Fejér Megyei Hirlap, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-02 / 284. szám

4. «Mal. A Szovjetunió 7 éves tervéről Tizenötmillió lakás! Hruscsov elvtárs beszámoló­jának tézisei célul tűzik ki, hogy a következő hétéves terv­ben 15 millió lakást építsenek a Szovjetunióban. A hétéves terv fenti előirány­zatáról Viktor Andrejev akadé­miai levelező tag, a kövekezőket mondotta:­­— Hét év alatt 15 millió lakás! E szám nagyságát leginkább mi, építőművészek érezzük. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban egy rövid számítást végezzek. Ezt a 15 millió lakást átlag négyemele­tes, egyenként 60 lakásos házak­ban építjük fel Ez azt jelenti, hogy 250 000 épületet kell felhúzni, vagyis egész várost. E város te­rülete több mint kétszer szárnyal­ná túl London és Párizs területét együttvéve. Reális-e ez a feladat? A válasz csak igen lehet, s ezt a követ­kezőkkel indokolhatjuk: a szov­jet állam elegendő anyagi esz­közzel rendelkezik ahhoz, hogy ilyen nagyarányú építkezést bon­takoztasson ki. Építőiparunk szá­mára biztosítani tudjuk a szük­séges gépeket és anyagot. A Szovjetunióban 5 millió építő­szakmunkás dolgozik, vagyis sokkal több, mint a vas- és színes­fémkohászatban, a vegyi- és élelmiszeriparban, valamint a fű­­tőanyagtermelésben együttvéve. Egy tökösnek — nevvvennény képó cukor A hétéves terv ellenőrző számai alapján 1965 végére a cukorrépa-termelés megkétsze­reződik. Mit jelent ez a lakosság számára? — Ezzel a kérdéssel for­dult az SZTI munkatársa E. Gassinszkijhoz, a Szovjetunió mező­­gazdaságügyi minisztériumának egyik felelős munkatársához. _ _ Mielőtt erre a kérdésre válaszolnék, engedje meg, hogy né­hány adatot említsek. A cári Oroszországban 1913-ban 1 350 000 tonna cukort állítottak elő, vagyis évenként egy főre 8,5 kilogramm jutott. Valójában ez azt jelentette, hogy a lakosság háromnegyed része évente még 1 kilogramm cukrot sem fogyasztott. A lakos­ság többségét képező éhező parasztoknak egyáltalán nem ju­tott cukor. , , Gyökeresen megváltozott a helyzet, amikor a munkások és parasztok hazánk gazdáivá váltak. A cukorrépa-ültetvények év­­ről-évre növekedtek, s jelenleg mintegy 2,5 millió hektáron ter­melünk cukorrépát. Érdemes megemlíteni, hogy az Egyesült Álla­mokban e növény vetésterülete két évtizeden keresztül — 1934-től 1953-ig — változatlanul 300 000 hektár volt. Idén soha nem látott répatermést takarítottunk be. Hektá­ronként átlag 216 mázsa termett. Ez lehetővé teszi, hogy több mint 5 millió tonna porcukrot állítsunk elő, vagyis egy főre átlag 25 kilogramm cukor jusson. A cukorrépából gyártott cukor elő­állításában már elhagytuk az Egyesült Államokat. Igényeinknek azonban még ez a színvonal sem felel meg. 1965- ben már 70—78 millió tonna cukrrépát termesztünk. Ez azt je­lenti, hogy évente 9—10 millió tonna cukrot gyártunk majd, vagyis minden egyes lakos évente kb. 44 kilogramm cukorhoz juthat. Ha ezt átszámítjuk a mezőgazdasági földhaszonterület 100 hektárjára, akkor kiderül, hogy a hétéves terv végén 100 hektáronként 18,5—20 mázsa cukrot állítunk elő. Megemlíthetjük, hogy tavaly az Egye­sült Államokban a 100 hektárra eső cukortermelés alig volt több, mint 4 mázsa. Micsoda különbség! Most már az Egyesült Államok indíthat majd versenyt, hogy utolérjen bennünket a cukorterme­lés növelésének ütemében. A holnap előőrsei­t a kommunista munka brigádjai így hagyta meg Iljics Csodálatos, izgalmas napokat élnek át a szovjet emberek. Hruscsov elvtárs beszámolójának tézisei a XXI. pártkongresszusra, hatalmas reflektorként mindent megvilágítottak, s mi megláttuk azt az utat, amelyet a Szovjetunió az emlékezetes októberi éj­szaka óta megtett, megláttuk azokat a magaslatokat, amelyekre már felemelkedtünk, s azokat a