Fejér Megyei Hirlap, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-01 / 258. szám
A Szakszervezeti Világszövetség nyilatkozata a genfi értekezlet megnyitása alkalmából A Szakszervezeti Világszövetség prágai titkársága október 30- án nyilatkozatot tett közzé abból az alkalomból, hogy az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy Britannia kormányának képviselői között október 31-én tárgyalás kezdődött Genfben a nukleáris robbantási kísérletek beszüntetéséről. A nyilatkozat rámutat, hogy az imperialista nagyhatalmak sem a Szovjetunió kezdeményezésére, sem az egész emberiség követelésére nem hagyták eddig abba atomrobbantási kísérleteiket, sőt legújabban a francia kormány is atombombákat akar gyártani és a Szaharát szemelte ki nukleáris robbantási kísérleteinek színhelyéül. A világ dolgozóinak és szakszervezeteinek ilyen körülmények között fokozniuk kell akcióikat, hogy a Genfben összeülő értekezlet határozza el az atomrobbantási kísérletek azonnali és feltétel nélküli beszüntetését, ami az első lépést jelentené a tömegpusztító fegyverek végleges betiltásához. A nyilatkozat megállapítja, hogy az atomháború elleni nemzetközi szolidaritás hete a világ békés erőinek példamutató megnyilatkozása volt. A Szakszervezeti Világszövetség felhívással fordul a világ dolgozóihoz és szakszervezeteihez, hogy fokozzák egységes harcukat az atomveszély és minden háborús fenyegetés ellen, követeljék az amerikai csapatoknak Tajvan térségéből való visszavonását, a nagyhatalmak képviselőinek genfi értekezletéhez címzett üzeneteikben, határozataikban sürgessék a nukleáris robbantási kísérletek betiltását. (MTI) Új főútvonal, közúti és Metro-híd nyílik Moszkvában november 7-re A szovjet főváros nagyszerű új építményekkel gazdagodik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulójára. A november 7-i ünnepségek során nyitják majd meg a szovjet főváros most elkészült új útvonalát és a Moszkva folyón átívelő kétemeletes hidat. A közforgalmi híd megnyitása után rövidesen befejeződnek a Metro új vonalának építkezései is. A kétemeletes híd 21 méter szélességű, felső emeletén az új KOMSZOMOL sugárútról a gépkocsik és a gyalogosok kör. ..lenül juthatnak el a Lenin-hegyre. Az alsó emeleten halad majd át a Metro új vonala, amely a folyó balpartján a sporttelep mellett emelkedik ki a felszínre. A híd mindkét oldalán Metró-megálló készül, a földalatti vasút szerelvényei pedig a hídról befutnak a Zenin-hegy alatt épített alagútba. Az új hídon a közúti forgalom előreláthatólag már közvetlenül a novemberi ünnepségek után megindul. A Metro új vonalát december második felében adják át a Az Egyesült Államok újabb fegyvereket szállít Csang Kaj-sek klikkjének Amerikai hírügynökségek tajpeji jelentései szerint az Egyesült Államok újabb korszerű fegyvereket szállít a csangkajsekista klikknek. Csütörtökön a tajvani amerikai katonai hatóságok a csangkajsekista hadsereg páncélos egységei számára nehéz terepen is gyorsan mozgó M—41 mintájú páncél gépkocsikat adtak át. Tajvan egyik déli kikötőjébe az Egyesült Államokból négy hatalmas teherszállító hajó is érkezett, hamarosan további négy hasonló hajó érkezését várják. A hajók lőszert és élelmiszert szállítanak majd a partmenti szigetekre. A csangkajsekista klikk fegyveres erői az Egyesült Államoktól nemrég több F-100 típusú lökhajtásos vadászgépe is kaptak. (MTI) Oraoval Tikon II. Nem meglepő a szoba berendezés»'. Pgy rég almárium, két ágy, asztal gaékereke! Meg egy elnyűtt sodonféle. Kr. az egész. Ülünk orv más«*! szemben. Kérdéseimet varja. Elő is hovakodott vele: — Hogyan élnek Folytyilk bátyám? — Nehezen öcsém, nagyon nehezen — szökkennek össze a rácok wane két sarkában. — Mert nem könnyű két munkát elvégezni egy nap alatt. Én a paraanz egész áradata hömpölyög végig a kis szobában. A föld adója kerek 6 000 forint év»vtte. Éppen most van oda az Ivoweny