Fejér Megyei Hírlap, 1962. szeptember (18. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-16 / 217. szám

ntegijel Világ proleta,i°i­ XVIII. ÉVFOLYAM, 817, BZAM­­ARA­ND I II,I.ÉR VASÁRNAP, 1968. SZEPTEMBER 16. B­aráti beszélgetéssel meggyőző szóval . Az utóbbi időben a pártbizott­ságok aktivistái közül sokan kap­tak olyan pártmegbizatást, hogy beszélgessenek pártonkívüliekkel, hallgassák meg műszakiak, orvo­sok, pedagógusok, munkások vé­leményét pártünk politikájáról, országunkban folyó építő munká­ról. Az e munkában résztvevők szívesen tettek eleget a megbíza­tásnak, hiszen az szorosan össze­függ a kommunisták kötelességé­vel. Székesfehérváron mintegy négy­száz párttaggal és pártonkívülivel,­ vezetővel és egyszerű dolgozóval vitatták meg a szövetségi politi­kai, a párt tömegkapcsolatának kérdését. Egy-egy ilyen beszélge­tés után mindig leszűrték azt a tanulságot, nagyon hasznos így találkozni egymással, s ennek a munkának igen következetesnek kell lenni a későbbiek során is. Sokan úgy könyvelték el, beszél­getéskor ki is nyilvánították: új dolog a beszélgetésnek ilyen for­mája, új dolog, hogy összejönnek egy-egy család lakására a kör­nyékbeliek is, és baráti környe­zetben vitat meg egy-egy problé­mát a „kibővített nagy család”. Érthető, hogy szívesen vállalták a kommunisták és a véleményt nyilvánítók is a tömegkapcsolat szélesítésének ezt a módját. Am it érthető, hogy újnak nevezik, hisz az 1956-os ellenforradalom előtt a szövetségi politikában és t­ömegkapcsolat kialakításában sok területen hiba volt. A tárgyila­gosság helyett gyakran a szubjek­tív érzések döntöttek. Bár akkor is a szocializmust építettük, de az elkövetett hibák nélkül az ered­mények nagyobbak is lehettek volna. A beszélgetések során felszínre kerültek ilyen problémák is. Szin­te évről-évre egy-egy apró mozza­naton keresztül mutatták meg e munka részesei, hogy pártunk po­litikája helyes, jó úton halad. „Ma szabadabb, őszintébb a légkör, mint bármikor. Nem kell ahhoz párttagság, hogy egy szakembert megbecsüljenek” — mondták az egyik beszélgetésen. Sok példát említettek, hogy a pártszervezet vezetősége bevonta őket egy-egy probléma megbeszélésébe, kérték véleményüket Ez új volt számuk­ra. Lehetne még tovább sorolni a dicsérő, elismerő szavakat De nemcsak ilyenek kerültek napvi­lágra. Az őszinte légkör magával hozta a kritikai és önkritikai szel­lem erősödését is. E hivatalosabb beszélgetéseken és az egyre erő­sebbé váló tömegkapcsolat során, a mindennapok munkazajában bátran, nyíltan elmondják aggá­lyaikat a kommunistákkal együtt a pártonkívüliek is. Az aggályok közül itt egy olyat említünk, amelyen nagyon sok múlik és jól­lehet, ezen lehet legkönnyebben segíteni. Ez a Vezetők és dolgozók kapcsolata. Az egyik igazgató azt mondotta: köszönési viszony ez csupán. Vagyis a vállalat vezetője nem tud mindenkit üdvözölni, a nagy Sietségben el is feledi ezen kötelességét és így mérik a kap­csolatot. Ebben a véleményben össze is zsugorodik a sérelmezett viszony. Igaz, a dolgozók nemcsak a köszö­nés, üdvözlés elmulasztását sérel­mezik, hanem azt, hogy nem is igen találkozhatnak munkahelyü­kön a vállalat vezetőivel. A mun­kás pedig a saját maró-, vagy esz-, tergagépe, munkapadja mellett érzi magát teljes magabiztonság­ban. Amikor neki kell kopogtat­ni a vállalatvezető ajtaján, akkor már kisebbségi érzése van. De ott a műhelyben, a gépek zakatolásá­nak zajában, ahol­­ az irányító sok-sok észrevételt mondana el. Ezek az észrevételek minden bi­zonnyal segítenék a további mun­kát. Oda kell állni pár percre melléjük. Ez