Fejér Megyei Hírlap, 1961. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-03 / 102. szám

4. oldal. Tanácstagok tanácsadói Városi emberrel beszélget­­­­tem, aki a tanácsválasz­tást megelőző jelölőgyűlésen így szólalt fel a népfront jelöltje mellett: „Ismerem őt, mint a te­nyeremet. Tudom, hogy tiszta szívű, becsületes ember, aligha találnánk jobbat nála választó­­körzetünk tanácstagjául. Én ajánlom, hogy fogadjuk el jelöl­tünknek és ha megválasztottuk, segítsük majd fontos munkájá­ban. A magam részéről erőm­­höz mérten segíteni fogom min­dig, hogy ő is segíthessen ben­nünket, választóit.” Sok szerepe volt e néhány emberi szónak, hogy a jelöltből évekkel ezelőtt tanácstag lett. A választó­körzet lakossága egybe­hangzó akarattal választotta meg. De mi lett az ígéretből, amely segítséget ígért neki?.... Őszin­tén megmondva: nem sok. Sőt! Mintha némi csalódottságot érez­­ne megkérdezett emberem is, mert amint mondja: hogyan és miben adjon segítséget, ha a ta­nácstag nem kér tőle ilyet?___ Komoly kérdés, és mégis, nagyon sokan vannak olyanok, akik nem teszik fel, nem várják, hogy a tanácstag kérje a segítséget, ha­nem segítik. Székesfehérváron a Bulcsu­r utcában mondta Fuják Istvánné, egy üzemi munkás fe­lesége: „Elmentem az utcabizal­mihoz és­ azt ajánlottam neki, hívjon össze gyűlést, ahol meg­beszéljük a társadalmi összefo­gást. A vízvezeték építése mind­nyájunk érdeke, fogjon össze ezért bennünket és vezessen. Ta­nácsadói vagyunk mi a megbí­­zottainknak, nem várjuk azt, hogy mindenre neki kelljen gon­dolni«. „Soponyán a tanács községfejlesztési állandó bizott­ságának elnöke beszélte el, hogy milyen buzgalommal dolgozik együtt választó­kerületének la­kosaival. „Holl Ferenc szövetkezeti tag és Hauzer Imréné jöttek el hoz­zám, — mondja az üb. elnök,­­ hogy emeljek szót a tanácsban, mert a Szabadság utcára járda kell. Javasolták hívjak össze gyűlést és az utca népével együtt vitassuk meg, mit tehetnének ők a járda mielőbbi megépítéséért. Megtartottuk a gyűlést, és meg­kezdtük a munkát. A községi ta­nács segítségével, társadalmi munkával négyszázötven—ötszáz méter hosszan elkészítettük a járdát.... Más alkalommal Mol­nár Józsefné jött, hogy elöntötte több lakó udvarát a víz. Jöjjön Feri bácsi, hívott Molnárné, és hívja össze a gyűlést, hogyan se­gíthetünk magunkon? össze­hívtam az érdekelteket. Meg­beszéltük a dolgot és társadalmi összefogással elvezettük a veszé­lyes vizet. Régebben Hofmayer József indítványozta, hogy fásít­suk be az utca déli oldalát közös egyetértéssel és azt is megcsi­náltuk. Szólnak nekem az embe­rek, ha valami okos elképzelé­sük támad, vagy ha el kell ren­dezni valamit. Nem várnak ar­ra, hogy mindent magamtól lás­sak meg, hiszen tudják, hogy ne­kem is ezer és egy gondom van. Tudják, hogy magamért és a családomért nekem is becsülete­sen meg kell dolgoznom, a mun­kahelyemen.” Így van ez minálunk, mind­­en­ annyian dolgozó emberek vagyunk, tanácstagok is, válasz­tók is. Sok a kötelesség, sok a gond és sokszor kevés az idő. És a legteljesebb igazság az, hogy egyetlen ember, egyedül, nem ké­pes sorra-rendre mindenben el­járni, mindenben helyt állni, mindent