Fejér Megyei Hirlap, 1956. március (1. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-01 / 52. szám

4. oldal. Pártélet ★ A helyes módszeren múlik Régi és sokszor hangoz­tatott igazság, hogy a konferen­cia színvonala elsősorban a pro­pagandista felkészültségétől függ. Egyesek azonban kétségbe von­ják a tétel igazságát, azt mond­ják, hogy hiába tanulmányozzák az anyagot, hiába készülnek fel alaposan a konferencia vezetésé­re, ha a hallgatók passzívak, hoz­zászólásaik általánosak, frázis­­szerűek. Ezek a propagandisták megfeledkeznek arról, hogy ne­kik nemcsak megérteni, hanem megértetni kell az anyagot. Eh­hez persze az szükséges, hogy­ az alapos felkészülés után gondos beosztással az anyag nagyobb egységeit részletekre is felbont­sa a propagandista és a vezetés során céltudatosan irányítsa a hallgatók hozzászólásait, az anyag lényeges összefüggéseire. Ennek a módszernek helyessé­gét igazolja Radics Imre propa­gandista politikai gazdaságtan konferenciája is. A hallgatók az előre ismertetett fő és alkérdé­­sekből áttekinthették az anya­got, s így nem is kalandozhattak el a tárgytól. Persze a jó propa­gandista irányító szerepe ebben még nem merülhet ki. A helye­sen megválasztott kérdésekre is lehet hiányosan, vagy rosszul fe­lelni. Szükség van tehát az elvi éberségre, hogy a téves nézeteket a propagandista azonnal észreve­gye és a közbe „szúrt” kérdések segítségével a hallgatót is ráve­zesse a téves nézetre. A gyakorlatban hogy néz ki ez? Radics elvtárs konferen­ciáján a monopóliumok kialaku­lásáról volt szó. Az egyik elvtárs elmondotta, hogy a monopóliu­mok létrehozásával nem sikerült a versenyt megszüntetni. Újabb kérdés következett: „Kik között folyt tovább a verseny?” Az elv­társ elmondotta, hogy az egyes tőkések versenyét a monopóliu­mok közötti konkurencia váltot­ta fel. Ez is igaz, de még mindig hiányos volt a válasz. A propa­gandista újabb kérdést adott fel: „Csak a monopóliumok verse­nyeztek egymással?” A további hozzászólásokból kitűnt, hogy a monopóliumokon belül, a kívül­állók és a monopóliumok között is elszánt versengés folyik. Zavaros, ellentmondásos hoz­zászólások hangzottak el ezen a konferencián a monopóliumok kialakulásáról. Az egyik hallga­tó megállapította, hogy a mono­póliumok létrejötte szükségszerű. Aztán arról beszélt, hogy a ki­alakulásuk a tőkések akaratától függ. A propagandista helyesen szembeállította e két ellentétes álláspontot, így késztette hallga­tóit arra, hogy az egyik, vagy másik pólushoz csatlakozzanak. A vita során tisztázódott, hogy a monopóliumok objektív, a tőké­sek akaratától függetlenül ala­kultak ki. Egy másik példa a konferen­ciáról. Az egyik elvtárs azt mondta, hogy a gyarmati orszá­gok burzsoáziája számára előnyt biztosít a tőke kivitel. Radics elvtárs India mai életén keresz­tül bizonyította be, hogy ez az állítás nem felel meg a valóság­nak. Az indiai burzsoázia éppen azért fordult el a nyugati hatal­maktól, mert az­­ általuk nyújtott „segítség" gúzsba kötötte őket és az egész országot. Azért fordult a Szovjetunióhoz, mert ez a se­gítség nem veszélyezteti India gazdasági és politikai struktúrá­ját, ellenkezőleg elősegíti a nem­zeti ipar fejlődését és erősíti az ország függetlenségét. A konferencián még szá­mos olyan példát soroltak fel, amelyek a mai nemzetközi és a hazai eseményekkel kapcsolato­sak­. Különösen fontos ezt hang­súlyozni, mert a marxizmus-leni­­n­izmus oktatása némely helyen papír ízű, öncélú, csupán a köny­vekben megtalálható tételek is­métlésére szorítkozik. Nem gon­dolnak arra az elvtársak, hogy ez a tudomány a cselekvés ve­zérfonala, s nem azért kell