Fehérvári Hiradó, 1882. január-június (3. évfolyam, 1-27. szám)

1882-02-26 / 9. szám

Székesfehérvár, 1882. február 26. 9. szám. III. évfolyam. A lap ára : házhoz hordással vagy 1 postán küldve . Egy évre ... 4 frt. Fél évre.... 2 frt. Negyed évre . 1 frt. Egy szám ára. 10 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (me , Igyeház utcza 8. szám) intézendők. | Réviratok vissza nem adatnak. VEGYESTARTALMU HETILAP, jelen minden vasárnap. | | A lap anyagi részét | \ illető közlemények elő- \ , fizetési, hirdetési pén■ zek a kiadóhivatalhoz ' (megyeház-utcza 8. sz.) intézendők. | Hirdetések jutányosan számíttatnak. | Nyilt tér sora 30 kr. \ \ Bélyegdíj a hirdetések után 30 kr. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál. — Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Haasenstein és Voglernél. Bécsben Hausenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik L.-nél, Y. Hrdlicka, Mosse Rudolfnál, M. Dukesnél. Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál Párisban Mosse Rudolfnál. Árvaügy. v. Előző czikkemben mondom, hogy a sorrendi tárgyalás apellájába megy a kir. táblához, majd a kir. Curiához. Abba míg onnan visszaérkezik a kir. törvényszékhez, keveset mondok, ha azt mondom, belekerül négy hónap. Vagy jóváhagyatik a sorrend vagy nem. Ha nem ... akkor új határidő tűzetik ki a sorrendi tárgyalásra, ha pedig jóváhagyatik, akkor határidő tűzetik ki a vételár felosztásra s megidéztetnek a felek, hitelezők, adófelügyelőség, árverési vevők, szóval iszonyú tömeg nép, a mely mind pénzt vár, diurnumot követel és apasztja a hagyatéki tömeget. Megállapittatnak mint előnyös tételek az adó, százalék, per, végrehajtási, árverési költségek s ezek oly roppant összeget emésztenek fel, hogy az utolsó hitelező majd hanyatt esik ijedtében, hogy neki talán semmi sem jut. Azonban hát kikerül az összes költség s adósság, sőt még marad is pár száz forint az örökösök részére s erről az összes iratok áttételével értesíti a kir. törvényszék az árvaszéket. Az árvaszék végzésileg megkeresi a kir. törvényszéket a maradékpénz kiutalványozásáért s ez megtörténvén, az adóhivataltól kivett 4°/o pénz az árvaszéknél kamatot nem hajtó letétbe helyeztetik s az összes iratok kiküldetnek a kir. közjegyzőhöz a számszerinti osztály megejtése végett, vagyis hogy a 200 forintot ossza fel a négy örökös közt papiroson. No már azt a legutolsó béres is tudja, hogy ha 200 forintot négy felé eloszt, akkor egyreegyre esik 50 forint, de azért a kir. közjegyzőnek ki kell menni a helyszínére, amit nem is bán — felveszi a jegyzőkönyvet olyan ünnepélyességgel, mintha 2000 forintot osztana fel s mivel nem sokkal kevesebb dolga van ha 2000 vagy 200 forintot ir: a fuvar, napidíj, élelmezés summa summarum 15 forint. Fizess, vagy ne örökölj. A közjegyző visszaterjeszti az iratokat gyámhatósági jóváhagyás végett és az árvaszék látván, hogy a 200 frt. igazságosan van négyfelé osztva: az osztályegyességet jóváhagyja, a letétben heverő 200 forintot kiutalványozza s utasítja a központi árvapénztárt, hogy a két nagykorút illető 100 forintot küldje ki a községi elöljárósághoz, a két kiskorúnak pedig külön lapot nyisson s azokon 50—50 forintot elkönyveljen s itt be van fejezve az árvaszék működése. Hát az örökösök