Fejér Megyei Hírlap, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-16 / 218. szám
Budapestre érkezett a román külügyminiszter Corneliu Manescu a Román Szocialista Köztársaság külügyminisztere és kísérete szerdán Péter János külügyminiszter meghívásaira baráti látogatásra Magyarországra érkezett. Fogadtatására a Nyugati pályaudvaron megjelent Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese, Böjti János külügyminiszterhelyettes, Vince József hazánk romániai nagykövete, s a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa. Jelen volt Mihail Rosianu, a Román Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövete, valamint a román nagykövetség diplomáciai munkatársai. (MTI) Hazautazott a csehszlovák párt- és állami küldöttség Moszkva. Szerdán a Csehszlovák Szocialista Köztársaság párt- és állami küldöttsége Antonin Novotny vezetésével hazautazott Prágába. A vendégeket a vnukovói repülőtérre kikísérte Brezsnyev, Koszigin, Mikojam és több más szovjet vezető A búcsúzás alkalmával Brezsnyev és Novotny det mondott. (MTI) Csütörtök, 1965. szeptember 16. -XXI. évfolyam, 218. szára: M fillér. (fejér )negyet Új előmelegítő kemencét építenek a Könnyűfémműben Július elsején építőmunkások jelentek meg a Könnyűfémmű préskovácsműhelyében és az előzetes terveknek megfelelően elkezdték bontani a bétánállazatot, hogy elkészítsék a rövidesen beszerelésre kerülő új, KCFV típusú előmelegítő kemence alapzatát. Most, a munka megkezdése után másfél hónappal Tarlós József, a Vállalat építési és műszaki ellenőre a következőket mondja erről a munkáról: — Elkészült a külső vasbetonköpeny, s jelenleg a vaslemezes belső szigetelést végezzük. Amikor elkészült ez a munka, akkor megkezdjük a monstrum szerkezet süllyesztését, a padlószinttől 8,30 méteres mélységbe. Utána jöhet a gépi szerelő részleg. Erre előreláthatólag szeptember 30-án kerül sor. Ezek után megkérdeztük Pálfi Jánosit, a préskovácsmű művezetőjét: — Mi tette szükségessé az új kemence megépítését? — Régi tervünk volt, hogy megvalósítsuk azt a kívánságot, ami állandóan foglalkoztatta a műszakiakat Általános a vélemény, hogy préskovácsműhelyben akkor megy jól a munka, ha egy kovácsoló gépre egy kemence jut. Az anyag hőkezelése, a kovácsolás csak így valósítható meg folyamatosan. Jelenleg három présgépünk van, a ezt egy kemence szolgálja ki. Van ugyan egy kisebb is, de ez nem nagy jelentőségű. A most beépítés alatt álló gép sokat fog segíteni rajtunk, hiszen egyidőben több anyagot tudunk előmelegíteni. Aradi Géza beruházási főmechanikus, aki az új kemencével kapcsolatosan tárgyalásokat és levelezéseket végzi, a következőket mondja erről a beruházásról: — Előzetes tárgyalásokat folytattunk egy vállalattal a kemence beszerelésére, ám az időközben elfogadott munkát lemondta. Így a végleges kivitelező a Vaskohászati Kemenceépítő Vállalat lett. Már megérkezett a kemence kapcsolótáblája, s legutolsó látogatásunk alkalmával megkezdték a részegységek összeszerelését is. Ebben a negyedévben várjuk az első nagyobb berendezések érkezését. Előttünk fekszik a Kohó- és Gépipari Minisztérium Vaskohászati Igazgatóságának levele, misze-rint a kemence végleges szállítási határideje 1965. szep- stemsper 30. Ha ez a határidő véglegesnek bizonyul, akkor rövidesen megkezdődhet a sze- relési munka. — Mikor lép be a termelésbe a kemence? — A kemence az összes mellékmunkákkal együtt 1966 