Fejér Megyei Hírlap, 1961. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-01 / 232. szám
2. oldal FAZEKAS MÁRTON: Qötig-hean IHICjtJ (Szép r)íl,)(} A történet címe talán megtévesztő lehet, azért sietve szolgálok magyarázattal. Jong-Han koreai leánynév. Magyar fordításban annyit jelent: Szép Virág. Még tél volt, sűrű hótakaró fedte a tájat, amikor először hallottam, illetve olvastam ezt a nevet. A levél írója nemcsak a koreai nyelvben való jártasságom hiányát igyekezett pótolni az élethű fordítással, hanem tömör magyarázatként azonnal hozzáfűzte: „Igen, ő a Szép Virág, nekem legalábbis a legszebb virág!” Napjainkban Észak-Koreában pezsdül az élet. Az ország apraja-nagyja ereje, tudása legjavát adva, éjt nappallá téve dolgozik. Évszázadok mulasztását pótolják évek alatt. A mérhetetlen elnyomás után most teremtenek emberhez méltó életet. Igaz ügyük szolgálatában nincsenek egyedül, velük tartanak, segédkeznek a magyarok és a többi szocialista, baráti ország dolgozói. ""Tulajdonképpen erről a nagy munkáról számolt be a levél. Régi barátom, Tokaji István villanyszerelő írta, aki feleségével és több magyar szakemberrel együtt indult a hosszú útra, hogy Koreában, Ponkhun városában segédkezzen a festékgyár felépítésében. Azóta hírt kaptunk már arról, hogy munkájuk sikerrel járt: a gyár termel, működik. A levél azonban nemcsak erről tudósított. Szenvedélyes hangú, hosszú sorok következtek: „Magunkról is sok az írnivalóm, pedig késő éjszaka van már. Feleségem, Júlia az igazak álmát alussza, mellette a legszebb virág, Jong-Han, vagy ahogy mi hívjuk, Marika lágy, egyenletes pihegését figyelem. Nagyszerű érzés. Tudod, pajtás, mióta összekerültünk, mindig gyerekre vágytunk. Most váratlanul született. Itt, Koreában. Olyan valószínűtlenül bogárfekete szeme van és az arca... Nem is találok szavakat rá. Szavamra mondom, megismer, ha ránézek, pedig még mindössze két hónapos. Úgy mosolyog, mintha azt akarná mondani: nagyon szeretlek ám, apám! És mi tagadás, gyakran feledkezem rajta, gyakran mosolyog. Júlia nappal a hatóságokat járja, hogy megszerezze végre a szükséges engedélyt az örökbefogadáshoz. Nehezen megy, pedig a kisgyerek szülei nem élnek. Szerencsétlenség érte őket. A koreai hatóságok egyre azt kérdik tőlünk: mi a biztosíték, hogy becsületesen felneveljük, hogy igaz embert nevelünk Jong-Hanból? Magyarázok kézzellábbal,a szívemre mutatok, hogy az, meg a két dolgos kezem. Az a biztosíték! Mással nem rendelkezem. Udvariasan mosolyognak, azonban határozott választ nem adtak még. De Marika a mienk lesz! A mi gyermekünk!” Az utolsó oldalra fényképet erősített. Alatta a szöveg: „A Legszebb Virág két hónapos korában.” Mi tagadás, a fénykép nem a legjobban sikerülhetett, mert nem sokat láthattam belőle, de a gyermek bizonyára szép. Két hét múltán ismét levél érkezett. „Nagy baj történt — írja a barátom —. Marikánk tüdőgyulladást kapott, de már jobban van. Egy koreai orvosnő kezelte. Minden nap itt volt nálunk, pedig ugyancsak jókora utat kellett megtennie — gyalogszerrel. Itt nagyok a távolságok és kevés a közlekedési eszköz. Persze nehezen értettünk szót az orvosnővel, inkább érzékeinkkel beszélgettünk. Minden nap újra nyugtatott bennünket: legyünk biztosak benne, Marika meggyógyul! "Tegnap éppen azon tanakodtunk Júliával, hogy valamivel mégis csak viszonozni kellene az orvosnő fáradozását, jóságát. De, tudod, nagyon nehéz ám itt, Koreában. Érzékenyebbek az emberek, mint otthon, könnyen megbántódnak. Pedig mi a szívünket szeretnénk megmutatni és úgy megköszönni. Mondom, éppen ezen tanakodtunk, amikor belépett az