Fejér Megyei Hírlap, 1960. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-02 / 181. szám
Kedd, 1960 augusztus 2. FEJÉR MEGYEI HírlaP 99A szovjet haditengerészek készen állnak hazájuk megvédésére 44 A hadiflotta napját ünneplik a Szovjetunióban Moszkvában, a szövetséges köztársaságok fővárosaiban és a flotta-támaszpontokon hétfőn este díszsortüzek köszöntötték a szovjet tengerészek hagyományos ünnepét, a hadiflotta napját. A szovjet lapok legtöbb fényképe tengeralattjárókat ábrázol. Ez a tény már önmagában véve is mutatja, hogy a szovjet hadiflotta az elmúlt években gyökeres változáson ment át s a döntő szerepet a tengeralattjárók töltik be. A szovjet hadiflotta egyik legmagasabb beosztású vezetője, Gorskov admirális a Pravdában rámutat, hogy a korszerű harc minden eszközével felszerelt tengeralattjáró fegyvernem jelentős tényezője annak, hogy a szovjet hadiflotta a fegyveres erők más alakulataival együttműködve sikeresenmegoldja a legnehezebb feladatokat is. „A korszerű fegyverzet alaposan kiszélesíti a hadiflotta harci lehetőségeit — írja a Szovjetszkij Plot c. lapban a haditengerészet egy másik magasrangú parancsnoka, Ivanov altengernagy. — Ha a katonai kalandok kedvelői támadást mernének intézni országunk ellen, haladéktalan megtorlásban részesülnek. A hadsereg és a hadiflotta rakétái, technikai berendezései, fegyverei állandóan készenlétben állnak. A szovjet katonai vezetők a hadiflotta napján komoly hangon figyelmeztetik az agressziós tervek kiagyalóit. A szovjet emberek figyelmét nem kerülte el, hogy az amerikai szenátus alig egy hónapja felemelte a katonai költségvetés amúgy is hatalmas összegét. Dollármilliókat költenek repülőgépanyahajók, atomtengeralattjárók építésére, az agressziós célokat szolgáló tengerész-gyalogság egységeinek bővítésére. Az amerikai haditengerészet egységei a tengerészeti légierővel együtt szinte naponta hajtanak végre provokációkat békés szovjet kereskedelmi hajók ellen. Érthető, hogy ilyen körülmények között a szovjet haditengerészek készen állnak hazájuk megvédésére. A hadiflotta napján nem járt emlékeztetni erre a tényre a túlzottan forrófejű amerikai katonai vezetőket. A szovjet haditengerészet nem az agresszió célját szolgálja. A matrózok, tengerésztisztek, a szovjet nép békés építő munkáját védelmezik, maguk is részt kérnek ebből a munkából. Malinovszkij, a Szovjetunió marsallja, honvédelmi miniszter vasárnap a hadiflotta hagyományos ünnepe alkalmából napiparancsot adott ki. A Szovjetunió és az egész szocialista tábor megnövekedett hatalma, a népek fejlődő békemozgalma — hangzik a napiparancs — reális lehetőséget nyújt az agresszorok megfékezésére és egy új világháború megakadályozására. A haditengerészeknek éppen úgy, mint a szovjet fegyveres erők egész személyi állományának az a feladata, hogy nagyfokú éberséget és harci készséget tanúsítsanak, megsemmisítő erejű ellenállást fejtsenek ki az agresszorokkal szemben, ha azok szeretett hazánk szent határaira merészelnek törni. A Pravda szemleírója Eisenhower elnök Chicagóban elmondott beszédéről V. Májevszkij, a Pravda nemzetközi szemléjében megjegyzéseket fűz Eisenhower elnöknél az Amerikai Köztársasági Pár chicagói kongresszusán elhangzott beszédéhez. Eisenhower elnök chicagói beszédéről szólva Majevszkij emlékeztet, hogy az elnök holm világméretű „szabad választások” követelésének szónoki fogásához folyamodott. A Nagy Októberi Forradalom óta már ötödik évtizede folyik a nép szavazása arról — írja Majevszkij —, hogy a kapitalizmusban, vagy a szocializmusban akarnak-e élni. Ezalatt több mint egy milliárd ember lépett a szocializmuzászlaja alá. Megszületett és hatalmas erővé vált a szociálista világrendszer. A szocializmus eszméi keleten és nyugaton az emberek millióinak gondolkodását hódították meg. Ázsia, Afrika, Latin-Amerika népei harcba indultak az