Fehérvári Hiradó, 1883. január-június (4. évfolyam, 1-24. szám)
1883-02-25 / 8. szám
IV. évfolyam. Székesfehérvár, 1883. február 25 8. szám A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve . Egy évre ... 4 frt. Fél évre.... 2 frt. Negyed évre . 1 frt. Egy szám ára. 8 kr. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (megyeház-utcza 8. szám) ; intézendők. Kéziratok vissza nem adatnak. VEGYESTARTALMU HETILAP. 2v£eg'jelen minden •vasárnap. A lap anyagi részét illető közlemények előli fizetési, hirdetési pénzek a kiadóhivatalhoz : (megyeház utcza 8. sz.) intézendők. Hirdetések jutányosan számíttatnak Nyilttér sora 20 kr. Bélyegdíj a hirdetések után 30 kv. Előfizetési pénzek elfogadtatnak a „Fehérvári Híradó“ kiadóhivatalában s minden postahivatalnál. — Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban. Budapesten Goldberger V. A. hirdetési irodájában, Haasenstein és Voglernél. Bécsben Haasenstein és Voglernél, H. Schaleknál, Oppelik L.-nél, Y. Hrdlicka, Mosse Rudolfnál, M. Dukesnél. Frankfurtban Daube & Comp.-nál Hamburgban Steiner Adolfnál Parisban Mosse Rudolfnál. Monographiánk ügye. Ezen culturális szempontból nevezetes ügy végre a megoldás stádiumához közeleg. Sokat vajúdott e kérdés, míg végre a tettek mezejére vitetett. A történelmi s régészeti egylet a megindított mozgalmat szerencsésen viszi a befejezés küszöbéig. A megyei hatóság nemcsak felkarolta, de anyagi támogatást is ígért, sőt hasonló támogatás végett a városi hatóságot megkereste. Reméljük a városi hatóság sem marad hátrább, hogy monographiája végre megírva az utódoknak is átadva legyen. Rövid idő alatt tehát már megyénk és városunk monographiája a nagyközönség kezébe forog, hogy abból tanulhassunk és okuljunk. Monographiánk tehát meg lesz írva, azonban ez még nem elég. Hogy hű legyen, hogy igazságos legyen, hogy részrehajlatlan legyen ezt megkívánjuk írójától, megkívánjuk, hogy főleg az újkort híven ecsetelje, mert ha a messze múlt napjait híven ecsetelheti is, minthogy ahhoz egyáltalán részrehajlóság árnyéka sem férhet, annál inkább nehéz dolog lesz a mohácsi vésztől fogva a mai napig terjedő időt minden részrehajlás nélkül előadni. Azt egy megye és város monographusától mégis megvárjuk, hogy mindenkor nyílt, őszinte igazságos legyen. De bízunk a megye s város monographiájának megírására vállalkozó író Károly János úr igazságos érzületében, tudjuk, hogy felvilágosodott gondolkozású szabadelvű ember s ép azért csak az igazságot fogja megírni. Nem is lehet másképen, mert ott, hol a múltak napjainak hű bemutatásáról van szó, minden szereplő csak úgy tüntethető fel, mint amilyen ember volt, minden esemény úgy adható elő, ahogy történt s mindezek kritikai méltatása egy magyar ember részéről csak is hazafias szellemben történhetik. Ezt azért tartjuk szükségesnek megemlíteni, mert már akadtak magyar írók, kik a múltak nagy hazafiait az igazság szine és örve alatt épen nem hazafias szellemben bírálták, sőt nem egyszer a történelem meghamisítására képesek voltak — a részrehajlatlan igazság örve alatt. E megyei város monographusának ép úgy igazságosnak, mint részrehajlatlannak, de egyúttal hazafinak is kell lenni s különösen azért kívánjuk meg azt Fejér megye és Székesfejérvár város történetírójától, mert e megyei város történetéhez, sok tekintetben az ország története van csatolva, úgy, hogy van oly idő, melyben e kettő történelmi múltja az országéval egyesül. De előre a művet nem ismerve, nem látva nem szólhatunk szelleméről, csak írója figyelmébe ajánljuk, hogy legyen igazságos minden történelmi szereplő irányában, kérlelhetlen szigorral bíráljon minden eseményt, mit ecsetel, s ne legyen elnéző