közmegelégedésre elin­tézni. Észrevenni sem tud egy em­ber mindent, legyen akármilyen önfeláldozó és fáradhatatlan. Vele kell mennünk, vele kell lennünk és választó­körzet közügyeit, kíván­ságait együtt kell vele megfogal­maznunk, a megvalósításból ránk eső részt meghánynunk-vennünk, a munkát elvégeznünk. Nem is lehet ezt talán szebben meghatá­rozni, kimondani, mint ahogyan a Bulcsu utcai egyszerű asszony mondta: „Legyünk mindenben és mindenkor szíves és figyelmes ta­nácsadói megbízottunknak, vá­lasztottunknak.” K­­önnyebb mindent a tanács- AX tagra hagyni, könnyebb széles és bőkezű gesztussal így nyilatkozni: „Mi megbízunk a tanácstagunkban, rábízzuk ma­gunkat, had intézze, had rendez­ze akarata és lehetősége szerint a dolgokat. „Akarata és lehetősé­ge szerint...” ebből a gondolko­dásmódból indul ki a hiba. E he­lyett mindenkinek, aki választó­körzete érdekeit, önmagát és la­kótársait helyesen és igazán akarja képviselni, azt a jelszót kell hangoztatnia. Végezzünk mindent együtt a legteljesebb egységben és egyetértésben ta­nácstagunkkal közös akaratunk és lehetőségeink szerint. Le­gyünk mindenütt, minden város­ban, minden faluban, minden választókörzetben kívánságaink, lehetőségeink önnön formálói, a tanácstagok tanácsadói, serken­tői, támogatói. Sok szem többet, sok ész többet tud.... ez a ré­gi mondás napjainkban sem évült el, nem veszítette igazát, erejét. A közérdek olyan, aminek helyes és megfelelő igazgatását, rendezését csak egymással össze­fogva, tanácstagok és választóik,? tanácstagok és tanácsadóik együtt? láthatják el. ? Hegedűs Péter? Nem kötelező... Nem kötelező még Csőszön a politechnikai oktatás. — Jó-jó — mondták a nevelők. — Várunk, amíg ez is bevonul a feladatok közé, de azért azt senki sem tilt­hatja meg, hogy gyerekeinket hozzá ne szoktassuk a fizikai munkához! így is tettek. — Ha eredménye­sen akarunk tanítani, akkor azt csak a gyakorlattal együttesen érhetjük el — mondja Cserkuthy Sándor igazgató. Úgy kezdték, hogy a gyerekekkel a termelő­szövetkezetben cukorborsót szed­tek. Tetszett nagyon a feladat, mert jó idő volt és a szövetkezet gondos agronómusa olyan helyre vitte a gyerekeket, ahol a mun­ka nem követel nagyobb igény­­bevételt. Kint volt az egész is­kola az L és n. osztályosokon kívül. Rendszeressé váltak ezek a kirándulások és a szünidő végé­vel egy csapat felsős családi be­segítőként vagy saját munka­egységre vígan összekeresett 55, 60, sőt 70 munkaegységet anél­kül, hogy nélkülözte volna a pi­henés szabadságát. Ezek után nem is lehet csodálkozni azon, ha szívesen vállalkoztak az isko­la meszelésére, s az új tanterem? építése után visszamaradt, mint­? egy 200 kocsi föld eltakarítására.? A termelőszövetkezet, hogy a pe­r­dagógiai munkához segítséget­ nyújtson, két hold megmunkált, és bevetett kukoricaföldet adott ► „gyerekeinek”, hogy érezzék: a£ jó munkáért jutalom jár! Volté is öröm és büszkeség. Nem lehet ► vitás, hogy a felelősségtudat fel­e keltése, a munka öröme és a ju-­­ talom együttesen járult az igazo- ! latlan hiányzások teljes meg-? szünéséhez, s a tanulmányi fe-? gyelem megnövekedéséhez. A ? kukoricából televízió, a tantér-­­ mekre