rendezni a hátralékot. Mert még soha nem tudtak úgy f'vel ni, hogy «lőre legyenek. Mindig visszamenőleg törlesztenek annyit, amennyit éppen tudnak. Ceruza, papír kerül elő, egész rövid számvetést készítünk. A pévzbeni adón felül ott van a Voaadó. Alig termett nekik 10 rozssa, abból majdnem öt ment az adóba, két mázsa húsz kilót fog félretenni, hogy jusson mag a földbe. Jóformán aranyi maradt hogy néha jusson kalácsra, különösképpen karácsonykor meg húsvétkor. Búzakenyeret, finom, ropogós kenyeret, maguk dagasztotta kenyeret nem ehetnek, a boltból vásárolják kilónként, mikor, mennyi kell belőle. Milyen érdekes ! Milyen furcsa! Végeredményben mégis csak kilenc hold az a kilenc s nem terem meg annyit, hogy elkerüljék naponta az üzlet kenyerespolcát. Búzán kívül kukorica, krumpli, bab, takarmány — lucerna — termett, de mindegyikből csak annyit, hogy embert és állatot kitart az újig Több egy fikarcnyi sincs. Még jó lesz, ha a kukoricával felkerekítik gömbölyűre a malacokat, abrakolják a lovat, erősítik a tehenet, meg ellátják a szárnyasokat. Piacra semmiből nem jut egy dekára való sem. Szóval pénz ebből egy fillér sem jön a házhoz. Annál több megy s bizony néha még a bányai kereset is kevés. Itt megint megállunk egy pillanatra. Az idős ember gondolkodik, nehezen akar szólni, de kiböki: — Fáj nekem, hogy vájár létemre uraságba osztanak be. Azt mondják, nem bíromd már a versenyt a fiatalokkal. Pedig de nehezen szereztem meg azt az oklevelet... Fáj, hogy havonta alig keres többet, mint ezer forintot, mert bizony a vájárokat sokkal jobban fizetik, — három, négyezreket visznek haza havonta, — mint a csillést, az uraságit. Talán nem is az a baj, hogy már elrepült feje felett az idő, más oka van annak, hogy nem a szénfal előtt, az „árion” gyönyörködik a fekete csillogásban. Más bizony! Az a színtiszta igazság — s ezt jóformán ő sem tagadja —, hogy a bánya az ő számára amolyan pihenőhely féle sokszor. Ha például éjjeles, van nyolc óra, amikor hazakerül. Ilyenkor minden rendes bányász belefekszik a jó puha ágyba és alszik addig, amíg nem ébred. Ő pedig befogja a lovat, vagy vállára veti a kapát, kaszát és irány a föld! Mindig elkél kinta munka s rendszerint már aláhanyatlik a nap vörös korongja, amikor ismét befordul az egyetlen szápári utcasorba, ahol lakik. Elfárad, de el ám! S talán ez a kétlaki élet tette ennyire tönkre, kiszedte belőle az erőt, megérlelte benne a korai öregséget. Néha alig várja, hogy a munka ismét a bányába szólítsa, hogy egy kicsit az „eméban” megpihenjen. Hátráltatja munkatársait, fáradtan, kimerülten nem lehet dolgozni. A bánya egész embert követel, sokszor másfelet. Ő pedig csak félember, sokszor aranyi sem. Tudja ő ezt, persze, hogy tud-tja, de csak von egyet a vállán, amikor elmagyaráztam a föld számára káros mivolitját. Megemelteti jobb vállát és együtt mondja a feleségével, aki közben betoppant riadt tekintettel: — Majd csak eltángáljuk valahogy... Hiszen ez a baj, hogy csak „tángálják” s nem művelik, nem gondozzák, kezelik megfelelő módon. És az öreg a bányában is csak „tángál”. Az asszonyból is ömlik a panasz. Érthető, hisz nem könnyű a dolga. Bányászfeleségnek lenni nemcsak kitüntetés, hanem nehéz is. Olyan élettárs kell, aki mindenben segíti, támogatja az embert. Márpedig ő ezt nem tudja megcsinálni, akárhogy akarja. Hisz ott a föld, a gazdaság ren-geteg gondjával ! — Nézzen körül — szólal meg az alacsony, egyenestartású, de végtelen fáradt asszony. — Nincs] annyink, hogy a kamrát rendbe- hozassuk. Pedig már nagyon kellene, így áll ez a front óta. Hangos zsivajjal két kislányt ront a szobába. Idegen a vendég, hát illedelmesen köszönnek, s már csukják is be az ajtót ma-] guk mögött. Okos, kedves bajnai tekintettel visszanéznek, aztán] már az udvarról hallatszik hang] juk. ( Hei, ti apróságok! Vajon ti is] !"—öröklitek ezt a kilenc ho!