első negyedében készül el. Szeretnénk, ha kevés elhúzódással az üzemszerű megindulás követné ezt a határidőt. Nagy szükség van a kemencére, hiszen termelési feladataink évről évre magasabb követelményeket rónak ránk. Ezt pedig csak korszerűsítéssel lehet elsősorban biztosítani. — B. — Megszelídül a futóhomok idejében földbe kerül a mag A ceceiek csatlakoznak a vértesbogláriak felhívásához Cecén a búzatermesztés rendkívüli körülmények között ismétlődik esztendőről esztendőre. Egy-egy területen belül futóhomok, szik, középkötött vályogtalaj egyaránt megtalálható. Társul ehhez gyakran a tőzeg is, emiatt az elmúlt őszön is kénytelenek voltak 46 táblában elvetni a búzát A szélsőséges cecei talajviszonyok között a Béke Termelőszövetkezet még az elővetemény nyújtotta előnyöket sem tudja zavartalanul kihasználni. Az idén például 25 százalékban jó, 20 százalékban közepes, 55 százalékban pedig kedvezőtlen elővetemény után kerül elvetésre a búza. Mostoha itt minden tényező, a nehéznél nehezebb a vetési munkák gazdaságos megszervezése is. Más, természeti feltételek híján, Cecén az ember szubjektív erőfeszítésével, gondoskodásával ellensúlyozzák évről-évre az objektív adottságokat. Úgy adagolják a szerves trágyát és a műtrágyát, amint azt a futóhomokos, homokos, szikes, tőzeges, vagy vályogos talaj igényli Olyan időpontban végzik a talajművelést, a magágykészítést, hogy a vetési időre a talaj ülepedése, beéredése a legkedvezőbb legyen. Sajátossága szerint határozzák meg minden tábla elvetésének időpontját: szem előtt tartva a szétforgácsoltságot, szervezik a gépi- és fogaterő munkálkodását. Évek sorának tapasztalata után így érték el, hogy idén nyáron 142 mázsa búzát takarítottak be 1010 hold területről holdanként. Tudják, hogy e helyi viszonylatban kitűnőnek számító eredményt a lépésről-lépésre növelt intenzív búzafajták segítségével érték el. A különböző talajokat lehetetlenség egy-egy táblába összpontosítani, de módjukban áll a különböző talajművelő munkagépeket és eszközöket a körülményeknek megfelelően felhasználni. Rögös felszíni, üreges talajba sohasem vetik el a magot Többlet feladatot jelent minden tényezőnek, minden talajművelési, előkészítési technológiájának sorrendbe iktatása, tervszerű megvalósítása, a ceceiek mégis csatlakoznak a Vértesboglári Új Élet Termelőszövetkezet őszi felhívásához. Vállalják, hogy minden típusú talajukat gondosan és szakszerűen készítik elő, idejében földbe tesznek minden vetőmagot, s ezzel jövőre is termelnek anynyi búzát, amennyi a cecei szélsőséges talajviszonyok és egyéb tényezők között a vértesbogláriak terméseredményével arányban áll. E célkitűzés valóra váltását segíti az is, hogy a tavalyi 82 százalékos arány helyett ezen az őszön teljes egészében intenzív búzát vetnek. TTSAG PROLETÁRJAI, EGYESÜL.TETEX ! Hírlap AIMiZMPMKV- BIZOTTSÁGa is A MEGYEI TANÁCS LAPJa Néfsy száz köbméter fát takarítottak meg! Jól értelmezték a takarékossági intézkedést Sikároson Az erdő felől különös ízű illatot hoz a szél. A pusztavámi bányaüzem aknatornyának „hörgése” egybeolvad a fűrészgépek zajával A rönktér felé kanyargó kis szerelvény mozdonya éleset füttyent, ahogy a vezető meglát bennünket. Auth Antallal, a pusztavámi fűrészüzem üzemvezetőjével a rönktéren beszélgetünk. Mellettünk köröskörül hatalmas rönkfák sorakoznak, várva a sorsukat, amikor egy napon a fűrészgép alatt deszkává, parkettanyaggá