Fejér Megyei Hírlap, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-03 / 285. szám

A VIB ülése Tegnap a megyei tanács v­b kistanácstermében ülést tartott a Velence-tavi Inté­ző Bizottság. Dr. Dobrónaki Gyula elnök megnyitója után dr. Springer Ferenc, a VIB titkára tájékoztatta a résztvevőket a Velencei-tó 1965-ben végzett fejlesztési munkáiról és az ezzel kap­csolatos további feladatok­ról. Ezt követően a szakbi­zottságok elnökei számoltak be a végzett munkáról, majd vita következett Beható vita után az intéző bizottság határozatot hozott a tókörnyék fejlesztésével k kapcsolatban. si bérfizetésekről A karácsonyi és újévi mun­kaszüneti napokra való te­kintettel a pénzügyminisz­ter a SZOT-tal egyetértés­ben szabályozta a decemberi és januári bérfizetések idő­pontját Eszerint a december 21-én, 22-én és 23-án esedékes mun­kabéreket december 21-én, a december 24-én és 25-én járó béreket 22-én; a decem­ber 26-án és­ 27-én esedékes munkabéreket 23-án; a de­cember 29-én és 30-án járó munkabéreket pedig 29-én fizetik. A december 31-i, a január 1-i, 2-i és 3-i bérfi­zetési napokat december 30- ra hozzák előre. A fent nem­ említett bér­fizetési napok változatlanok, azokat előre hozni, vagy bér­re előleget folyósítani nem lehet. A rendelkezés nem érinti az állami és szövetke­zeti építőiparban megállaz­­ított december 23-i részfi­zetési napot sem, amely ez­úttal is változatlan marad. (MTI) rrejér Péntek, 1965. december 3. XXI. évfolyam, 285. sz. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK ! Ára: 50 fillér. AZMUMP MIGYFI BIZOTTSÁGA És A MiGYfI TANÁCS LAPJA Kállai Gyula és Erdei Ferenc a csákvári népfrontbizottság ülésén Lapunk tegnapi számában hírt adtunk arról, hogy Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisz­tertanács elnöke, Erdei Fe­renc akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkára kíséretében me­gyénkbe látogatott. A késő délutáni órákban Kállai Gyu­la és Erdei Ferenc részvéte­lével került sor Csákváron a megyei és a községi népfront­bizottság együttes ülésére, amelyen felszólalt a Minisz­tertanács elnöke is. Az ülést, amelyen a két el­nökség tagjain kívül részt­­vett Juhász János, a megyei pártbizottság első titkára, Bujdosó Imre, a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának elnöke, valamint a járás ve­zetői, dr. Sín Lajos főorvos, az orvostudományok kandidátu­sa, a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának elnöke nyitotta meg. Ezt követően dr. Merkl Lajos, a csákvári népfrontbizottság elnöke szá­molt be a helyi népfrontmoz­galom tevékenységéről.­­ A beszámoló ismertette azt a sokrétű munkát, amelyet a­­ helyi népfront bizottság tag­­j­­ai, aktívái végeztek községük fejlődéséért Az előadó hang­­­­súlyozta, hogy a gazdasági, kulturális, politikai és tudat­­formáló munkában minden eddiginél gazdagabb eredmé­nyeket értek, el, fejlődött, erő­södött mozgalmuk és a falu minden rétegét átfogó tevé­kenységük. Legnagyobb eredményük, hogy a helyi népfront­mozgalom aktivitása minden területen növeke­dett és mind többen vál­lalnak újabb és nagyobb feladatokat a munkából. Ennek eredménye, hogy aránylag rövid idő alatt meg­szilárdult a termelőszövetke­zet, mind jobb eredményeket ér el az állami gazdaság, szebb, rendezettebb a falu és tudatosan dolgoznak szocia­lista vívmányaik fejleszté­séért. A beszámoló a továbbiak­ban részletesen foglalkozott a tanácstagok munkájával, a rétegpolitikai és klubmunká­val, a szak- és akcióbizottsá­­gok tevékenységével. Majd hangsúlyozta: továbbra is a­­ párt határozatának szellemé-­i ben, tudásuk