semmiféle tekintetekből bárki irányában is. Csak ha e téren halad, lesz műve Fejér megyének és Székesfejérvárnak igazi történelme, akkor lesz valóban a múlt tüköre, az élet mestere, sőt csak akkor számíthat maradandó becsre. Ezt kívánjuk, ezt elvárjuk a különben szabadelvű és képzett történésztől. A „Fehérvári líráéi“ Tárcsája. SM ... Sűrű felhő oszladozik az égről! Édes öröm látszik rózsám szeméből! — Nézd csak lelkem az a csillag hogy ragyog, Fényt kölcsönöz — sugarat vet rá — a hold! Te a csillag, én pedig a hold vagyok, Nézd csak őket! egymásba csap sugarak, Jer ide hát kis csillag az ölembe! Én — mint a hold — hadd zárlak a keblemre! Nézd! — folyton nő a holdnak az udvara, Örökre ráborul a kis csillagra! — Én is téged kebelemre bezárlak: Hogy él tőled — soha többé — ne váljak! Réthy István: Barátságos válóper. — Hazaeresz — Vértes Elek X ... város legelőkelőbb ügyvédeihez tartozik, ki ifjú korában szépsége által nem egy hölgy szivét bóditá el, de végre, midőn a harminczas évet közelegni látá, leveté Don Zsuáni köpenyét s beállt a nős férfiak regementjébe. Pataky Ilona a város egyik legbájosabb teremtését vette nőül s élte vele majd egy évig a mézédes boldogságát. Ilona a legjobb feleség volt a világon, kiben még csak egy szikrája sem volt a rosznak, oh de a véletlen szüli a jót s rosszat s igy szülte Vérteséknél a rosszat. Egy napon, boldogságuk 365-ik napján Ilon valami dolgot bizott cselédjére, aki azt pontosan nem teljesítette, erre Ilon elég szelíden megdordozgálta, mire az ismét feleselni kezdett, így szó szavat követett, minek az lett a vége, hogy Ilon cselédjét nyakon ütötte. Természetesen a becsületében megsértett női személy ezt el nem tűrte s rögtön a kapitányhoz szaladt elégtételt kérendő vérig sértett becsületéért. Tarnay Gusztáv X... város kapitánya rögtön felhivatta Vértesnét, nem is sejtve, hogy a pofoszkodó hölgyben egy angyalt fog látni. Egy óra elteltével, mert a toalett annyi időt vett igénybe, megjelent Vértesné. Tarnay majd a lábáról esett le, szerencsére széken ült, midőn Ilon belépett, s méltán, mert Ilon bóditó szépség volt. Ilon mit sem tagadott s hajlandó volt az 5 forint nyakleves díjt kifizetni mire az elégedett Jutka távozott. Tarnay egyedül maradt Ilonnal és a társalgást megkezdé: —5 forint egy nyaklevesért lesz az drága, én már ettem nyaklevest, de azért csak 6 krajczárt fizettem. Ilona jót kaczagott rajta. Tarnay megkinálta üléssel, mit az szívesen el is fogadott. Majd 1 óráig csevegtek így kettecskén, mikor Ilon eltávozott. Most jön a dolog legmulatságosabb része: Ilon azaz áldott jó teremtés minden héten legalább kétszer megfordult a kapitányság előtt és mindég lefizette a nyakleves díjt. Nyakra-főre pofoszta cselédjeit csak azért, hogy a kapitányság elé kerüljön. De hát vájjon minek sietett a kapitány úr elé kerülni?... Csak tán nem?... De biz isten... No tessék az az áldott teremtés alig egy évi hűség után, már megcsalja az urát, így álltak az ügyek 1880 január 25-kén, a farsang közepén. Vértes felkéri feleségét egy kis tréfára, ugyanis a következő nőegyleti álarczos bálba mennénk el álarczba, még pedig úgy, hogy ne tudják meg egymás jelmezét s vajon felismernénk e egymást. Ilon örömmel elfogadta, mert valósulni hitte ez este boldogságát. Vértes megcsókolta Ilont, mert azt hitte, hogy beugratta szegényt.... Dehogy! Vértesnek esze ágában sem volt a nőegylet, bálba menni, csak nejét akarta nyakáról lerázni s viszont Ilonnak esze ágában sem volt elmenni s csak szivleg fogadta el férje tervét, mit szentül igaznak hitt. Eljött az est, mindenki a maga szobájában rettentően öltözött mintha csakugyan elmenne, még kocsit is fogadtak. Mindenki