ta­­nulmányozni, mert azt papírra fektették, hanem mert a minden­napi élet, a szocializmus építésé­ben felmerült problémákat is en­nek segítségével tudjuk helyesen megoldani. Radics elvtárs konferenciáját az elvi következetesség, sokolda­lúság, az elmélet és a gyakorlat harmonikus egysége jellemezte. Hallgatói végig aktívak voltak. Ennek a konferenciának példája azt igazolja, hogyha a propagan­dista jól felkészül, hozzáértéssel vezeti le a konferenciát, ott mel­lébeszélésről, közömbösségről nem lehet szó. Pásztor Bertalan MDP-csoportot alakítottak Perkátán a Hazafias N­épfront Bizottságban A Hazafias Népfront bizott­ságába választott kommunisták Perkátán megalakították az MDP csoportot. A megalakítás­sal a párttagok eleget tettek a szervezeti szabályzatban lefek­tetett, követelménynek. Az MDP csoport megalakításával és mun­kájával a népfront bizottság feladatainak megoldását kíván­ják eredményessé tenni. A cso­port vezetőjévé Bodor Ferenc­­elvttársat választották meg. A csoport tagjai az első összejö­vetel alkalmával elhatározták, hogy a községet érdeklő dolgok­ban javaslatot terjesztenek: a népfront bizottság elé. Először javasolni fogják, hogy a népfront bizottság behatóbban foglalkozzon a termelőszövetke­zeti mozgalommal, amely ezide­­ig jelentős fejlődést ért el Per­kátán. Az ősz folyamán a Mi­csurin Tsz-be 90, az Alkotmány Tsz-be 20 új tag lépett és a belé­pők száma napról-napra növek­szik. A tél folyamán a fejlődés azonban meglassult, kevesebb a belépők száma, ezért szükséges lenne, hogy a népfront segítsé­gével meggyorsítanák a tsz­­mozgalom fejlődését. A népfront bizottság tagjai jó szóval, meg­győző munkával és személyes példamutatással elő tudnák se­gíteni, hogy Perkáta dolgozó parasztjai mindahány­an a közös utat választják. Javasolni fogják azt is, hogy a népfront bizottság a társadal­mi munka megszervezésével se­gítse a községpolitikai terv meg­valósítását. Amint az idő enge­di, hozzá kezdenek a járdaépí­téshez. A járda megépítésével Perkáta dolgozóinak régi vágya teljesül. A tanács azt kéri a népfront bizottságtól, hogy a bi­zottság tagjai látogassák meg azokat a gazdákat, akiknek há­za előtt a járda épül majd és kérjék fel, hogy munkájukkal járuljanak hozzá az építéshez. A tanács az anyagot, cementet, betonlapot, stb. biztosítani tudja. Továbbá a csoport javaslatot tesz a népfront bizottság peda­gógus tagjainak, hogy szakmai tudásukkal segítsék a község kultúrcsoportjainak munkáját. Ugyanakkor, a bizottság peda­gógus tagjai kérjék fel a többi pedagógust is hasonló munkára. Az MDP csoport tagjai egy­öntetűen helyeselték a javasla­tok megtételét. Helyes lenne, ha megyénk többi községében a népfront bi­zottságok követnék a perkátaiak példáját. A kommunisták össze­fogása és javaslatai bizonyosan újabb eredményekkel gazdagí­tanák a népfront bizottságok munkáját. ROBBANÁS Suat Dervis török író elbeszélése A­z öregasszony a kicsi Tom­­gu fölé hajolt és így szólt: „- Gyere kisfiam. Elviszlek a kertembe, ott játszhatsz, és annyi szilvát ehetsz, amennyi beléd fér. Tomgu álmélkodva nézett az öregasszonyra. Semmi kétség. Aide mama volt, a szomszédasz­­szony, akinek háza előtt kis kert van, s abban egy terebélyes szil­vafa. Tomgu tudta jól,­­ hogy Aide mama nem nagyon szereti a gye­rekeket és olykor még bottal is megfenyegette őket, mihelyt a szilvafa közelébe merészkedtek. Mi ütött hát belé ma? És lám, két kezében fogja az ő kis kezét és gyengéden simogatja. Ez egé­szen szokatlan. Egyébként is ma minden olyan szokatlan,, mióta azt a robbanást hallotta... A lőszergyár szirénái sokáig bőgtek, az emberek el­hagyták házaikat és azóta olyan a