Fejér Megyei Hírlap, 1964. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-01 / 204. szám

Kedd, 1984. szeptember 1. A második világháború tanulsága NEGYED SZÁZAD TELT EL a második világháború kirobbanása óta. Új nemzedék nőtt fel, amelynek nincsenek emlékei a háborúról, nem hordozza idegeiben ennek a megrázkódtatásnak nyomait, amely méreteiben felülmúlt minden előzőt, s talán morális és anyagi rombolásban is. Ez azonban csak egyik oldala a dolognak, a másik oldalon azoknak az óriási változásoknak jegyei vannak bevésve, amelyeket az imperializmus által kirobbantott háború indított el, s amelyek lényegében új világképet alakítottak ki. A mai világkép újszerűsége sok mindent eltakar a legújabb nemzedék előtt a háború előtti világból, s nehezen megfoghatóvá teszi számára a háborúhoz vezető körülményeket. A legnyomasztóbb kérdés, ami a háborúhoz vezető körülményekkel kapcsolatosan még ma is felmerül: hogyan történhetett, hogy Európa szívében uralomra került a barbarizmusnak, minden emberi érték és törvény cinikus megsemmisítésének irányzata, amivel Hitler a történelem színterére lépett és egyenesen nekivitte a világot a háború szakadékának. A történelmi igazság, amit újból és újból le kell szögezni, az, hogy Hitlert összes módszereivel együtt fogadták el nemcsak a nyugatnémet nagytőke urai, hanem a nyugati imperialisták is. Az 1929-es newyorki tőzsdekrach után kibontakozó gazdasági válság pánikhangulatában a német monopóliumok urai Hittler védőszárnyai alá menekültek a fenyegető szociális földrengés elől. A világ többi nagytőkései is leplezetlen rokonszenvvel kísérték ezt a vállalkozást, legalább is addig, amíg Hitleren ki nem tört a világhódítás őrülete, s fenyegetni kezdte azokat a nagyhatalmi piacokat, amelyeknek fenntartásában az amerikai, az angol és francia nagytőke érdekelve volt. A NYUGATI HATALMAK Hitler háborújában kezdettől fogva lehetőséget láttak a Szovjetunió megsemmisítésére, s e lehetőséget még akkor sem hagyták számításon kívül, amikor Anglia és az Egyesült Államok a Szovjetunió oldalán élethalálharcra kényszerült a harmadik birodalommal. Nemcsak Churchill emlékirataiból, hanem számos más dokumentumból is kitűnik, hogy az angolszász vezető körök a háború alatt vakmerő időhúzási taktikát folytattak. Mint azóta általánosan ismeretes, ez a számítás nélkülözött minden józanságot, a tisztességről nem is szólva. Ez az éppoly tisztességtelen, amilyen hamis számítás természetesen nem is válhatott be. A Szovjetunió nemhogy elvérzett volna, hanem döntő erőnek bizonyult abban a világméretű küzdelemben, amelyben az egész emberiség sorsa forgott kockán. A Szovjetunió a háború után nem vált akcióképtelenné, hanem mint a nemzetközi politika döntő tényezője gyakorol ma is befolyást az események menetére és katonai, valamint gazdasági erejénél fogva a béke biztosításának legerősebb támasza. A világ népei meggyőződhettek róla, hogy a hidegháborús időszak néhány rendkívül veszélyes szakaszán védelmezte a Szovjetunió tekintélye és ereje a békét, s megakadályozta, hogy a szakadék szélén tántorgó amerikai politika végül is egy végzetes lépéssel beletaszítsa a világot a mélységbe. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ — lefolyását, mozgatórugóit és következményeit tekintve — egyaránt arra figyelmeztet, hogy az imperializmus háborús irányzatával csak a tőkés világ felbomlását lehet siettetni. Bebizonyosodott az is, hogy minden olyan politikai kísérlet, amely a Szovjetunió megsemmisítésére, vagy akárcsak diplomáciai elszigetelésére irányul, a legsúlyosabb következményeket vonja maga után azokra nézve, akik ezzel az éppoly veszélyes, mint amennyire észszerűtlen kísér■ lettel megpróbálkoznak. Ez a belátás ma már nemcsak azokban az országokban