Fejér Megyei Hírlap, 1960. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-01 / 128. szám

Szerda, 1960. Június 1. A szövetkezeti eszme teljes győzelme az NDK-ban Paul Ebersbach, a Német De­mokratikus Köztársaság buda­pesti nagykövetségének másod­titkára­ és Dieter Zibelius nagy­követségi harmadtitkár a saj­tóosztály vezetője kedden sajtó­­tájékoztatón ismertette a Né­met Demokratikus Köztársaság mezőgazdaságában végbement nagyjelentőségű változásokat. A Német Demokratikus Köztársa­ságban ez év tavaszán több, mint hatezer termelőszövetke­zet alakult, a köztársaság egész parasztsága a szocialista utat választotta. Ennek a ténynek a politikai jelentősége is rend­kívül nagy, a parasztság össze­fogása népszavazás a szocializ­mus mellett, a bonni kormány atomfelfegverzési politikája el­len. A szövetkezeti eszme tel­jes győzelme a Német Demok­ratikus Köztársaság társadalmi fejlődésének törvényszerű kö­vetkezménye. A szövetkezeti mozgalom fej­lődése lehetővé teszi, hogy a Német Demokratikus Köztársa­ságban a lakosság vaj, hús, tej és­ tojás ellátását 1965 helyett már 1963-ban teljes egészében saját­ termeléssel oldják meg. Jelenleg az állattenyésztés fej­lesztése a legfontosabb feladat. Elmondották még, hogy azok­ban a szövetkezetekben, ahol különösen kiváló eredményeket értek el egyes üzemágban, kon­zultációs központokat szervez­nek. Itt a környékbeli szövet­kezetek szakemberei előadáso­kat hallgathatnak s egyben a gyakorlatban is megismerhetik a legfejlettebb módszereket. A Német Demokratikus Köz­társaság és Magyarország me­zőgazdasági szakemberei között az együttműködés egyre szoro­sabbá válik. Jól hasznosítják például a magyar szerződéses állatnevelési és hizlalási rend­szer tapasztalatait. A sajtótájékoztató résztvevői­nek átadták a „fekete könyv” egy példányát, amely doku­mentumokat tartalmaz arról, hogy ugyanakkor, amikor a Német Demokratikus Köztársa­ságban a parasztság a felemel­kedés útján jár, a Német Szö­vetségi Köztársaságban miként sajátítják ki a kisparaszti föl­deket. FEJÉR MEGYEI HÍRE A­P amerikai kémrepülések és a csúcsértekezlet meghiúsulásának kérdése a nyugati politikusok érdeklődésének középpontjában London, jelentette „nem tartja kizártnak Mint nyugati hírügynökségek jövendő csúcsértekezletek hasz­­jelentik, Eden volt angol n­nisz­­nosságát”. Verelnök hétfőn este egy televí- A konzervatív Daily Express dús interjúban nemzetközi kér- — mint a DPA tudósítója jelenti­­ésekkel foglalkozott. —, kedden feltűnést keltő cikké-Eden szerint most „zordabb ben fenntartás nélkül állást fog­­dőjárás­’ következik a hideghábo­­lúk­ amellett, hogy Nagy Britan­­nában. Hangoztatta, hogy a pá­­nia ismerje el a Német Demokra­­tizsi csúcsértekezlet meghiúsuló- tikus Köztársaságot. A lap pél­­da következtében a Nyugatnak hául hozza fel, hogy Anglia már okoznia kell egységét, különösen évekkel ezelőtt elismerte Kínát a NATO-n belül és a fegyverkit-­és ez a tény egyáltalában nem atási program területén, befolyásolja az angol—amerikai A volt angol miniszterelnök ki- kapcsolatokat. Washington. Mint az AP tudósítója jelenti, washingtoni politikai körökben nagy érdeklődéssel tekintenek az amerikai kémrepülések és a pá­­rizsi csúcsértekezlet meghiúsu­lásának kérdését kivizsgáló sze­nátusi bizottság ülése elé. A bizottság tagjai elsősorban arra a kérdésre szeretnének vá­laszt kapni, miért éppen a tervbe­vett csúcsértekezlet előtt vállalta az amerikai kormány a kémrepü­lés előrelátható kockázatát. A folyamatban lévő elnökvá­lasztási kampány során egyre­­másra nyilatkozó amerikai sze­nátorok is elsősorban a kémre­pülések kérdésére és a nemzet­közi helyzet várható alakulására, fordítják figyelmüket. Willey szenátor, a külügyi bi­zottság tagja a chicagói rádió­nak adott nyilatkozatában éber­ségre intette a Nyugatot. Han­goztatta, hogy a kommunizmus „világszerte előrenyomulóban van". Symington szenátor — mint a Reuter jelenti — hétfőn