nagy feladat megoldása várakozik. A szomszéd Tolnával szemben Fehér megye közművelődési viszonyait előtérbe emelni, ezen járási kör missiójához tartozik. A lefolyt társulati évben a mai nagy­gyűlésen kívül tartatott 5 választmányi ülés a központban s 10 a járási körökben; a mai gyűlés beleszámításával összesen: 16 gyűlés, a­melyekben 25, részint elméleti, részint gyakorlati előadás tartatott. Mai elnöki jelentésemben ugyan a le­folyt társulati évre kellene csak rendszerint szorítkoznom, egy decennium felén azonban túl lévén, úgy a munkakedv élesztése, mint főleg az évtized második felébeni működésünk irányának kellő szabályozása szempontjából szükségesnek tartom kimutatni következőket: 1874. évben történt tantestületi szer­vezkedésünk óta tartatott 6 nagygyűlés és 30 jár.­közgyűlés, a­mely üléseken összesen 76 előadás volt, következő tárgyak közötti megoszlással: A beszéd- s­ért. gyakorlatból ... 1 Olvasás- írásból....................................4 Nyelvtanból..............................................6 Számtanból........................................ 8 Földrajzból..............................................7 Történelemből.........................................3 Terményrajzból.........................................4 Természettanból....................................2 Gazdaságtanból.........................................2 Tornászatból..............................................3 Házi­iparból..............................................2 Nevelés-oktatástani ért..........................34 Midőn tehát ezen kimutatásból kitűnik, hogy a nevelés-oktatástani előadások, ille­tőleg elméleti értekezések, részesültek kiváló figyelemben, indokoltnak tartom, ha járási körönként a népiskolai tantárgyak gyakorlati módszeres előadására lesznek szívesek jövő­ben több súlyt fektetni. Gyakorlati előadások tartásában külö­nösen kitűnt a moóri járás, hol 22 előadás közül 16 gyakorlati volt; ezzel ellenkezőleg az adonyi járásban csak felolvasások tör­téntek. Tantestületünknek volt a 1879 80. tár­sulati évben: 44 tiszteleti-, 3 alapító-, 6 pártoló- és 140 rendes- összesen 193 tagja. Pénztárunk állapotát a később felol­­olvasandó pénztári számadás fogja tüzetesen feltüntetni. Ehelyen csak annyit jegyzek meg, ha a tagdíjak rendesebben folynának be, csak örvendetes gyarapodást lehetnék szerencsés már előre jelezhetni. Könyvtárunk ez idén 15 munkával gya­­rapittatott. Ehelyen lehetetlen a hála hang­ján fel nem említenem Tek. Sporzon Pál m.-óvári gazdasági akadémiai tanár úrnak azon mindnyájunkat lekötelező tettét, melynél fogva 1875 óta a szerkesztésében megjelenő, „A gyakorlati Mezőgazda“ czímű igen jeles lapját tantestületünk számára minden díj­­ nélkül küldi meg. Tantestületünket ez évben sem kímélte meg a halál. A vaáli járási kör elnöksége bejelenti Peczina György sóskúti főtanító gyászos elhunytát, s a­kiről a hiv. jelentés egyszersmind megjegyzi, hogy a járási körnek igen tevékeny tagja volt. Buzgó szelleme hasson tehát át mindnyájunkat, s őrizzük meg emlékét kortársi kegyelettel. Béke porain! Elnöki tisztem szerint fennebbiekben adván számot tantestületünk 1879/80. mű­ködéséről, fogadják mindazok, kiknek az eddig elért eredmények kivívása körül osz­tályrészük van, mély s hálás köszönetemet. Kérem pedig ezenkívül mindnyájokat, támo­­gassanak terhes tisztem körül kifejtett ön­zetlen törekvésemben jövőre is. Hozza meg Önök mindegyike munkaadóját a cselekvés terére oly kitartó buzgósággal, aminő nemes odaadással jobbjaink a tantestület ügyeit eddig is szolgálták; s higgyék meg, tantes­tületünk neve nem lészen a hazában ismer­t Lelkes éljenzések után, Szögyény Marich László egész meghatottan a követ­kező remek beszédet mondotta: FEHÉRVÁRI HÍRADÓ. lehetünk reá, hogy első­sorban magunkénak nevezhetjük : Isten tartsa meg magyar hazánk javára még sokáig!

Next