tündöklő, napfényes csúcsokat, amelyeket a következő hét esztendő folyamán kell elérnünk. A kommunizmus a vágy, a felhívás szavából a tett szavává, realitásává vált, s ez a realitás egyre érzékelhetőbben behatol min­dennapi életünkbe, színessé, gazdaggá, lenyűgözően érdekessé te­szi azt, ünnepnappá emeli a hétköznapot. Azért van ez így, mert a kommunizmus alapja, magva a köz javára végzett, örömet ho­zó, öntudatos, értelmes munka. Négy évtizeddel ezelőtt a történelem új korszakának hajnalán, nagy tanítónk, Vlagyimir Iljics Lenin az első kommunista szom­batokban rendkívül fontos kezdeményezéseket látott. „Ez olyan for­dulatnak a kezdete, amely nehezebb, mélyrehatóbb, alaposabb, döntőbb jelenőségű, mint a burzsoázia megdöntése, mert ez a magunk renyhesége, fegyelmezetlensége, kispolgári önzése feletti győzelmet jelenti, győzelmet jelent azokon a szokásokon, amelye­ket az átkozott kapitalizmus hagyott örökségül a munkásnak és a parasztnak — írta Lenin. Az új társadalmi fegyelmet, a szocia­lista fegyelmet akkor és csakis akkor teremtettük meg, akkor és csakis akkor válik lehetetlenné a kapitalizmushoz való vissza­térés és válik valóban legyőzhetetlenné a kommunizmus, amikor ezt a győzelmet megszilárdítottuk”. A szovjet ifjúság a kommunisták példája nyomán ma is azon gondolkozik, hogyan és dolgozzék, hogy ezáltal minél nagyobb hasznára legyen a közös ügynek. Így születtek meg az üzemi műhelyekben, a bányák fejtőhelyein, a kolhozföldeken és állat­­tenyésztő telepieken a kommunista munka brigádjai. A kommunista munka brigádjának tagja a termelésben, a ta­nulásban, mindennapi életben mindenütt kommunista módon vi­selkedik, vagyis mindenekelőtt a többiekre, a társadalom érdekei­re gondol. Nem véletlen, hogy a kommunista munka brigádjai éppen most, a XXI. pártkongresszus előtt jelentek meg, amikor a Szov­jetunió a kommunista társadalom kiterjedt építésének időszakába lép. N. Sz. Hruscsov beszámolójának tézisei hangsúlyozzák: „A kommunista társadalom építése a sokmilliós néptömegek eleven, alkotó tevékenysége.” A kommunista munka brigádjainak meg­alakulása e tevékenység egyik nagyszerű megnyilvánulása. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Kedd, 1958. december 2. Hogyan képviseli a dolgozók érdekeit az Építőipari Vállalat szakszervezete­ ­ Kilemivenkét munkahe­lyet számláltak a harmadik ne­gyedévben a Fejér megyei Építő­ipari Vállalatnál. Ezeken a mun­kahelyeken 1500-an dolgoznak. Az építőipari munkások nagy ré­sze vidéki, sokan többszáz kilo­méterre távol lakik családjától. A családi otthonok melegét a válla­lat munkásszállókkal igyekszik pótolni. Székesfehérvárott az Irá­nyi Dániel utcában például 150 ember lakik. A lakásért nem fizetnek, napi ellátásuk — regge­li, ebéd, vacsora — 7,10 forintba kerül. Az esti szórakozást is biz­tosították. Televíziós készülékkel, könyvtárral rendelkeznek a szál­ló lakói. Ezen kívül különböző előadásokat hallgatnak, hogy po­litikai tudásukat, társadalmi is­mereteiket fejlesszék. Egyszóval mindennel rendelkeznek, ami egy munkásszálló tartozéka. Mégsem mondhatjuk, hogy­­az építőipari munkások gondtalanul élnek, valamilyen problémája mindegyiknek akad, s ha csak egy-egy is, máris 1500 problémát jelent. Kihez fordulhatnak pana­szaikkal, problémáikkal? A mun­kahelyeken — lehet az Dégen, Simontornyán, vagy Móron — a szakszervezeti bizalmiakkal ta­nácskozzák meg a dolgozók, mit hogyan oldhatnának meg. A bi­zalmiak nagy népszerűségnek ör­vendenek. Nemcsak azért, mert a legjobb munkások, hanem, mert intézkedéseik igazságosak. Segít­ségük az élet minden területén érezhető.