nyugton vannak-e, vehetnek-e ködment, kaczamajkát, vagy rúgott borjut az öröklött vagyonon? Dehogy ... nem olyan világot élünk. Pár hét múlva fizetési meghagyást kapnak az örökösök az illetékszabási hivataltól, hogy fizessenek a 2000 forint hagyaték után ennyi százalékot, ennyi pótlékot, ennyi percentet, summa summarum 190 forintot. Képzelni lehet a szegény emberek álmélkodását, mikor a jegyző tudtukra adja, hogy a 200 forintból 190 forintot az államkincstár követel magának. Kapják a tarisznyát, begyalogolnak a székvárosba, egyenesen a szolgabíróhoz, mert hát az az első ember. Nagy lébre föleresztve hozzáfognak nagy soruk előadásához s a szolgabiró — ha humánus ember—türelemmel hallgatja a panaszt, mig ki nem érzi a szagát, hogy ezek a százalék magassága ellen panaszkodnak. Ekkor kimondja, hogy ebben nem segíthet, menjenek máshova panaszra. Menjenek__könnyű azt mondani___de hová menjenek? Elmennek tehát az árvaszéki elnökhöz, mert eddig is az biztatta, az vigasztalta őket, annak is lepanaszolják sorukat, meg is hallgatja, de az sem segíthet. Elmennek az illedelemszabó hivatalhoz, kérnek, rimánkodnak, hogy sok az a 190 frt., de az sem segíthet, hanem felebbezzenek a kir. pénzügyi igazgatósághoz. Ők nem mennek sehova, hanem a királyig viszik a dolgukat s utoljára fiskálishoz botlanak. Az csóválja a fejét, sokalja a százalékot, szidja a kormányt, a finánczot s felvállalja az ügy elintézését, de 20 forinton alul nem. A szegény ember szorultságában mindent megígér s az ügy apellájába megy. Majd egy évig várják, hogy mikor lesznek gazdagokká, mig nem leérkezik a kegyelmes határozat, hogy a 190 forint leszállittatik 170 forintra. Igen ám, de a fiskálisnak meg 20 forintot kell fizetni és igy amit a vámon nyertek, azt elvesztették a réven. A módos telkes polgár fiaiból lesznek házatlan zsellérek, napszámosok és mivel szégyenlenek napszámba menni azon faluban, a hol atyjuk biró, kurátor volt s ott ült abban a szép sárga bundában isteni tisztelet alkalmával az első padban, elhagyják szülőföldjük szép határát s idegen faluba költöznek a hol nem ismerik multjukat. Ugye kedves olvasóm! olyan mint a regény? Igenis az, regény a mindennapi életből. Tudnék még több ily képet felmutatni, de tovább nem untatom olvasóimat. Soross Mihály: A „Fehérvári Híradó“ Tárnia kntaifeól . Könnyezve váltunk. .. . Könnyezve váltunk el egymástól, Remegve borultál reám. A válás kínos mámorában A jó Isten vigasz csupán. Hogy viszont láthatjuk-e egymást, Megmondani ki tudná azt ? Csak egy, hogy nem foglak feledni Nyújt szivemre enyhülést vigaszt. II. Lecsendesült. ... Lecsendesült szivem világa, Feledtem már a bút, a kint: Régen kihalt szerelmem lángja Csendes nyugodt vagyok megint. És most, midőn viszont talállak, Asszony vagy már csinos derék Egy pillantást vetek reád csak.... S szivem a régi lánggal ég! II. Szabó Lajos. Varo to feé(l©t©§ - Rajz. -Rotaágtol. A jelen sorok cziméül vett három szót kérdésnek tesszük föl, vagyis ha azt kérdezzük: „van-e tökéletes boldogság az emberek között?“ — egymástól nagyon is eltérő vélemény-nyilatkozatok meghallgatására lehetünk elkészülve, mert a boldogságról majdnem mindenki más meg más fogalommal bír. A szegény sorsa a földi javakkal bővebben megáldott embertársai életmódjára gondolva rendesen így szokott fölsóhajtani: „Oh mily boldogok a gazdagok!