válnak. — Nem is olyan sok a mostani készletünk, talán ezer köbméter — mondja az üzemvezető. — Ilyenkor az erdészet már az évi záráson dolgozik. Mi ezt a szállítás üteméből vesszük észre. — Nehézséget éppen nem jelent, mert a mostani menynyiség egy hónapra elegendő. A napokban már hoztak 30 köbmétert, s ma is újabb szállítmányt várunk. A készáru-téren egy csapat vidám hangulatú lánynyal és asszonnyal találkozunk. Gyorsan járó kezük nyomán emelkedik parkettfából rakott máglya. — Ők mindig a szabadban dolgoznak, télen, nyáron ide köti őket a munka — mondja az üzemvezető. — Nem mindig, ilyen jókedvűek, mint most. — Azért még soha sem panaszkodtunk — jegyzi meg Móder Istvánné. — Igaz, én pár hónappal ezelőtt még bent dolgoztam gépen, de itt sem rosszabb, mint máshol. Orvosi javaslatra kellett otthagynom a gépet. Ez a munka most biztonságosabb. Rövidesen eggyel többen leszünk a családban... Antal Eszter viszonylag újoncnak számít a máglyázóknál, mert alig pár hónapja van ezen a helyen. — Februárban kerültem ide és elég sokszor előfordult, hogy a kazánházban kelett szárogatni az esőkabátot Már megszoktam a kinti munkát, a keresetemmel is elégedett vagyok. Gyors számítás, és kiderül, hogy Antal Eszter naponta 40 négyzetméter parkettanyagot máglyáz fel. Ez egy tágas szoba parkettanyagát jelenti... Luf Teréz, aki három éve dolgozik a máglyázóknál, ritka teljesítményt ért el: — Az orvost csak messziről láttam ez alatt az idő alatt. Egyszer „beadtam a kulcsot”, de akkor is csak három napig tartott a táppénzes állomány. A szokásos nátha kapott el, de azt sem itt szereztem, hanem máshol. Egyszerű a dolog: úgy kell öltözni, ahogy az időjárás kívánja... A lányok keze nyomán egyre több parkettanyag kerül máglyába, hogy a három hónapos szellőztetés után elpárologjon a még meglévő víztartalma. Utána szállítják további megmunkálásra. Bent az üzemirodán az elmúlt félév eredményeiről és a további munkáról beszégetünk. — Kicsi üzem — nagy gondokkal — mondja Auth Antal és szinte fejből sorolja az adatokat. — Az első kilenc hónapra fűrészáruból 2901 köbméteres tervünk van. Eddig 2728 köbmétert hoztunk, s a még hátralévő idő alatt a hiányzó mennyiség is meglesz. Itt túlteljesítést is várunk. Talpfából 120 köbmétert kell készítenünk, amihez hozzájön még az a 80 köbméteres igény, amit az iparvasúti talpfa jelent. — Milyen eredménnyel zárták a félévet ? — össztervünket tekintve túlteljesítést érünk el. Fűrészi áruból 60 köbméterrel, talpfából 6 köbméterrel, dongafából 19 köbméterrel termeltünk többet a tervezettnél. Legbüszkébbek mégis arra vagyunk, hogy féléves szinnén 400 köbméter alapanyagot takarítottunk meg a pontos méretmegadással és technológiai fegyelem betartásával. Egy köbméter alapanyagból minden esetben ki tudtuk hozni azt a mennyiséget, amit a terv megkívánt. Kevesebb volt a hulladékunk a megengedettnél. Nálunk elsőrendű minőségi mutató a kihozatali százalék. Még nem zárult le a harmadik negyedév, de az eddigi eredmények arról árulkodnak, hogy az erdő között meghúzódó sikárosi fűrészüzem kollektívája helyesen értelmezte pártunk december 10-i határozatát, s a takarékosságot ott kezdték, ahol a legtöbbet eredményezhettek. ..filléres” ügyeknél, a méretbetartásoknál, a technológiaifegyelemnél, s hogy közel háromnegyed év alatt ez 400 köbméter faanyagot jelent a megtakarítási rovatokon, nemcsak néhány ember, hanem az egész kollektíva