Fejér Megyei Hirlap, 1956. július (1. évfolyam, 154-179. szám)
1956-07-01 / 154. szám
4. oldal. Mi legyen Z. László sorsa ? Nem ismerem Z. Lászlót. A cikk alapján próbálom magam elé képzelni. Látom 15 éves zabolátlan kamasznak, majd csintalan „kisinasnak”, ahogy kezében ügyesen táncol a kalapács. S végüla bíróság előtt, ahová olyan meglepetésszerűen került, hogy jóformán magához térni sem volt ideje. A kép még nem teljes. Feltűnik mögötte az aggódó család, a kétségbeesett szülők. Szinte a fülemben cseng: „Elvtársak segítsenek, ne engedjék, hogy örökre elmerüljön a fiam.” Az ítélet nemcsak a gyerek, hanem az egész család életébe beleszól. Társulnak hozzá a vélemények, a jóakaratú, de sokszor tapintatlan kiváncsiskodók, akik egy pillanatra sem engedik elfelejteni, hogy történt valami, amiről beszélni csak közömbös embereknek érdekes. De térjünk vissza a gyerekhez. Ne formálisan, hanem gyermekkori emlékeinken keresztül. Legyünk ismét „gyerekek” egy kicsit. Alig akad közöttünk olyan, akinek egy titokban elcsent körte, egy pár félig érett mákgubó, egykét lecsípett szőlőfürt ne terhelné a lelkiismeretét. Talán azért tettük ezeket, mert éheztünk? Dehogy! A másé „jobb” volt. A szerzésnek ez a módja egy kis izgalmat, kellemes szorongást, s nem utolsó sorban tekintélyt jelentett a többi „haver" szemében. Bizonyára Z. László is így kezdte. S folytatása közben elfeledkezett valamiről. Felnőtt, ember lett időközben. S olyan furcsa, hogy az otthon még kisfiúnak titulált embert a felelősségre vonás pillanatában körülveszi a rendőrség, a bíróság, a felnőtt társadalom szemében félelmetes sokasága. Most már érti, hogy valami megváltozott az első kukoricacső elemelése óta. Egy új érzést is megismert — a szégyent. A büntetés erkölcsi részét már előlegezték számára az íratlan törvények; egyik pillanatról a másikra mérhetetlenül egyedül maradt. Mintha kiút sem volna már ebből a nyomasztó zűrzavarból. De mégis : a vizsga... a felszabadulás. Otthon is számlálták a napokat. S a szégyenérzetéhez szegődik ezután a bizonytalanság is. Érzései ösztönösen irányítják figyelmét az egyetlen biztos pontra, a munkára. Ebben még kapaszkodhat. S én annyira igazat adok neki. Olyan sokat mond az a 150 százalék, a tanuló első 150 százaléka, hogy állítom, ebben a gyerekemberben megvan a talaja a jónak. Csak a kezét kell megfognunk, hogy visszavezethessük az egyenes útra, amelyről letért. Sok hibája van? Én is látom. A „kezitcsókolom” köszöntésért valóban nem esedezünk. De ez még a jobbik eset. Z. László legalább köszön a felnőtteknek. A további már nevelés kérdése. A szülők is hangosak...? Harcol a sajtó, az egész társadalom, de ők „csak” szülők. Maradjanak csendben? Mindenki beszélhet, csak azoknak ne legyen joga feljajdulni, akik sebet kaptak? Mennyire nem természetes állása pont. Én nekik adok igazat. Küzdjenek a szülői szeretet minden erejével. Hangjuk érjen el minden fülig, s visszhangozzon a társadalom nagy egészének szívében, mert az ügy nem kettőjük ügye, hanem az egész közösségé. Irányítsa a tömegek figyelmét a legégetőbb kérdésre, az ifjúság nevelésére. Ezek után azt gondolhatnák, hogy követelem Z. László büntetésének eltörlését. Nem lennék következetes, s Z. Lászlónak sem tennék vele szívességet. Kell, hogy megbüntessék. Kicsit mélyre csúszott. A szép szó és a szülői szeretet minden melege kérésének látszik a magára találáshoz. Véleményem az, hogy ismerje meg az elégtétel törvényes formáját, de ennek