Fehérvári Hírek, 1947. május (3. évfolyam, 102-114. szám)
1947-05-11 / 106. szám
111. évfolyam 106. számára 40 fillér 1947. május 11. Vasárnap Franco rémuralma ellen S Z £ L ES F E H £ H V А H £ s FEJEK .MEGYE DEMOKRATIKUS NAPILAPJA tiltakozott a londoni spanyol ügyvivőnél a magyar követség. A köztársasági Spanyolország hősei, a spanyol nép legjobbjai szenvednek Franco börtöneiben. Most újabb szabadságharcos csoportot ítéltek halálra, ezeknek érdekében lépett közbe a többi demokratikus kormánnyal együtt a magyar kormány is. A háborús és inflációs vagyonok igénybevételét követelte Rákosi Mátyás pénteki beszédében A gazdagok teherviselése, vagyondézsma és a nagybankok államosítása adja meg a hároméves terv fedezetét . A mezőgazdaságról Karácsonyig hazajönnek a hadifoglyok 1947. május 5-én délután 8 órakor Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettes történelmi jelentőségű beszédet mutatott a budapesti Láng-gépgyár váci úti telepén, az Angyalföld munkástömegei előtt, a Magyar Kommunista Párt ez idei első önálló nagygyűlésén. Emeli a beszéd jelentőségét az, hogy pontosan egy éve, ugyanezen a helyen mondotta el a MKP vezére azt az ugyancsak történelmi jelentőségű beszédét, amelyben a stabilizációt jelentette be. A hatalmas telek sűrűn feketéblen a tízezrével felvonult dolgozók soraitól és vége-hossza nem akart lenni Rákosi Mátyás megajándékozásának : óriási színes halomba gyűltek a virágcsokrok, heggyé tornyosultak az ajándékok, amelyekkel az üzemek munkásai kedveskedtek szeretett vezérüknek. A gyűlést Moravecz László, a Magyar Kommunista Párt XII. kerületi szervezetének titkára nyitotta meg, majd Rákosi Mátyás megkezdte beszédét, tervét, már decemberre. 3 éven belül duplájára akarjuk emelni a£ életszínvonalat és 3 év alatt saját erőnkből be akarjuk gyógyítani a háború ütötte sebeket. Ezután a szociáldemokrata testvérpárt, majd a Nemzeti Parasztpárt is csatlakozott tervével. Nagy nehézséget okoz azonban, hogy a Független Kisgazdapárt nem készített 3 éves tervet. Március 23-án,a Kis Újságban megjelent a közlemény a Kisgazdapárt-1 3 éves tervéről, de ez mind a mai napig nem került nyilvánosságra. Egy kívánságlistát kaptunk csupán. Fel kell tételeznünk, hogy a Kisgazdapártnak nincs is 1 éves terve ... Ez azt mutatja, hogy a Kisgazdapártban még vannak befolyásos elemek, amelyek nem jó szemmel nézik a magyar nép felemelkedését. Éppen ezért örömmel fogadtuk a Kisgazdapárt minap megjelent felhívását, amely a 3 éves terv megvalósítását tűzi ki célul. Majd meglátjuk, mi lesz ezután. Véleményünk szerint jobb későn, mint soha. Visszatekintés egy évre .Beszéde elején visszatekintett az egy évvel ezelőtti helyzetre. Amikor ugyanitt 1946 május 9-én ,délután bejelentette a stabilizációt, a magyar sajtó nagy része, a polgári sajtó a legpesszimistább hangon sorolta fel az összes lehető és lehetetlen aggodalmakat, amelyek eleve sikertelennek mondták a stabilizációt. Nagyképű jóslatokkal, lehetetlen feltételekkel állottak elő, hogy ellenpropagandát csináljanak a jó pénznek. Természetesen a kisgazdapárti sajtó ellenezte legjobban a stabilizációt, illetve nagy külföldi kölcsön feltételéhez kötötte. „A magyar nép nagy szerencséjére azonban a Magyar Kommunista Párt nem engedte magát befolyásolni, hanem ismerve a magyar munkás szorgalmát, a magyar paraszt földszeretetét (ütemesen kiáltja a tömeg , munkás-paraszt szövetség !), kisiparosok, kiskereskedők, értelmiségiek áldozatkészségét, megteremtette a stabilizációt, külföldi kölcsön nélkül, igenis huszárvágással, igenis rohammunkával .