este fi­gyelmeztette az amerikai népet, hogy „a Szovjetunió az elkövet­kező tíz évben példátlanul álló gazdasági offenzívát indít’’. Moszkva (TASZSZ) Kermi Zilliacus, az ismert angol munkáspárti képviselő a Pravda keddi számában Hruscsov szom­bati beszédéről megállapítja, hogy a szovjet kormányfő a párizsi ese­mények mélyen szántó értékelé­sét adta és levonta a következte­téseket. Bármit is beszéljenek a nyugati világ különböző körei, Hruscsov meggyőzően kimutatta, hogy a népek érdekeinek csak egyetlen út felel meg: a békés együttélés útja. Minél előbb ér­tik ezt meg a világ vezetői, poli­tikusai, annál jobb a béke szem­pontjából — írja Zilliacus. Törökországi helyzetjelentés Mint már jelentettük, a Gürsel­­kormány hétfőn minisztertanácsot tartott. A DPA tudósítójának je­lentése szerint az ülésről kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy „a testvérviták és összetűzések” el­kerülése végett minden pártpoli­tikai tevékenység továbbra is ti­­los. A közlemény ugyanakkor hangzatosan megígéri, hogy sür­gős intézkedéseket tesznek min­den állampolgár teljes jogegyen­lőségének biztosítására, továbbá, hogy érvénytelenítenek minden korábbi antidemokratikus intéz­kedést. Megfelelő lépéseket tesz­nek az ország gazdasági és pénz­ügyi helyzetének megjavítására. A kormány ezúttal határozatba foglalta, hogy érvényesnek ismét­el mindazokat a katonai gazdasá­gi, politikai és pénzügyi egyez­ményeket és szerződéseket, ame­lyeket Törökország eddig meg­kötött, mindamellett hangsúlyoz­za, hogy baráti kapcsolatokra tö­rekszik minden szomszédország­­gal, a világ valamennyi államá­val. Korábbi jelentések már közöl­ték, hogy a Zafer című lap, a megdöntött Menderes-rendszer hivatalos szócsöve megszüntette megjelenését. A lap nyomdájá­ban lefoglalt 350 tonna újság­papírt most a többi lap rendel­kezésére bocsátották. A Mende­­ros uralma idején ellenzékben működő Köztársasági Néppárt Ulus című lapja hétfőtől kezdve az eddigi 30 000 helyett 80 000 példányban jelenik meg naponta. A hatóságok, nyugati hírügy­nökségek jelentése szerint hét­főn folytatták a Menderes-rend­szer volt vezető személyiségeinek letartóztatását. A Reuter közli, hogy a börtönbe vetettek között szerepel Sidki Yorcali, a De­mokrata Párt volt szóvivőinek egyike, Versan volt külügyi protokollfőnök, Turhan Akarca volt képviselő, a letartóztatása után öngyilkosságot elkövetett Gedik volt belügyminiszter veje. Akarca lakásán a hatóságok nagymennyiségű katonai egyen­ruhát találtak. Isztambulban hétfő estig 63 volt nemzetgyűlési képviselőt, rendőrtisztet és helyi demokratapárti funkcionáriust tartóztattak le. Bajar volt köztársasági elnö­köt és Menderes volt miniszter­­elnököt még mindig az ankarai katonai akadémia épületében őr­zik és a korábbi hírekkel ellen­tétben, az AFP értesülése sze­rint, csak ezután szállítják majd a Márvány-tenger egyik szige­tére. Az AP a Népi Köztársasági párt egyik vezető személyiségé­nek nyilatkozata alapján közli, hogy a megdöntött rendszer több minisztertagját is perbe fogják. Menderest és társait azonban csak a választások után alakuló új polgári kormány állítja bí­róság elé. Az amerikai hírügy­nökség véleménye szerint a Men­­deresék uralma alatt ellenzéki Népi Köztársasági Párt választá­si győzelme csaknem bizonyosra vehető. . A kormány felhívására a la­kosság hétfőn megkezdte a bir­tokában lévő fegyverek beszol­gáltatását. Siddik Sami isztambuli egyete­mi tanár, török jogtudós az új alkotmány előkészítésével meg­ A Kiss.kormány tekintélye végleg bízott bizottság tagja Reuter a mér­spontra, süllyedt. A Tokió jelentés szerint­­ hétfőn úgy Simbun című lap keddi számában nyilatkozott, hogy az alkotmány­ közli a fővárosban végzett közvéle­­tervezet e­­láthatólag két hó- “k^ ZSSSS* lUTí nap múlva készül el. jelenlegi kormány lemondását. Athéni AP-tudósítás szerint a lakosság országszerte követeli a Avaroff görög külügyminiszter hét­ kormány lemondását és a japán— ^ö- A“kei “simbun sze“ a­­helyzet utóbbi fejlemények után a tv élénken emlékeztet 1954-re, amikor tök a görög baráti viszony meg a Josida-kormány lemondása előtt jobban elmélyül, tört ki a válság. 