vert gyökeret, amelyek igyekeznek eltávolodni az imperialistáktól, hanem a vezető nyugati országok közvéleményében is. Nemcsak a béke valamennyi híve, hanem a nyugati vezetők közül is többen, akik leva- ia lább annyira megértettek ko- írunk fejlődéstörvényeit, hogy meg tudják ítélni a háborús politikában rejlő óriási kor-jkázatot, egyetértenek abban, 1 , hogy az emberiség számára az egyetlen járható út a történelmi fejlődés jelenlegi szakaszán, a békés együttélés. Ez az egyetlen észszerű irányzat, amely biztosítékot nyújthat az emberiségnek, hogy elkerülje az újabb háborút. MA MÁR A VILÁG, a még meglévő súlyos nehézségek ellenére, egyre inkább kifelé tart a hidegháborúból. Hogy idáig eljutottunk, az annak köszönhető, hogy a szocializmus és a béke erői a háború utáni rendkívül nehéz korszakban tovább növekedtek, viszont az imperialista pozíciók határozottan meggyengültek. A mai világhelyzetre az a jellemző, hogy a nemzetközi fejlődés irányát sokkal inkább a szocializmus és a béke erői határozzák meg, semmint az imperialisták hatalmi érdekei. Paál Ferenc Bevonulásunk az iskolába Két és félmillió forint bevétel búzából A dégi termelőszövetkezetben eddig úgy tartották számon az 1961-es évet, mint a legjobb búzatermőt a szövetkezet életében. Ez a „csúcs” az idén megdőlt: 1487 hold búzaterületről a szövetkezet tagjai az idén lényegesen magasabb holdankénti átlagtermést takarítottak be. Különösen jó szemtermést adott a Bezosztáta intenzív búzafajta, 870 holdon. A búzatermésből származó bevétel máris nagy összeggel gyarapította a tsz pénzvagyonát. Tekintve, hogy az eredetileg tervezettnél öt vagonnal több búzát, összesen 102 vagont adtak el szerződéses alapon az államnak, a dégi termelőszövetkezet tagjai két és félmillió forintnál többet vételeztek be. A nagyüzemi felár összege ebben még nem is szerepel. — Én már meggondoltam. Most, ebben a pillanatban. Elengedjük őket. — No, ne bolondozz, aztán kit állíttasz helyettük ? — próbált ellenszegülve puhatolózni Bokor. — Ne törődj semmivel. Elfogadjuk a lemondást azzal a feltétellel, hogy még egy hétig maradjanak. A többit bízd rám. Délelőtt bent dolgoztak, hogy ha jönnek a tehenészek, hát kéznél legyenek. Pedig a határban is lett volna szaladnivaló száz felé. De hiába várták, nem jött senki. Másnap se, harmadnap se. A negyedik napon azonban Bokor érdekes dolgot tapasztalt. Mire megjött a reggeli körútjáról, az irodában vagy tízen vártak az elnökre, de egyik sem a faluba való. — Mire várnak jóemberek? — lépett hozzájuk. — Felvételre. Tudja, a hirdetésre jöttünk. Az elnökhöz van szerencsénk? Belépett Kozmához, aki már beszélgetett egy idegennel. Amikor magukra maradtak, az elnök rámutat egy halom levélre, volt vagy negyven darab. — Ezeket meg vidd ki a Virágoknak, olvasgassanak belőle. Legalább megtudják, hogy nem mindenütt van úgy, mint nálunk. S ha még mindig menni akarnak, hát most jöjjenek be. — Talán mégsem kellett volna ezeket az embereket idehívni. — Annak a néhánynak a költségét, aki vonattal, meg busszal jött, kifizetjük. Többségük közelről jött motorral, meg biciklivel. A levelekre pedig válaszolunk. Mindenesetre a címeket eltettem. A brigádvezető a nagy istállónál serény munkában találta éppen Virágot, meg Kisst. Egyik a tehenek farkát mosta, a másik meg egy hosszúnyelű söprűvel a pókhálót szedte le. Aztán feltűnő élénkséggel kezdtek beszélgetni. — Ezeket az ablakokat jó lenne valamivel befesteni — javasolta Virág. — Szegény jószágokra nagyon besüt a nap, nem használ az nekik. — Meszelni is kellene már — így a másik, — kijöhetnének az asszonyok. Télire meg jó lenne megigazítani az ajtókat, nem valami jól zárnak. — Ejnye, majdnem elfelejtettem — kapott észbe Virág — volt itt két ember, itt mentek keresztül