“ A MKP helyesen számított : valóban a magyar ipar máris elérte azt a színvonalat, amelyet csak augusztusra terveztünk, a szénbányászat, hála a széncsata bányászhőseinek, 2800 vágon felett jár, alig marad el a 38-as színvonal mögött, ugyanígy a vasipar és a pamutipar is. Állami kiadásaink 83 °/c-át fedezzük állami jövedelmekkel és adókkal. Ennek a jelentősége akkor látszik meg igazán, ha összehasonlítjuk a külfölddel. Magyarország államháztartása ma a legrendezettebbek közé tartozik a világon. (Rákosi itt felsorolta a különböző államok háztartásának helyzetét százalékszámokban.) Kemény kézzel az árellenőrzéshez A stabilizáció árnyoldala viszont a dolgozók nagy áldozata volt: meg kellett elégedniük az 1938-as életszínvonal felével. Ez azonban csak kiindulópont: jogos a követelés, hogy most már lássunk hozzá az életszínvonal emeléséhez. Aki fuldoklott egyszer és örült a mentőövnek, nem kényszeríthető arra, hogy ezután egész életében mentőövvel tegye vízi útjait és ne gőzhajón ! A városi dolgozók ma jól-rosszul be tudják szerezni élelmiszerszükségletüket. Most éppen gondterhes hetek vannak a fogyóban levő készletek és a még hiányzó újdonságok miatt.. Azonban nagyon jelentős teher még mindig a spekuláció. Újra kemény kézzel kell hozzányúlni az árellenőrzés kérdéséhez! A magyar dolgozók már nem elégszenek meg a puszta élelemmel. Ruhára és cipőre van szükségük és jelentkeznek a kulturális igények is. Minden további fejlődés előfeltétele, hogy ruhát, cipőt és kultúrát tudjunk nyújtani a dolgozóknak. • Ehhez azonban tervszerű termelés kell. A MKP ezt már a stabilizáció második hónapjában látta és Gerő Ernő vezetésével a párt legjobb gazdasági szakértői kidolgozták a 3 éves Fizessenek A 3 éves terv megvalósításához jelentékeny összegek kellenek — folytatta Rákosi Mátyás. Mozgósítanunk kell tehát a nemzetnek olyan erőforrásait, amelyekhez eddig nem nyúltunk. Az egyoldalú közteherviselés többé nem tartható és megvalósítjuk eddig sokat hangoztatott, de még valósággá nem tett jelszavunkat: „Fizessenek a gazdagok !“ (Hatalmas éljenzés. Egy hang : Fizessenek Sulyokék !) Az újjáépítésbe most már bevonjuk a tehetőseket is. A Magyar Kommunista Párt javasolja : vegyék számba a há■ bonti és inflációs nyereségeket, amelyek 1939 óta keletkeztek és ezeket progresszív arányban egészen a vagyon 73 °/o-áig vegyék igénybe ! gazdagok! A nem hadi- és inflációs gazdagok pedig fizessenek vagyondézsmát. A vagyondézsma-javaslat érintetlenül hagyja a 15 holdnál kisebb parasztgazdaságokat és az 30 ezer forintot meg nem haladó kisiparos- és kiskereskedővagyonokat. Ezen felül dézsmát kell fizetni. A MKP javaslata gondoskodik a gazdagok fokozottabb megadóztatásáról is. A háborút és a pusztulást nem a szegény munkásemberek, hanem a gazdagok hozták ránk. Most fizessék meg ők az újjáépítést ! Hasonlóképen, aki a nép szenvedéseiből vagyont gyűjtött, most adja le az újjáépítés céljaira ! A Kisgazdapárt a „jól élők“, a vagyonosok védelmére kel, ellenzi a vagyondézsmát. Mi nem sajnáljuk őket. A nagybankok államosításának küszöbén A 10. hónapban levő stabilizáció tapasztalata, hogy nem tűrhetjük tovább a nagybankok harácsolását, amely lehetetlenné teszi a kisiparosok és kiskereskedők, de a kisgazdák számára is a hitelek felvételét. Két követelésünk van : elsősorban államosítani kell a Nemzeti Bankot, továbbá államosítani kell az ország három vezető nagybankját. A 3 éves terv megköveteli a tervszerű hitelgazdálkodást is. A szövetkezés kérdéseiről szólva megemlítette Rákosi Mátyás, hogy a Kisgazdapárt az egységes szövetkezeti központ vezetőségének "százalékos megoszlásáról kivihetetlen javaslatot nyújtott be. Ezzel is csak nehezíteni akart. Ez is mutatja, hogy a pártrendszer túltengései itt-ott már veszedelmes méreteket öltenek. A rögtönzés ideje elmúlt, most már mindenütt a szaktudásnak kell előtérbe nyomulnia. Augusztusban új kollektív szerződéseket kötünk, amelyek emelni fogják a reálbéreket. Ezzel kezdődik a dolgozók életszínvonalának a 3 éves tervben előirányzott emelése. Új hadjáratot a spekuláció ellen ! Új hadjáratot az árdrágítás és a spekuláció ellen ! Le kell csökkenteni a közvetítő kereskedelem indokolatlan hasznát. Eddig ebben a harcban nem teljesítette ígéretét a demokrácia , még egyetlen spekulánst sem ítéltek halálra. Most gondoskodunk.