imperialista szolgaság ellen. A népek már régóta szavaznak arról a kérdésről, szocializmus legyen-e, vagy kapitalizmus és e szavazás nem a kapitalizmus javára üt ki. Májevszkij a továbbiakban rámutat: Eisenhower felhívása valamiféle világméretű „szabad választásokra” nem más, mint szánalmas kísérlet arra, hogy kitérjen korunk fő kérdésének megválaszolása elől: sem felel arra, hogy az Egyesült Államok akarja-e, vagy ellenzi a békés együttélést. Egyébként, bármit mondana is Eisenhower elnök erről, az amerikai kormánykörök agresszív politikája önmagáért beszél. A cikkíró a továbbiakban Eisenhowernek azzal a chicagói kijelentésével foglalkozik, hogy „Amerika lelkiismerete nem lehet addig teljesen tiszta, amíg nem biztosítják minden embernek mindenütt a szabad választás jogát”. Az amerikai kormánykörök lelkiismerete sohasem lesz teljesen tiszta — állapítja meg Majevszkij. — Ez a lelkiismeret nem tiszta és napról-napra kevésbé az. Milyen „szabad választásról” beszél Eisenhower elnök, amikor az Egyesült Államok mindent megmozgat, hogy megfojtsa a szabad Kubát, amely már választott. Vagy mi történik Kongóban? A washingtoni kormánykörök úgy tesznek, mintha támogatnák a fiatal köztársaságot, egyetértenének a belga csapatok kivonására vonatkozó ENSZ-határozattal stb. Ez azonban csupán kísérlet, hogy jó arcot vágjanak a rossz játékhoz. Májevszkij megállapítja, hogy az amerikai kormánykörök terve roppant egyszerű: véglegesen kiszorítani az európai gyarmatosítókat, megszerezni pozícióikat és rátenni kezüket Afrika óriási kincseire. Máris ebben az irányban tevékenykednek, mikor el akarják szakítani Katangát Kongótól. " A Wtaai rendőrség katonaságot kért segítségül , riasztások utáni incidensek lecsillapítására . Letartóztatási hullám Dél-Koreában a teljes készenlétbe helyezett 36 000 főnyi rendőrség nem volt képes megakadályozni a választási incidenseket és tüntetéseket, ezért a hadsereg néhány egységét küldték segítségükre. Huh Csang miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány nem szándékszik az incidensek miatt általános csapatmozgósítást elrendelni, vagy visszaállítani a statáriumot. Tizennégy választókerületben voltak zavargások, a letartóztatottak száma 322-re emelkedett. Az incidensek során körülbelül 100 személy sebesült meg, legnagyobb részük rendőr. Az említett 14 választókerület közül 13-ban pótválasztásokat tartanak augusztusban, a fennmaradó egy választókerületről még nem történt döntés. A képviselőház 233 mandátuma közül 219-nek dőlt el a sorsa. Ebből 174-et a demokraták jelöltjei szereztek meg. A hivatalos demokrata jelöltekkel szemben három nemhivatalos demokrata jelölt győzött a választásokon, ezeket beveszik a pártba és ennek következtében a mandátumok száma 177-re emelkedik. .A Liberális Párt — Li Szin Man pártja — az újabb jelentések szerint is csak egy mandátumot szerzett, de a megválasztott függetlenek között van 11 volt liberális párti képviselő. Szombaton és vasárnap Dél- Korea sok városában tüntetések voltak a választási és a szavazatszámlálási visszaélések ellen. Samzamcsun és Tecson városokban a tüntetők 53 választási urnát azok teljes tartalmával együtt elégettek. Kincsében a hszinmanista képviselőjelölt megválasztása ellen többórás tüntetéssel tiltakozott a lakosság. A délkoreai rádió közölte, hogy 11 választási körzetben megismétlik a választásokat. Huh Csang reakciós hatóságai kíméletlen intézkedéseket hoznak a népi megmozdulások elfojtására. Szöuli jelentés szerint Huh Csang kormánya elhatározta, hogy szigorúan megbünteti a tüntetések részvevőit. A délkoreai belügyminiszter azzal fenyegetőzött, hogy csapatokat vet be, ha nem javul a helyzet. A délkoreai rendőrség vasárnap megkezdte a tüntetők tömeges letartóztatását. A déli tartományokban vasárnap délig 62 személyt tartóztattak le, közöttük egy képviselőjelöltet, aki hamis