a központ felé. Kérdezték, hogy ide kell tehenész? Mondtam nekik, hogy nem igen hiszem, mert éppen ki van a létszám. — Aztán mit mondtak? — Hát, hogy akkor mi volt az a hirdetés? Igaz, én is olvastam, de biztosan rosszul volt az írva, másik Búzakalászról lehet szó. — Biztosan — bólintott megértően Bokor. — No, én akkor megyek. Nézzenek még körül, hogy mit kell mostanában megcsinálni, és holnap kijövünk az elnökkel, megbeszéljük. Jókedvűen karikázott be a központba, ahol már nem talált idegeneket. Az elnök a motorjával bíbelődött, készült valahova. Csak ránézett Bokorra, s tudta, hogy minden rendben van. — A leveleket add oda a Marikának, hogy tudjon rájuk válaszolni. Különben megyek a járáshoz. Megjött a tejház terve, bár hogy nem tudtam hamarabb, megmondhattad volna legalább annak a vén morgós Virágnak. Zuhanyozó is lesz benne. — Majd holnap megmondjuk — nevetett Bokor és megnyugodva hazakerekezett ebédelni.. A leves ugyan már kihűlt, de azért nagyon jóízűen evett... Dege György Fejér megyei Hírlap BÉRLET Határozottan előny a dolgozók számára, hogy az AKÖV kedvezményes bérletet biztosít a munkába járáshoz. A bérlettel legtöbbször azonban bőven akad mérgelődés is. A vasútállomáson lévő AKÖV forgalmi irodában alkalom adtán lehet bérletet kapni. Csak alkalom adtán, mert nem mindig. A bérletet érthetően szombaton, vagy vasárnap váltják meg a dolgozók. Vasárnap azonban legtöbbször sikertelen az ilyen kísérlet. Jómagam is rendszerint vasárnapra ütemezem be a bérlet vásárlását. Pár héttel ezelőtt a délutáni órákban érkeztem a jegyváltás színhelyére, de közölték velem, hogy a forgalmista beteg a pénztárt nem adta át senkinek, így jöjjek később, vagy menjek be a Piac térre. Mondtam, majd később visszajövök, de ez az időpont már a hivatalos időn túl esik. — Nem baj — kaptam a választ —, akkor már lesz forgalmista és csak hivatkozzon arra, hogy már délután is volt itt. Hiába hivatkoztam bármire és bárkire, bérletet nem kaptam. Hétfőn feleségemmel együtt készpénzzel utaztunk. Most vasárnap hasonló volt a helyzet. A forgalmista újra megbetegedett, csupán a válasz volt más. — Ne is tessék ma jönni, csak holnap, mert ma már nem lesz forgalmista. Nem egyedül voltam, aki bérletet akart váltani és nem első eset, hogy tegnap újra készpénzért utaztunk. Nem egyszer feleslegesen utazunk le bérletért, ez is pénzbe kerül, s ráadásul, ha nem kapunk, annyi, mintha nem is váltanánk bérletet, mert hat munkanapra a busszal való utazás 12 forint készpénzzel, s legtöbbször ennyi bérlettel is. Sokan járnak le a vasútállomásra bérletért és éppen ezért jó volna, ha a hivatalos időt betartanák. Ha beteg valaki, akkor pedig pótolják munkahelyén. Ha a vasútállomáson lebetegedne a pénztáros, vajon ott is azt a választ kapnánk, majd holnap váltson jegyet, vagy jöjjön vissza később? Kissé nevetségesnek tűnne. Reméljük, az AKÖV illetékesei megfelelően intézkednek, hogy a bérlet valóban kedvezmény legyen — minél kevesebb bosszúsággal. — Szidi — Morzsák Jegyzetfüzetemben lapozgatva rejtélyes számokra akadtam. Az egyik 13—10—2, a másik 13—10—14. Úgy esett a dolog, hogy autóbuszra vártam az egyik vasúti állomás előtt. Nézelődtem. A nagyon kevés látnivaló egyike volt az a lovaskocsi, amelyik ott álldogált az út másik oldalán. Rajta egy üzemanyagos hordó — de ha jól láttam, a fogatos ugyancsak üzemanyaggal foglalkozott, az állomási söntésben. Kis idő múlva egy másik szekér is érkezett vágtázva, mert sürgős dologban járt. Odaállt az is a másik kocsihoz. Azon a felszerelt vendégoldal mutatta, csépelni való gabonát, vagy szalmát akart vinni valahonnan. Csak az út valahogyan arra vezetett a ,,resti” felé. Gondolom, kint a földön, ahol az üzemanyagot várták, meg a vendégoldalas szekeret — emlegették