legjavával hajt-­ A kérdések és az ezekre adott válaszok után Kállai Gyula szólalt fel. Beszédének bevezető részé­ben megköszönte a meleg baráti fogadtatást, majd hang­súlyozta, hogy egy-egy ilyen látogatásnak nagy érdeme, a helyi észrevételek, tapaszta­latok alapján gyarapodnak azok az ismeretek, amelyek az ország vezetőiben kiala­kultak. Az ország vezetői — mint mondotta —, egyre több ilyen látogatást tesznek az­ják végre a helyi népfront­­mozgalomra háruló felada­tokat az üzemekben, községekben, az ország különböző helyein, ami a dolgozó rétegek helyeslésé­vel találkozik. Majd hangsú­lyozta, hogy a megye vezetői­vel történt tanácskozáson és a megye­székhelyen történt rái­v­atáson meggyőződött arról, megye és Székesfehér­vár az utóbbi időben je­lentősen fejlődött mind iparát, mind mezőgazda­ságát, kulturális és társa­dalmi életét tekintve. A megye gyorsabb ütemű fej­lődésének példája Csákváron is látható, hiszen az őszinte hangú beszámoló képet nyúj­tott az egész község nagyará­nyú szocialista fejlődéséről. E fejlődésért sokat tett a nép­frontmozgalom. A népfront politika hazánk­ban nem újkeletű. Tradíciói, hagyományai vannak. A kom­munisták évtizedek óta széles nemzeti egységfront kialakí­tására törekedtek. Most, ami­kor a szocializmust építjük, sem nélkülözhetjük ezt a na­gyon széles alapon nyugvó politikát. A szocialista társadalmi rendszer felépítése nem te­kinthető egyoldalúnak. Mi ezt az egész népünknek építjük, és meg vagyunk győződve ar­ról, hogy az egész nép javát szolgálja — még ha egyesek (Folytatás a második oldalon.) A miniszterelnök felszólalása Kállai Gyula beszédét mondja. A Minisztertanács elnöke megtekintette az intézet dolgozóinak otthonát is. Megbecsült öregség Sok falusi öregember panaszkodik amiatt, hogy amióta nem dolgozhat, amióta az öregkori gyengeség kivette ke­zéből kedvelt szerszámait, valósággal kihűlt körülötte a világ. Nem keresi senki, ritkán nyílik a kapuja, nem kérik tanácsát, nem mennek hozzá névnapot köszönteni. Egyszó­val mintha már nem is élne. Azt az öregek is elismerik, hogy az utóbbi két évtizedben sokat változott a világ. Nem megalázott páriák már ők, akik gyerekeik könyöradomá­­nyából a ház végében összetákolt rideg kuckóban tengetik életüket. Az idős szövetkezeti paraszt nyugdíjat és más jut­tatást is kap, tehát nincs kiszolgáltatva senkinek. Mégis, éppen ezért, mert olyan sokat változott a világ, ők is több megbecsülést szeretnének. Nem csupán anyagi biztonságot, hanem erkölcsi elismerést is, önérzetük nagyobb tisztelet­ben tartását, tapasztalataik, maradék erejük gyümölcsö­zőbb felhasználását. A legtöbb idős parasztembert éppen az bántja, hogy ő már nem számít senkinek. Hajdanán, amikor földje végé­ben megállott, joggal érezhette, hogy valaki. S ugyanezt érezte a termelőszövetkezetben is, amíg szorgalma, jóné­­hányszáz munkaegysége, tiszteletet ébresztett társaiban. A döntések előtt véleményét kérték, ha valahol felszólalt, mindenki figyelemmel hallgatta szavát. S amint kiesett kezéből a szerszám, egyszeriben úgy maradt, mint a szedett szőlővessző, amelyre már nem érdemes figyelni. Ennyit érne hát az a 40—50 év, amelyet becsületes munkában töltött? Ilyen csekély és súlytalan volna az az érdem, amelyet egy­­egy ember élete munká,javai, tisztességével megszerezhet? Különösen az fáj az öregeknek, ha magukról megfeled­kezett fiatalok hányaveti módon, valósággal tehernek te­kintik őket, mondván, az öreg már nem gyarapít, csak fogyaszt, az öregből csak kár származik, haszon semmi. Sokszorosan igaztalanok ezek a megállapítások. Bűnösen igazságtalanok