1960. május 21-én Concepción városát és környékének lakótele­peit pusztító földrengés döntötte romokba. Az első földlökést több pusztították legerősebben. Az ed- 100 millió dolláros anyagi kárt napon keresztül rendkívüli erős­ ,jégi jelentések szerint a szökőár okozott. Az említett természeti­ségű földrengéshullámok kövei­ a földrengés, valamint az ezt ki­­csapásoknak többezer sebesült és­téki, melyek Dél-Chile mintegy vete földcsuszamlások és közel eltűnt mellett közel 10 000 fő ha- 140 000 km 2 területén pusztítottak. egy tucatnyi tűzhányó kitörése sálos áldozata van. A földrengés­ epicentrumok Con­cepciónra és környékére, Chiloé Megkezdődött OZ Újjáépítés szigetére, valamint a lakatlan m Taitao-fél­sziget területére össz- Nyugati hírügynökségek jelen- dívin kikötőváros még mindig pontosultak. A földrengés emisz­­tése szerint már majdnem az több mint kétméteres víz alatt tízó szökőár­hullámot váltott ki ál­. Puert Montt’ huszonötezer mely a­ Csendes-óceáni partvidék A több mint félmilliárd dollárnyi lekosu város szinte teljesen ro­­kon mindenütt érezhető volt,­­ anyagi kár­pótlásának térzséből mokban hever. A hét éve épülő méter magas hullámai Chile részt vállal a világnak majd mint­három ötemeletes szálloda félig partjain, a japán szigetek keleti den országa. Ennek ellenére az kész épülete annyira meg­­partvidékén, valamint a Hawa-i újjáépítő munka évekbe telik rongálódott, hogy sohasem építik szigetcsoport legkeletibb szigetén majd. Az ötvenezer lakosú Val- fel. 3. oldal. Közvéleménykutatás Tokióban Folytatódnak az amerikai repülőgépek és hadihajók tengeri provokációi A Vodnij Transzport (Vízi Köz­­vető nyolc alkalommal bukóve­­lekedés) című lap keddi számá­­pülést végzett az Ocsakov­szov­­ban a következő tényeket ismer­­jet tartályhajó fölött. Ugyanak­­téti­­kor egy másik amerikai repülő­ Vasárnap a Behring-tengeren gép köröket írt le a hajó fölött, az amerikai hadiflotta 145 916, csaknem érintette az árbocot és számú repülőgépe száz méter ismeretlen tárgyakat dobott le. magasságban kétszer elhúzott az amelyek ezután a hajó felé úsz­ Admiral Lazarev nevű szovjet lak. jégtörő hajó felett. A jégtörő a A lap ezután megállapítja, az­­szovjet partoktól mindössze szár cátlan demonstrációnak, a hagyo­­mérföldnyire tartózkodott­­mányos tengeri szokások és az Május 27-én a 128 383. számú általánosan elfogadott nemzet­amerikai katonai repülőgép a közi jogszabályok otromba meg­ Japán-tengeren haladó Mur- sértésének vagyunk tanúi. A manszk szovjet gőzös fölött vég- nyúltengeri hajózás szabadsága tett mélyrepülést, minden ország elidegeníthetetlen Május 23-án, 24-én és 25-én joga. Ha valaki aláásni igyel­amerikai repülőgépek hét alka- szik a békés együttélés egyik lég­iómmal provokálták a szovjet fontosabb alapját, a nemzetközi kereskedelmi flotta hajóit a kereskedelmet, rossz eszközökkel Földközi-, a Tirrén-, a Japán- próbálkozik — fejeződik be a tengeren és a Csendes-óceánon, lap cikke. Május 9-én Genovától nem messze egy amerikai repülőgép­anyahajó és több torpedóromboló A légierők gyakorlatai gyűrűbe vette a Tarasz Sevcsen- Paldavjánhan­ko elnevezésű szovjet gőzöst. Ez­­rakisztamjan után a 711. számú torpedórom- Lapjelentések szerint a pa­­koló váratlanul megfordult, ham- kisztuini légierők nagyszabású sokegyenest a szovjet gőzös felé hadgyakorlatot kezdtek, amely indult és veszélyes közelítésben minden eddigi próbaháborút se­­haladt el mellette. Ezt a manő­­lülmúl. Feltűnő, hogy a had­vert többször is megismételte. gyakorlattal egyidőben az Egye- Május 23-án ugyanebben a tér­­sült Államok százhúsz katonai jégben a 2567. számú, négy rakó- repülőgépet irányított Del­tával felszerelt amerikai bomba­ Kelet-Ázsiába.

Next