orvosnő. Megvizsgálta a kislányt, becézgette, babusgatta, aztán mosolyogva az ölébe kapta. Felénk fordulva mondott valamit, amire azt értettük: teljesen meggyógyult! Amikor belépett, láttuk, hogy csomag van nála, de nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget annak. Lefektette a kislányt, s hirtelen kibontotta a csomagot: gyönyörű, virító, piros muskátli volt benne. Letette az asztalra. Lassan, tagoltan csak e szót mondta: „Ma-ri-ka.” Magyarul. A meghatottságról nem tudtunk szóhoz jutni. Úgy látszik, ez így szokás Koreában, örök rejtély maradt előttünk, hogyan tanulta meg a magyar szót és honnan szerzett nyíló muskátlit Ponkhunban. Mert tél volt és Ponkhunban nincsenek üvegházak. * Azóta már itt él hazánkban Marika. Én is megismerhettem a Szép Virágot. Valóban, gyönyörű fekete szeme van, örökké mosolygó kreol arca. Szülei szerint kimondta már az első magyar szót. Júlia így értette: „Mama.” Barátom félreérthetetlenül így: „Papa.” Én ugyancsak az internacionális bababeszédet hallottam, — dehát régi dolog, hogy a szülőnek mindig jobb a hallása.. (A vezércikk folytatása) jókat beszéltünk annak idején a termelés kiegyensúlyozatlanságáról, egyenetlenségéről, ütemességéről. Beszéltünk arról is, hogy hónapról hónapra hullámzik a termelés mennyisége és mindig csak a tervidőszakok végén mutatkozik a felfelé való ívelés tendenciája. Ezt meg kell szüntetni. A kampányjellegű munka nem jó alap ötéves tervünk maradéktalan teljesítésére. Az utolsó negyedév ipari üzemeink vizsgája, most lesz mérhető igazán, hogy év közben milyen munkát végeztek. Ahol a munkaszervezési intézkedések valóban mélyrehatóak voltak, ott az év végén nem ürülnek ki a félkész és befejezetlen készletek raktárai. Lesz mivel kezdeni az új évet, nem lesz tervlemaradás januárban. Ahol azonban ezek csak látszatintézkedések voltak, ott továbbra is fennállnak majd a régi jelenségek, ott viszont hatékonyan közbe kell lépni, hogy még minél előbb elejét vegyük a hibák túlburjánzásának. Fordulóhoz közeledünk. Mérleget kell készíteni az elmúlt három negyedévről s már most előrevetíti árnyát az ami rossz. Most felmérhető az a terület ahol még az utolsó negyedév során intézkedni kell. Ajánlatos minden vállalat számára, hogy a harmadik negyedév zárása után a mérlegbeszámolókat alaposan, széleskörű kollektíva előtt vitassák meg és őszintén tárjanak fel minden olyan hibát amit még ki kell küszöbölni. A jövő évnek zökkenőmentesen kell zajlania, ezt hivatott a mostani forduló elősegíteni, erre kell felhasználni elsősorban a harmadik negyedév zárása utáni tapasztalatokat. Dömök Sándor FEJÉR megyei hírlap Vasárnap, 1961. október 1. Helyesen kell kihasználni a lehetőségeket Pártunk és kormányunk határozata nyomán termelőszövetkezeteink életében a legfőbb tennivaló a két fő termelési üzemág: a növénytermesztés és az állattenyésztés összhangjának — egészséges kooperálásának — a megteremtése. Termelőszövetkezetünk már három éves. A községben három évvel ezelőtt létrejött a dolgozó parasztok kollektív gazdasága, a szocalista — termelőszövetkezeti — nagyüzem. A termelési viszonyok tehát megváltoztak, szocialista alapot adtak a termelés megszervezéséhez. Ennek ellenére a termelési módszerek megrekedtek, megmaradtak a régi, elavult, kisparaszti gazdaságban meghonosodott szokások mellett. Ennek tudható be, hogy termelőszövetkezetünk nem fejlődött olyan arányban, ahogy azt a szocalista nagyüzem keretei lehetővé tették. Ezen kívül a politikai, szervező és nevelő munka sem bontakozott ki megfelelően a termelőszövetkezet belső életében. Természetesen a tagság zöme kezdi