Fejér Megyei Hirlap, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-02 / 284. szám
4. «Mal. A Szovjetunió 7 éves tervéről Tizenötmillió lakás! Hruscsov elvtárs beszámolójának tézisei célul tűzik ki, hogy a következő hétéves tervben 15 millió lakást építsenek a Szovjetunióban. A hétéves terv fenti előirányzatáról Viktor Andrejev akadémiai levelező tag, a kövekezőket mondotta:— Hét év alatt 15 millió lakás! E szám nagyságát leginkább mi, építőművészek érezzük. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban egy rövid számítást végezzek. Ezt a 15 millió lakást átlag négyemeletes, egyenként 60 lakásos házakban építjük fel Ez azt jelenti, hogy 250 000 épületet kell felhúzni, vagyis egész várost. E város területe több mint kétszer szárnyalná túl London és Párizs területét együttvéve. Reális-e ez a feladat? A válasz csak igen lehet, s ezt a következőkkel indokolhatjuk: a szovjet állam elegendő anyagi eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy ilyen nagyarányú építkezést bontakoztasson ki. Építőiparunk számára biztosítani tudjuk a szükséges gépeket és anyagot. A Szovjetunióban 5 millió építőszakmunkás dolgozik, vagyis sokkal több, mint a vas- és színesfémkohászatban, a vegyi- és élelmiszeriparban, valamint a fűtőanyagtermelésben együttvéve. Egy tökösnek — nevvvennény képó cukor A hétéves terv ellenőrző számai alapján 1965 végére a cukorrépa-termelés megkétszereződik. Mit jelent ez a lakosság számára? — Ezzel a kérdéssel fordult az SZTI munkatársa E. Gassinszkijhoz, a Szovjetunió mezőgazdaságügyi minisztériumának egyik felelős munkatársához. _ _ Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, engedje meg, hogy néhány adatot említsek. A cári Oroszországban 1913-ban 1 350 000 tonna cukort állítottak elő, vagyis évenként egy főre 8,5 kilogramm jutott. Valójában ez azt jelentette, hogy a lakosság háromnegyed része évente még 1 kilogramm cukrot sem fogyasztott. A lakosság többségét képező éhező parasztoknak egyáltalán nem jutott cukor. , , Gyökeresen megváltozott a helyzet, amikor a munkások és parasztok hazánk gazdáivá váltak. A cukorrépa-ültetvények évről-évre növekedtek, s jelenleg mintegy 2,5 millió hektáron termelünk cukorrépát. Érdemes megemlíteni, hogy az Egyesült Államokban e növény vetésterülete két évtizeden keresztül — 1934-től 1953-ig — változatlanul 300 000 hektár volt. Idén soha nem látott répatermést takarítottunk be. Hektáronként átlag 216 mázsa termett. Ez lehetővé teszi, hogy több mint 5 millió tonna porcukrot állítsunk elő, vagyis egy főre átlag 25 kilogramm cukor jusson. A cukorrépából gyártott cukor előállításában már elhagytuk az Egyesült Államokat. Igényeinknek azonban még ez a színvonal sem felel meg. 1965- ben már 70—78 millió tonna cukrrépát termesztünk. Ez azt jelenti, hogy évente 9—10 millió tonna cukrot gyártunk majd, vagyis minden egyes lakos évente kb. 44 kilogramm cukorhoz juthat. Ha ezt átszámítjuk a mezőgazdasági földhaszonterület 100 hektárjára, akkor kiderül, hogy a hétéves terv végén 100 hektáronként 18,5—20 mázsa cukrot állítunk elő. Megemlíthetjük, hogy tavaly az Egyesült Államokban a 100 hektárra eső cukortermelés alig volt több, mint 4 mázsa. Micsoda különbség! Most már az Egyesült Államok indíthat majd versenyt, hogy utolérjen bennünket a cukortermelés növelésének ütemében. A holnap előőrseit a kommunista munka brigádjai így hagyta meg Iljics Csodálatos, izgalmas napokat élnek át a szovjet emberek. Hruscsov elvtárs beszámolójának tézisei a XXI. pártkongresszusra, hatalmas reflektorként mindent megvilágítottak, s mi megláttuk azt az utat, amelyet a Szovjetunió az emlékezetes októberi éjszaka óta megtett, megláttuk azokat a magaslatokat, amelyekre