függöny került és vásá-? róttak egy írógépet, amely meg-? szünteti a kis műkedvelők szö-*­vegkönyv másolásának nagy­­ munkáját. ? Hogyan tovább? Ugyanígy. ? Mert egyenes ez az út a terme-f­­őszövetkezeti község iskolája­ ? tól a modern gépesített nagy-? üzemi gazdaság minden poszt- ? jáig. És mire idejut az iskolás,? már tudja, hogy a paraszti mun­? ka szakma a javából és annak? értője nemcsak a magot, veti a? földbe, de egész közössége jövő­? jét palántálja. B. T. ? FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Szerda, 1981. május Köszönet az édesanyáknak ! Rékasi Ilona a hantosi általá­nos iskola csapa­ttudósító­ja írja: „Ezúton szeretnék köszönetet mondani az édesanyáknak, akik sokat fáradoztak iskolánk szépí­tésénél. A tavaszi szünet egyik verőfényes napján szüleink elha­tározták, hogy rendbeteszik a tantermeket. Néhány órán belül benépesedett az iskola. Ki vö­dörrel, ki meszelővel érkezett, hogy mielőbb rendet és tisztasá­got teremtsenek. Új színt kap­tak a falak, megtisztultak az abla­kok, a poros padok, és újjáéled­tek az öntözetlen virágok a szor­gos kezek munkája nyomán. A szünet utáni első tanítási nap, amikor beléptünk a szép, tiszta tanterembe, büszkeséggel és sze­retettel gondoltunk mindnyájan szüleinkre, akik annyit fáradtak, hogy szép, tiszta iskolában tanul­hassunk. Utazós bosszúsággal Vincze István a móri járási ta­nács dolgozója levelében az au­tóbuszközlekedés hiányosságairól panaszkodik. Mint írja: Nincs az AKÖV-nek Móron,— a járási székhelyen — kirendeltsége, nincs központi vég­állomása, központi irányítója, s nincs jól látható helyen kifüg­gesztett menetrend táblája, amely felvilágosíthatná az utazóközön­séget az autóbuszok érkezési és indulási idejéről. A járatokon — különösen piaci napok alkalmá­val — nagy a tolongás és elő­fordul, hogy 10—14 ember is le­marad. Nem ártana a csúcsfor­galmi napokon több autóbuszt beállítani a forgalomba, mert kü­lönösen az érkező vonatok utasai veszik ostrom alá az autóbuszo­kat. Érdeklődtünk az Autóközlekedési Vállalat igazgatójától Both Vilmos elvtárstól, akitől megtudtuk, hogy Móron jelenleg is van az AKÖV-nek kirendeltsége (ez az információja valószínűleg tévedésen alapszik), de az ötéves terv keretében — valószí­nűleg már jövőre — megkezdik egy új főnökség építését több millió fo­rintos beruházással. Ezelőtt három héttel helyszíni megbeszélésen vettek részt az AKÖV, a móri járási tanács, valamint a községi tanács illetékesei, ahol együttesen kielégítőnek találták a közlekedést, ősszel két járatot állítottak be. A vasút és a kórház közötti járat beállításának szüksé­gességéről tudomásuk van, de az út­viszonyok miatt egyelőre az nem oldható meg. A menetrend tábla hiányát pedig rövidesen pótolja a móri kirendeltség. Társadalmi munkával Nemrégiben lapunk összeállí­tást közölt a társadalmi munká­sokról. Mindenkiről természete­sen nem írhattunk, de olvasóink tollat fogtak, s megírták levelük­ben helyettünk is, hogy hol, min munkálkodnak. Márkus Zoltán írja A lapról: „Aki Alapon az Ady Endre utcá­ban nemrégen még járt, legfel­jebb térdig érő sarat láthatott volna. Egyszer csak emberek jöttek ásóval, lapáttal, s pár nap alatt megváltoztatták a környék képét. Játszóteret varázsoltak elő a gyermekeknek társadalmi mun­kával. A hintákat a Csepeli Szerszámgépgyár dolgozói készí­tették az alapi gyermekek nagy­­nagy örömére.