­­ A Lenin-úti építkezésen dolgozók előbb csak maguk kö­zött méltatlankodtak, hogy nincs megfelelő helyiségük, ahol ebédel­hetnének. Azután felkeresték szakszervezeti bizalmijukat, Zseli Ferenc elvtársat és kérték, hogy továbbítsa panaszukat. A bizalmi az üzemi bizottság segítségével intézkedett. A vállalat kiürítte­­tett egy helyiséget, berendezték ebédlőnek és a 120 ember most már meleg szobában, asztal mel­­lett fogyasztja ebédjét. Fejér József kubikus az Al­földről került a vállalathoz. Szor­galmas, rendes ember hírében áll. Munkatársai szeretik, s talán ezért is tűnt fel hamarosan hogy egy időben borús arccal járt-kell közöttük. Miusics József, a szak­­szervezeti bizalmi tudakolta meg ennek okát. Fejéréknél sok a gyerek. A keresetből ugyan bizto­sítja a megélhetést, de a téli ké­szülődés, a cipők, a kabátok vá­sárlása megszaporította a család kiadását. — Kölcsön kellene, de honnan. — mondta Fejér a bizal­minak. — Majd adunk mi, a vál­lalat, maga megérdemli ezt a se­gítséget — válaszolta a bizalmi. Miusics József javaslatának kí­­séretével az üzemi bizottsághoz érkezett Fejér József kérése. A bizottság tagjai alaposan fontoló­ra vették a dolgozó családi hely­zetét. Végül úgy döntöttek, hogy nem előleget adnak, hanem­­se­gélyt Fejér József családjának. A dolgozó öröme még nagyobb volt.­­ ­ A szakszervezet tevé­­ kenysége a dolgozók szabadidejé­nek helyes felhasználására is ki­terjed. Az üzemi bizottság intéz­kedései nyomán rendszersítették a filmvetítést a móri munkás­szálláson is. Több mint 100 dol­gozó lakik a szálláson, s nagy örömmel vették, hogy hetenként egyszer hozzájuk is „ellátogat” a mozi. Azt is kérték, hogy hetente egyszer tudományos előadást tart­sanak, érdeklődési körüknek meg­felelően. A móri gimnázium igaz­gatója vállalta, hogy eleget tesz az építőipari munkások kérésé­nek. A bizalmiak nemcsak a dolgo­zóknak kedvező ügyekkel foglal­koznak, érkeznek hozzájuk olyan kérések is, amelyek jogtalanok és amelyek teljesítésével a nép­gazdaságot károsítanák meg. Az elmúlt napokban történt, hogy egy nyolctagú segédmunkás bri­gád felmondott. A vállalat nem fogadta el a felmondást, a brigád tagjai a szakszervezethez fordul­tak „segítségért”. — Nem tudunk keresni, azért akarunk elmenni — mondták indokolásul. Nem ke­vés idejébe telt a szakszer­­ezet­nek, míg kivizsgálta, és meggyő­ződött arról, hogy a dolgozók állí­tása valótlan. Keresetük kielégítő volt, csak éppen a munka nem tetszett nekik. Ebben az esetben természetesen nem a dolgozók­nak adtak igazat. Az építőiparban szokássá vált, hogy a nyári hónapokban reggel 7-től délután fél 5 óráig dolgoz­nak. Ezáltal minden második szombatjuk szabaddá válik, a vi­déki dolgozók is haza tudnak utazni. Ősszel és télen, amikor a nappalok egyre rövidebbek, a szabadszombatok megszűnnek, hisz délután 4 órakor már nem tudnak dolgozni. Mégis vannak, akik ezzel az intézkedéssel nem értenek egyet. Méltatlankodnak és a szakszervezetet hibáztatják hogy nem védik a dolgozók „ér­dekeit”. Hamis érvelés ez, s azok hangoztatják, akik hadilábon áll­nak a munkafegyelemmel.­­ Régi szervezett dolgozók az építőipari munkások. Ismerik a szakszervezeti tagsággal járó kedvezményeket, a szakszervezet feladatát. Zömében tudják, hogy jogos kérésük mellett kiáll a szakszervezet, a jogtalan kérése­ket azonban elutasítja. Az Építő­ipari Vállalatnál is évről évre jobban érzik a dolgozók a szak­­szervezet tevékenységét. Nemcsak a szociális kedvezmények bizto­sításában, hanem a munkafelté­telek javításában is. A múlt év­ben még sok panasz hangzott el, hogy nem kapták meg a törvény által előírt munkaruhát. A szak­­szervezet most időben ellenőrizte azt is, hogy a munkaruhákon kí­vül a téli védőruhákat is időben kiadják. Javaslattal élt a téli fel­készülésnél is. A munkákat úgy szervezték meg, hogy majd a nagy hidegben csak nagyon kevés dol­gozó kényszerüljön „téli szabad­ságra".