szavazócédulákat talált és új választások kiírását követelte. L. oldal. Hova tűnt tízmillió ember ? A századforduló táján a hivatalos adatok szerint közel 22 millió ember élt a belga fennhatóság alatt álló afrikai gyarmaton, Kongóban. Kongó lakóinak száma a legutóbbi adatok szerint alig haladja meg a 12 milliót. Hatvan év alatt tízmillió ember eltűnt és nem tud velük elszámolni senki, hogy hová lettek, mi történt velük? Ennyi a tény. Kommentár nem is szükséges, a gondolkodó ember azonban nem állhatja meg szó nélkül. A gyarmati sorban élő népek mérhetetlen szenvedéseiről már van némi képe az emberiségnek. Egy ilyen tény azonban mindennél megrázóbb és felelősségre vonó kérdéseket szül az emberi humanitás jegyében. Hova tűnt tízmillió ember?! Elnyelte őket az imperialista gyarmatosító hatalmak kielégíthetetlen falánksága. Emberi erő, emberi vér és emberi veríték jelzi a gyarmatosító hatalmak „áldásos” tevékenységének útját. S ma, amikor Kongó függetlenné válása napirendi kérdéssé vált, nem hagyhatjuk szó nélkül tízmillió kongói ember sorsának alakulását. A belga gyarmatosítók a függetlenné vált kongói állammal szemben gyalázatos és nagyon is egyértelműen terrorisztikus eszközöket alkalmaznak. Állandóan arra hivatkoznak, hogy a Kongóban élő fehér emberek biztonsága veszélyeztetve van. Mondvacsinált és koholt dokumentumokból vádiratot készülnek kiadni a kongóiak kegyetlenkedéseiről s közben mélyen hallgatnak arról, hogy a fegyverrel rendelkező és a fegyverrel visszaélő fehér ember évtizedeken keresztül mit művelt Kongó népivel. Ki felel a tízmillió ember eltűnéséért, ki felel pusztulásukért? A kongói falvakban számtalan nyomorék ember őrzi a gyarmatosítók keze nyomát, akiket aprócska fegyelmezetlenségekért, vagy emberré válásuk lázongásaiért csonkításra ítélt a magát humanistának nevező, de valójában kegyetlen gyarmatosító hatalom. Félkezű féllábú nyomorékká korbácsolt és tehetetlenné vert emberek ezrei és tízezrei őrzik még ma is a múlt nyomait. A következtetni tudó embernek nem nehéz kitalálni, hová tűnt tízmillió ember. A 20-as és 30-as évek folyamán falvakat mészároltak le a belga katonák s a hírhedt háromhetes büntetőakció idején, amelyben az akkor hatalomra került Hitler első neveltjei is részt vettek, közel háromszázezer kongói bennszülött, köztük gyermekek és öregek vesztették életüket. Egy haladó angol újságíró annak idején leleplező riportsorozatban foglalkozott a kongói rémtettekkel s így erről tudomást szerzett a világ. De hány és hány büntetőakció volt előtte és azóta, amelyről máig sem tudunk, csak a végső tény előtt állunk megdöbbentem 60 év alatt tízmillió ember elpusztult! Ha valaki hivatkozhat az emberi humanitásra, úgy a kongói nép jogosan hivatkozhat erre. De ne ejtsék ki a szájukon az emberi humanizmus szavát azok, akik könyörtelenül, minden emberségükből kivetkőzve milliókat küldtek a halálba csak azért, hogy Kongó kincseiből önmaguk számára építsenek „aranybirodalmat”. Nem véletlen, hogy a belga agreszorok a kongói nép ellen elkövetett jelenlegi terrorhadjárat alkalmával ismét hű szövsetségesre találtak Nyugat-Németországban. A szálak, amelyek összefonódnak, nem mai keletűek. Hitler terrorlegényei, bár kissé megöregedtek a 30-as évek óta, ma is készek arra, hogy minden létező fegyverrel vérbefojtsák egy függetlenségének örülő és függetlenségét védelmező nép harcát. Ha valakinek joga van vádiratot kiadni, úgy a kongói nép tízmillió elpusztult ember nevében vádolhatja a belga gyarmatosítókat. E vádiratnak lesz hitele az emberiség közvéleméménye előtt, de a gyarmatosítók által készítendő koholt vádirat vajmi kevés egyetértésre talál a világon. A kongói nép igazát tízmillió elpusztult ember vére pecsételi meg, s ez a szomorú tény az emberiség ítélőszéke elé állítja nemcsak a belga gyarmatosítókat, de az'r'','''kit, aki támogatja