Fehérvári Hiradó, 1881. július-december (2. évfolyam, 27-51. szám)

1881-10-09 / 41. szám

lakmározásban dorbézol, nem tudja, hogy holnap váljon lesz-e betevő falatja! A polgárisultság haladásával az ember az anyagi gondok­tól mind inkább mentebbé válik. Tudományával kényszeríti a kopár földet, hogy az számára eledelt teremjen. A földmivelés következtében a puszta édenné válik s a hitvány gaz jóizü ele­dellé idomul át. A műveletlen föld csak kisszámú embercsalá­dokat bírna eltartani, mig művelés következtében a terményeket majdnem tetszésünk szerinti mennyiségre szaporíthatjuk. A bő és soha nem hiányzó eledel következtében a népesség óriási mérvekben növekedik. Angliának 8 millió népessége a Tudorok uralma óta 40 millióra növekedett! A gyors és könnyű közle­kedési eszközök következtében ma már éhínségtől nem kell tartanunk, míg régebben éhhalállal pusztulhatott ki egyik vidék, jóllehet közvetlen szomszédja meg zsírjába fűlt. Igaz, hogy a polgárisultság szüleménye a munka is. De azért ne gondolja senki, mintha őseinknek sülten repült volna a pecsenye a szájukba. A vadász nemcsak napjainkban fárad sokat: fáradniok kellett az ős­vadászoknak is mire kezdetleges fegyvereikkel a konyhájukra megkívántató vadpecsenyét besze­rezhették. Középszámítás szerint 50,000 hold földterületen bír egy vadász saját zsákmányából megélni, s ekkora területnek bebarangolása nem valami kényelmes állapot. Sőt a mi dolgaink legnagyobb, legsúlyosabb részét mai napság a gépek végzik, s ki tudja, nem következik-e be még az az idő is, midőn mindent gépek s a természet erői végeznek helyettünk. Irigyelje hát akárki a vad gondtalan életmódját: én nem vágyom az erdőben termő makk és vackorra! Egyébiránt még az sem mondható, hogy a polgárisultság lázasa, ő főherczeg volt, benne a hazafi összeütközésbe jött a főherczeggel s kénytelen volt e küzdelemben a hazafit feláldozni. Azonban István nádor távozása az országgyűlésen is nagy izgatottságot szült, a­mit nevelt az is, hogy Jellasich kardcsapás nélkül közeledett a főváros felé. A szeptember 24-diki ülésen Kossuth igy szólott: „Lelkemben fel vagyok indulva azon gondo­lattól, hogy az ármánynak, árulásnak nevetséges satkrája, egy nemzet fölötti győzelme, csaknem sikerül, hogy 30—40 ezer potom ember bejő ez országba s úgyszólván kardvágás nélkül elfoglalja az or­szágot. Én nem érzek magamban annyi erőt, hogy ezt tűrjem. Félóra múlva mint az elnök miniszter által kiküldött biztos—de ha nem volnék is kikü­ldve, azon megbízásnál fogva, melyet saját érzetem s a haza veszélye nyújt, megyek a vasúton s megkezdem Czegléden felhívni a népet, hogy tömegestől fegyverbe szálljon. S igy megyek tovább faluról falura. És vagy nem látnak önök többé, vagy látnak mint utócsapatot oly seregnek, mely maga is képes semmivé tenni azon gyalázatos rablócsordát.“ És Kossuth ment és Kossuth hódított. Lángszavára mint az özönvíz után Deucalion sárkányfogaiból ezerenként támadtak a lelkes harczfiak. Pestmegye városai ezerenként adták a harczosokat. Kecske­méten tartott szónoklata alatt a nép szemében a harag és lelke­sedés könyvi ragyogtak s Pest- és Csongrád megyéből pár nap alatt tizenöt­ezer ember indult a Duna felé. Közeledvén a magyar sereg Fehérvár felé, Csányi László kormánybiztos is megérkezett szept. 