“ a jobbmódúak pedig sokszor a szegények sorsát irigylik, mert hiszen azoknak nincsenek vágyaik s szerintök, akiknek vágyai nincsenek, azoknál lehet csak megelégedés, azokat környékezheti csak a megelégedéssel karöltve járó boldogság. Nem célunk azonban a fölvetett thema fölött lélektani fejtegetésbe bocsátkozni, mivel az rajzunk keretébe egyátalán be nem illeszthető, hanem inkább elvezetjük a nyájas olvasót olyan helyre, hol az előbb föltett kérdésre igenlő választ fogunk nyerni. Kis faluba, melynek egyszerű, nádfedeles házai sugártornyu templom köré vannak csoportosítva — vezetjük a szives olvasót, egyenesen a templom szomszédságába, szőlőlugasokkal borított, bólintgató fák árnyékába rejtett házacskába és az igénytelen lelkészlakba. A lelkészlak bejárata fölött gyorsszárnyú fecskék rebbenése a nyilt tornácz gerendás fedezete felé irányozza figyelmünket s a gerendázat csúcsára rakott fészekből kikandikáló fecskefiúk örvendező csiripelése következtetést hagy vonni a ház lakóinak csendes boldogságára. A csín és tisztaság tekintetéből semmi kívánni valót hátra nem hagyó konyhából balra nyílik tiszteletes Könyves Máté uram magán-, vagyis úgynevezett tanulószobája, ajtaján nagy betűkkel olvasható a „Muzeum“ szó. Ezen czím, az azt jelző helyiséget nem ismerő idegen előtt sajátosnak tűnhetik föl; mi azonban, akik tudjuk, hogy ott sem semmiféle régiségtárgyakat, sem csontvázakat stb. nem fogunk találni, bátran beléphetünk, annyival is inkább, mert a „Múzeumból“ kihallatszó hangok azt hagyják következtetni, hogy tiszt. Könyves Máté uram ezúttal nem kedvencz könyvei olvasásába van elmerülve, hanem családja körében, gyermekei társaságában időzik. — Épen jókor érkezünk. — Öröme van ma a háznak, mert, a mi már régen nem történt, tiszt. Könyves Máté uram családjának minden tagja együtt van, a mai napra Könyves uram minden gyermeke, még a legtávolabb vidéken lakó is hazajött, hogy a patriarchális családfő nevenapján mindegyik személyesen mondhassa el egyszerű, de szívből jövő jó kivánatait. A kopogtatásunkra erőteljes férfi hangon nyert „szabad“ után belépünk a „Múzeumba“ és az ajtóval szemben gyékény fonatú karosszékben ülve találjuk tiszt. Könyves Máté uramat, balról mellette szeretetreméltó életpárja, az asztal mögött levő kopott divánon s a családfő ülőhelye körül lehelyezett székeken egyszerű, de becsületes arczú gyermekei és unokái foglalnak helyet. Hogy azonban az alábbiakat megérthessük, szükségesnek tartjuk olvasóinknak az egész Könyves-családot bemutatni. Mint mondánk a kis társaság központját képezi annak feje tiszt. Könyves Máté uram, egy még jó erőben levő 70 éves aggastyán, közép termetű, kövér ember, arcza — a protestáns papok régi jó szokásához képest simára borotvált, vonásain kegy teljes jóság terül el; haja galambősz, maga pedig galambszelidségű egyházi férfiú, ki Érfalvának 36 év óta lelki őre, az úr szőlőjében pedig már több mint 45 éve egyforma jámborsággal s eredménynyel munkálkodik. A mellette ülő életpárja, a példás kegyességű tiszteletes asszony már szintén túl van a 60 éven, hajfürtjei ennek is megfehéredtek s arczán a gyermekei nevelése és tanittatása körüli gondok mély barázdákat hagytak