máris több a köszönő viszonynál. Az emberközelséget hiányolják a munkások, a vezetők közelségét, a barátságos hangnemet. Nemré­gen az egyik földművesszövetke­zet üzletében mondták el: sokszor és sokan ellenőriznek bennünket.. Nézik a rendet, a tisztaságot, vizs­gálják az ellátottságot és így to­vább. De ezeknek az „ellenőrök­nek” soha nem jut eszébe, hogy megkérdezzék: kartársnő, nincs-e valami problémája? A földmű­vesszövetkezet dolgozói — és más munkaterületen is — fejlődtek már annyit az eltelt évek során, hogy e kérdésre nem holmi sajá­tos egyéni, családi problémákat hoznának elő. (Bár az sem hiába­való dolog, ha ezt is meghallgat­ja valaki.) A munkások, dolgozók sok min­dent megértenek. De azt sohasem fogják megérteni — és nem is le­het — hogyan lehet véleményük megkérdezése, javaslataik számba­vétele nélkül irányítani akár kis, akár nagyüzemet. Hogyan lehet úgy vezetni, hogy csak a kigördü­lő autóbuszokat látják és annak összeszerelését nem. Pártunk VIII. kongresszusának Irányelveivel a dolgozók egyetér­tenek. S joggal kérik: amit orszá­gos szinten megvalósítanak a ve­zetők a dolgozókkal kapcsolatban, azt valósítsák meg saját munka­helyükön is. Javul a párt tömegkapcsolata, erősödik a párt szövetségi politi­kája. Ezt mutatják a nemrég folytatott beszélgetések, az őszinte vélemény­nyilvánítások A tömeg­kapcsolatok erősödése természet­szerűen is maga után vonja a ve­zetők munkastílusának, a kom­munista munkastílusnak alakítá­sát, fejlesztését. Ki-ki a saját munkaterületén sokat tehet a párt szövetségi politikájának erősíté­séért, meggyőző szóval, baráti be­szélgetéssel. •----*-*- ----m­- -a im­o­l tj raturt Szakszervezeti ülésen a VIH. Kongresszus téziseiről A Szakszervezetek Petér­me- kongresszusi irányelveknek meg­gyei Tanácsa összmunkatársi ért felelően meghatározták a me­­tekezleten vitatta meg az igénkben végzendő szakszerve- MSZMP Vih­. Kongresszusának heti munka soron következő fél­irányelveit. Az értekezleten a adatait is. A TARTALOMBÓL: Martonvásári vetőmag számítások •új Gépállomási gondok ☆ Négy pofon ☆ Az irányelvek 1— és az ötmillió forintos tartozás Óriástartállyal bővül a Gázgyár Közismerten nehéz helyzetben vannak évek óta a székesfehér­vári Gázgyár dolgozói, vezetői. A kis űrtartalmú tartályok mi­att éjszaka nem üzemelhetett, vagy csak igen csökkentett mér­tékben a földgázbontó egység, így a reggeli órákban ugrássze­rűen felfutó gázfogyasztást né­hány óra alatt szinte lehetetlen volt pótolni. Sok jogos panasz, bosszúság végére tesz pontot a most épülő, 10 000 köbméteres új tartály. Az alapozási munkákat befejezték. A helyszínre érkezett már a tar­tályszerelők első csoportja is, s elő­­reláthatólag még ebben a hónap­ban megkezdik az óriástartály összeállítását A tervek szerint a jövő év elején már bekapcsol­ják a szolgáltatásba, és ezzel né­hány esztendőre megoldódik Szé­kesfehérvár gázellátása. Tyitov Dubrovnikban Dubrovnik (MTI). A TASZSZ és a Tanjug be­számol G. Sz. Tyitov szovjet űr­hajós dubrovniki tartózkodásá­ról, az Adriai tengeren tett séta­hajózásáról és arról is, hogy a szovjet űr­pilóta előadást tartott a dubrovniki tengerészeti- és gazdasági középiskola növendé­kei előtt az űrrepülésről. — Hiszem, hogy az első égi­test, amelyre az ember eljut, a Hold lesz, azután következik majd a Mars és a Vénusz. Ami engem illet — fűzte hozzá Tyi­tov — én először a Vénuszra mennék. (MTI) Fotó: KabSczy Salu­rd Tanító néni, körem­... 