máskor néptelen kis utca, mint a megbolygatott méhkas... Tomgut nyugtalanította mind­ez, mégis felragyogott a szeme a váratlan meghívásra. Az öregasz­­szony megfogta Tomgu kezét. Mi­közben lefelé mentek a lépcsőn, a kisfiú így gondolkozott: Elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül is le tudjak menni, k­­inek fogja hát a kezemet? Anyuka ezt soha sem teszi... ő tudja, hogy már nagy vagyok. Ha anyuka a munka után haza­jön a gyárból, Tomgu el fogja ne­ki mesélni, hogyan hívta meg őt Aihe mama. Milyen büszkén néz majd rá anyuka... Tomgu is büszke volt,, hogy Aihe mama maga vezeti csodála­tos kertjébe és ráadásul az utcán is mindenki vele foglalkozott. Kö­rülvették, megcirógatták az ar­cát, megcsókolták és megölelték. A sarki fűszeres nagy darab cso­koládét adott neki. Tomgu méltó­ságteljesen vette tudomásul, hogy milyen jelentős ember lett belőle. A­ihe mama egyedül hagyta­­ őt a kertben. A kisfiú meg­állt a szilvafa alatt, igen illedel­mesen, nyugodtan, csaknem moz­dulatlanul. Félt talán az öregasz­­szonytól? Hiszen olyan kedvesen hívta őt a kertjébe, ahová min­denki másnak tilos volt a belépés. Nem félt a kis vörösszőrű ku­tyától sem, hiszen sokszor ját­szott vele. A kutya láthatólag örült, hogy barátját itt találja, vi­dáman csóválta a farkát, szinte incselkedett Tomguval : „Gyere, hát játszani! De Tomgunak nem volt ked­ve... Nem akart játszani, nem akart szilvát enni... Nem kellett neki a csokoládé sem... Ha anyu­ka hazajön a gyárból, Tomgu pénzt fog tőle kérni és görög­dinnyét vesz rajta... Szereti ezt a nagy kerek gyümölcsöt, amely olyan, mint a labda. Szereti zöld és piros színét, szereti az ízét. De mindennél és mindenkinél jobban szereti anyukát. Ma korán reggel, mikor munkába ment, zöld ruha volt rajta, nevetett és olyan szép volt... Tomgu szája lefelé görbült, — maga sem tud­ta, miért. Már majdnem sírva fa­kadt, amikor az öregasszony visz­­szatért a kertbe. Mézes kenyeret hozott magával. — Gyere kicsikém, edd meg... Biztosan szereted... Illedelmesen felelte: — Igen. Igen, Tomgu szerette a mézet, de most nem ízlett neki. És hir­telen megértette, hogy nincs ked­ve enni. Mikor Aihe mama ismét ki­ment a kertből, Tomgu odadobta a kenyeret a kiskutyának. IV/­­ikor megint kinyílt a kert-r­­ ajtó, Tomgu még ugyan­ezen a helyen kuporgott, de mé­lyen aludt. Cirógató kéz ébresztette fel. Felugrott és elkiáltotta magát: — Anyuka! Nem, nem az anyja volt, ha­nem a nagynénje. Meliha, aki nagyon hasonlított édesanyjá­hoz. Meliha néni visszahőkölt, ke­zébe rejtette az arcát és zokogott. Aide mama halkan szólt: — De. .. leányom, nyugodj meg... A gyerek... A fiatalasszony még sírt egy darabig, aztán magához vonta Tomgut. — Gyere kicsikém..­. hazame­gyünk... gyere... És gyengéden ölébe vette a kis­fiút. Tomgu mindig megsértődött, ha valaki ölébe vette. De most nem tiltakozott, mint máskor, fe­jecskéjét nagynénje vállára fek­tette és behunyta szemét. M­­­elih^ néni magához vette. •LvJ. 'p^ingu nem kérdezte: mi­ért vagyok én nálad? Hol van anyuka? ... Hónapok múltak el. A gyer­mek még mindig nem kérdezős­ködött anyja után, közömbös és nyugodt volt. De egy napon, ami­kor újabb robbanás rázta meg a kis házakat és a gyár szirénái is­mét felüvöltöttek, a kisfiú elsá­padt, abbahagyta a­ játékot és ko­moly hangon szólt nagynénjéhez: — Tudom, hogy anyuka meg­halt... Azon a napon halt meg, amikor a szirénák a robbanás után éppen úgy bőgtek, mint most. A gyermek néhány pillanatig mozdulatlanul állt, hogy össze­szedje magát, de szája már legör­bült és megeredtek a könnyei. Egyszerre megszabadult méltósá­gának terhétől és felzokogott: — Anyukám!... Anyukám! Fordította: Hegedűs Nándor FEJÉR MEGYEI NÉPLAP Csütörtök, 1956. március 1. „Szakadék” A székesfehérvári Köztársaság Filmszínház új magyar film­alkotást mutat be március 1-én. A filmalkotás Darvas József Sza­kadék című regénye nyomán készült. A hasonló című filmet már­cius 7-ig játssza a Köztársaság Filmszínház. A humor könyvéből... A SIKER TITKA Stephan Deacock-ot, a hírneves angol humoristát egyszer felke­reste néhány tisztességtudó, de tehetséggel csak vékonyan meg­áldott író. A látogatók arra kér­ték a mestert, mondja el, hogy tulajdonképpen miben is rejlik boszorkányos sikereinek titka. Leacock vidám könnyedséggel válaszolt: „Egyáltalán nem nehéz mulatságos dolgokat írni. Vegye­nek csal, elő tintát, tollat, meg papírt, üljenek asztalhoz és ír­ják, ami eszükbe jut!” „Igen, persze’ — helyeselt szokás szerint az egyik ifjú toll­­nok, Leacock pedig így fejezte be a tájékoztatást: „ ..írni való­ban nem nehéz, csak arra ügyel­jen az ember közben, hogy eszé­be is jusson valami.” KÉT HANG Bernard­ Shaw részt vett a „Pygmalion” című film díszbe­mutatóján, amit hasonló című drámájából készítettek. A bemu­tatóval elégedett író jobbra-balra osztogatta autogramját, sőt arra is hajlandó volt, hogy az előadás végeztével megmutassa magát a közönségnek az emelvényről. Mi­kor azonban föllépett a dobogó­ra, a hátsó sorokból valaki oda­kiáltott: „Le vele, avval az em­berrel!'' Üdvözletét intvén neki Shaw, vidáman visszakiáltott: „Kedves barátom, én teljesen egyetértek magával, de ugyan mit tehetünk mi ketten ennyi rengeteg néppel szemben " AVANTI KÖLTÖZKÖDIK Avanti az ujgur mesék ked­venc alakja, együgyű fickó, de rendszerint megleckézteti azo­kat, akik ravaszabbnak hiszik magukat nála. Egy éjjel négy tolvaj tört be Avanti házába. Rendkívül óvato­san, nehogy felkeltsék a ház urát, összeszedték a berendezést, a cók­­mókokat és gyorsan elillantak a házból. Alig voltak fele útjukon, arai­kor észrevették, hogy egy ötödik ember is jön mögöttük, aki né­hány kisebb tárgyat cipelt. „Hát te mit keresel itt“? — csodálkozott riadtan az egyik tol­vaj. „Csak én vagyok“ — mondta Avanti — „már régen el akar­tam költözni ebből a házból, de sohasem kaptam szekeret a hol­mik elszállításához és nagyon örülök, igazán szép tőletek, hogy most segítetek nekem“. A­ PÉNZ HATALMA A földesúr megpróbálta, hogy a kertjében levő rózsabokrok ter­mését fokozza, azonban sehogyan sem sikerült neki. Megkérdezte napszámosát, hogy mit tegyen. „Áss el egy rézpénzt minden rózsabokor tövébe!” — tanácsolta a napszámos. — „Meglátod, sike­rül”. „Hogyan?” — kérdi meglepet­ten a földesúr. A napszámos elvigyorodott. „Nem te mondtad mindig, hogy azok, akiknek pénzük van, virá­goznak, terebélyesednek, akik­nek pedig nincs, megdöglenek.” OKOS ASSZONY SZAVA A járásbíróhoz beállít egy­szer egy parasztember s kérdi tőle: — Azt mondja meg nekem kelmed, bíró uram, hallgasson-e a férfiember a felesége szavára? — Na, szép világ is lenne, ha az asszonyok parancsolnának —­­válaszol amaz. Hát én is éppen ilyenformán gondoltam. Reggel, ahogy újra­készülődtem, azt mondja az asz­­szony: „Vigyél csak a bíró úr­nak egy köcsög rmját!” Én azon­ban nem hallgattam rá, és úgy látszik jól is tettem. — Ejnye fiam, — csóválta meg fejét a bíró, — az okos asszony szavát azért nem árt néha meg­fogadni! AHOL A BAJ KEZDŐDIK Az egyszeri embernek kegyet­lenül fájt a foga, s ahogy megy az utcán, összetalálkozik jaőve­­székelő komájával. — Mi baj, mi ütött beléd? — kérdezi a komát. — Megmart a kígyó, — ordít amaz kétségbeesetten. — És ezért kell úgy istenked­­ned? Már azt gondoltam, neked is a fogad fáj?

Next