Fejér Megyei Hírlap, 1964. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-23 / 197. szám
fer. ja egy tanácselnöknek ebben a változós fejlődő mai városban? — Beszéljünk hát a gondokról is! Nehéz lenne kiválasztani a legnagyobbikat. Úgy vélem, nincs az életnek olyan területe, amelyen egy gyorsan fejlődő városban ne találhatnánk gondot, problémát. Egyetlen talán, ahol nincs gond, a munkalehetőség. Illetve itt is akad gondunk: a férfi munkaerő nagy hiánya. Kevés még mindig a lakás a városban — hogy a legfájóbbakról beszéljünk —, sok olyan család él még a város belterületén is, akiknek jelenlegi lakása a szanálásra ítélt területeken fekszik. Nagyobb mérvű lakásépítést nehéz azonban mindaddig elkezdeni, míg nem oldottuk meg Székesfehérvár kommunális ellátottságát. A város vízellátásának első üteme még ez évben elkészül, s a krónikus vízhiány megoldódik az iszkaszentgyörgyi víz bevezetésével. Évekig tartó munka lesz még azonban a már meglévő közműhálózat rekonstrukciója, s ez nemcsak a vízre, hanem a gáz-, szennyvíz- és csapadékvezetékekre is vonatkozik. — A régi közműhálózat átlagosan 50—60 évvel ezelőtt készült. Ezt a nyilvánvalóan szűkre méretezett közművesítést most, a törtéfáradságos munkát végeznek azért, hogy szebbé, kényelmesebbé tegyék közös otthonukat. — S már el is jutottunk ezzel a negyedik kérdéshez. Változik a város, változnak lakói is. Hogyan tudná, Tilinger elvtárs, a közelmlt emlékeiből merítve érzékeltetni a változásnak ezt a folyamatát? — Emlékszem, amikor azon az emlékezetes május 29-i vasárnapion, amikor elkezdtük építeni a Vidám Parkot, nagyon reménytelennek tűnt a vállalkozás. Szeméttelep és pusztaság helyére parkot varázsolni. És sikerült. Egy szombat délutánon, a mai Vörösmarty Színház újjáépítésének legelső óráiban, a város vezetői is ott hordták a maltert, a téglát, keverték a habarcsot, ahol most a Március 15 utcai homlokzat elegáns lépcsősora ejti csodálatba a városba érkezőt. Nos, valahányszor ünneplő ruhába öltözött embereket látok ezeken a lépcsőkön sietni az esti előadásra, mindig eszembe jut ennek a szombat délutánnak az emléke. Mert bizony, szombat délután volt. Sokan sétáltak itt, a főutcán, szép, ünneplő ruhába öltözötten, s megbámultak bennünket, amint kevertük a habarcsot, hordtuk a téglát. Egy-egy megjegyzés is elhangzott: „nem lesz ebből semmi...” Jó dolog volt egy év múlva a színházat építő társadalmi munkások között sok emberrel találkozni az akkori hitetlenkedők közül. És később is, szinte nincs is Fehérvárnak olyan lakosa, aki ne tett volna valamit ezért a szép, új színházért. — Egyszóval: azokról kívántam szólni most, akik már évekkel ezelőtt hívás nélkül is jöttek segíteni, építeni, szépíteni a várost. A társadalmi munkások száma azóta is egyre növekszik. Új lakónegyedeinkben minél gyorsabb ütemben emelkednek a házak, annál gyorsabban megtörténik a házak előtti területek megtisztítása, parkosítása is, minden adminisztratív intézkedés nélkül — fejezte be a beszélgetést a városi tanács vb elnöke. Mekis János A Vidám Park szabadtéri színpadán a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttesének műsorában gyönyörködhettek a nézők. Képünk: Lakatos Gabriella és Havas Viktor balettbemutatóját ábrázolja. mrljí ALBA REGIA NAPOKON ALBA REGIÁRÓL — Beszélgetés dr. Tilinger Istvánnal, a Székesfehérvári Városi Tanács VB. elnökével — Az elnöki szobában, ahol találkoztunk, a fal jelentős részét egy nagyméretű kép borítja. Az egykorú, falakkal körülvett, vizesárokkal megerődített régi Székesfehérvárt ábrázolja. Megpróbálom tekintetemmel követni az utcák vonalát, a tornyok irányjelző pontjait. Milyen keskeny, milyen zegzugos utcácskák, és milyen rövidek! Ha jól meggondoljuk, még a mai Belváros sem férne el ezen a területen. Új és egyre új arcot ölt a város. Változik, szépül, gyarapodik. S ez a változás tulajdonképpen a beszélgetés témája is. — Sok szó esik mostanában arról, hogy városunknak két arca van: egy új, s egy régi arca. Most arról szeretnénk érdeklődni, mi mindent tesznek a város vezetői ennek az új arcnak a megformálódásáért, s a régi megőrzéséért? — Nehéz történet. Talán, bármennyire is sokat szóltunk már róla, érdemes lenne az elején kezdeni. Még ma is sínyli Székesfehérvár azt az elmaradottságot, amit a felszabadulás előtti Fehérvártól kapott örökül. S ezt a kommunális, lakáspolitikai, ipari elmaradottságot még súlyosbította az a körülmény, hogy a város 48 százalékát a háború megsemmisítette. Az 1949 óta nagy léptekben meginduló ipari fejlődés a lakosság koncertrációja arra kötelezte a város tanácsát, hogy előre nézve kidolgozhassa Székesfehérvár fejlesztésének távlati tervét Az első lépést megtettük már ezen az úton. Az általános városrendezési terv első ütemét a tanács és a felsőbb szervek elfogadták, s ezen belül is már folyik az egyes lakóterületek részterveinek kidolgozása. S a másik új várás: a város tervszerű ipartelepítése érdekében — az általános rendezési tervnek megfelelően — folyik az ipartelepítési részletes terv elkészítése is. Ezek a tervek húsz esztendővel néznek előre, sok esetben még meszszebbre is. (A régi Fehérvár egykorú látképéről indult ki a beszélgetés. Onnan, hogy az egykori fehérvári ember, még talán a száz évvel ezelőtti sem, nem ismerne rá a mai városra. S ím, eljutottunk addig a gondolatig, hogy a mai fehérvári ember sem ismer majd rá nagyot. — mondjuk 20 év múlva — az új Fehérvárra.) — A város új arcáról szóltunk eddig — veszi föl újra a beszéd fonalát dr. Tilinger István. — Beszéljünk most annak a megőrzéséről, ami értékes, ami maradandó örökségként maradt a mi nemzedékünkre. Természetesen, az általános rendezési terv és az egyes lakóterületek — például a Vas utca, a Dózsa György tér, vagy a vasút környéke — rendezési tervei tekintetbe veszik Székesfehérvár történelmi jellegét is. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a város belső magjának eredeti képe, hangulata sértetlenül megmaradjon, s ugyanakkor az új városnegyedek városképe harmonikusan illeszkedjen ehhez az eredeti városképhez. Ezért munkánk kettős feladatot rejt magában az elkövetkező évtizedekre: a történelmi városközpont folyamatos restaurálását és az ehhez kapcsolódó új városnegyedek létrehozását a pontosan kidogozott tervek alapján. S egy másik kérdés. Mennyit gazdagodott városunk az elmúlt húsz esztendő alatt? — Mai életünk, az ipar gyors fejlődése városunkban megváltoztatta a lakosság összetételét is. Fehérvárnak együtt kellett, jobban mondva együtt kellett volna fejlődnie ezzel a rohamos változással. 