Fehérvári Hiradó, 1881. július-december (2. évfolyam, 27-51. szám)

1881-09-11 / 37. szám

Székesfehérvár, 1881. szeptember 11. 37-i2. szám., II. évfolyam. FEHÉRVÁRI HÍRADÓ. A lap ára KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA, jutányos áron számíttatnak. VEGYESTARTALMU TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A lap szellemi részét illető köz­lemények a szerkesztőséghez (me­­gyeház­ utcza 8. szám) intézendők.­­ Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közle­mények, előfizetési pénzek, hirde­tések a kiadó­hivatalhoz (megyeház­­utcza 8. szám) küldendők. Hirdetések Lapunk számára hirdetések felvétetnek: Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Hasenstein és Vogler, H. Schalek, Oppelik L. és Mossa Rudolf. Rotter & C. Frankfurtban: Daube & Comp. házhoz hordással vagy postán küldve: Egy évre ... 4 frt. — kr. Fél évre ... 2 frt. — kr. Negyed évre . . . frt. — kr. Egy szám ára . — frt — kr. Rízt kell tudni egy gazdásznak? (Vége.) ■ A múlt czikkemben elmondottakra azt válaszolja igen sok gazda, hogy túlságos sokat kívánok a gazdától, az én fogalmam szerint minden gazdának avárott kell végezni, reggeltől estig könyvek közt búvárkodni s a sok tanulás mellett nem marad idő a gyakorlati mezőgazdászaira. A falusi kisbirtokosok pedig a szokott szólásformát fogják használni. „Édes­apám sem bújta a könyveket, mégis megélt, szerzett is s hagyott rám , vagy ha telket s én is megélek, ha a régi módon gazdálkodom is, csak az isten esőt adjon.“ Igaz, hogy megél az ember s szerez is valamit, de hátha okszerű gazdálkodás mellett több kényelmet s több vagyont szerezhetett volna, mert ha csak az esőre támaszkodunk, akkor könnyen felkopik az állunk. A gazdálkodás olyan mesterség, melyen nincs megállapo­dás, ott folytonosan haladni s tanulni kell. Igenis­ még azt is megkívánom, hogy ismerje a természet­­tant. A gazdának az ott környező természettel egyetértésben kell lennie; fülének minden perezben meg kell hallani a termé­szet törvényeit s nincsenek körülmények a mikor azok előtt bedughatni, a gazda szemének figyelemmel kell kisérni a ter­mészet változatos működését s a természet törvényei alapján kutatni, hogy ez miért történt így és nem amúgy. Ha a természet törvényeit mellőzve azok ellenére teszünk, ha a természet tenyésztő erejét túlfeszítjük, szóval bármely túlhajtás s erőltetés nyújthat eleinte némi előnyt, de azután megboszulja magát, mert a pillanatnyi előnyt tartós hátrány követi, a­mire a növények elfajzása s az állatok elkorcsosulása elég szomorú példát nyújtanak. Legjobb a természettel karöltve haladni, törvényeitől el nem térni, akkor minden órának le­­szakasztjuk virágát. Csak tudományos ismeretek árán lehet miveltséget ébresz­teni, nevelni s hatalommá emelt oly hatalommá, a­mely nemcsak erélylyel halad, hanem eredményt is képes a gazdászat terén felmutatni, oly eredményt, mely^nemcsak az élet szük­ségleteit elégíti ki, hanem jólétet teremt,azáltal életünk egész derültté teszi s örök jó kedvben ringat.­­ A" Mindaddig mig a gazda csak annyi haladást tesz, hogy vakon utánoz; mindaddig, mig kutatva s szakismerettel nem működik, folyvást azon veszélynek van kitéve, hogy balfogá­sokat tesz, a­melyek gyakran végromlást, pusztulást okozhat­nak. Az ilyen tapogatódzó s szakismeret nélkül tett kísérleteket követő pusztulások idézik elő azután az újítások iránti bizal­matlanságot, a­minek bizony nem a tudomány az oka, hanem saját szemünk, a mely nem látott be a dolgok mélyébe és saját eszünk, mely a más lábán járt és saját tapasztalatlanságunk, mely majmolt, kapkodott s nem az egyenes után járt. Megczáfolhatatlanul igaz ez a mondat: „A földmivesnek semmire sincs oly nagy szüksége, mint a gondolkozásra.“ A gondolkozásra pedig a tudomány és a gazdálkodás mostani el­hanyagolt állapota elég anyagot nyújt. Gyakorlat és elméletnek karöltve kell haladni a gazdálko­dás terén, ha ok- és czélszerűen azaz úgy akarunk gazdálkodni, hogy az ne csak a reáfordított fáradságot jutalmazza meg, hanem a vagyonosodást is előmozdítsa. Csak az okszerűen űzött gaz­dálkodás fejlődhetik azzá, a­minek kell lennie, jelesül az állam­jólét alapkövévé. A­ki elegendő elméleti ismerettel bír, csak az képes ki­zsákmányolni azon jelenségeket s tapasztalatokat, melyeket a gyakorlat nyújt, mert az képes egyúttal a hatás okát is kifür­készni és felismerni. Hogy azonban a szükséges elméleti ismereteket magunkévá tehessük, szükséges az önképzés, mely ismét képessé tesz arra, hogy az okszerű gazdálkodáshoz szükséges segédtudományokat megszerezhessük. A tulajdonképeni földmivelési ismeretek megszerzésére legalkalmasabbak volnának a gazdasági tanintézetek, mint föld­mivelési népiskolák, melyekben az elméleti segédtudományokat el lehetne sajátítani. Ezeknek szükséges voltát minden miveit állam rég belátta, de azért még sincs annyi mint szükséges volna s úgy látszik nincs is szándék ilyeneket állitani. Külö­nösen hiányzanak nálunk oly intézetek, melyek a falusi kisbir­tokosok tanulni vágyó fiai némi előképzést nyernének. Pedig csak ily intézetek hivatvák arra, hogy az úgynevezett paraszt­­gazdáknak hivatásukra némi ismeretet nyújtsanak. Ennél hasz­nosabbra nem adhatná ki pénzét az állam, mert ezer meg ezer miveit polgárt és jó gazdát teremtene s az államot szellemileg és anyagilag emelné. Mint fentebb is mondom, az állam jólétének alapja a föld­művelés, de hogy ez az alap biztos és tartós legyen, szükséges, hogy a népesség nagy része, mely földmi­veléssel foglalkozik, mivelt legyen. A legnagyobb uralkodók, mint nagy Károly, IV. Henrik, nagy Frigyes, át voltak hatva azon meggyőződéstől, hogy a földmivelés a népek jólétének s az állam felvirágzásának alap­köve, ez nemcsak az anyagi boldogulást alapítja meg, hanem a vallásosságot, erkölcsiséget is emeli, mert a­ki a természettel foglalkozik, annak okvetlenül istennel kell társalogni.

Next