hátra, de a melyek fölött is fölismerhető az a szelid jóság, mely ötét nemcsak gyermekei, hanem férjének hívei előtt is oly szeretetté tette. (Vége következik.) A jót.nőegylet tánczvigalma. A nemes szívnek legtökéletesebb bizonyítványa az irgalom s a szegények iránti részvét, kivált ha ez indulat nem a hiúság vagy dicsvágy, hanem a szeretetteljes jó szív nevelése; ez emeli az embert magasra embertársai között; ez ad boldogító öntudatot, édes megnyugvást s vidám napokat. A helybeli jótékony nőegylet is, e nemes czéltól lelkesedve, s félretéve minden dicsvágyat s hiúságot működik a jótékonyság nemes utain s a fényesen sikerült vigalom után nyugodtan pihenhet meg, mert jótékony czélját elérte s jótékony czélja elérése után édes önérzettel fűzheti érdemkoszorúját, melynek illatos virágain a fölsegitett nyomor hála könyvi tiszta harmatként ragyognak. * Oly furcsának tűnik fel előttünk, hogy menynyire megváltozott a világ, hajdan azt kereste verejtékkel kenyerét, kit kiűztek a paradicsomból, most pedig fiatalságunk, csak a báli élveket keresi s szerzi meg verejtékkel s épen ekkor kiált fel rendesen, oh úgy érzem magam mint a paradicsomban. S igazuk van nekik. A hány bál annyi paradicsom. Természetesen most több paradicsom van mint hajdan, mert most többen akarnak vétkezni. Ilyen paradicsombálok egyike volt a nőegylet tánczvigalma is, mely e hó 20-án folyt le a színházban. Ezen álarczos tánczvigalomról azért referálok hosszasabban, mert egy kitűnő jó tulajdonságát nem lehet szó nélkül hagyni, mely jó tulajdonság ugyan szépeinknek s fiatalságunknak nem valami kedves, de annál kedvesebb a papáknak, hogy tudnillik utolsó volt a farsangban. * Tizóra felé már megélénkült a tánczteremmé átalakított nézőtér s a tarka álarczosok serege fel s alá hullámzott a tánczosok sűrü tömegében. Elgondolkoztam, hogy mily érdekes lenne e tarka álarcosruhákat összegyűjteni. A referensek úgyis azt szokták mondani: hallgatag élettelen maszkok voltak jelen. Igen némelyek talán némák voltak, de e néma maszkok olyanok mint a zenélő óra, aki nem tudja megindítani, annak hallgatnak, de aki megtalája a szív zsinórját, gyönyörűen, menyei hangokon zenélnek a szerelemről, az édes csókról s nem is eszméket, hanem menyei valóságot. Ugye te kis kedves hallgatag sárgaruhás maszk ? Mennyi szépet lehetne írni azon titkokról, melyek lefolytak a kulisszák közt, vagy a páholysorok alatti tömeg közt. S ha a falra akasztott dominókat összegyűjthetnénk, elmondanék azok nekünk azon sok titkokat, melyek lefolytak az álarczos vigalomban s a jövő farsangig regélnének nekünk azokról. * A tánczvigalom a legjobb kedvvel folyt le. Az első francziát 50-nél több pár tánczolta. Hölgyeink közül jelen voltak: Szőgyény M. Lászlóné, Szőgyény Fanni, Szőgyény Julia, Hollán Ernőné, Forinyák Gyuláné, Boné Gézáné, Fiáth Imréné, Havranek Józsefné, Felmayer Istvánná, Gebhard Ignáczné, Wertheim Salamonná, Horhy Antalné, Szendeffy Józsefné, Dwelly Rezsőné, Udvardy Jánosné, Diebálla Györgyné, Révy Ferenczné úrnők. Továbbá: Szendeffy Ágnes, Dwelly Emma, Hübner Riczi, Havranek Erzsiké, Schnetzer Anna, Horhy Flóra, Fiáth Mariska, Forinyák Helén, Pátzay Róza, Kolossváry Emma, Csebálla Gizella, Pátzay Margit kisasszonyok. A fesztelen vigalom reggelig tartott.