már felemelkedtünk, s azokat a tündöklő, napfényes csúcsokat, amelyeket a következő hét esztendő folyamán kell elérnünk. A kommunizmus a vágy, a felhívás szavából a tett szavává, realitásává vált, s ez a realitás egyre érzékelhetőbben behatol mindennapi életünkbe, színessé, gazdaggá, lenyűgözően érdekessé teszi azt, ünnepnappá emeli a hétköznapot. Azért van ez így, mert a kommunizmus alapja, magva a köz javára végzett, örömet hozó, öntudatos, értelmes munka. Négy évtizeddel ezelőtt a történelem új korszakának hajnalán, nagy tanítónk, Vlagyimir Iljics Lenin az első kommunista szombatokban rendkívül fontos kezdeményezéseket látott. „Ez olyan fordulatnak a kezdete, amely nehezebb, mélyrehatóbb, alaposabb, döntőbb jelenőségű, mint a burzsoázia megdöntése, mert ez a magunk renyhesége, fegyelmezetlensége, kispolgári önzése feletti győzelmet jelenti, győzelmet jelent azokon a szokásokon, amelyeket az átkozott kapitalizmus hagyott örökségül a munkásnak és a parasztnak — írta Lenin. Az új társadalmi fegyelmet, a szocialista fegyelmet akkor és csakis akkor teremtettük meg, akkor és csakis akkor válik lehetetlenné a kapitalizmushoz való visszatérés és válik valóban legyőzhetetlenné a kommunizmus, amikor ezt a győzelmet megszilárdítottuk”. A szovjet ifjúság a kommunisták példája nyomán ma is azon gondolkozik, hogyan és dolgozzék, hogy ezáltal minél nagyobb hasznára legyen a közös ügynek. Így születtek meg az üzemi műhelyekben, a bányák fejtőhelyein, a kolhozföldeken és állattenyésztő telepieken a kommunista munka brigádjai. A kommunista munka brigádjának tagja a termelésben, a tanulásban, mindennapi életben mindenütt kommunista módon viselkedik, vagyis mindenekelőtt a többiekre, a társadalom érdekeire gondol. Nem véletlen, hogy a kommunista munka brigádjai éppen most, a XXI. pártkongresszus előtt jelentek meg, amikor a Szovjetunió a kommunista társadalom kiterjedt építésének időszakába lép. N. Sz. Hruscsov beszámolójának tézisei hangsúlyozzák: „A kommunista társadalom építése a sokmilliós néptömegek eleven, alkotó tevékenysége.” A kommunista munka brigádjainak megalakulása e tevékenység egyik nagyszerű megnyilvánulása. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Kedd, 1958. december 2. Hogyan képviseli a dolgozók érdekeit az Építőipari Vállalat szakszervezete Kilemivenkét munkahelyet számláltak a harmadik negyedévben a Fejér megyei Építőipari Vállalatnál. Ezeken a munkahelyeken 1500-an dolgoznak. Az építőipari munkások nagy része vidéki, sokan többszáz kilométerre távol lakik családjától. A családi otthonok melegét a vállalat munkásszállókkal igyekszik pótolni. Székesfehérvárott az Irányi Dániel utcában például 150 ember lakik. A lakásért nem fizetnek, napi ellátásuk — reggeli, ebéd, vacsora — 7,10 forintba kerül. Az esti szórakozást is biztosították. Televíziós készülékkel, könyvtárral rendelkeznek a szálló lakói. Ezen kívül különböző előadásokat hallgatnak, hogy politikai tudásukat, társadalmi ismereteiket fejlesszék. Egyszóval mindennel rendelkeznek, ami egy munkásszálló tartozéka. Mégsem mondhatjuk, hogyaz építőipari munkások gondtalanul élnek, valamilyen problémája mindegyiknek akad, s ha csak egy-egy is, máris 1500 problémát jelent. Kihez fordulhatnak panaszaikkal, problémáikkal? A munkahelyeken — lehet az Dégen, Simontornyán, vagy Móron — a szakszervezeti bizalmiakkal tanácskozzák meg a dolgozók, mit hogyan oldhatnának meg. A bizalmiak nagy népszerűségnek örvendenek. Nemcsak azért, mert a legjobb munkások, hanem, mert intézkedéseik igazságosak. Segítségük az élet minden területén érezhető. A Lenin-úti építkezésen dolgozók előbb csak maguk között méltatlankodtak, hogy nincs megfelelő helyiségük, ahol