jó munkáját dicséri. Bogdán Zoltán Párizs. Az Egyesült Államok párizsi kulturális központja bezárta egyik legfontosabb intézményét, a Quartier Latin-ben lévő Benjamin Franklin könyvtárát. Az amerikai kormány a vietnami háború megnövekedett kiadásai miatt erősen csökkentette a külföldi propagandára szánt kiadásokat. London: John Desmond Bernalt, a világszerte ismert angol tudóst és békeharcost kedden szívroham érte és jelenleg az egyik londoni kórházban ápolják. A kórházi jelentés szerint a beteg nincs életveszélyben. Neunkirchen: A saarvidéki Neunkirchenben nagy meglepetés érte egy 38 éves építőipari munkás 12 gyermekkel már megáldott családját, amikor a mama hármas leányikreket hozott a világra. Az anya és az újszülöttek kitűnő egészségnek örvendenek. Lima, Daniel Becerra de la Flor ,az új perui miniszterelnök kedden megalakította kormányát, amelynek hét tagja Belaunde elnök népi akció pártját, kettő pedig a vele szövetséges kereszténydemokrata pártot képviseli. Párizs: Neves francia művészek, értelmiségiek egy csoportja közleményben fordul a világ közvéleményéhez és arra szólít fel, történjenek lépések az algériai kormánynál Ben Bella volt elnök érdekében. A közlemény szerzői aggodalmukat nyilvánítják Ben Bella sorsa miatt. Algír: Az AP és az AFP szerint az algériai hatóságok az elmúlt napokban hét francia állampolgárt, köztük a műszaki együttműködés négy tisztviselőjét tartóztatták le. A letartóztatottak egyikét kiutasították az országból. A letartóztatottakat azzal vádolják, hogy összejátszottak egy titkos ellenállási szervezettel, Djakarta. Az indonéz ideiglenes népi tanácskozás gyűlése határozati javaslatot terjesztett Sukarno elnök elé, amelyben javasolja az alapvető közszükségleti tkkek központi elosztás é és az adagolási rendsze vezetését olyan termékek unatkozásában, amelyekben hiány mutatkozik. Az intézkedés célja az árak további emelkedésének megakadályozása. Trópusi növények a híres szarvasi Arborétumban. Villanásnyi számvetés Benes megyéről című írásunk az 5. oldalon. r* Űrhajózási kongresszus Athén. Athénben a 16. nemzetközi "uratási kongresszuson Werner von Braun beszámolt az Apaik program jelenlegi állásáról. A program célja: 1970-ig embert juttatni a Holdra. A kongresszus előtt szerepel egy másik, a Mars meghódítására irányuló amerikai terv is. Eszerint az első földi látogató valószínűleg egy robotgép lesz. Ennek felbocsátását 1973—75-re tervezik, az ember Marsra juttatására pedig valószínűleg csak 1990 táján kerül sor. A kongresszuson részvevő szovjet küldöttek közül felszólalt Alekszandr Mihajlov és bejelentette, hogy hamarosan megjelentetik a Hold túlsó oldaláról készült majdnem teljes térképet. Mihajlov akadémikus előadása nagy érdeklődést keltett az űrhajózási kongresszus részvevői körében. A szovjet tudós bemutatott 14 új felvételt a Hold túlsó oldaláról. A fényképek kiváló minősége meggyőzően bizonyítja a Szonda—3 sikeres munkáját A képen több mint ezer objektum, főleg kráterek rajzolódnak ki. A fényképeken feltárt kráterláncok a Hold látható oldalán lévőkkel öszszehasonlítva, sokkal terjedelmesebbek és más alakúak. Olyan sajátos mélyedések is láthatóvá váltak, amelyek átmérői 500 kilométernél is nagyobbak. Mihajlov a hallgatóság nagy tapsa közepette jelentette be: „befejeződött a Hold lefényképezése. A láthatatlan láthatóvá vált. Égi útitársunk térképe most már teljessé válik.” (MTI)