súlya ne törje öszsze. Legyen a büntetés összhangban a társadalmi felfogással, ne tegye lehetetlenné számára az életbe való visszatérést, s ne csorbítsa a termelést az ő lelkes 150 százalékaival. Csillapítsa a szülők keresűségét, érezzék meg mögötte az igazságot, segítsen a büntetés megérteni nekik — ha fáj is —, még tehetnek és tenniük is kell gyermekük érdekében. S mégis mit tehetünk, ha bűnösnek tartjuk Z. Lászlót? Én, te és mindenki, az egész közvélemény segítsünk az ítélet helyes kialakításában. Hagyjuk nyitva a megjavulás útját, előlegezzük a bizalmat, s őrizzük meg számára a kis kalapácsot akkor is, ha egyelőre elveszett embernek tartják. Mészöly Erzsébet népi ülnök Elöljáróban szeretném felhívni a cikk íróinak figyelmét, hogy meg kellett volna nézniök azt a minisztériumi leiratot, mely szerint Z. Lászlót el lehet, illetve el kell bocsájtani. Szerintem ennek a törvényes intézkedésnek feltétlen alapja volt. Z. László részben iskolai magatartása, rossz tanulmányi előmenetele miatt nem szabadulhatott fel, s nem is iparkodott pótolni a mulasztást, hanem elkövetett egy másik hibát, ami még súlyosbította a helyzetét. A szövetkezetnek jogában állt dönteni Z. László elbocsájtásáról. S e döntés megmásításáért szólt közbe a felsőbb pártszervezet. S én mint párttitkár jóindulattal vállaltam Z. László ügyének felkarolását. Z. Lászlót eleinte nem győztem figyelmeztetni, hogy ne köszönjön kezitcsókolomat a mellette dolgozóknak. Felhívtam a figyelmét, hogy nem a múlt rendszer inasa ő. Az, hogy bordó plaszka van a fiún, ez igazán nem bántja a mi szemünket. Z. László sorsáról tehát az a véleményem, hogy az utóbbi időben nem szívesen veszi a neki nyújtott segítséget és azt állapítottam meg, hogy az egész csal,lád nem tudja türelmesen kivárni a bírósági döntést, ami akadályozza Z. László felszabadulását, illetve szakmunkássá nyilvánítását. Figyelembe kell venni, hogy ez utóbbi dolgot törvény szabályozza, és sem a Rádió, sem a Szabad Nép nem dönthet e kérdésben. Z. László családjánál az a vélemény alakult ki bennem, hogy a mi segítségünket nem fogadták bizalommal. Valahogy úgy néz ki a dolog, mint az egyszeri emberrel, aki kútba esett és kétségbeesve kiabált segítségért. Amikor kihúzták, nevetni kezdett, mondván, hogy ha eleresztette volna a kötelet, hanyattvágódtak volna a mentségére sietők. És annak ellenére, hogy Z. László nem viselkedett a legjobban az utóbbi időben, mégis újból megpróbálom a vele való foglalkozást. Szeretném azonban, ha megértenék, hogy a törvényt nem lehet megsérteni, sem nekünk, sem Z. Lászlóéknak. Tehát a törvény tiszteletben tartásán belül adhatunk segítséget. Egyben szeretném felhívni a Néplap figyelmét is, hogy nézzék meg, mi az oka, hogy a március 12-én meghozott ítélet óta — amit megfellebbeztek — még mindig nem került sor újabb tárgyalásra a felsőbb bíróságon. Tóth József, a Cipész KTSZ párttitkára Olvasóink véleménye Lapunk június 24-i számában cikket közöltünk Z. László cipész tanulóról. Az utóbbi két évben sorozatos lopásokat követett el hasonlókorú társaival együtt. A fiatalkorúak bírósága 10 hónapi börtönre ítélte Z. Lászlót. A vádlottak fellebbeztek, s a jogerős ítéletig függőben van Z. László sorsa. Cikkünkhöz több hozzászólás érkezett. Nagyon szomorú szívvel olvastam Z. László esetét Véleményemet szeretném a lap hasábjain is elmondani. Először is hibáztatom a szülőket. A serdülő korban lévő gyerekek sokszor azt cselekszik, amit a szüleiktől láttak, vagy