a másikat hitte bolondá tettnek, pedig egymást tették azzá. A cseléd jelenté, hogy a nagyságos asszony kocsija itt van. Ilon rettentően boszankodik, hogy az ő kocsija előbb ott volt mint férjéé, de hisz az csak fél tízre rendelt. Mit volt mit tenni, el kellett menni a bálba legalább is egy órára s Tarnaynak majd valamikép tudtára adja, hogy a találka el lett halasztva tiz órára. Vértes egyedül maradt biztosnak hitte magát. Rögtön kocajáért küldött s a nagymező-utcza 27. szám alá hajtatott. Kiugrott a kocsiból és egy negyedóra sem telt el egy nőt vezetett karján s kocsiba szállva ismét lakására hajtatott. A nőt kit csak most láthatunk a teremben a csillárok fényénél s ki tán még szebb volt mint neje, ott ül a pamlagon Vértesy karjai között szerelem ittasan. Ilonki a bálban találkozott Tarnayval az egy óra leteltével, midőn már hitte, hogy férje távozott hazulról, kocsiba szállt s lakására hajtatott. Vértes a kocsi zörejre kitekintett sok borzasztó mit látott nejét egy idegen férfi karjai között. De hisz Ő is bűnös mert nála pedig idegen nő van, mit tegyen vele, nem volt ideje mert már a lépcsőn jöttek fel, a legvégsőhöz kellett folyamodni s az idegen nőt a szekrénybe bujtatta, maga pedig a szomszéd szobába rejtőzék. Ekkor belépett Tarnay karján vezetve Ilont, egyenesen azon szobába hol ezelőtt Vértes volt. Levetve felöltőjüket kevés enyelgés után egymás karjaiba zárva magukat, boldogabbak voltak a világon mindenkinél. De boldogságuk egy roppant zaj zavarta meg, mi nem volt más, mint Vértes dühének áldozata... a tintatartót a sötétbe az üvegszekrényhez vágta s az betörött. Honeszes nő volt és rögtön gyanakodni kezdett s gyanitá, hogy a szomszéd szobába valaki van. Tarnayt hamar a szekrénybe bujtatá, melyben már egy hölgy volt, de oly szerencsésen bujt be, hogy ép az ellenkező oldalra került. Ha tudta volna ki van vele? A már elbújt nő azt gondolva, hogy Vértes bujt mellé, kezét szorongatni kezdé. Tarnay homlokán a hideg verejték gyöngyözött, de nem is csoda egy sötét szekrénybe valaki megfogja kezét s nem tudja miféle rabló az s még segítségért sem kiálthat, mert úgy elveszti Ilonkát. _______ □ Mit csinálnak a honatyák? Miután a honatyák tanácskozásában semmi rendszer és folytonosság, hanem a felvett tárgyat be sem fejezve, átszöknek egy új tárgyra, tehát ne csodálkozzék az olvasó, ha mi is rendszeretlen tudósítást hozunk. A megyék háztartásáról folyván a részletes vita, majd mindegyik képviselő hozzászólt a kérdéshez, mutogatván, hogy ő is konyit a megye dolgához. Az első §. azt mondja, hogy a megyéknek közigazgatási, árva- és gyámhatósági kiadásaik fedezésére 1884-től kezdve a törvényben meghatározott összeg fog az állampénztárból kiadatni. Mocsáry Lajos tiltakozik a törvényjavaslat ellen s ennél jobbnak tartja a mostani rendszert, hogy a megyék költségvetése évrőlévre állapíttatik meg. Szólották még Lükő Géza, Orbán Balás, aki ahelyett, hogy a tárgyhoz szólott volna, megint kedvenc paripájára ült és a maros-tordamegyei szolgabirón lovagolt, hanem több felszólalás után ez a szakasz elfogadtatott, csupán Zala megye dünnyörgött, amely keveselezte a neki szánt gázsit. A megyék háztartása után a középiskolai törvényjavaslat mutattatott be kinyomatás végett. A főiskolai törvényjavaslat után omnibuszra ültek a képviselő urak, ott határoztak a frakkerek sorsa felett, kimondván, hogy az omnibuszok, ha három hónapon át nem gyakorolják üzletüket, elvesztik arra az engedélyt. Ez a határozat elpusztítja Budapestről az omnibuszokat, mivel télen senki sem jár omnibuszon, így ha az omnibuszok a téli évad alatt otthon pihennek, tavaszra elvesztik az engedélyt. Eleget szónokolt a demokrata