** A másik levelet Várhalmi Mi­­hályné, a szárazréti iskola szülői munkaközösségének elnöke küld­te. „A múlt év őszén már meg­mutattuk, hogy a mi kis közös­ségünk is tud értékes munkát végezni. November 7-én avattuk a kézilabda-pályát. Most tavasz­­szal labdarúgó-pályát építettünk, melyet vasárnap adtunk át a fia­taloknak. Ha tekintetbe vesszük, hogy ilyenkor tavasszal sok a kertekben a munka, még inkább nő a szülők érdeme, hogy segí­tettek. Hetek óta folytak a mun­kák, gyerekek és nevelők sza­badidejük nagy részét ott töltöt­ték. A KSZG sok segítséget nyújtott a kapuk és a felszerelés előállításában. A sportpálya melletti , szabad területen az édesanyák konyha­kertet létesítettek a Móricz Zsigmond általános iskolával kö­zösen. A termést a mátrai tábo­rozás alkalmával az úttörők fo­gyasztják el. A fölösleget pedig eladjuk és a pénz az úttörőpénz­tárat gyarapítja. "­ Válaszolnak az illetékesek A székesfehérvári tanács válasza egy közérdekű bejelentésre. Uzsák Géza székesfehérvári lakos­nak írjuk: Bejelentését eljuttattuk a városi tanácshoz, ahonnan az alábbi választ kaptuk: ..Közérdekű bejelentését a helyszí­nen kivizsgáltuk és megállapítottuk, hogy a bejelentésben foglaltak meg­felelnek a valóságnak. Anyagi fede­zet hiánya miatt azonban ezidősze­­rint a Kertalja és a Fecskeparti ré­szen az utakat nem tudjuk rendbe­hozni, mert ezt közérdekű úthálózat bővítési tervek akadályozzák. A jövő évi tervezéseknél a közérdekű beje­lentést figyelembe vesszük. lgy, fa, aki polaccd lop... Az egyik sörözgető ember vet­te észre először, hogy a pult mellett álló magas férfi miután kiitta borát, lassan körbenéz, aztán az üres poharat a pult helyett a zsebébe teszi. Már a harmadik poharat dugta zsebre, közben tréfálkozva évődött a csapossal. A sörözgető oldalba bökte komáját. — Odanézz a... hogy púposo­­dik a zsebe. Három pohár van benne. Aztán mikor a következő po­hár sört kérte a csapostól, oda­intett a nevetgélő férfi felé. — Nézzék már meg annak ott a zsebit... van benne vagy há­rom pohár. — Csak nem? — De bizony... A csapos már már kilépett a pult mögül, de valahogy inába szállt a bátorság, mert az a ne­vetgélő férfi bizony jól megter­mett. Akkora keze volt, mint egy péklapát. Inkább az ajtó felé vette az útját, az imént látta erre ballagni azt a kis alacsony rendőrtörzsőrmestert, az majd kikutatja. — Jöjjön már be egy szóra törzsőrmester elvtárs... — No? Csak nem verekedés? — Nem. Pohártolvaj. — Menjünk. Odabent szemügyre vette ma­gának a nagy embert. Az most mindig hangosan nevetgélt. A törzsőrmester egy pillanatra meg­állt. Azon gondolkodott mit is kéne csinálni. Nem néz ki amo­lyan alvilági figurának. Odalépett mellé. A férfi nem vette észre. A törzsőrmester meg szép nyugodtan belenyúlt a ka­bát oldalsó zsebébe és kihúzta az első poharat. Forgatta a kezé­ben, aztán belenyúlt a másikért. A férfi hirtelen megérezte, hogy­ idegen kéz kotorászik a zsebébe. Oldalt kapott és megmarkolta a