23-kán s a „fekete sasban“ szállt meg. Csányi László a megtestesült hazafiság a legerélyesebb kormánybiztos volt, a­ki nem ismert mást, mint parancsot és nem tűrt mást, mint engedelmességet. Még az­nap délután kiadta a rendeletet, hogy a magyar sereg keréig, 24 óra alatt ennyi meg ennyi zab, hús, kenyér és bor legyen készen. Az állandó bizottság — csekély személyemet kivéve — régi táblabírákból állott, a­kik a — considera diu — (sokáig tanácskoz­zál) elvében nőttek fel. Mintha savanyú uborkába haraptak, vagy eczetet ittak volna, képük hosszúra nyúlt azon gondolatra, hogy áldásaiban csak a kiváló egyesek részesülnének. A jóllét, me­lyet a tudománynyal járó polgárisultság áraszt és azért áldásos, mert benne számosak, úgyszólván az emberiség minden tagja részesülhet. Hisz ma még a napszámos is oly élvezeteket s oly kényelmet szerezhet magának, a­minőket hajdan még a királyok sem vásárolhattak meg önmaguknak. Sok nyomor jár a polgá­­risultsággal nem tagadom, de megtalálja ugyanaz mindnyájuk számára a gyógyírt is. A fájdalmat nem irthatjuk ugyan ki, de enyhítő, csillapító szerét ismerjük. Sőt gyógyszertárainkban még az erkölcsi fájdalomnak is feltaláljuk enyhítő balzsamát. A vadnépek még a természettől szenvedett nyomoraikon kívül önnön maguk által feltalált kínzásokkal is gyötrik magu­kat. Ismeretes dolog, hogy bőrüket tetovirozzák, orrszimpáikat felhasitgatják, ajkaikat, füleiket megnyujtogatják, fogaikat ki­csipkézik, kihúzzák, fejüket erőszakosan különféle alakokra préselik, vitézségüket e rombjaikon végig hasított sebhelyekkel érdemjelezik. Sőt el se lehetne sorolni, mi mindenféle kínzá­soknak vetik alá magukat részint hiúság, részint tudatlanság következtében. E kínzásoknak jó részét képezi a babonaságból eredt önsanyargatás, melyet bódult képzeletük agyrémeinek hozott áldozatokul tekinthetünk. Váljon nem adhatunk-e hálát azon műveltség s polgárisultságért, mely bennünket mind­ezen kínok s gyötrelmektől megmentett, nem mondhatjuk-e magun­kat szerencséseknek, hogy a tudomány oly szereket fedezett föl számunkra, melyek által még az orvosi szempontból szük­ségessé vált operácziók kínjaitól is megmenekülünk, úgy, hogy ha a műveletlenséggel együtt járó azon bajokat tekintjük, a­melyeknek az ember ezen állapotában részint a természet mos­­tohasága, részint önnön balgasága miatt ki van tétetve: lehet 24 óra alatt oly roppant mennyiségű eledelt kell összeteremteni s bölcs megfontolás után azt határozták, miszerint tudtára kell adni a kormánybiztos úrnak, hogy — infandum jubet — azaz lehe­tetlen s rettenetes dolgot kivan. Kifáradva, pamlagon hevert az erélyes kormánybiztos, midőn a küldöttség Eörsi Nagy Antal személyében megállott előtte. Eörsi Nagy Antal különben is bőbeszédű ember lévén, nagy feneket akart keríteni annak, a mit mondandó volt. — Mit akar? mondja el két szóval — rivalkodott rá Csányi, a mint a nagy feneket észrevette. Eörsi Nagy Antal ilyen parancsoló hanghoz nem lévén szokva, reszketve dadogta, hogy lehetetlen 24 óra alatt__ Csányi be sem várva, hogy hol csattanik, felemelkedett fek­téből s mint a villámot szóró Jupiter dörgé: — Ha 24 óra alatt nem lesz teljesitve rendeletem, mind lógnak az urak. Mars! Eörsi Nagy Antal különben is kékszederjes kövér pirosképü ember volt, most pedig midőn kétségbeesett arczczal közibénk lépett, valósággal megijedtünk, mert arcza olyan volt mint az indigo. Midőn elmondá Csányi szavait, a „lógás“ reménye oly for­radalmárokká varázsolta át az én öreg táblabiráimat, mintha Kos­suth iskolájában nevelkedtek volna fel. Szétfutottunk, mint a karvaly árnyékától megriadt csirke­sereg, húst, bort, kenyeret s zabot teremteni. Én zabot vásárolni Polgáraira mentem id. gróf Batthyány Istvánhoz. Gróf Batthyány Lászlóval a nemzetőr kapitánynyal ta­lálkoztam, midőn alkonyatkor a kastély előtt leszállottam. — Baj van? — kérdé kissé megütközve. — Csányi rendeletére nehány száz mérő zab kell 24 óra alatt, különben kötél csiklandozza meg a nyakunkat — válaszolom tréfásan. — Se baj, lesz zab, menjünk atyámhoz — mondá neki de­rülve s karjára vévén atyjához vezetett. Midőn elmondám az öreg grófnak jöttem czélját, szokott szelíd mosolyával kérdé, hogy kinek kell a zab?

Next