az elaggot szülőkkel szemben, hiszen kisko­rában sem gyarapít senki, csak fogyaszt, és szülője mégse tekinti tehernek, hanem minden jót eléje rak. S igaztalan a sok évtizeden át a becsületesen helytálló munkással szemben is. Hiszen inaszakajtó munkálkodásával a parasztemberek zöme adott annyit az országnak, a közösségnek, hogy azzal nem csupán öregkori kenyerét, de az alkotó, a termelő embernek holtig járó tiszteletet is kiérdemelte. Arról nem is szólva, hogy az öregek zöme, — aki kö­zülük egyáltalán képes mozogni — ma is ott áll a munka sodrában. Sok száz tsz-ünkben ma is az öregek cipelik a terhek nehezét. Jónéhány tsz-ünk nőtt naggyá, éppen az öregek szorgalmából, áldozatos erőfeszítéseiből. Hiszen amíg a fiatalok többsége az élet napos oldalán a könnyebb boldogulást kereste, addig az öregek helyükön maradtak és a fiatalok helyett is küszködtek a temérdek gonddal. Öregnek lenni különben sem nagy öröm, hiszen nem csupán pihenést jelent. Az öregembert sok minden kínozza, betegség, elmúlástól való félelem. S legjobban az a tudat gyötri, hogy felesleges emberré lett, nincs rá szüksége a közösségnek, őrá már sehol sem számítanak. Ahol ezt érzik az öregek, ott a fiataloknak — enyhén szólva — van mit szégyelliök. S itt az ideje, hogy elgondolkozzanak ezen. Az öregember a mi társadalmunkban nem teher, mert a mi felfogásunk szerint egy szorgalmas munkával eltöltött élet múlhatatlan érdemnek és tisztességnek számít. Olyan ér­demnek és tisztességnek, amely nem csupán kalapemelést, bizonyos anyagi járandóságokat érdemel és nem csupán az évente egyszer megrendezett öregek napját. Öregeink azt is megérdemlik, hogy az év minden napján megbecsüljük őket. Azzal a tisztelettel tekintsünk a sokat próbált, sokat tapasztalt, sokat dolgozott öregekre, amely nálunk rmodén alkotó, teremtő embernek kijár. JKÍUjíhzer az ezenlítő körül Üfjeti rádió fa tel­emálé műsor Könnyűipari beruházások A könnyűiparban az 1968­, illetve az 1967-es tervév be­ruházásainak előkészítése során külön csoportosították azokat, amelyek közvetlenül és hathatósan hozzájárulnak a külkereskedelem export árualapjának növeléséhez, illetve az import csökkenté­séhez. Ilyen úgynevezett tett fizetési­ mérleg javítását célzó beruházásokra 70 ja­vaslatot nyújtottak be a vál­lalatok, s a gazdaságosság a legnagyobb devizabevétel és egyéb körülmények mérle­gelése után 35-öt fogadtak el. Az elfogadott s már a tervbe is beépített mérleg­javító beruházások összesen 417 millió forintos költséggel járnak. Ennek az összegnek nagyobb részét gépek be­szerzésére fordítják, hogy azokkal újabb termelőkapa­citásokat nyerjenek. A Pá­pai Textilgyár például 13 millió forint értékben sze­rezhet be gépeket a tarkán­­szőtt szintetikus és pamut­fonalat tartalmazó kelmék nemes kikészítéséhez. Az új gépek lehetővé teszik, hogy 28 millió forinttal növeljék az export gyártmányok ér­tékét. A fizetési mérlegjavító be­ruházások egy része az im­port csökkentését szolgálja. A Bőripari Vállalat simon­­tornyai gyárában fokozzák a cipőfelsőrészre alkalmas kró­­mos bőr gyártását, és az így készülő 110 000 négyzetméter bőrrel importot takarítanak meg. 70 millió forintos költség­gel létesül az az üzem, ahol feldolgozzák majd a bőripar­ban keletkező hulladékot, és az így előállítandó 1100 tonna rostműbőr lehetővé teszi, hogy a behozatalt mérsékel­jék. A 35 beruházásból 21 még 1966-ban befejeződik és csu­pán 14 húzódik át a követ­kező évre. A számítások szerint ezek a beruházások mintegy 6 millió dollár és 7 millió rubel többlet-exportot tesznek majd lehetővé. (MTI

Next