megérteni annak az új irányvonalnak a helyességét, mely a tagok anyagi érdekeltségét is figyelembe véve teremti meg a gazdaságon belül a növénytermesztés és állattenyésztés helyes arányainak kibontakozását. Azt a forradalmi átalakulást, ami a mezőgazdaság szerkezeti vonatkozásaiban végbe ment, követnie kell a termelési módszerek forradalmi átalakulásának is. Ha ez nem következik be, akkor mit sem ér a szocialista nagyüzem által számunkra biztosított előny, a volt kisparaszti gazdaságokkal szemben. A termelés jövedelmezőségének biztosítása az első feladatunk. A rendelkezésre álló munkaerőt, anyagi eszközöket úgy kell felhasználni, hogy az a legrövidebb időn belül hatványozottan megtérüljön. A jelenlegi szakaszban ez a növénytermesztés területén valósítható meg leginkább. Természetesen ez nem jelenti az állattenyésztés háttérbe szorítását. Sőt, éppen ezzel a módszerrel fogjuk biztosítani a nagytömegű, tápértékben gazdag, olcsó takarmánybázist, a minőségileg javuló és állandóan szaporodó állatállományunk számára. A növénytermesztés eredményei, annak termelési költségei minden téren befolyásolják az állattenyésztés jövedelmezőségét. Éppen ezért végeztük el, ahol csak lehetett — a tarlóhántást kikapcsolva — előhántós ekékkel a nyári mélyszántást, amit azonnal le is gyűrűshengereztünk. Ezen kívül megszüntettük a jövő évi tervezésnél a növénykultúrák Sokféleségének termesztését, ami szintén kisüzemi módszerek alkalmazására késztetett bennünket. Végül területi adottságainknak leginkább megfelelő növényfajták termesztését irányoztuk elő, figyelembe véve a munkaerő célszerű felhasználását is. Az állattenyésztésben szintén megtettük a szükséges intézkedéseket. Ezen a téren is figyelembe vettük a helyi adottságokat. Ennek megfelelően csoportosítottuk át haszonállatainkat. A termelékenység növelése, az önköltség csökkentése érdekében már az idén kikapcsoltuk a szildenevelést, a hízóba állított nővérkélimarhák ésszerűtlen legeltetését olyan helyen, ahol a birka is alig él meg. Ennek köszönhető, hogy fehér hús-hízóink 9—10 hónapos korra leadhatók 120 kilogramm átlagsúllyal. Természetesen a hizlalás első szakaszaiban az A Tsz-fiatalok kulturális- és sportmunkájáról A fiataloknak a város, illetve ipari üzemek irányában történő érdeklődése, csak részben vezethető vissza anyagi okokra, másrészben — és napjainkban egyre inkább — a művelődési, szórakozási igények kielégítése az erősebb indok. A móri járásban erőteljesebben jelentkezik ez a probléma hiszen a környező bányaüzemek kétségkívül vonzó hatással voltak a községek fiatalságára. A járási tanács művelődésügyi, mezőgazdasági osztályainak és a JTST-nek vb. elé terjesztett beszámolója felméri a járás tsz-fiataljainak helyzetét és számbaveszi a művelődési intézményeket, sportlétesítményeket is. A beszámoló — amint azt a vb. tagjai közül többen is és nagyon helyesen megállapították, — kissé idealizált, rózsaszínűbbre festette a helyzetet, mint amilyen. Az a megállapítása, hogy a községekben lévő művelődési intézmények, azok felszerelése és szemefiatalok ilyen irányú igényeinek lgi feltételei lehetővé teszik a kielégítését, túlzott. Az elmúlt években kétségkívül történt fejlődés, különösen az intézmények fejlesztésében, néhány községben, Balinkán, Gánton, Csókakőn és a járási székhelyen korszerűsítették, bővítették az intézményeket, több községben, elsősorban Bakonykútiban, Magyaralmáson, Isztiméren ma is az évekkel ezelőtt szükségképpen létesített intézmények állnak a fiatalok rendelkezésére. Mindezeken túl a tartalmi munkában is sok a kívánnivaló, különösen a járás művelődési