ebédelhetnének. Azután felkeresték szakszervezeti bizalmijukat, Zseli Ferenc elvtársat és kérték, hogy továbbítsa panaszukat. A bizalmi az üzemi bizottság segítségével intézkedett. A vállalat kiüríttetett egy helyiséget, berendezték ebédlőnek és a 120 ember most már meleg szobában, asztal mellett fogyasztja ebédjét. Fejér József kubikus az Alföldről került a vállalathoz. Szorgalmas, rendes ember hírében áll. Munkatársai szeretik, s talán ezért is tűnt fel hamarosan hogy egy időben borús arccal járt-kell közöttük. Miusics József, a szakszervezeti bizalmi tudakolta meg ennek okát. Fejéréknél sok a gyerek. A keresetből ugyan biztosítja a megélhetést, de a téli készülődés, a cipők, a kabátok vásárlása megszaporította a család kiadását. — Kölcsön kellene, de honnan. — mondta Fejér a bizalminak. — Majd adunk mi, a vállalat, maga megérdemli ezt a segítséget — válaszolta a bizalmi. Miusics József javaslatának kíséretével az üzemi bizottsághoz érkezett Fejér József kérése. A bizottság tagjai alaposan fontolóra vették a dolgozó családi helyzetét. Végül úgy döntöttek, hogy nem előleget adnak, hanemsegélyt Fejér József családjának. A dolgozó öröme még nagyobb volt. A szakszervezet tevé kenysége a dolgozók szabadidejének helyes felhasználására is kiterjed. Az üzemi bizottság intézkedései nyomán rendszersítették a filmvetítést a móri munkásszálláson is. Több mint 100 dolgozó lakik a szálláson, s nagy örömmel vették, hogy hetenként egyszer hozzájuk is „ellátogat” a mozi. Azt is kérték, hogy hetente egyszer tudományos előadást tartsanak, érdeklődési körüknek megfelelően. A móri gimnázium igazgatója vállalta, hogy eleget tesz az építőipari munkások kérésének. A bizalmiak nemcsak a dolgozóknak kedvező ügyekkel foglalkoznak, érkeznek hozzájuk olyan kérések is, amelyek jogtalanok és amelyek teljesítésével a népgazdaságot károsítanák meg. Az elmúlt napokban történt, hogy egy nyolctagú segédmunkás brigád felmondott. A vállalat nem fogadta el a felmondást, a brigád tagjai a szakszervezethez fordultak „segítségért”. — Nem tudunk keresni, azért akarunk elmenni — mondták indokolásul. Nem kevés idejébe telt a szakszerezetnek, míg kivizsgálta, és meggyőződött arról, hogy a dolgozók állítása valótlan. Keresetük kielégítő volt, csak éppen a munka nem tetszett nekik. Ebben az esetben természetesen nem a dolgozóknak adtak igazat. Az építőiparban szokássá vált, hogy a nyári hónapokban reggel 7-től délután fél 5 óráig dolgoznak. Ezáltal minden második szombatjuk szabaddá válik, a vidéki dolgozók is haza tudnak utazni. Ősszel és télen, amikor a nappalok egyre rövidebbek, a szabadszombatok megszűnnek, hisz délután 4 órakor már nem tudnak dolgozni. Mégis vannak, akik ezzel az intézkedéssel nem értenek egyet. Méltatlankodnak és a szakszervezetet hibáztatják hogy nem védik a dolgozók „érdekeit”. Hamis érvelés ez, s azok hangoztatják, akik hadilábon állnak a munkafegyelemmel. Régi szervezett dolgozók az építőipari munkások. Ismerik a szakszervezeti tagsággal járó kedvezményeket, a szakszervezet feladatát. Zömében tudják, hogy jogos kérésük mellett kiáll a szakszervezet, a jogtalan kéréseket azonban elutasítja. Az Építőipari Vállalatnál is évről évre jobban érzik a dolgozók a szakszervezet tevékenységét. Nemcsak a szociális kedvezmények biztosításában, hanem a munkafeltételek javításában is. A múlt évben még sok panasz hangzott el, hogy nem kapták meg a törvény által előírt munkaruhát. A szakszervezet most időben ellenőrizte azt is, hogy a munkaruhákon kívül a téli védőruhákat is időben kiadják. Javaslattal élt a téli felkészülésnél is. A munkákat úgy szervezték meg, hogy majd a nagy hidegben csak nagyon kevés dolgozó kényszerüljön „téli