csuklót. — Hohó... jómadár... szarkát fogtam... — rikkantotta el magát és szembefordult a rendőrrel. Hirtelen minden vér a sejébe szaladt. A törzsőrmester kezében ott csillogott már két pohár. — No... hadd veszem ki még azt a harmadikat is... — intett a zsebe felé a törzsőrmester és majdhogy el nem nevette magát a megrökönyödött arc láttán. A férfi engedelmesen emelte oldalt a kezét. — Így ni... Több nincs? — Nincs. — Biztos? — Biztos. Az emberek már összegyüle­keztek körülöttük. Mit fog csi­nálni vele az a kis rendőr? Bi­tó­ elviszi, megbüntetik, megszé­gyenítik. A törzsőrmester felpis­logott az igazolványból. Hosszan tanulmányozta. Látta, hogy a harmadik faluba való, építőipari szakmunkás, két gyereke van, katona volt— Hátul megszólalt egy halk hang. — Eressze el törzsőrmester elvtárs, rendes fiú ám... csak bolondozni való kedve volt. Mások is megszólaltak. Eresz­­sze el... eressze e!.„ A törzsőr­mester a férfi felé fordult. — Aztán minek kellett volna az a pohár? — A munkásszállásra... kevés a poharunk. — No és azt itt kell beszerez­ni? —■ Igazán... olyan guszta po­harak... a boltban csak olyan vastag üveg pohár van. — Azt tudja-e, hogy ezért meg kell büntetnem? — Tudom. A csapos előtt halomban tor­nyozódott a mosatlan pohár. A törzsőrmester oldalt pillantott. Hirtelen támadt az ötlete és már fordult is a férfi felé. — No... meg is van a bünte­tés. Beáll oda a pult mellé és elmossa azt a halom poharat, közben jó hangosan mondogatja, hogy­­ így jár aki poharat lop. A férfi lassan megkerülte a Pultot, odaállt a poharak mellé, aztán elkezdte mosogatni őket Közben rákezdett a mondókájára is. A vendégek összemosodan­tak. — No... ez sem tesz zsebre több poharat. Ránevettek a­ rendőrre, az a mosolygott. Ettől a megszeppent férfinek is megjött a hangja. Jó hangosan mondogatta a mondó­­káját, úgy, hogy már csitítani kellett. A törzsőrmester már-már Rossz a lefolyó A Dózsa György tér 8. számú ház előtti két szemben lévő utcai lefolyó a múlt év decembere óta el van dugulva. A ház lakói — sürgős intézkedést kérnek, mert — eltekintve attól, hogy a szé­pen rendbehozott környezetet esz­tétikailag is rontja — a gyerme­kek, ha csak tehetik, benne ját­szanak, pancsolnak. Már kérték a Köztisztasági Hivatalt, szóltak a rendőrségnek, de mindmáig intézkedés nem történt. Tizenhat aláírás A lefolyó kitisztítása ügyében felkerestük az illetékes Vízügyi Igazgatóságot, ahol megtudtuk, hogy a probléma nem egyedülál­ló. A vállalatnak sok gondot okoz a csatornahálózat rendbentartása és kitisztítása az egész város te­rületén. A városi Tanáccsal kö­tött szerződés értelmében a Víz­ügyi Igazgatóság ez évben sort kerít a lefolyók kitisztítására. Elmaradt munkabér kifizetése ügyében keresett fel ben­nünket panaszával Lábadi Mihály Kislángról. Egy évvel ezelőtt zöld­hagymát szállítottak a MEZŐKER számára, amely 12 óra munkaidőt vett igénybe. Azóta eltelt egy év, de a végzett munkáért járó pénzt még nem kapták meg. A kislángi Kossuth Termelő­szövetkezet eljárt a panaszosok ügyében. Az illetékes vállalat­hoz maga az átvevő küldte el a munkabérkifizetési kérelmet. Reméljük azóta már kifizették a jogos pénzt.

Next