otthonainak módszertani irányítására hivatott járási művelődési ház esetében. A járás székhelyén működő művelődési háznak sem a helyi, sem a módszertani tevékenysége nem kielégítő és ennek elsősorban személyi okai vannak. Eredményes működést a Gánti, Fehérvárcsurgói, Csókakői intézmények mutatnak. Tennivaló tehát van bőven. Mindenekelőtt az intézmények korszerűsítése, új művelődési és sportlétesítmények elkészítésében Ebben éppen Balinka és más községek tapasztalatai nyomán elsősorban a KÖFA és TSZ kulturális alapra lehet tervezni. Ebben a járásban is tapasztalható, hogy a termelőszövetkezetek kulturális alapjukból könyvvásárlásra, kirándulásokra fordítanak bizonyos összegeket. Sokkal célszerűbb lenne inkább a helyi tevékenységet megalapozó fejlesztést támogatni, különösen az első időszakban. És, hogy ez eddig nem így történt, azért nem kizárólag és elsősorban a tsz-vezetőket kell elmarasztalni. A helyzeten változtatni egycsapásra persze nem lehet, még akkor sem, ha új intézmények építésére vagy nagyobb arányú bővítésre sikerül előteremteni az anyagi alapot. Ehhez építőanyag és építési kapacitás is kell. De a meglévő intézmények elhanyagoltságán, tartalmi munkájának gyengeségein lehet és kell is sürgősen változtatni. Móri István olcsó, nagytömegű takarmányokat használtuk fel. Az abraktakarmányokat a szarvasmarháknál főként a leválasztás idejét követő 3 hónap és a leadást megelőző két hónap ideje alatt használtuk fel fokozott mértékben. Termelőszövetkezetünk életében is megoldható az előbbrejutás, csak helyesen kell kihasználni pártunk és kormányunk által biztosított lehetőségek mellett a szocialista nagyüzem által nyújtott helyi lehetőségeket is, melyek Pittmann Ferenc agronómus, Csabdi Az elnök hangja Panaszkodik. Panaszkodik, hogy a beruházásnál nem elég készségesen segítették, mikor a lóistálló megépítéséről volt szó. Mintha éretlen berkenyét evett volna, fanyar, keserű a hangja. Csordultig tele van az egymásba nyíló három szövetkezeti iroda. Aztán széles jókedvében a csernyei „tatárrizlinget” emlegeti. Szinte tanácstalankodik: háborogni és tréfálkozni hogyan lehet ilyen egyformán erős és szenvtelen hangon?... De biztatjuk magunkat. Nem az a fontos, milyen hangot vált ki a méltatlankodás, milyen érdemesen hangzik a tréfa; az a fontos, tiszteletteljesen, melegen cseng-e az elnöki hang a dolgát becsülettel végző szövetkezeti emberhez. És nem csalatkozunk! Négy asszony jön velünk szembe a csernyei Hodula gödörben. Kapa a kezükben, gond az arckifejezésükben. A Bakonyalja Tsz szorgalmas tagjai, s gondol-e velük a kemény szavú elnök?!... És úgy látjuk nagyon is gondol. Nézi, csak nézi őket a szeptember aranyos fényében, aztán figyelmeztetőn felemeli a kezét. — Álljon meg elvtárs, kérdezzük meg, mi bántja őket? A hulasztó mezei por sűrű felhőkben gomolyog a hátunk mögött, de a gépkocsi vezetője gondoskodás nélkül megnyomja a féket. Kivülről meleg asszonyhang hallatszik: — Nem hittétek, ugye mondtam, hogy ránk kíváncsiak. .. ! Kiszállunk mi is az elnök után. — Hová, asszonyok?! Hogyan állnak a munkájukkal? Tudják-e, hogy egyenesen magukhoz jöttünk?! S akkor újra felhangzik az előbbi asszonyhang. — Látjátok, nem megmondtam, hogy ránk kiváncsiak. Az elnökön nyoma sem látható az előbbi nyerseségnek, keménységnek. Járatja szemét az asszonyokon, mint aki büszke valamire. Mond néhány pillanatba illő szót, majd egyszerű, de a falun századokon át megszokott nyári kérdést tesz fel: — Mondják, van egy kis ivóvizük? ... Két üveg kerül elő hirtelen az elemózsiás szatyrokból. Horváth István elvtárs, a szövetkezet elnö-