is őket. Az autóbusz nem érkezett meg időben, késett. Unalmamban körüljártam a két kocsit, feljegyeztem a számot, ami szerint a termelőszövetkezetben nyilvántartották őket. Ha valahol két fogatos ráismer erre a két rendszámra , nem tehetek róla. Nem én, az autóbusz a hibás, miért késett? És még valami lehet, abban a termelőszövetkezetben csak késésnek mondják az ilyen álldogálásokat, pedig sok helyen ezt már így nevezik: lógás. Hozzáfogtak egyik kulturális intézményünk tatároaz épületet, modern csőállványzattal, felakták a pallókat és minden, amit ilyenkor szokás. Többek között az egyik homlokzatra tábla is került — két példányban —, ezzel a felirattal: Dolgozz balesetmentesen! Eltekintve egy apró helyesírási hibától, amit valaki időközben ki is javított, a tábla nagyon helyesen, fontos dologra hívta fel az ott dolgozók figyelmét. Mert mi is lenne, ha erre nem figyelmeztetnék az építőmunkásokat? Még majd a tégla helyett saját kezüket kopogtatnák a kalapácssal, vagy nem tudom én mi jutna eszükbe, ha mindenáron csak balesettel akarnának dolgozni. Hanem a kulturális intézmény épületén dolgozók megértették a feliratban kifejezett gondolatot és egészen sajátságos, eredeti módon, nagyon alaposan védekeztek a balesetek ellen. Módszerüket nagy érdeklődéssel figyeltem az egyik délelőttön. Körülbelül hatan-heten tartózkodtak a munkahelyen. Egyikük, malterkeverőre támaszkodva valami odavetődött ismerőssel beszélgetett. Egy másik a csigára vetett kötelet markolta, és az üresen várakozó vödröt, meg a beszélgetőket nézte. Egy harmadik az árnyékban egyszerűen csak hűvösölt. Az állványon is fent voltak vagy hárman, ketten figyelték az egyetlen embert, aki dolgozott ... Vannak tájékozatlanok, akik az ilyent egyszerűen csak lógásnak mondják. Pedig ők csak a buzdító feliratnak fogadtak szót: balesetmentesen dolgoztak, vagy inkább védekeztek a baleset ellen. Ahogy mondani szokás: nem akarták, hogy megszakadjanak a munkában... Kvincze) 3 . (Folytatás az 1. oldalról.) szélte, új élet kezdődött. Váltottuk is ezt büszkén, bár ha kérdeztek volna bennünket, nem tudtuk volna pontosan megfogalmazni, hogyan is értjük ezt. Azon a szeptember végi napon, mikor a délelőtti műszak végén annyi más társammal kijöttem a bányából, a járási pártbizottság képviselője, Szajler Ferenc várt. — Csomagold össze a holmidat, s menj be Fehérvárra a Táncsics kollégiumba. S bár polgári iskolai tanulmányaimat még magántanulóként kezdtem, magam sem tudtam, mit is jelent a magam és a hozzám hasonlók bevonulása az iskolába. A kollégiumban, melynek még papírból voltak az ablakai, munkások, parasztok gyermekei fogadtak. Ők jónéhány nappal megelőztek ugyan, de ami a célt illeti, az ő képzeletük sem fogta fel teljesen a valóságot. És nemcsak az elején volt így, de egy, vagy másfél év múlva is, amikor már néhányan az akkor elhangzó jelszavakat is megismételtük! Mármint azt, hogy miniszterek, s ki tudja miféle emberek lesznek belőlünk. lefúltak az évek, s mi, akik 1945 után az elsők között kerültünk a munkás és paraszt gyerekek közül a középiskolákba, megszűntünk kivételek lenni. Hiszen egyre nagyobb erővel vonultak oda be a dolgozók gyermekei. Néha, amikor az élet öszszehoz bennünket, akkori kollégistákat, és érdeklődünk társaink közül ki merre van, mit dolgozik, nem egyszer nevetve mondjuk, hogy azok közül, akik akkor kezdték, csak egy került minisztériumba és ő sem volt ott sokáig. Ez az élcelődés diák magunknak, s a már említett jelszónak szól és a beszélgetés többi része azt az utat elemzi, amely a dolgozók gyerekeit üzemekből, szántóföldekről az iskolába szólította, s ma már természetes, mindennapi dolog. Szeptember elseje. Olyan, mint annyi más, őszi nyitó hónap és lényegében mégis más. Bányász Béla