- dat? (folytatjuk) Viharszünet a feszültségi gócokon Néhány napja feltűnően csendes a világpolitikai küzdőtér. Az újságot olvasó ember, aki reggelenként átfutja a főcímeket, a lapok külpolitikai hasábjait, megállapíthatja: nincsenek most olyan vésztjósló hírek, mint júliusban, amikor az amerikai csapatok partraszálltak Libanonban, s a világot egy közép-keleti háború réme fenyegette. Sőt, a jelentések most az amerikai csapatok Libanonból való kivonulásáról számolnak be. A Tajvani-szorosban sem olyan puskaporos a helyzet, mint akárcsak másfél hónappal ezelőtt. Az ENSZ közgyűlése sem bővelkedik izgalmas, érdekfeszítő eseményekben. A világszervezet közgyűlésének gépezete ugyan forog a maga útjén, a vitákra is sor kerül, de hiányoznak a szenvedéyes öszszecsapások az üléseken. Mi történhetett? Az ember hajlamos arra, hogy ösztönszerű gyanakvással fogadja ezt a csendességet. Hiszen nehéz lenne feltételezni, hogy Dulles, a háborús szakadék szélén való táncolás apostola, s azok a háborús körök, amelyeknek ő a külpolitikai megszemélyesítője, most egyszerre megváltoztatták volna terveiket. S jogosan gondolhat arra az ember, hogy ez a ,,viharszünet” újabb viharokat rejt magában. Nemegyszer fordult elő, hogy ilyen világpolitikai ,,csendesség” cprmán annak volt leplezője, hogy a világ valamely Dontján vereséget szenvedett háborús körök erőátcsoportosítást hajtanak végre titokban, s egyszerre csak, mintha az égből pottyant volna le, a föld egészen más pontján keletkezik háborús feszültség. Így volt ez például a Közel-Keleten július—augusztusban elszenvedett imperialista csatavesztés után, amikor hirtelen a Tajvani-szorosban éleződött ki a helyzet, az amerikai—csangkajsekista provokációk mintán. Most azonban a helyzet nem ilyen egyszerű. Más előidéző okai is vannak a jelenlegi viharszünetnek. Itt van mindjárt például, a küszöbönálló amerikai választások kérdése. A nyugati hírmagyarázók ezzel indokolják a mostani viharszünetet. Egyesek arról írnak, hogy Washington ,,befelé” fordul, a választási kampány „gúzsba köti” az Eisenhower-kormányzatot, s nincs ereje külpolitikai kezdeményezésekre. Mások arról írnak, hogy a köztársaság párti kormányzat igyekszik valamelyest tisztára mosni a Dulles-féle külpolitikai szennyest. Ebben van is valamelyes igazság. Hiszen a köztársaság párti kormányzat meglehetősen rossz pozícióból kénytelen megvívni választási kampányát. A demokrata párti vezérek igyekeznek a maguk javára kamatoztatni a Dulles-féle külpolitika sorozatos vereségeit. S tekintve, hogy a burzsoázia két pártja közötti küzdelemben nem közömbös számukra, hogy melyik párt (illetve e pártok mögött álló monopolista csoportok) vezetői tartják majd kezükben a kormányrudat, a köztársasági pártvezérek mindent megtesznek vereségeik szépítésére, elkendőzésére. Vajon mivel függ össze, ha nem ezzel is, hogy a bejelentett határidőre valóban kivonták Libanonból az amerikai egységeket? S vajon miért utazott Dulles amerikai külügyminiszter Tajvan szigetére, ha nem azért is, hogy a választások előtt valamilyen „eredményekről” tudjon beszámolni a washingtoni provokációs politika kudarcai miatt háborgó amerikai közvéleménynek? Mindez kétségtelenül szerepet játszik ebben a viharszünetben. A nyugati hírmagyarázók megállapítják, hogy a washingtoni vezetők a választások előtt igyekeznek olyan körülményeket teremteni, hogy visszaverhessék a köztársaság párti külpolitika veszélyeiről jogosan felsorolt vádakat. A háborús hisztéria washingtoni megszállottjai és a provokációk bajnokai most „hangfogót” alkalmaznak néhány napig, kifejezetten választási célokra. Ez bár igaz, de mégis csak a felszín. Hiszen a „választási hangfogó” nem az ok, hanem az okozat. A viharszünet igazi okai sokkal mélyebben keresendők. Hiszen világos, hogy ha Libanon amerikai megszállása sikert eredményezett volna, ha sikerült volna az Egyesült Államok hadállásainak a megszilárdítása