1900-tól tíz évenként mindössze 2—3000 lélekkel gyarapodott a város lakossága. A legutóbbi egy évtized alatt, 1949 és 1959 között majdnem 18 000 lakossal.A szociális, kommunális ellátásnak valahogyan lépést kell tartania ezzel a fejlődéssel. A város lakossága ma már meghaladja a 65 ezres lélekszámot. Az állandó lakosokon kívül mintegy tízezren dolgoznak és tanulnak — tehát töltik életük nagyobb felét — Fehérváron. Az agrárhivatalnok városból korszerű ipari és iskolaváros lett, a felnőtt lakosság nagyobbik részét teszi már ki a bérből élők száma. Székesfehérvár a társadalom összefogásának erejéből hazánk egyik fejlődő, egyre szépülő szocialista városa lett. Ha van valami, amire mi, fehérváriak büszkék lehetünk — ez az! — Mi a legnagyobb gondnélvű Székesfehérvár területén sürgősen ki kell cseréljünk. Csak egy példát: a jelenlegi vízvezetékben féltől két atmoszféráig terjed a víz nyomása. Az iszkai víz bevezetésével, az új vízmű elkészültével 5—7 atmoszférára növekszik a nyomás, ezt a régi vezeték nem bírja már el. Ezért a régi vezetékeket a tervek szerint 1968- ig kicseréljük. — Gond van az útjainkkal is. A Belváros burkolt útjai az 1920-as évek közepén szinte azonos időben épültek. Az utak anyaga azóta „elfáradt”, s most egyszerre bomlanak fel a régi burkolatok. Vegyük ehhez hozzá azt a tényt, hogy Fehérvár megnőtt, „kinőtte” régi ruháját, s a város külső területeire is el kell jutnunk úttal, járdával. Hozzávetőlegesen 150 kilométernyi járdát és 70 kilométer utat kellene megépítenünk, hogy minden utcánk burkolt legyen. — Beszélhetnénk a kulturális beruházásokról, az iskolák, óvodák, bölcsődék helyzetéről is. Az iskolai osztályok létszáma városunk viszonylatában 52—53 fő körül van, magasan meghaladja az ideális létszámot. A tanterem-hiányon, s az óvodák, bölcsődék szűkösségén is igyekszünk folyamatosan segíteni. Mégis, akárhogyan is vesszük gondjainkat, a dicséret elsősorban a város lakosságát illeti e gondok, problémák megoldásáért. A székesfehérváriak — ezernyi jel példázza — szeretik és védik városukat, terveket készítenek. /vasárnapi BOKROS JÁNOS: BORUL AZ ÉG FORGÁCSOK Borul az ég, a fényes, villámlik messze, távol, ne menj az útra édes, ne menj, mert megázol! Ne bízz a véletlenben, maradj karomba zártan, ázzunk el mind a ketten a csókok záporában! A KOPASZOK A múltkor azt mondtad, barátom, felém kacsintva egy nagyot, hogy az igazak megőszülnek, ám huncutok a kopaszok. Bocsáss meg, jó öreg tudósom, e bölcs mesében nem hiszek, mert ha csak huncuté e juss, nem kopaszodtál volna meg. MIKOR MEGÍROM Mikor megírom egy-egy versemet, és ráfogják, hogy jobb a többinél, én is úgy nézek rajta végig, mint apám, ha egy barázdán kiér, és a dűlőről visszanéz mosolygós arcúan: Nem csinálná meg senki így az egész faluban! VIHART! Vihart, vihart, vihart, füstölgő zivatart! Nyomja a földre, a földbe bele a kánikulát, s ne legyen feneke! Vihart, vihart, vihart! Tobzódó zenekart! Reszkessen az ember a hangjaitól, s tanulja szeretni a csízt, ha dalol! NEM SIETEK Mint a felhő árnyéka nyáron, az idő szép lassan halad, és mint a vadóc újbor télen, éretté lesz a gondolat. Nem sietek, mint sokan mások, a célom, lassan érni meg, de aztán el nem rontani a gyomrát senkinek. Vasárnap, 1964. augusztus 23. -V Fejér megyei Hírlap 7