őket, akik bizonygatni akarják a gyarmatosítók immáron időtlenné vált igazságát. (demök) „Európai politikai titkárság 66 felállításában egyesett meg de Gaulle és Adenauer Macmillan a „hatok“ és a Bonn, július 31. „Rambouillet-ban új Európa” született” — lelkendezik néhány polgári lap a de Gaulle—Adenauer találkozóról beszámolva. Azt viszont, hogy ez a Nyugaton már annyiszor beharangozott „új Európa” lényegében mit is jelent, óvatosan hallgatásba vagy ködbe, mellébeszélésbe burkolják a kommentátorok. A Rambouillet-i kastélyban folytatott megbeszéléseket titkolózás övezi. Erre utal a Hamburger Echo címe: „Két öregúr a kolostori zárkában”. Megegyezés három pontban De úgy látszik, még a kolostorból is szivárognak ki hírek és a Die Welt tudósítója úgy értesült, hogy a „két öregúr” között lényegében a következő pontokban jött létre elvi megegyezés. 1. Adenauer elvben hozzájárult de Gaulle-nak ahhoz a javaslatához, hogy létesítsenek egy „európai politikai titkárságot”, amely koordinálná a nyugat-európai országok politikáját. E szerv azonban egyelőre nem rendelkeznék politikai joggal (mint például a Montan-Unió főhatósága), hanem csak „tanácskozó testület” lenne. 2. Az európai gazdasági közösség tagállamainak külügyminiszterei és kormányfői a jövőben az eddiginél sűrűbben találkozzanak majd egymással politikájuk öszszehangolása végett. 3. Megszilárdítják a „Bonn— Párizs-tengelyt” és rövid időközönként rendszeresen tartanak majd nyugatnémet—francia konferenciákat, hogy „megerősítsék Nyugat-Európa befolyását a NATO-n belül és a világpolitikában”. A Polaris-program Az eddigi sajtóértesülések mélyen hallgatnak a Párizs környéki tanácskozások katonai vonatkozásairól, pedig a lapok, így például az Adenauerhez közelálló Bonner Rundschau jóelőre beharangozták, hogy a tárgyalásokon fontos szerepet játszik majd a „Polaris-program” kérdése is. Ismeretes ugyanis, hogy a washingtoni Pentagon sürgeti a NATO-haderők felfegyverzését Polaris-atomrakétával és a bonni kormány arra számít, hogy eképpen a „NATO-köntös” leple alatt hajtják végre a Bundeswehr atomfelfegyverzését. E terveket mind ez ideig azonban keresztezte, hogy de Gaulle Franciaországot akarja a harmadik atomhatalommá tenni az Atlanti Szövetségben, s ezért ellenezte, hogy az atomfegyvereket — mint az amerikaiak akarják — Nyugat- Európában a NATO ellenőrzése alá helyezzék. A „váltók átállítása“ Bonnban szombaton délben meglepetésszerűen bejelentették, hogy Macmillan angol miniszterelnök augusztus 10-én egynapos látogatásra a nyugatnémet fővárosba érkezik. Nyilvánvaló, hogy az angol kormányfő látogatása szoros összefüggésben áll a párizsi tárgyalásokkal. Egyes befolyásos nyugatnémet gazdasági körök ugyanis, amelyek érdekeit súlyosan sértené, ha gazdasági háború robbanna ki az európai gazdasági közösség (a hatok) és az angol vezetés alatt álló szaszabadkereskedelmi társulás (a hetek) között, már hosszabb idő óta amellett kardoskodnak, hogy „Anglia előtt nem szabad becsapni az ajtót". Ezek a körök Adenauer Párizsba indulása előtt is arra intették a kancellárt, hogy ne kötelezze el magát olyan megoldás mellett, amely áthidalhatatlanná tenné a szakadékot a két nyugat-európai tömb között Ismeretes továbbá az is, hogy az angol közvélemény hevesen ellenzi a „nyugatnémet atomfegyverkezés saját szakállra” tervét és ennek hatására "az angol kormány is a Polaris-program NATO (tehát burkolt) változatának végrehajtása mellett foglal állást. A bonni Macmillan-Adenauer találkozó így hat logikus folyománya a párizsi tanácskozásoknak, s voltaképpen csak utána lehet majd megállapítani, vajon milyen eredménnyel jár a most kezdődött diplomáciai tevékenység, amelyet — mint Bonnban mondják — azzal a céllal indították el, hogy „új irányba állítsák a nyugat-európai politika síneinek váltóit,** „hetek“ fegyverszünetéről tárgyal majd Bonnban