ebben a kis közép-keleti országban, akkor ma Dulles és társai az egész világot telekürtölnék e „fényes győzelemről” szóló tirádiákkal S ha a Tajvani-szorosban elkövetett amerikai provokációk sikeresek lettek volna, s nem törtek volna meg Kína hatalmas erején. Washington most ezt is felhasználná, hogy „propaganda ütegei” segítségével népszerűsítse a választók előtt a köztársaság párti kormányzat külpolitikáját. Csakhogy — mint közismert —, Libanonban az amerikai csapatok jelenléte sem tudta megakadályozni, hogy az országban az egészséges erők kerekedjenek felül, s „Közép-Kelet Svájca” elinduljon a függetlenségi politika útján. S az amerikai fegyveres beavatkozás oly magasra kavarta az amerikellenes érzelmeik viharát, oly széleskörű mozgalom bontakozott ki az egész Közép-Keleten a libanoni fegyveres intervenció megszüntetéséért, hogy Washingtonnak mindebből le kellett vonnia a szükséges tanulságot, kitűnt, hogy Libanon mint feszültségi góc, nem a legkedvezőbb egy háború kirobbantására. Washingtonban azonban rendkívül hosszú ideig tartott, amíg meghozták a számukra keserves döntést a kudarc beismerését jelentő kivonulásról. Újra meg újra megpróbálták már azután is, hogy a Karami-kormány megalakult, szítaná a viszálykodást, s megkísérelték, hogy a keresztény és mohamedán vallási söpörtek közötti háborúskodás kirobbantásával tartósítsák a feszültséget Libanonban. Ez azonban kudarcba fulladt, s a Karami-kormány erélyesen követelte az amerikai csapatok kivonulását. Ezután nehezen lehetett volna ürügyet találni a maradásra. Még csúfosabb az a kudarc, amely Washingtont a Tajvani-sizoroban érte. Az amerikai kormányzat itt provokációival rendkívül tűzveszélyes helyzetet teremtett, majd, amikor az amerikai provokációk már-már azzal fenyegettek, hogy háború robban ki a Távol-Keleten, az amerikai kormányzat megrettent saját bűnös cselekedeteitől, s visszatárcolt a háborús szakadék széléről. S mit ért el ezzel a washingtoni kormányzat? Bebizonyosodott, hogy a hatalmas Kínát nem lehet provokációkkal megfélemlíteni, s katonai erők felvonultatásával megzsarolni, Washington háborús politikája ellen az egész békeszerető emberiség felsorakozott, sőt az amerikai közvélemény is elítélte a veszélyes játékot. Kitűnt az is, hogy milyen ingadozás van Amerika szövetségeseinek táborában, ha követni kel a washingtoni kalandorkörökét. Az amerikai vezetők meghátrálása kétségtelenül hatással le® azokra a kormánykörökre, amelyek egyes ázsiai országokban ma még szolgaian követik Washington irányvonalát. Bizonyosra vehető, hogy helyzetük meggyengül majd az amerikai kudarc nyomán. S kétségtelen, hogy Kínának az elvi kérdésekben határozott, de egyes gyakorlati problémákban a helyzethez mindig alkalmazkodó politikája miatt Kína még nagyobb nemzetközi tekintéllyel kerül ki a „tajvani válságból”. S a győzelem, amelyet az amerikai provokációk visszaverésével aratott, kétségtelenül hatással lesz a Tajvanon és a partmenti szigeteken élő lakosság politikai állásfoglalására is. S bizonyos, hogy elősegíti e ligetek lakosságának a Csang Kaj-sek-féle politikával való szembefordulásét. Ezek többek között azok az okok, amelyek a választási hangfogó felszíne alatt vannak, s amelyek szerepet játszanak a mostani viharszünet kialakulásában. Bizonyosra vehető azonban, hogy a választások után az amerikai provokátorok újra kísérletet tesznek a feszültség növelésére. Lehet, hogy ez Libanonban, vagy a Közép-Kelet más pontján, vagy talán a Tajvani-szorosban következik be. De az is lehetséges, hogy a világnak más pontján próbálnak majd új feszültségi gócot kialakítani. Mégis azonban az új próbálkozások sem kendőzhetik el majd azokat a súlyos vereségeket, amelyeket az amerikai agresszív politika az utóbbi hónapokban Libanonban és a Tajvani-szorosban elszenvedett. S ezek hatása kétségtelenül érződni fog az egész nemzetközi küzdőtéren. A. L