omnibuszok mellett Madarász József és Lázár Ádám, de bizony nem tudták bennök megtartani a szuszt. Mivel, hogy a tisztelt képviselőház beleette magát a pusztításba, minden nagyítóüveg nélkül elővette a filoxerát. A megyéknek úgy sincs semmi dolguk, elpusztították a sáskát, kiirtották a szerbtövist, most tehát vesződjenek a filoxerával. A filoxera nagy szerepet játszik az országban, mert kormánybiztost is kapott, mint az ellentálló vármegyék, aztán Hermann Ottó sem süti, mert ő annyira tanulmányozta a filoxerát, hogy megmondja hány zápfoga van, bizonyos tehát, hogy e kérdésben alapos törvényjavaslatot fogunk nyerni, annyival inkább, mert Göndöcs Benedek azzal kívánta megtoldatni a törvényt, hogy ahol nincs filoxéra, ott ne pusztítsák azt. Eszmerokonságnál fogva, mintha a filoxérát puskával és pisztolylyal is lehetne irtani, előrántották a fegyveradóról szóló törvényjavaslatot, ami ellen az ellenzék keményen kikelt, mivel az Orbán Balás szerint elsatnyítja a nemzetet és korlátozza annak férfias mulatságait. Irányi Dániel helyesebben fogta fel a kérdést, mert ő politikai szempontból fogta fel, jelesül, azért nem kell a fegyvert nagy adóval sújtani, hogy a nemzet fiai magukat a fegyver használatában tökéletesíthessék és utalt az 1848. és 49-diki harczokra, de mindez semmit sem használt a törvényjavaslat elfogadtatott. Ezeket olvasva csaknem azt mondja az ember, hogy jobb volt a 48 előtti rendszer, mikor három évben összejöttek a megyék követei s hoztak országos törvényeket, a filoxérát és omnibuszt pedig bízták a megyék a városok bölcseségére. | Degenfeld Imre gróf | | A magyar aristokraczia ismét jelentékeny veszteséget szenvedett. Degenfeld-Schomberg Imre, egyike a leghazafiasabb és tevékenyebb s legmagyarabb főuraknak, hosszas szenvedés után elhunyt. Degenfeld-Schomberg Imre gróf 1810-ben született Erdő-Szádán, Szatmár megyében. Atyja kora halála után anyja, Teleki Anna grófnő nevelte. Majd a bécsi katonai mérnökkari akadémiába adták, honnan kilépve, a Károly dzsidás-ezredben szolgált. A merev formákhoz kötött katonai élethez vonzalmat nem érezvén, 1835-ben, miután 1834-ben megnősült, lemondott tiszti rangjáról és polgári pályára lépett. S e téren tiszta jellemével, áldozatra kész buzgalmával s lelkes honszeretetével mindenütt köztiszteletet ébresztett. 1848-ban Szabolcsmegye főispánjává lett. E méltóságban választották meg csakhamar a szabolcsmegyei gazdasági egylet elnökévé és később a magyar földhitelintézet igazgató-választmányának tagjává. Vallásos buzgalma és a protestáns egyház iránt való meleg érdeklődése következtében az alsó-szabolcsi egyházmegye 1843-ban az egyházmegye tanácsbirájává és 1846-ban segédgondnokává választotta és ezentúl is minden három évenkint visszatérő tisztújítási közgyűlésen újra őt tisztelte meg bizalmával. Nem is utasította vissza e bizalmat, megtartotta munkával járó és áldozatkészséget követelő hivatalát még azokban a nehéz napokban is, melyek a református egyházra következtek el az ötvenes években s szavaival lelkesített, példájával hatott a nehéz időkben. Mikor a Thun-féle rendszer nyomása alatt ingott a protestáns iskolák alapja s a tanügy érdeke áldozatokat kérve lépett a fentartó egyháztestületek elé, ő volt az első, ki a debreczeni főiskolának nyújtott nagymérvű segélyadása által lehetővé tette az átalakulást s ezenkívül példájával hatva, másokat is lelkesített hasonló áldozatok hazására. E nehéz időkben tanúsított áldozatkészsége. Sok az adó, azon panaszkodunk, nem csuda, sok a képviselő, sok az üres beszéd s ezzel is az adóteher szaporodik, no de mindegyik képviselőnek kell valamit mondani, azért hogy választói halottnak ne higyjék.