1963-ban országos forgalomszámlálás Magyarországon Az egyre nagyobb arányú köz­úti gépjárműforgalom tudomá­nyos vizsgálatára 1963-ban or­szágos közúti forgalomszámlálást tartanak hazánkban. Célja az, hogy a számlálás tapasztalatai alapján a jövőben megalapozot­tabban fejleszthessék az útháló­zat­, alakíthassák ki az utakat a korszerű közlekedés szempont­jainak megfelelően. Az 1963-as forgalomszámlálás módszertani előkészítésével, a leben,­rolitás irányításával országosan az Út­­ügyi Kutató Intézetet bízták Néhány napon belü­l elsőt fordulnak az új rotációs gép hengerei Az irodaház emeleti részét fa- A vezérlőtábla helyét mutatja, alkatrészek számát figyelembe­­hozzák. Habarccsal telt japáné­ majd a hengerek szilánkmentes vére, lesz mivel babrálni. De az reket emel magasba a daru. De üveggel védett csapágyházait. És október elsejei határidőt nyugod­­néhány méterrel távolabb, az új a gépközépen a festékszekrény­ban leírhatják, rotációs teremben már gépszere- helyét. Kissé óvatosan nyilatkoznak a -lök vették át az építők helyét. — Van még tennivalónk. De szerelők. De úgy érezzük, hogy Rövid két héttel előbb még csak úgy fogjuk átadni a gépet, hogy ez az óvatosság indokolt, hiszen azt írhattuk le, hogy áll az új az munkáján keresztül érzékest nagyértékű gépről van szó, s ha rotációs gép váza, s ma már tesse az új magyar nyomdagép egyszer megindulnak, akkor már együtt van ez a 280 mázsás gép­ előnyeit, képességeit, nem szabad, s a szerelők szerint kolosszus. De tennivaló még akad ■— Láthatóan minden fontos nem is lehet semmi fennaka­dőven. A szerelők úgy mondják, jobb alkatrész már a helyén más, hogy most következik a munka van. Nem túlságosan óvatosak Építők, gép- és épületszerelők csúcsideje. Mikorra várható az a határidő megjelölésében? együttes jó munkáját dicséri az új gép indulása? Milyen feladat ? Nem. Arról van szó, hogy új nyomdaépület, az új rotációs­­zokát kell addig még megolda- ha megmozdul a gép, amire egy gép, s az év negyedik negyedé­n­? Erről beszélgettünk Pallagi héten belül lehet számítani, aki­ben megjelenő új, nagyforma­ István vezető szerelővel. kár kell összehangolni ezt a bo­­torna Fejér megyei Hírlap is. — A mutatós munkák tömé­­nydlult gépezetet. Már­pedig az (k. a.) vel végeztünk. A fődarabok már­­végleges helyükön vannak. De sok apró állítás, szerelés vár még ránk addig, amíg elindul­hat. Üzemszerűen működhet az új gép. Pontosabban milyen munkák­kal végeztek, s melyek vannak még hátra? — A nyomóműves, kisebb ál­lításoktól eltekintve készen va­gyunk. Az elkövetkező napok „slágere" a hajtogatómű szere­lése lesz. Ez éppen annyira bo­nyolult, mint a nyomómű. De ha előre nem látható akadályokba nem ütközünk, akkor október elsején mi elbúcsúzunk a Szé­kesfehérvári Nyomdától. Új gyártmány „első fecskéje“ a KSZG-ben A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága júliusi határozata a gépipar helyzetéről és további feladatairól szólva megállapítja, hogy fokozottabb ütemben kell továbbfejleszteni a híradástechnikai gépek gyártását. E határozat nyomán a székesfe­hérvári Könnyűipari Szerszám­­gépgyár már ez évben megkezdte a profiltisztítást, s kapacitásá­nak jelentős százalékát híradás­­technikai gépek gyártására ésv­­á­rtasítja át Az üzemekben még az átszer­vezés folyik, de a kísérleti üzem­részben már elkészült az „első fecske”, a mesterséges­ fénnyel vizsgáló készülék mintapéldánya. E bonyolult készülékkel a hír­adástechnikai alkatrészek minő­ségét vizsgálják, s minden jel ar­ra mutat, hogy az új gép segít­ségével híradástechnikai alkat­részgyártásunk jelentősen fokoz­hatja gyártmányainak minőségét. A tervek szerint az év utolsó hónapjában megkezdik az új készülék sorozatgyártását.

Next