látnak. Én úgy veszem észre, hogy a szülőknek sincs békés életük. Tehát a fiú sem tanulhat jót. Érzésem szerint nem tudnak hatni a családjukra. Másodszor a KTSZ-ben sem voltak rá nevelő hatással. Mert, ha minden tanulóval így törődnének, akkor sokan Z. László sorsára jutnának. A fiúval alaposabban kellene foglalkozni. Nem lehet a rossz útra tévedt gyermeket jó útra vezetni, ha esetleg nem hallgat az első szóra. A nevelés bizony türelmet és időt követel. Mert ha a gyerek észreveszi, hogy megvetéssel vannak iránta, akkor sose tér jó útra. Nagyon kérem elsősorban a szülőket és jelenlegi munkahelyének vezetőit, hogy türelemmel, odaadással foglalkozzanak Z. Lászlóval. És bízom benne, hogy a fiú még hasznos tagja lesz társadalmunknak. Bata József, Székesfehérvár, Rákóczi út 14. v \'\\vaa Âieÿéàzité 0 állami ameszió LJÉR MEGYEI NÉPLAP A KÉT ELNÖK már jóideje böllenkedik a " répasorok " között. Fürgén keresik a csípős " szót, mellyel a másik gazdálkodásának hibájába lehet szúrni. A tsz-ek földjét csak egy esőtől lucskos dűlőút választja el egymástól. Határjárás közben akadtak össze. Az egyik a répát, a másik a dinnyét nézte. Már külsőre is ellentétes két ember, szinte csodálni sem lehet, hogy valósággal vadásszák a megbírálhatót. — Bogaras ez a répa, pajtikám! — mondja az elnök, aki dinnye felől jött és bizonyságul lehajol, hogy szétroppantson ujjai között egy menekülő répabogarat. — Ezt a részt akár vethetitek is újra, pajtikám! Bizony, pajtikám! A „pajtikám" úgy repked a foga körül, akár a kötőszó. A lényegnek azonban nem lehet ellene vetni, a répaföldön nyüzsögnek a bogarak. — Újra — mondja a házigazda elnök és nyomban nyel egyet, hogy még többet és cifrábbat ne szóljon. — Ti könnyen ugrálhattok, minden évben oda vetitek a prépát, ahova kedvetek tartja. De a mi dombjainkon nem vihetjük sehova, csak itt tologathatjuk évről-évre ezen a hetven-nyolcvan holdas laposon. Ami szintén igaz. Akárhová vetik, nem lehet elkerülni, hogy egy-két holdra ne jusson répa ismét a következő évben is. A büszkeség azonban menti, ami menthető. — De megkapálva még mindig lesz úgy, mint a ti tavalyelőtti kukoricátok! A vendég elnök nem pirul el, inkább csodálkozik. — A mi kukoricánk? Csak a tiétek legyen olyan, mint az volt. Két kapálás után is megadta a huszonhét mázsát hordánként! Hát még ha háromra tudtuk volna biztosítani az erőt! — Akkor legalább kapott volna összesen kettőt, hiszen abból a szerinted másodikból nem jutott csak az út mellé és ott sem tovább, mint tíz sor mélyen... A KÖSZÖLÚ HÍREKNEK igen nehéz utána járni, igaz-e vagy sem? Ez az egyetlen azonban igen erősen tartja magát, hogy a vendég elnök egy tábla kukoricát sebtében csak körülkapáltatott. Így mutatta meg „gyommentesen" a Pestről bejelentett és kocsin körülvitt vendégeknek. Valószínű, hogy az a kukorica sem járt rosszabbul később, mint a többi és épp úgy megkapálták rendesen, de ez már a szóbeszéden mit sem változtat. A tsz-t akkoriban hetente látogatták és nem lehetetlen, hogy a jó külszín érdekében valóban eltértek egyszer a szabályos munkától. Persze, ennek nem egyszer a vendégjárás is oka, amit nem egyszer kérdezetten, kívánatlan csak bezúdítottak a tanyaközpont kapuját jelző tábla melletti úton. Az itthoniak hagyján, de a külföldiek előtt meg kellett adni a módját. Hiszen nemcsak ezt az egyet, hanem az egész tsz-gazdálkodást ítélik meg abból, amit látnak. Ha olykor kívánta is a látogatókat, nem egyszer ugyancsak bosszantotta az elnököt a kéretlen özönlő sok vendég. Hiszen az emberben hiúság is van és ha a legszebbet nem mutathatja, szíve szerint inkább semmivel sem dicsekedne. Aki ért hozzá, tudhatja, hogy egykori kulákházakból sikerített épületekkel nehéz mintaszerűen gazdálkodni ezerháromszáz holdon. A hosszú parasztházak közfalait kiverték, így lett lóistálló, tehénistálló, sertésellető. Tavaly felhúzták az új két em Vasárnap, 1956. július 1. Hol van és mit tud róla ? Műemlékek Székesfehérvárott 7. 