­­ Őrködik a szakszervezet a szocialista törvényesség betartása felett mindkét részről, mert nem­csak követelésük van a dolgo­zóknak,­ hanem kötelességük is. Ugyanígy a vállalatnak is. És ezernyi intézkedéssel könnyíti, szépíti a dolgozók életét. Csányi Mária A marosvásárhelyi Állami Székely Színház előadásáról (Budapesti tudósítónktól) A Madách Színházban a múlt héten tartotta budapesti bemutatkozó előadását a ma­rosvásárhelyi Állami Székely Színház. Az első estén, a bársony­függöny felgördülése előtt, a magyar közönség nevében üd­vözölték a vendégeket, amely­re Tompa Miklós, a Székely Színház igazgatója válaszolt. Ezután virágcsokorral köszön­tötték székely kollégáikat a magyar művészek, majd pedig megkezdődött az előadás. Első alkalommal M. Sebas­tian fiatalon elhúnyt román író jelentős darabja, a „Lap­zárta előtt” került színre, (ná­lunk „Névtelen Csillagok’’ c. darabját játsszák, a televízió is közvetítette.) A darabot több európai színpadon adták már elő sikerrel. Sebastian a kapitalista társadalom maró szatíráját írta meg. Bemutatja a város egyik zuglapjának, a Virradat-nak szerkesztőségét, ahol minden ember, — a leg­kisebb munkatárstól föl a fő­­szerkesztőig, — eladó pénzért, eszméik nincsenek. Ábrázolja a tőke mindenhová elérő, ha­talmas gépezetét, melynek­ szövevényes útjait spanyolfal takarja. Ám ingatag épületét egyetlen lehelet is elbújhat­na. Ebből az ingatagságból ko­vácsol tőkét Andronic tanár számára rajongó tanítványa, a­­hogy végül is életük álma, az utazás, Nagy Sándor útjai­nak felkutatása megvalósul­hat. A tanár ugyanis cikket ír egy szaklap számára Nagy Sándor médeai látogatásáról. Azonban véletlenségből a Vir­radat közli le. A cikk sajtóhibáktól hem­zseg, és egy ilyen sajtóhiba, — Prohtázius helyett Protár — egy titkos akta nevével azonos. Bucsan, a tőkés a sorok kö­zött így a maga rejtegetniva­­lóját véli kiolvasni zsarolás formájában. A tanártól mi sem áll távolabb az ilyesmi­nél. Tiltakozása azonban csak nagyobbstílű gazemberré eme­li Bucsan szemében. Végül a tanítvány felismeri a helyze­tet, és a tudós javára fordítja Bucsan félelmét. Sebastian vígjátéki eszkö­­zökk­el él, műve fordulatos, érdekes, leköti a nézőt. A rendezés Móni Gherleter munkája. Kissé lassú ritmus­ban pergeti az eseményeket, viszont világos, értelmezése elősegíti a színpadon fejlődő érzelmek, személyek kibonta­kozásának csattanóit, így ál­landó vibráció sugárzik a szín­padról. Az előadás közönsége, —■ mely ezen az estén meghívot­takból és a szakma képvise­lőiből­ adódott, — elismeréssel fogadta az együttes játékát. Kiemelkedő alakítás Tanai Bella diáklánya, kinek tehet­sége, mozgása a mi Vass Évánk művészetével rokon, — a tanárt játszó Lohinszky Lő­rénél. Remek díszletmegoldásaik vannak. Félig beépített szín­padon játszanak, ami azt je­lenti a gyakorlatban, hogy pl. nem zárt szobát ábrázolnak, hanem a szükséges faldarabo­kat szekrénnyel, képpel, aj­tókat, stb. Állítják fel, s bú­torozzák be, — levegős — és kellemes hatású a színpad­kép. Különösen a második felvonásban van helyén a megoldás, ez Andronic tanár dolgozójában játszódik, Paul Borlinovschi tervezte. A Román Népköztársaság területén hat magyar nyelvű színház működik, s közülök a marosvásárhelyiek teremtet­ték meg a legmagasabb mű­vészi színvonalat. Örömmel fogadták művé­szetüket, nemcsak kulturális kapcsolataink bővülése szem­pontjából, hanem azért is, mert a magyar és székely színházkultúra kezdetei azo­nosak, hagyományaink közö­sek, és így fejlődése nem kö­zömbös előttünk. Ennek bizo­nyítéka az a forró ünneplés, amelyben a közönség a továb­bi előadások folyamán része­sítette a vendégművészeket. A társulat megyénkben is fellép, Sztálinvárosban tarta­nak több előadást. BENCZE KIÁRA

Next