szabadságra". Őrködik a szakszervezet a szocialista törvényesség betartása felett mindkét részről, mert nemcsak követelésük van a dolgozóknak, hanem kötelességük is. Ugyanígy a vállalatnak is. És ezernyi intézkedéssel könnyíti, szépíti a dolgozók életét. Csányi Mária A marosvásárhelyi Állami Székely Színház előadásáról (Budapesti tudósítónktól) A Madách Színházban a múlt héten tartotta budapesti bemutatkozó előadását a marosvásárhelyi Állami Székely Színház. Az első estén, a bársonyfüggöny felgördülése előtt, a magyar közönség nevében üdvözölték a vendégeket, amelyre Tompa Miklós, a Székely Színház igazgatója válaszolt. Ezután virágcsokorral köszöntötték székely kollégáikat a magyar művészek, majd pedig megkezdődött az előadás. Első alkalommal M. Sebastian fiatalon elhúnyt román író jelentős darabja, a „Lapzárta előtt” került színre, (nálunk „Névtelen Csillagok’’ c. darabját játsszák, a televízió is közvetítette.) A darabot több európai színpadon adták már elő sikerrel. Sebastian a kapitalista társadalom maró szatíráját írta meg. Bemutatja a város egyik zuglapjának, a Virradat-nak szerkesztőségét, ahol minden ember, — a legkisebb munkatárstól föl a főszerkesztőig, — eladó pénzért, eszméik nincsenek. Ábrázolja a tőke mindenhová elérő, hatalmas gépezetét, melynek szövevényes útjait spanyolfal takarja. Ám ingatag épületét egyetlen lehelet is elbújhatna. Ebből az ingatagságból kovácsol tőkét Andronic tanár számára rajongó tanítványa, ahogy végül is életük álma, az utazás, Nagy Sándor útjainak felkutatása megvalósulhat. A tanár ugyanis cikket ír egy szaklap számára Nagy Sándor médeai látogatásáról. Azonban véletlenségből a Virradat közli le. A cikk sajtóhibáktól hemzseg, és egy ilyen sajtóhiba, — Prohtázius helyett Protár — egy titkos akta nevével azonos. Bucsan, a tőkés a sorok között így a maga rejtegetnivalóját véli kiolvasni zsarolás formájában. A tanártól mi sem áll távolabb az ilyesminél. Tiltakozása azonban csak nagyobbstílű gazemberré emeli Bucsan szemében. Végül a tanítvány felismeri a helyzetet, és a tudós javára fordítja Bucsan félelmét. Sebastian vígjátéki eszközökkel él, műve fordulatos, érdekes, leköti a nézőt. A rendezés Móni Gherleter munkája. Kissé lassú ritmusban pergeti az eseményeket, viszont világos, értelmezése elősegíti a színpadon fejlődő érzelmek, személyek kibontakozásának csattanóit, így állandó vibráció sugárzik a színpadról. Az előadás közönsége, —■ mely ezen az estén meghívottakból és a szakma képviselőiből adódott, — elismeréssel fogadta az együttes játékát. Kiemelkedő alakítás Tanai Bella diáklánya, kinek tehetsége, mozgása a mi Vass Évánk művészetével rokon, — a tanárt játszó Lohinszky Lőrénél. Remek díszletmegoldásaik vannak. Félig beépített színpadon játszanak, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy pl. nem zárt szobát ábrázolnak, hanem a szükséges faldarabokat szekrénnyel, képpel, ajtókat, stb. Állítják fel, s bútorozzák be, — levegős — és kellemes hatású a színpadkép. Különösen a második felvonásban van helyén a megoldás, ez Andronic tanár dolgozójában játszódik, Paul Borlinovschi tervezte. A Román Népköztársaság területén hat magyar nyelvű színház működik, s közülök a marosvásárhelyiek teremtették meg a legmagasabb művészi színvonalat. Örömmel fogadták művészetüket, nemcsak kulturális kapcsolataink bővülése szempontjából, hanem azért is, mert a magyar és székely színházkultúra kezdetei azonosak, hagyományaink közösek, és így fejlődése nem közömbös előttünk. Ennek bizonyítéka az a forró ünneplés, amelyben a közönség a további előadások folyamán részesítette a vendégművészeket. A társulat megyénkben is fellép, Sztálinvárosban tartanak több előadást. BENCZE KIÁRA