87. Mai képrejtvényünk megfejtéséül beküldendő: melyik az az épület, amelynek bejárati kapuja a képen látható. Milyen történelmi múltja van ennek az épületnek és pontosan hol található. Beküldési határidő : július 7. Rejtvényversenyünk utolsó képét lapunk csütörtöki, július 5-i számában közöljük. Elegendő mennyiségű hús áll a nagy mezőgazdasági munkák idején a megye dolgozóinak rendelkezésére Miután Székesfehérvárott és Sztálinvárosban már megjavult a húsellátás, a megyei tanács kereskedelmi osztálya azt is ígérte, hogy június 25-től kezdve a bányavidékeken, a közeljövőben pedig a járási székhelyeken is tovább javítják a lakosság húsellátását. A héten felkerestük a megyei tanács kereskedelmi osztályát és érdeklődtünk, hogyan valósítják meg ígéretüket. A válasz röviden ennyi: „a hét elejétől kezdve a bányavidékeket — Kisgyónt, Balinkát, Mórt, Pusztavámot — is megfelelő mennyiségű hússal látják el.“ A megyei tanács kereskedelmi osztálya értekezletet is tartott a megye kereskedelmi vállalatainak — többek között a Népbolt Vállalat és a MÉSZÖV — vezetőivel, hogy gondoskodjanak valamennyi megyei szövetkezeti boltban és Népboltban a hús megfelelő tárolásáról és hűtéséről. Ha ez megvalósul, abban az esetben elegendő mennyiségű hús áll majd a nagy mezőgazdasági munkák idején a megye dolgozóinak rendelkezésére. Huszonnégy tanácstagi beszámoló•140 panasz, javaslat Székesfehérvárott június közepéig 24 városi tanácstag tartott beszámolót, amelyen több mint 600 dolgozó jelent meg. A baráti beszélgetések során 140-en mondták el panaszukat, javaslataikat. Ezek közül legtöbben Székesfehérvár utcáinak, tereinek köztisztasági problémáját vetették fel. A közérdekű javaslatok közül megoldott feladatok szám szerint igen csekélyek, mivel nagyobb részük folyamatos elintézést követel. De ezek közül kiemelkedik például az, hogy a Piszarenkó úton megvalósították az autóbusz közlekedést, és a közvilágítás megjavítására irányuló kilenc javaslat közül ötöt teljesítettek. A városi tanács vb titkársága is minden igyekezettel azon fáradozik, hogy segítse a tanácstagok munkáját. Éppen ezért elhatározta: elvetik, azt a régi álláspontot, hogy a beszámolók megtartására előirányzott időt két hónapra szorítják le. A gyakorlat bebizonyította, hogy a tanácstag tudja a legjobban, mikor alkalmasabb az az időpont, amikor valóban beszámolhat választóinak munkájáról. A tanácstörvény egyébként is kimondja, hogy egy-egy tanácstagnak évente két beszámolót kell tartania. Ezzel az új intézkedéssel megszüntetik azt a tarthatatlan állapotot, hogy a városi tanács szakigazgatási osztályaira a panaszok ugyanabban az időben tömkelegével érkezzenek. Ma már éppen azért, mert az egyes tanácstagok különböző időpontokban tartják beszámolójukat, az üléseiken elhangzott panaszokat a felettes szervek tüzetesebben tudják felülvizsgálni és orvosolni: OOOOOOOO-OOŐOŐOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOőOOOOOOőOOOOOCOOOOÓÓÓOOŐÍOOOObOOObOOOl